Címerhatározó/Dabi címer

A Wikikönyvekből, a szabad elektronikus könyvtárból.
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

Ez az oldal a címerhatározó kulcsának részeként a Dabi család címerével foglalkozik.


zágrábi Dabi[szerkesztés]

Zágrábi Dabi (1430).jpg

A címerkép kétségtelenül az udvari borbély foglalkozása köréből van véve, ki az oklevél szavai szerint, hosszú éveken át híven szolgálta királyát, mellette volt németországi, lombardiai, franczia-, angolországi és aragoniai útjai alatt és a király oldala mellől nem távozott. A borbélyi érdemek közt egy szerencsés fogműtét nem lehetett a legutolsó; mert ennek emlékét örökíti meg a kapott címer. A címerkép, a mint egyrészt szokatlan tárgyánál fogva költi fel az érdeklődést, éppoly mértékben ébreszti fel az a mód, ahogy a festő ezt a nem esztétikus címertárgyat elénk állítja. A fogat gyökerével felfelé fordítja s a gyökereket úgy stilizálja, hogy a nem szép alakból virágkehelyhez hasonló ábrázolás lesz. Minthogy egy fog a mezőt ki nem töltené, a kis címeralakot háromszor ismétli. Nem lehetetlen, hogy az arany szarufa, a foghúzó borbély műszerét akarja a heraldikai szabályok szerint alkalmazott mesteralakkal elénk állítani. Érdekes az is, hogy a festő a sisakdíszben a pajzsalaknak ismétlésére kart használ kisegítő sisakdíszűl. Egyes fog a sisakon jelentéktelen, fel nem ötlő dísz lett volna. Hogy e kis címerkép jobban jusson érvényre, a festő egy kéz ujjai közé helyezi azt. A magyar heraldika naturalisztikus irányzata következtében a rendes fejlődés az, hogy egyes tárgyak, pl. virág, gyümölcs, fegyver stb., utóbb kar által tartva lépnek föl, úgy a pajzsban, mint különösen a sisakdíszben; sőt a magyar heraldika az első, mely a külföldön elterjedt segédsisakdíszekhez (szarv, szárny, kalap, emberi és állati törzsek, tollak, párnák, táblák) még a kart is hozzávette. E magyar heraldikai sajátságnak legelső példája zágrábi Dabi Mihály címere. A sisakon lévő korona valósággal a sisakhoz tartozó és nem ismétlése a pajzsbeli alaknak, mint a Zsigmondkori czímerek többségében látjuk. A sisaktakaró egyenesen a sisakdísz szinének folytatása, mi az úgynevezett felső címert igen tetszetőssé teszi. A címert a kitüntetett udvari borbély ebben a formában kéri királyától; mutatva ezzel, hogy érdemei közt kiválónak tartja azt az epizódot, a melyre ez a jelentéses címerkép emlékeztet.

A címeres levél azon kisebb csoportba tartozik, hol a címeradomány nemesítéssel járt; ezt az oklevél, a szöveg vége felé, a címeradománytól elkülönítve hangsúlyozza. Az oklevél formulái tekintetében is eltér a Zsigmond király alatt megszokottaktól; több részében szóról-szóra megegyezik azzal a címeres levéllel, melyet a király másfél évvel azelőtt, a Galambócz vára alatti táborban, Kökényesi Györgynek adott; kétségtelen, hogy a kettő egy fogalmazatból került ki. A kettő közt az egyezés különösen az úgynevezett arengában nyilvánul, abban a részben, mely a királyi intézkedésnek úgyszólván általános indokolása. Ezen kívül eltér a szöveg a többi armálisétól az által, hogy ebben a címeradomány együtt jár a nemesítéssel.

Tudvalevő, hogy a nemességnek akkor volt igazi értéke, ha az birtokadománynyal együtt járt, vagy ha a király azt a birtokot, melynek élvezetével bizonyos feltételek és szolgálmányok voltak egybekötve, szabad nemesi birtokká tette. Ennél a birtokos nemességnél tekintélyben kisebb volt az, melyet a király címeradomány kapcsán adott; az ily nemesek az úgynevezett armalisták. Igy armalista nemessé tette Zsigmond király udvari borbélyát is.

Azt várnók, hogy a két adomány közül a nemesítés logikus rendben megelőzi a címeradományt, mert a címer az általános felfogás szerint a nemességnek tartozéka. Ebben az oklevélben azonban a király előbb adja a címert és csak azután a nemességet, körülbelül ezzel a formulával: „azután pedig, hogy zágrábi Dabi Mihálynak nem nemesi állapotából bíróságok előtt vagy másutt semmi hátránya se származzék, őt és összes ivadékait királyi kegyelmünkből megnemesítjük s az ország igazi nemesei sorába igtatjuk, elrendelvén, hogy ő és maradékai mindazon jogokkal és kiváltságokkal élhessenek, a melyek az ország igaz nemeseit megilletik”. Ebből a sorrendből az következik, hogy hazai jogszokásunk szerint – a mit különben Werbőczyből is tudunk – a nemességnek a címer nem volt szükségképen járuléka és viszont, hogy nem nemes embernek is lehetett címere, még esetleg uralkodói adomány alapján is. Későbbi címeresleveleinkben, hol a király a kitüntetettet egyúttal nemességre is emeli, a szöveg sorrendje legtöbbször logikusabb; így pl. mikor Mátyás király 1488-ban Hradnai Holy Pált nemessé teszi és neki címert ád, oklevelében előbb szól a nemesítésről és csak azután, ennek természetszerű következménye gyanánt, a címerről.

A heraldikailag szép címeres levél abból a tekintetből is nevezetes, hogy az – ellentétben Zsigmond király armálisainak nagy többségével, melyek valamely külföldi városban keltek – Magyarországon, Pozsonyban készűlt. Ez előtt tíz-húsz esztendővel még azt hittük, hogy Zsigmond királynak Magyarországon kiadott címeres levelei a legnagyobb ritkaságok közé tartoznak; azóta sokról van tudomásunk. Maga a legrégibb festett címereslevél, az 1405. évi Tétényi-Haraszti-féle, bár helyről keltezve nincs, kétségtelen, hogy Budán készűlt, mert a király azon a napon, mikor az oklevél kelt, ápr. 15-én, Budán tartózkodott. Galambócz vára alatt adta ki Zsigmond a Kökényesiek 1428. évi, Pozsonyban Kistárkányi Dénes 1434. és a Szentbenedeki-család 621435 évi címeres leveleit, Budán kelt 1486-ban a Mesterházyak armálisa stb., sőt még birodalmi címerlevél is akad, mely hazánk területén készült, ilyen pl. a Kölkedi-család részére szóló 1429-ben, melynek keltezési helye Pozsony. És így Zsigmond királynak hazánkban kelt címeres levelei nem tartoznak többé a ritkaságok közé. Egyébként, bárhol adják is ki a címeres levelet, bárhol és bárki festi is rá a címerképet, a kivitelben lehet különbség, de maga a címertárgy, a felfogás és a heraldikai érzék a nemzeti szellemnek eredménye.

A Dabi-család történetéről semmit sem tudunk. Leányágon belőle egy Szegedi nevű család ered, melynek egyik tagja, Szegedi Zsigmond, a XVII. század közepe táján ezeket írta az armális hátára „Az réghi Sigmond királtól az eősöm eősi eősinek attyának Zágrábi Dabi Mihálnak armálissa”. A szintén kihalt Szegedi-család után az oklevél a velök leányágon vérségi kapocsban álló csebi Pogányokhoz jutott, s ezeknek egyik tagja helyezte el az értékes heraldikai emléket ott, ahol jelenleg is van, Máramaros vármegye levéltárában.

(Fejérpataky László és Áldásy Antal : Magyar címeres emlékek; Magyar Heraldikai és Genealogiai Társaság (1901, 1902, 1926))

  • Irodalom:

A család címerének ábrája a címerhatározóban még nem szerepel.

Külső hivatkozások:

[1]

Rövidítések

Lásd még: