Címerhatározó/Kanizsay címer

Ch

Hat. kulcsok

EGY (I.)

OSZ (I.)

Mutató

Ez az oldal a Címerhatározó kulcsának részeként a Kanizsai, Kanizsay családok címerével foglalkozik.

Kanizsay de genere Osl[szerkesztés]

Az Osl nemzetségből származó család.

Kanizsay László 1519. március 12. Buda II. Lajos címerbővítés

DL 24.772

Kanizsai Dorottya 1519. június 25. Buda II. Lajos címerbővítés

megj.: a Kanizsai, a Geréb és a Perényi családok címeréből összeállított az új címer

DL 24.773

Zala megye területén az Árpád-korban szép számmal találunk királyi birtokokat. Kehida környékén több település is ezek közé tartozott: Bezeréd és Kustány, valamint a középkor folyamán elpusztult és Kehida határába olvadt Kiskallos vagy az egykor Zalaszentgrót és Zalaszentlászló közt fekvő Szerente. (Ez utóbbit temploma nyomán Szentmihálynak is nevezték, és emlékét a Szentlászló határában fellelhető Szentmihálypuszta őrizte meg.) A királyi alapítású egyházak – a veszprémi püspökség, valamint a tihanyi és a zalavári bencés apátság – szintén tekintélyes tulajdonnal rendelkeztek itt. A megye jelentős része azonban már a kezdetektől fogva nemesi magánbirtok volt.

Kehida első, név szerint ismert birtokosa Koppányi Onth fia János valószínűleg azonos a Veszprém megyei eredetű Lőrinte nemzetségbeli Onth fia Jánossal, aki a szomszédos Koppányt birtokolta a XIII. század végén, és akinek ugyanebben az időben birtokrészei voltak Pacsán is. Tőle foglalták el Kehidát a Kőszegiek a XIII–XIV. század fordulójának zűrzavaros időszakában.

Kőszegiek ellen vívott harcokban tüntette ki magát Lőrinc mester, a Kanizsai család őse. A Sopron megyei eredetű Osl nemzetség tagja volt, családfáját egészen a magyar honfoglalás koráig vezethette vissza. Az Árpád-kor folyamán a nemzetség tagjai jelentős méltóságokat töltöttek be. A XIV. század elején Lőrinc és testvérei még a Kőszegiek szolgálatában álltak (a forrásokból kikövetkeztethető, hogy a XIII. század végén, erőszakkal kényszerítették őket a Kőszegi famíliába). Lőrinc mester 1316 és 1319 között szegődött Károly Róbert hívéül, és kitűnt a harcokban, amelyek során egykori urai hatalmát az új uralkodó megtörte. Jutalmul a Kőszegiektől elkobzott zalai birtokok egy részét nyerte a királytól. Közülük a legjelentősebb Kanizsa vára volt, a hozzá tartozó uradalommal. Az immár zalai birtokosokká vált utódait e birtok nyomán kezdték Kanizsaiakként emlegetni.

Lőrinc mester 1322-ben kapta meg Kehidát. A királyi adományhoz megszerezte a korábbi birtokos, Koppányi Onth fia János beleegyezését is, aki tekintetbe véve, hogy milyen sokat köszönhetett Lőrinc mesternek, az adománylevelet érvényesnek ismerte el.

Az előrelátó főúr – tudva, hogy a neki adományozott birtokokat a Kőszegiek fegyverrel vették el korábbi birtokosaiktól – a királyi adomány mellett az eredeti tulajdonosoktól rendre megvásárolta, és velük is elismertette új szerzeményeit. Nem történt ez másként Kehida esetében sem. Így megelőzte azt, hogy az eredeti tulajdonosok birtokaikat esetleg később visszaperelhessék tőle.

Lőrinc mester utódai megszerezték és Kehida határába olvasztották a szomszédos Kiskallos területét. A pereskedés 1341 és 1365 közt folyt. A Kanizsaiak erőszakos eszközökkel addig zaklatták Kiskallos birtokosait, míg azok 1365-ben el nem adták nekik területüket.

Az 1440-es évek elején, az V. László és I. Ulászló között kirobbant trónharc idején, úgy látszik, László pártjára álltak a Kanizsaiak. Ezért Ulászló, hűtlenségükre hivatkozva, elvette tőlük Kehidát. A király azonban nem tudott érvényt szerezni büntetőintézkedésének, a birtok továbbra is a család kezén maradt. 1461-ben e nemzetség zálogbirtoka volt a közeli Szentgyörgy vára. A vár tartozékai közé sorolták a Kanizsaiak kehidai birtokát is. A XV. század közepén viszont ők kerültek szorult helyzetbe, és zálogosították el más javakkal egyetemben Kehidát. A XIV. század végén Kehida és Németfalu (a mai Ligetfalva középkori elnevezése) között, az Örményes-hegyen pálos kolostort alapítottak. A kolostornak Kehida határában is adtak birtokrészeket: szőlőt és malmot. Ezek a kolostoréi maradtak azután is, hogy 1523-ban Kehidát a Háshágyiaknak adományozták.[1]

Irodalom:

A család címerének ábrája a címerhatározóban még nem szerepel.

Külső hivatkozások:

[2]

Kanizsay Borbély[szerkesztés]

Nagy Iván tesz említést erről a Nógrádban birtokos családról, akikről Kempelen is szól, mint a "Nagyivánban" elõforduló familia. Ír ugyanakkor külön egy Kanizsay Mihályról is, aki 1628 november 27-én kap nemességet, melyet 1629-ben Nógrád megyében hirdetnek ki. Nos, ugyanarról a családról van szó. Nagy Iván ráadásul kihaltként jelzi oket, mint később kiderül, ez sem fedi a valóságot. A család ugyanis eltűnt ugyan Nógrád megyéből, de a balassagyarmati levéltárban fellelhető iratok szerint Szatmár megyébe költöztek. Onnan folyamodtak igazoláshoz nemességük szatmári kihirdetéséhez. Az egyéb dokumentumok tanúsága szerint Lónyabányán és Fülekkelecsényben voltak birtokosok, ide 1633-ban iktatták be őket. Amikor a török elfoglalta Eger várát és Heves, Nógrád, valamit egy ideig Gömör vármegyék közigazgatása összefonódott, a család egyes tagjai tisztséget és birtokot is szereztek Hevesben, Verpelét és Vécs községekben. János 1657-ben törvényszéki ülnök, 59-ben táblabíró, 63-ban szolgabíró, Zsigmond 1658-ban szolgabíró, 68-ban esküdt, Sándor 1687-ben esküdt. 1687 után nem találjuk oket Hevesben.

A család őse talán a pápai céhmester Kanisay Barbéli (Borbély) Bálinth lehetett.[3]

Irodalom:

A család címerének ábrája a címerhatározóban még nem szerepel.

Külső hivatkozások:

[4]

hetei Kanizsay[szerkesztés]

Bereg vármegyéből származik, de egyik ága a XVIII. század elején Szatmár vármegyében telepedett le, a hol Homokon és Pusztadaróczon volt birtokos. A család 1638-ban kapott czímeres nemes-levelet, melyet Bereg és Szatmár vármegyékben hirdettek ki. Tagjai közül Ferencz (megh. 1880 körül), beregmegyei tisztviselő és ügyvéd. - Zsigmond (megh. 1899) tanár, később ügyvéd, majd szatmári rendőrkapitány. - Jenő, jelenleg lázári birtokos.

Czímer: kékben, zöld halmon nyugvó leveles koronán könyöklő, vörösmezű kar, egyenes kardot tart. Sisakdísz: vörösattilás, barna-kalapos, barna deréköves magyar vitéz növekvően, jobbjában egyenes kardot, baljában vérző török főt tart. Takarók: kékarany, vörösezüst.[5]

Nagy Iván oket említi, mint Bereg megyében élő Kanizsay családot. Címerüket azonban helytelenül írja le. A tények a következők: III. Ferdinandtól 1638 március 10-én nyertek nemeslevelet Kanizsay György és fivérei István, Mihály, János és Ferenc, Pozsonyban. Ferencet 1659-ben iktatták be hetei birtokába. Hetén, majd Debrecenben és a szabolcsmegyei Földesen lakott a család. Az ármálist Szatmár megyében 1713 május 10-én hirdetik ki Kanizsay János és társai pusztadaróci lakosok nemességének igazolására. Szatmár megyében a következő helységekben éltek birtokosként Hetei Kanizsayak: Szinérváralja, Pusztadaróc, Egri, Rápolt, Homok, Lázári. Homokon birtokos Kanizsay Mózes (1793-1871) és Kanizsay Sándor, aki 1868-ban húnyt el. Gábor fia László fia György Beregmegyétől 1772. évben nyert testimoniálist. (Beregszász 1772 dec.). Heves-Küõ-Szolnok megyébe is elköltözött a család a 18. század második felében, az elõbbi testimoniális tanúsága szerint. Ferencet az 1754-es nemesi összeírás is megemlíti. Birtokuk valószínüleg Erdőkövesden volt.

Címerüket nemcsak "Nagyiván", hanem a "Borovszky" is rosszul írja le. A sorozat szatmári kötetében ugyanis a fejércsei család címere szerepel hetei címerként. Egy harmadik változat jelenik meg a Siebmacherben: kékben, zöld halmon nyugvó koronán könyöklo, páncélos kar, görbe kardot tart, balra fent pedig hatágú arany csillag. Sisakdísz: ágaskodó aranykoronás oroszlán. Takarók: kékarany, vörösezüst.

A család tagjai közül András 1695-ben beregi tisztviselõ, Benedek 1702-ben beregi szolgabíró, Ferenc (meghalt 1880 körül), beregmegyei tisztviselõ és ügyvéd. - késobb szatmári rendőrkapitány, Jeno (1910 körül) lázári birtokos, Zsigmond (1832-1899) tanár, Gábor (2004) vadgazdálkodási vállalkozó Somogyban, leánya Sarolta.[6]

Irodalom:

A család címerének ábrája a címerhatározóban még nem szerepel.

Külső hivatkozások:

[7]

Kanizsay 1643[szerkesztés]

Nagy Iván elkövetett még egy tévedést. Igaz ember nem gondolhatta, hogy két (ma már egyesült) szomszédos faluban ugyanolyan nevű birtokos család egymással nem rokon. Címeres levelük alapján viszont jól elkülöníthetők. A településeket Hetének és Fejércsének hívták, ma egyszerűen Hetefejércse. A Fejércsén (majd Csarodán) birtokos Kanizsayak őse György 1643-ban nyert nemességet, melyet a Szabolcs megyei Csengeren hirdettek ki. Az armalis (megtalálható a Szabolcs Szatmár Bereg Megyei Levéltárban) tanúsága szerint a címer: aranykoronán könyöklő vörösmezű kar egyenes kardot tart. A sisakdísz: koronából emelkedő vörösattilás magyar vitéz jobbjában egyenes kardot, baljában vérző levágott török fejet tart.

A család birtoka Fejércsén, Csarodán volt, a kúria maradványai még megtalálhatók Hetefejércsén. A leszármazottak ma Tiszaadonyban, Miskolcon, Feõzsolcán, Gégényben, Kolozsváron, Budapesten élnek. A nemes Kanizsay családok közül ők rendelkeztek a legnagyobb birtokkal. Egy 1893-as összeírás szerint az akkor élt Ignác és Ferenc 136 holdon gazdálkodott.[8]

Irodalom:

A család címerének ábrája a címerhatározóban még nem szerepel.

Külső hivatkozások:

[9]

Kanizsay 1649[szerkesztés]

Borovszky Samu Borsod megyéről írt monográfiájában szól a megyei nemeslevél kihirdetésekről. Itt olvasható Kanizsay András 1649.02.05. Címeres levelet nyer, fia András, lánya Katalin. 1729 év: Kanizsay nemeslevél kihirdetése Borsodban. [10]

Irodalom:

A család címerének ábrája a címerhatározóban még nem szerepel.

Külső hivatkozások:

[11]

Kanizsay alias Kovács[szerkesztés]

Kanisay-Kovács András, neje Tias Katalin, gyermekeik: Márton, András, Pál, Erzsébet. III. Ferdinánd Bécsben, 1657.02.21-én adott ki számukra nemeslevelet. Helytartótanácsi Levéltár 1817F60, Borsod arm K122, K895

A család nemességét 1729-ben hirdették ki Borsodban.

1817-ben Borsod vármegye közgyűlése értesíti a Helytartótanácsot, hogy nemes Tatár András hagyatékában megtalálták Kanizsay alias Kovács András nemeslevelét, mely 1657-ben Bécsben kelt, III. Ferdinánd által adományoztatott és 1658-ban Gyõr vármegyében hirdették ki. A leszármazottak a Borsod vármegyei levéltárban megtalálhatják az iratot.

A család Nagykanizsáról származott át Győrbe, korábbi neve Kovács volt.

Irodalom:

A család címerének ábrája a címerhatározóban még nem szerepel.

Külső hivatkozások:

[12]

Kanisay család[szerkesztés]

Van egy címer a Siebmacher Wappen-buchban, melyet nem tudok hova tenni. Egyedül a 17. századi miskolci familiának nincs meg a címere, de ez szinte biztosan nem az övék. Nagy Iván ezt a címert a heteiek címerének véli, de ez sem igaz. Szerepel a címer a Wappenbuch magyarországi és horvát-szlavón fejezetében is. Az elõbbinél semmit, az utóbbinál annyit lehet megtudni, hogy a Varasd megyében 1740-ben szolga-bíróskodó Kanizsay Farkas címere. A haránt kettéosztott pajzs jobb alsó felén ráadásul az Osl nembéli Kanizsayak címerképe, a sasláb található. Az o nemesség adományozásuk eredete talán még a középkorba nyúlik vissza (ezért az időrendi sorrendet tekintve kakukktojás), de mindenképpen minimum 16. századi. Horvátországban az ottani országgyulés a Sabor hirdette ki a nemesség-adományozásokat, egyszer talán kezembe akad egy dokumentum erről a kihirdetésről is. Nagy valószínuséggel ebbe a családba tartozik Kanisay Miklós, aki 1654-ben Kiskomár várában lovaskapitány volt (ebben az időben nem élt Miklós a többi Kanizsay családban). Pálffy Géza egy a szlavóniai Budor családról szóló tanulmányában pedig megemlíti, hogy Budor Izabellát Kanizsay Mihály vette noül 1620 körül. Ez a Mihály még 1641-ben biztosan élt, egy másik forrás is említi. 1608-09-ben pedig Benedek, mint Korpona várának alkapitánya szerepel egy Benda tanulmányban. Családtag lehet az a Kanizsay Márton is, aki Körös-Belovár megye küldötteként vett részt 1818-ban Somogy megye tisztújító gyulésén. Horvátországban a mai napig élnek Kanizsay nevuek (ott Kanižaj-nak írják), illetve onnan Ausztráliába is elszármazott egyikük.[13]

Irodalom:

A család címerének ábrája a címerhatározóban még nem szerepel.

Külső hivatkozások:

[14]

Lásd még:

címerhatározó

A Címerhatározó alfabetikus tartalomjegyzéke
A │ B │ C │ Cs │ D │ E │ F │ G │ Gy │ H │ I │ J │ K │ L │ Ly │ M │ N │ Ny │ O │ Ö │ P │ Q | R │ S │ Sz │ T │ Ty │ U │ Ü │ V │ W │ X │ Y │ Z │ Zs