Címerhatározó/Fürdősök céhének címere

A Wikikönyvekből, a szabad elektronikus könyvtárból.
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

Ez az oldal a címerhatározó kulcsának részeként a fürdősök céheinek címerével foglalkozik.


Werner György munkája a magyar gyógyvizekről. Bécs, 1551

A gyógyításban nagy szerepük volt e korban a gyógyvizeknek és a fürdőknek. Különösen kedvelték a szklenói, vihnyei, stubnyai, balfi, a zalamegyei hévízi, a rajeci, pöstyéni, teplici, bajmóci, tarcsai fürdőket, a nagyvárad mellett levő melegforrásokat s a budai hévizeket, az utóbbiak azonban a török megszállás után az ország más részei számára hozzáférhetetlenek lettek. A meleg forrásokban a kor gyakori divatos betegsége, a köszvény és csúz ellen kerestek gyógyulást s bár e fürdők berendezése igen hiányos volt, előkelő embereink is szívesen keresték fel, valóságos társadalmi gyülekezőhelyekké váltak. Ismeretes, hogy a Wesselényi-féle összeesküvés is a stubnyai fürdőben született meg, itt állították ki a kölcsönös támogatásra kötelező hitlevelet. Werner György kamarai tanácsos már 1551-ben könyvben ismertette a magyar gyógyvizeket.

A XVI. században a férfiak és nők részére már találunk külön fürdőhelyiségeket is, de gyakoribb a közös fürdés. Stubnyán még 1658-ban is közös medencében fürödtek a férfiak és nők. A törökök ezzel szemben nem engedték meg a közös fürdőzést. Budán a „sárosfürdő” volt a nőké, a rudas pedig a férfiaké.

A fürdőzést és a gyógyvízivást gyakran túlzásba is vitték. Főleg a savanyúvizeket használták; mikor Kemény János seregével Sáros vára alatt szemben állott a nádor által vezetett királyi hadakkal, a nádor a Kemény hadai birtokában lévő savanyúvízforrásból vizet kért, amit Kemény meg is engedett, mivel „az palatinus – írja önéletleírásában – olyigen szokott vala élni affélével, hogy az nélkül lenni egész nyavalyának tartja vala”.

(...)

Az orvosokon s különböző céhbeli és céhenkívüli vándorsebészborbélyokon kívül gyógykezeléssel foglalkoztak a „balneátor”-ok, fürdősök is, akik szintén céhekbe tömörültek. Főhivatásuk a köpülyözés és a masszírozás volt, ők az, úgynevezett „kenő” emberek, akiket gyakran vettek igénybe a nagy lakomák után fellépő „morbus csömör” elmulasztására.

A tanult orvosok hiánya, a közlekedési nehézségek és az élet elszigeteltsége következtében a gyógyítás terén jelentékeny feladat hárult a családra, különösen nőtagjaira. A gondos háziasszonyok valóságos családi kincsként őrizték orvosságos könyveiket vagy „receptá”-ikat, melyek sok [HÁZI PATIKÁK] emberöltőn szerzett tapasztalatok eredményei voltak s egyes családoknak voltak saját külön „arcanum”-aik is. Az Illésházy-családnak például titkos gyógyszere volt a lithiasis (kőbántalmak), a Pálffy-családnak a pestis ellen. A főrangú házakban díszes, aranyozott patikaládák őrizték az orvosságokat. A közrendű házakban és az egyszerű parasztnépnél sem hiányoztak a különböző – rendszerint füvekből összeállított – háziszerek. Főrangú nőink a család körén kívül is szívesen foglalkoztak gyógyítással, melynek tudományát nem egyszer orvosok mellett igyekeztek fejleszteni. I. Rákóczi Györgyné Lorántffy Zsuzsánna fejedelemasszony szembajokat és csonttöréseket kezelt, híres gyógyító volt Zrinyi Miklós, a költő nevelőapja, Poppel Éva, Csáky Istvánné Wesselényi Anna, Thököli Imréné Zrinyi Ilona, Révay Kata Szidónia és kőszegi magányában szívesen doktorkodott, sőt gyógyszereket is készített Wesselényi nádor özvegye, Széchy Mária. Gazdag patikaládája volt Apaffy Mihályné Bornemissza Anna fejedelemasszonynak s benne külön betűk alatt különféle olajok, mint köménymag-, narancshéj-, mentha-, mandola-, sárga viola-, rózsa-, kámfor-, szekfű-, rozmarin-, ánizs-, kő-, kapornya-, fejér mák-, birsalma-, fenyőmag- stb. olajok, továbbá különböző balzsamok, viráglevelek, gyökerek, orvosi porok, szeszek sorakoztak.

A gyógyításban nagy tere nyílt a babonának és kuruzslásnak. Kuruzsló férfiak és nők mindenfelé akadtak, sőt voltak, akik vándorolva jártak. Ilyenek a „kurittyoló”-k, akik a vásárokat látogatták, s a felvidéki tót „olakár”-ok, akik illó olajaikkal egész Európát bejárták cifra huszáruniformisukban: főleg a „kárpáti balzsam”-uk emelkedett nagy hírnévre. Vándorkuruzslók az anababtista habán doktorkodók is, akik főleg a fürdőhelyeket keresték fel. Foglalkoztak kuruzslással a hóhérok is, akik gyógyszert készítettek, mellyel a tortúra alá kerülő bűnösöket jó pénzért narkotizálták. Bethlen Gábor, mikor már az orvosok nem tudtak rajta segíteni, a lőcsei hóhért hivatta, aki megvagdosta a fejedelem „vízkóros” lábait, de eredmény nélkül. Mások is szivesen fordultak a kuruzslókhoz, akik elsősorban a nők, olykor a papok és zsidók közül kerültek ki. A „tudós” vagy „tudákos” asszony egyik válfaja volt a „néző” asszony, akinek a közhiedelem szerint nemcsak a „rontás”, hanem a gyógyítás is hatalmában állott. Voltak továbbá füves, kenő vagy kentefilő, hagymázmérő, kötő és kantaires asszonyok. A papi ráolvasásnak is gyógyító erőt tulajdonítottak s jellemző a gyógyító babonáskodásra, hogy Bornemissza Anna fejedelemasszony említett patikaládájában a különböző hasznos és ártatlan szerek mellett klárisport, emberkoponyaport, sárkányport, szarvas szívének csontját, sárkányfogat, kígyószarvat, márciusi nyúlszemet, gólyazuzáról levont hártyaport, csukafogport is találhatni. A veszettség ellen kőrisbogárport használtak. Maga az orvosi tudomány is gyakran nyúlt át még a kuruzsló babona területére. A himlő ellen Pápai Páriz Ferenc veres lepedőbe való takaródzást ajánlott. Nagy gyógyító erőt tulajdonítottak az agyagból készített, „terra sigillata”-knak, melyeket előkelő urak a pestis ellen óvó- és gyógyszerül küldözgettek egymásnak.

HÉJJA PÁL: AZ EGÉSZSÉGÜGY [1]


Pozsonyi fürdősök és seborvosok céhe[szerkesztés]

Pozsonyi fürdősök és seborvosok céhpecsétje 1631.png

A pozsonyi fürdősök és seborvosok céhpecsétje, 1631, Xántus János Múzeum, Győr

Leírás

A pecsétből csupán az ezüst nyomólap maradt meg. Ennek vésete jó minőségű ötvösmunka, címerábrázolása heraldikai szempontból is színvonalas. A német nyelvű körirat erősen mélyített levélkeret alatt húzódik és a határoló gyűrűn belül még egy szalagot is elfoglal második sora. Itt kapott helyet az évszám — „1631” — is. A címer karéjos talpú és fejű — sisakkal, sisakdísszel és takaróval felszerelt — pajzsból áll. A pajzson egymást keresztező érvágó szerszámok láthatóak, ezeket a pajzs előtt áthullámzó dupla pólya köti össze. Alatta az egyik érvágón holló ül, csőrében gyűrűvel. A sisak koronájából egy borbély alakja emelkedik ki, egyik kezében nagyméretű borotvát, másikban hollót tart. Ismerjük a prágai céh címerképének legendáját, mely szerint a címerállatnak papagájnak kellene lennie, de a pozsonyi céh tipáriumán egyértelműen holló jelenik meg. (Nagybákay 1987, 77.) Sajnos sem korabeli, sem korábbi céhlevelüket nem ismerjük, így a címerállat meghatározásához megfelelő bizonyíték nincs. Körirata: külső körön: „DER BADER VND WVNDT ARST ZECH SIGILL IN DER KINIGLICHEN FREIEN”; belső szalagon: „STAT PRESPVRG HTM. AF. 1631”.

[2]

  • Irodalom:

A céh címerének ábrája a címerhatározóban még nem szerepel.

Külső hivatkozások:

Rövidítések

Lásd még: