Címerhatározó/Liptay címer

A Wikikönyvekből, a szabad elektronikus könyvtárból.
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Ch
Hat. kulcsok
EGY (I.)
OSZ (I.)
Mutató


Ez az oldal a Címerhatározó kulcsának részeként a Liptay, Lipthay, Liptói családok címerével foglalkozik.


lubellei és kisfaludi Lipthay[szerkesztés]

Liptai András és Búcsi Éva házassági címere a pozsonyi ferences konvent protocollumából, 1710-1763
Lubellei és kisfaludi Lipthay címer.jpg
Lipthay Antal (1802-1870) püspök címere
Lipthay György (1807-1863) kamarás sírköve

Liptay címer.PNG Lipthay (kisfaludi báró).jpg

Törzsökös magyar család, melynek eredetét biztosan a XIII. században a tatárjárás utáni időszakig, mintegy 1263-ig fölvihetni. Eredetét Liptó vármegyei Lubelle helységbõl veszi. A család első tudható törzse Myloth Liptó megyében Likva helységet bírta, és azt bírták fiai, és unokái is, míg Mylothnak fiai Zaad és ennek testvérei Likva helységért csere adományban 1341-ben Róbert Károly királytól Lubelle helységet nyerték; és ez időtől a család tagjai magukat 1435-ig „de Lubelle“ nevezték, és írták. Nevezett Zaadnak fia, Fülöp, hogy a környék nevezetesebb egyénei közé tartozott, ez onnan is kitűnik, mivel 1355-ben a Kubinyi család egyik ősének adományos iktató királyi parancsában királyi emberként neveztetett. Nevéről Fülöpről (Philippus) utódai egy ideig Philpes de Lubelle néven voltak ismeretesek.

A család címere függőlegesen kétfelé osztott pajzs, a jobboldali osztály vörös udvarában zöld téren balra fordulva hátulsó lábain egy medve ül, első bal lábával három fehér rózsát tart; a jobboldali osztály kék udvarában zöld téren egy vörös ruhás magyar vitéz áll, könyökben elvágott jobb kezével egy zászlót szorítva magához, balkezében pedig kivont kardot tartva. A pajzs fölött sisak és azon korona van, honnan a foszladék hullámzik le, jobbról arany-kék, balról ezüst-vörös. (Nagy Iván)

Liptó vármegye legrégibb családainak egyike, melynek családfája a XIII. század derekán élt Mylothig vihető vissza, aki 1263-1298-ban Likva helységet bírta, melyet fiai 1341-ben elcseréltek Lubelle helységért. Myloth fia Zaad volt, ennek fia Fülöp s ennek unokája Bálint (†1435 előtt), ki már a Lipthay nevet vette fel. Ennek fiai II. Miklós és Péter 1435-ben hadi érdemeikért a Borsod megyei Szemerét és a Heves megyei Andornak pusztát nyerték; ugyanők szerezték meg a Nógrád megyei Gerege és Kisfalud helységeket. II. Miklós utódai Kisfaludot kapták, a honnan a kisfaludi előnevet vették fel. Péter ága a XVI. században kihalt és Gerege birtok a Mocsáryak kezére jutott. II. Miklós unokája IV. Miklós János király híve volt. A család legnevezetesebb tagja Imre, Bars vármegye alispánja, 1619-ben törökországi követ (†1633). Fiai közül IV. György lévai kapitány (†1657.) terjesztette tovább a családot, kinek második nejétől, Dalmady Zsófiától és harmadik nejétől, Balogh Annától született fiai András és István terjesztették tovább a családot. András utóda Antal (szül. 1745 †1800) cs. kir. altábornagy, a Mária Terézia-rend lovagja báróságot nyert s Lovrin és Gottlob helységeket donátióképen kapta. Fia Frigyes cs. kir. kamarás és százados, 1830 június 11-én magyar bárói rangot nyert, melyet 1830 augusztus 30-án hirdettek ki Torontál vármegyében. Frigyes Zsombolyai és Janovai Csekonics Karolinát vette nőül, kinek révén Gottlob (Kisősz) és Lovrin helységekben szerzett birtokokat. Fiai: Antal (szül. 1824, †1886 Lovrinban) és Béla (sz. 1827, †1899) 1848-49. honvédtiszt, volt országgyűlési képviselő, a Lipót-rend középkeresztese, a főrendiház tagja. Antal fia: Frigyes, Lovrinban birtokos, neje szül. gróf Lázár Margit. Címer: hasított pajzs; elől veresben, zöld alapon balra fordult természetes fekete medve. Első ballábában zöldleveles száron három fehér rózsát tart; hátul: kékben, zöld alapon magyar vitéz, aranyszegélyes veres ruhában, fején prémes, lelógó süveg, könyökben elvágott jobb karjával fanyelű, vashegyű fehér zászlót szorítva magához, baljában aranymarkolatú, kivont görbe kardot tartva. A pajzs fölött bárói korona. Pajzstartók: két arany griff.

  • Irodalom:


  • Külső hivatkozások:

teplai Liptói[szerkesztés]

Madocsányi címer.png
Madocsányi Imre alispán pecsétje, 1642
Madocsányi címer, Siebmacher. Tévesen sárkányt, nem baziliszkuszt ábrázol.
Horhóci Madocsányi.png
Liptai Miklós címereslevele, 1415 Párizs, magángyűjtemény
Liptai Miklós címere, 1415
Liptai Miklós címereslevelének pecsétje, 1415

Címerüket Zsigmond királytól kapták 1415-ben: koronán álló, kiterjesztett szárnyú baziliszkusz, a nyakában koronával. A sisakdísz ugyanaz. (Nagy Iván VII. 590.)

Karlinszky:

Az esztergomi egyházmegye papjává felszentelt Liptói Miklós több mint két évtizedig töltötte be a veszprémi nagypréposti méltóságot [1416−1438]. ... Liptói személyében világlátott, diplomáciai érzékkel rendelkező személy került a stallumba, aki nem volt rest Rómától Zalamerenyéig a káptalan és egyházmegyéje valamennyi ügyében személyesen eljárni. ... Családja Liptó megyéből származott, és a későbbiekben Madocsányi néven vált ismertté. Állítólagos ősük Teplai Kelemen volt – Madocsány (Madočany) ma Liptovská Teplá (Liptóhévíz vagy Liptótepla) része –, aki IV. Béla királytól kapta az előnevéül szolgáló települést Trencsén megyében.125 A család a források szerint azonban csak 1412. április 17-én kapott nemességet Zsigmondtól. Ekkor Madocsányi László fia Pál és Pál fia Miklós − a későbbi nagyprépost − kérésére Pált és fiait: Miklóst, Jakabot, Lőrincet és Lászlót, illetve Miklós kivételével ezek leszármazóit az uralkodó kivette Nagyvár (Liptóvár) királyi vár szolgálónépei közül.126 Az ügy referense Ozorai Pipo temesi ispán volt, az indoklás szerint pedig Pál érdemei, illetve Miklós kérelmére, aki ekkor már Branda bíboros különleges káplánja volt, történt a nemesítés. ... A következő év elején, 1415. január 20-án a három évvel korábbi nemesítés után címeradományt is kapott Zsigmond királytól Konstanzban.130

[125 Nagy Iván: Magyarország családai czímerekkel és nemzékrendi táblákkal I–XIII. Pest, 1857–1868. VII. 232−234. és 589−590.]
[126 ZsO III. 1985. sz.]
[130 ZsO V. 110. sz. 1420. július 13-án immár csak Miklós prépost érdemeire való tekintettel kiállított oklevél uralkodói megerősítése: ZsO VII. 1962. sz.]

ZsO. III.:

1985. sz. [1412] Ápr. 17. (Waradini, dom. a. Georgii) Zs. Madacz-i László fia: Pál szolgálataiért és fia: Miklós sacerdos, Branda bíboros és legátus különleges káplánja kérésére Pált és fiait: a már említett Miklós papot, Jakabot, Lőrincet és Lászlót, továbbá Pál, Jakab, Lőrinc és László leszármazottait összes birtokaikkal együtt hatalma teljéből, Borbála királyné hozzájárulásával a prelátusok és bárók tanácsából kiveszi ab omni servitutis conditione et conditionaria servitute, amellyel eddig Naghwar királyi várhoz tartoztak, és őket verorum nobilium regni nostri sub nostro vexillo libere militantium caterve et consortio iktatva, egyszersmind a Liptó megyei Madacz birtokot régi határai mellett összes tartozékaival együtt nekik adja sub mere et sincere nobilitatis noveque nostre donationis titulis. Az oklevelet nagyobb magyar királyi pecsétjével erősítteti meg. — A szöveg élén jobb felől és a pecsét alatt: Relatio Piponis de Ozora comitis Themessiensis.

Hártyán, hátlapján a nagypecsét nyomával. DL 43141. (Múz. törzsanyag. Majláth.) — Átírta Zs. 1420. júl. 13-án. DL 107831. (Madocsányi cs.) — (F.)

2670. sz. [1412] Szept. 11. A turóci konvent Zs. aug. 20-i parancsára (2554) az iktatást elvégzi. — Századok 44 (1910) 704, eml. (Kubinyi cs. bobrovniki lt. Alsókubin. — DF 259220.) — 1420. júl. 13-i átirata: DL 107831. (Madocsányi cs.) — (M.)

ZsO. V.:

[1415] Jan. 20. Konstanz. Zs. Liptói Miklós veszprémi és váci kanonoknak, királyi káplánnak és continuus commensalis-ának meg rokonaiknak címert adományoz. - Művészettört. Ért. 21 (1972) 273, fakszimilével. (MGy, Párizs.)

ZsO. VII.:

Júl. 13. (III. Id. Julii) Zs. Liptouia-i Miklós veszprémi prépost és kanonoknak az atyja, László fia: Pál meg testvérei: Jakab, Lőrinc és László Madacz-i nemesek nevében is előadott kérésére átírja saját, 1412. ápr. 17-én kelt a Liptó megyei Madacz birtoknak részükre történt új adományozásáról szóló oklevelét (ZsO III. 1985) és a turóci konventnek az ő 1412. aug. 20-i parancsára (uo. 2554) végrehajtott iktatásról szóló, 1412. szept. 11-én kelt privilegiális levelét (ZsO III. 2670), azokat minden pontjukban jóváhagyja és Miklós prépost érdemei fejében az exemptio-val, nemesítéssel, új adománnyal és iktatással együtt királyi hatalma teljéből, biztos tudomásával, Borbála királyné egyetértésével és tetszésével, a prelátusok és bárók [megfontolt tanácsából] megerősíti. Méltóságsor. Arenga.

Hártyán, függőpecsét selyemzsinórjával. DL 107831. (Madocsányi cs.)

Vajay:

Esetünkben egy okmányi hivatkozásokból már ismert, de elveszettnek tartott, ámbár szerencsére csak lappangó címeradomány felleléséről számolhatunk be. Az eredeti hártyát Párizsban őrzik, magántulajdonban. Minden jel szerint egy az 1945-ös hadműveletek során szétszóródott felvidéki családi levéltár kiadatlan törzsanyagában pihent viszontagságainak kezdetéig, amelyek végül is szerencsés felfedezéséhez és jelen ismertetéséhez vezettek[15] [15 Az adománylevél feltételezhető elfekvési helye a Weisz—Horstenstein bárók kálazi magánlevéltára volt, Nyitra megyében (vö., alább, 29. jegyzet). A Párizsban őrzött eredetiről 1971. nov. 3-án 1 : 1 arányú fényképmásolat helyeztetett el az Országos Levéltárban, ahol az U. 38 törzsszámú gyűjteménybe („magánosok kezén levő eredetiek") sorolták.] ... A jó állapotban levő, háromrét hajtott hártya 45 X 39 cm méretű. Alsó szegélyéből egy sóskazöld és ibolyaszín selyemszálból sodort zsinór hat centiméternyit visszahajt. A zsinóron természetes méhviasz fészekbe ágyazott, teljesen ép, sárgásbarna pecsét függ. Külzetén a Madocsányi-levéltár jelzete, XVIII. századi kézírással. E jelzet a Liptó megyei eredetű, de utóbb Trenesénbe, majd Nyitrába átszármazott, fiágon 1949-ben kihalt Madocsányi-családra irányítja a figyelmet. Nagy Iván családtani műve szerint címerük „a paizs kék udvarában álló daru, mely egyik felemelt lábával köveeset tart" [16] [16 Vö., Nagy Iván: Magyarország családai czímerekkel és nemzedékrendi táblákkal, VII., Pest, i860, 234.] [Nagy Iván] A kötet pótlékában - valószínűleg az érdekeltek helyreigazítása nyomán a szakíró megemlíti Zsigmond királytól nyert korábbi címerüket is: "a paizs alján nyugvó koronán szétterjesztett szárnyakkal basiliskus áll, nyakán megkoronázva" [17]. [17 Uo., 590. — Ebből az információból kiindulva, a Siebmacherféle gyűjtemény Madocsányi-címerében a balrafordult, nyakörvkoronás, ezüst baziliszkusz egy arany koronán ágaskodó, jobbrafordult, zöld sárkánnyá lett... Még egy példája annak, hogy a kritikai kutatás nélkül összahalmozott címergyűjtemények tudományos felhasználása tekintetében fokozott óvatosság szükséges, vö., Siebmacher's Wappenbuch. Adel v. Ungarn, i. m., II. 386, 289. tábla.] Az 1971-ben előkerült eredeti adomány ábrája a fenti közlést megerősíti. Ezek szerint 1860-ban a hártya még a Zsigmond-kori adományosok fiági leszármazottainak kezén volt, akik azonban csak létének tényét és a vezérmotivumot közölték Nagy Ivánnal, aki eredetijét nem láthatta. Ezt a hiányt szándékszunk hic et nunc pótolni, kezdve az adományszöveg teljes közzétételével, amelynek helyes olvasatáért dr. Bertényi Iván kollegámnak jár köszönet[18] [18 Dr. Bertényi Iván 1969 óta leveiező, 1971 óta pedig rendes tagja a Genfben székelő Nemzetközi Heraldikai Akadémiának.]

A hártya a hajtásnál elvásott, de a nehézség nélkül rekonstruálható négy szó híján teljesen ép szöveg a következő:

Sigismundus Dei gratia Romanorum rex semper augustus ac Hungarie, Dalmatie, Croatie etc. rex honorabili Nicoiao de Liptouia Vesprimiensis ac Vaciensis ecclesiarum canonico capellano nostro continuo commensali et fideli dilecto gratiam regiam et omne bonum. A claro lumine throni cesarei velud ( !) e sole (micantes radii) [19] nobilitates alie legittimo( !) iure procedunt et omnium nobilitatum insignia ab imperatoria maiestate dependent, ut non sit dare alicuius generositatis insigne, quod a gremio non prouenit cesaree claritatis. Sane attendentes multiplicia merita probitatis ac experte constaiitie fideique merita, quibus progenitores tui ac tu similiter apud nos atque Sacrum Romanum Imperium diligentibus studiis ac indefessis hactenus caruisti, cotidie clares et in antea eoquidem studiosus clarere potens, quo te singularibus bonorum gratiis senties decoratum, animo deliberate, non per errorem aut inprovide sed sano principum, comitum, baronum et procerum nostrorum et sacri imperii fidelium dilectormn accedeiit e consilio ac de certa nostra scientia tibi, patri, fratribus consanguineis, seu posteritatibus tuis necnon heredibus ipsorum de progenie tua legitime descendentibus hic depicta arma tua seu nobilitatis insignia virtute presentium tibi concedimus, necnon de habundantiori plenitudine specialis gratie nostre ad maiorem gloriam tue nobilitatis motu proprio confirmamus ac presentibus elargimur, ut tu et iidem pater, fratres, consanguiuei seu posteritates tui atque heredes ipsorum arma hic depicta, sicut in presentibus figuris oculis subiect a visibilibus pictoris magisterio distinctius sunt depicta, in preliis, hastiludiis torneamentis et in omni exercicio militari gestare valeant pariter et deferre. Gaudeant igitur favore regio ac de tanto singularis gratie antidote tuo progenies merito exultet tantoque fideliori studio ad honorem sacri Romani Imperii eorum inante a solidetur mentio, quanto ampliori fauore preuentos se conspiciunt munere (gratiarum) [20]. Nulli ergo omnino hominum liceat hanc nostre concessionis elargitionis et confirmationis paginam infringere aut ei quouis ausu te(merario ) [21] contraire. Si quis autem hoc attemptare presumpserit, indignationem nostram grauissimam se nouerit incursurum presentium sub nostre maiestatis sigilli appensione testimonio litterarum. Datum Constantie anno Domini millesimo quadringentesimo quintodecimo, vigesimo die januarii r(egno)rum[22] nostrorum anno Hungarie item XXYIII, Romanomu electionis quinto, coronationis uero primo.

Ad mandatum domini regis Johannes
prepositus de Strigonio vicecancellarius

[19] A micantes radii szavak a hajtási kopás miatt olvashatatlanok. Rekonstrukciójukat a Garázda-cimeradomány (vö., föntebb, 8. jegyz.) csaknem azonos szövege teszi lehetővé. Úgy látszik, 1409 és 1415 között a magyar királyi kancellárián már közkézen foroghatott egy címeradományozási szabványt is tartalmazó formulás-könyv. A szabvány-használat nyilvánvalósága annak vélelmét is megengedi, hogy a Zsigmond-kori eímeradományok sokszorosát tették volt ki a reánkmaradt eredetieknek.
[20] A hártya-hajtásnál kikopott és a Garázda-adomány szövege alapján rekonstruált szó.
[21] Úgyszintén
[22] Az eredeti szövegben rövidítéssel: rrum

Az adományos egyházi férfiú, Zsigmond király udvari káplánja, veszprémi és váci kanonok, aki a központi adminisztráció körül szerzett érdemeiért nyeri a címer-kitüntetést [23]. [23 A fennmaradt oklevélanyag megengedi Liptai Miklós egyházi pályafutásának nyomon követését. 1412-ben még csak „pap" (Nicolaus clcricus), de már ugyanabban az esztendőben Branda bíboros, pápai legátus specialis-nak a titkári teendőket ellátó káplánja. Ez a bizalmi állás indíthatta el szépen ívelő egyházi és diplomáciai pályafutását. Az itt vizsgált adománylevél tanúsága szerint 1415-ben már Zsigmond király udvari káplánj a és két kanonoki stallum kedvezményezettje; 1417-ben esztergomi presbiter, mikor is protektora Veszprémbe javasolja, ahol 1420-ban már prépost. 1424-ben a konklávén tevékenykedik, és a Szentszéktől megszerzi, maga és hivatali utódai részére, a pápai insigniák adományozásának jogát. Ez utolsó említése a regesztákban: Suppl(icaüo) Nicolai de Liptovia, prep(ositi) et c«»(onici) eccl(esiae) Vespr(emiensis), Rom(anorum) et Hung(aTiao) regis capell(ani), servitorisque conclavis pape, de lic(entia) conferendi insignia pontificalia sibi et successoribus suis concedenda. — A Szentszék 1424. ápr. 14-én járult hozzá a kérelemhez: Fiat utpetitur de anulo 0., RP. XVIII. kai. Maii. a. VII., vö., Libri supplicationum Pontificatus Martini V., S. 177, f. 281t., közli: Dr. Lukcsics Pál: XV. századi pápák oklevelei, I.: V. Márton pápa (1417 — 1431), „Olaszországi Magyar Oklevéltár", I., Budapest, 1931, 158, No 737.] A kedvezményezett az adománynak atyjára és fivéreire való kiterjesztését is kieszközölte, akik azonban névleg megemlítve nincsenek. Maga a káplán is csak származáshelye szerint mint Liptai Miklós szerepel. - Ellenben, ugyanez a Miklós pap és fivérei, László, Lőrinc és Jakab, valamint atyjuk, László fia Pál, már előfordulnak Zsigmond király egy 1412. április 17-én kelt adománylevelében [26] és az azt szeptember 11-én követő iktatásban [27], Zsigmond ekkor noveque nostre donationi titulis megerősíti őket a Liptó megyei Madacz, - utóbb Madocsány — birtokában [28], Az adományosok közül utóbb Jakab lesz a Madocsányi-család fenntartója, amely fiágon, mint már említénk, 1949-ben halt ki [29].

[26] Nagyvárad, Szt. György előtti vasárnapon (Waradini die dorn. a. Georgii = 1412. ápr. 17): Zsigmond Madacz-i László fia Pál érdemeiért és ennek fia: Miklós pap, Branda bíboros legátus specialis káplánja kérésére, Pált és fiait, az említett Miklós papot, Jakabot, Lőrincet és Lászlót, valamint az utóbbi háromnak utódait cum cunctis ipsorum possessionibus et iuribus ab omni servitudis conditione . . . qua hactenus ad Castrum nostrum Nagwar vocatum obligati fuisse dinoscuntur . . . eximentes, segregantes, libertantes et absolventes, az említett Madacz ( — Madocsány) Liptó megyei birtokkal sub mere et sincere nnbilitatis novequc nostre donationi titulis adományozza meg. — Nyílt alakban, hátán Zsigmondnak nagyobbik magyar királyi pecsétjével. — Kiadatlan: Országos Levéltár, Fényképgyűjtemény, U. II. törzsszámú anyag, 386/1948, 233/1934, a sorozatnak 20. ideiglenes ceruzajellel ellátott száma. — E kiadatlan oklevél fontos adatanyagáért Mályusz Elemér professzor úrnak jár hálás köszönet. — Nagy Iván szerint a felemlített László és Lőrinc utóbb magtalanul hunyt el; a testvérek köziil Jakab lett a Madáczi, utóbb Madocsányi család fenntartója, vö., Nagy Iván : i. m., VII., 589.
[27] Zsigmond 1412. aug. 20-án kelt (in beati Stephani regis) iktatóparancsa nem maradt reánk, de a szept. 3-án Libellei Fülpös Bálint (a Kisfaludi Lipthayak őse) királyi ember által foganatosított iktatás nyolcadán, Szt. Egyedet követő vasárnapon kelt (VIII. die diei introductionis, sc. dominice p. Egidii — 1412. szept. 11) iktatólevél megemlíti. Ez utóbbit Bernát prépost állította ki a turóci konvent nevében. A fentebb már elsorolt (vö., 26. jegyz.) családtagokon kiviil szerepel még benne László fia Pálnak testvére, Miklós (Miklós pap névadó nagybátyja) és ennek fia, Simon. — A beiktatás ellentmondás nélkül történt. Kiadatlan: Országos Levéltár, Fényképgyűjteménv, U. II. törzsszámú anyag, 386/1948, 233/1934, a sorozatnak 22. ideiglenes ceruzajellel ellátott száma. Kielemzéséért ugyancsak Mályusz Elemér professzor úrnak jár köszönet.
[28] Zsigmond király 1412. ápr. 17-én kelt adományát (vö., föntebb, 26. jegyz.) és a turóci konvent szept. 11-én kelt iktatólevelét (vö., föntebb, 27. jegyz.), 1420. júl. 13-án (III. Id. lui.) Liptai Miklós kérésére, aki már veszprémi prépost, átírja és újfent megerősíti. Kiadatlan: Országos Levéltár, Fényképgyűjtemény, U. II. törzsszámú anyag, 386/1948, 233/1934, a sorozatnak 19. ideiglenes ceruzajellel ellátott száma. Mályusz Elemér professzor úr szíves közlése nyomán.
[29] Madocsányi Gyula, Nyitra vármegye utolsó főispánja személyében, 1949. szeptember első napjaiban. Nevezettnek báró Weisz-Horstenstein Natáliával kötött házassága gyermektelen maradván, családi iratait sógorának, Jenő bárónak, Kálazban őrzött levéltárában helyezte el a Zsigmond-kori Madocsányi-címereslevél eredetijével egyetemben.

A címer leírása a következő:
Sárga cifrázatú palakék keretben, arany szegélyű négyeskarély. A sarkok karmazsinveres levéldísze fekete körvonalú és arannyal cifrált[33]. [33 A Zsigmond-kori adományok keretezése sok tekintetben jellegzetes lévén, kívánatos hogy szabatos meghatározásukat a heraldikai leírásba belefoglaljuk.] A tengerkék belső mezőben, 45°-os szögben balra döntött, azaz a magyar heraldikai szokást követő, kerektalpú pajzs skarlátpiros mezejében balra fordult, tűzokádó, ezüst baziliszkusz ágaskodik, nyakán egy három-liliomú arany korona-örvvel. A pajzs jobb csücskén balra fordított, koronás, nyílt lovagsisak dísze a pajzsbéli nyakörvvel egyező koronából, ezüst szárnyai között növekvő baziliszkuszfej. Takaró mindkét oldalt veres-arany. ... Az adomány levelet hitelesítő egyes-pecsét méhviasz-fészekben foglal helyet. A 10,5 cm átmérőjű, teljesen épen maradt, sárgásbarna lenyomat Zsigmondnak 1411 és 1420 között használt, első római királyi pecsétje [34], A rex Romanorum koronáját viselő, jobbjában liliomos jogart, baljában egyszerű kereszttel tetézett országalmát tartó uralkodó mennyezetes trónuson foglal helyet, amelyet jobbról a római király (sas) és Csehország (oroszlán) címere, balról pedig a magyar királyi hatalom (kettőskereszt) és az országcímer (sávozat) pajzsai kísérnek. A trón lábánál Luxemburg (sávozatra helyezett oroszlán) és Dalmácia (Három koronás leopárdfő) címere [35]. A pecsét körirata: SIGISMVNDVS. DEI. GRA. ROMANOR. REX. SEMP. AVGVST. AC HVGA. DALMAT. CROAC. RAME. SVIE. GALLICIE. LODOMER. COMAE. BVLGARIEQ. REX. MARCHIO. BRANDENBVRGENS. NEC. NO. BOHEMIE. ET. LVCEMBVRGENS. HERES [36].

[34] Vö., Carl Heffner: Die deutschen Kaiser- und Königs-Siegel, nebst denen der Kaiserinnen, Königinnen und Reichverweser, Würzburg, 1875, XIV, 98. és Otto Posse: Die Siegel der deutschen Kaiser und Könige von 752 bis 1806, II. (1347—1493), Dresden, 1910, 8. és 13. tábla, No 3.
[35] Ez a római királyi egyespecsét közvetlenül Zsigmond 1411. évi koronázása után tűnik fel, és 1420-ban még használatban áll. Az új, második királyi pecsét 1421, jan. 12-én fordul elő első ízben.
[36] Azaz kiteljesítve: Sigismundus Dei gratia Romanorum Rex, semper augustus, ac Hungariae, Dalmatiae, Croatiae, Ramae, Serviae, Galliciae, Lodomeriae, Comaniae, Bulgariaeque Rex, Marchio Brandenburgensis, necnon Bohemiae et Luxemburgensis heres. — A Madocsányi-címert megerősítő pecsét Zsigmond eme sigillum-ának egyetlen példánya az Országos Levéltárban. Néhány kopottabb szavát a Posse által (vö., föntebb, 34. jegyz.) közölt variánsok alapján egészítettük ki.

  • Irodalom:

Karlinszky Balázs: A veszprémi nagyprépostok archontológiája, 1079–1543 – Három prépost portréjával Turul 2014/3. 87. 102. [1]

Mályusz Elemér szerk.: Zsigmondkori oklevéltár III. (1411–1412). Budapest, 1993. 484. (1985. szám) [2] 622. (2670. szám)[3]

--ZsO V. Bp. 1997. 84. (110. szám) [4]

--ZsO. VII. Bp. 2001. 450. (1962. szám) [5]

Vajay Szabolcs - Radocsay Dénes: Egy Zsigmond-kori címeradomámy. Művészettörténeti Értesítő. 21. 1972. 270-278.[6]

  • Külső hivatkozások:


Rövidítések

Lásd még:


A Címerhatározó alfabetikus tartalomjegyzéke
ABCCsDEFGGyHIJKLLyMNNyOÖPQ | RSSzTTyUÜVWXYZZs