Az elvarázsolt hegygerinc/Egy másik Valóság/Igazi győzelem
|
Az elvarázsolt hegygerinc
Egy másik Valóság/Igazi győzelem
Az elkövetkezendőkben ő egymagában, amint ideje volt rá, továbbra is edzett, de érezte magán, hogy még nincs azon a magas szinten, hogy a harcművészetet kimondottan egyedül gyakorolhassa. Az "élesben" való gyakorlás a kidobólegénykénti szolgálat teljesítés közben sem lépte túl a határt, mert az oda járók nagy-többsége már csak hírből is ismerték Damjaneket és tudták, hogy nem nagyon tanácsos ujjat húzni vele. Éppen erre alapozott erősen Csizmarek úr is és egyik motivációja ebből indult, amikor azt a nagy segítséget nyújtotta Damjaneknek. Ezzel addig a pontig nem is lett volna különösebb gond, de Csizmarek úr Damjaneket még egy másik "képessége" felől is ismerte. Ugyanis tudott róla, hogy régebb még foglakozott ő is a "szórakoztató iparral" és egy olyan javaslatot tett, hogy a fejlődés érdekében segítsen be neki szép lányokat alkalmazni a vendégek szórakoztatásához. Igaz, hogy bizonyos okokból kifolyólag Csizmarek úr itt eltekintett a törvényes formáktól, de hát épp ezért fordult Damjanekhez segítségül. És Damjaneknek ott volt a szép háza. Amelyet csakis Csizmarek úrnak köszönhetett. És azóta, hogy megkapta és a panzióhoz került, még soha sem mondott nem-et. Damjanek sokáig hányta-vetette a dolgokat, próbálkozott finoman kitérni a "megbízás" ahol, de aztán amikor még a fizetését is jó busásan megemelte (csaknem kétszeresére), akkor ez már besegített a döntéshozatalban. Aztán amint az üzlet ― burkoltan ― egyre csak fejlődött, a panzióhoz fel kellett vegyenek egy újabb karbantartót, mert Damjaneknak ugyebár, nem nagyon volt már ideje az apró-cseprő munkák végzésére. Lassan-lassan ő intézte az üzlet "jelentősebb részét", ami eleinte csak abból állt, hogy sztriptíz táncosnőket szervezett be az éjszakai vendégek szórakoztatására, de aztán egyre jobban kezdtek bonyolódni a dolgok, amikor a vendégek még más igényeket is kezdtek fenntartani a lányokkal kapcsolatosan. Mindezek kiteljesedése már burkoltan működött, csak kimondottan a törzsvendégek részére, de aztán egyre csak bővült a kör és Damjanek azon vette észre magát, hogy csaknem azt a "szakmát" űzi, amelyről már régebb megtapasztalta, hogy egyáltalán nem hoz semmi örömet. Nagyon sok minden függött tőle a lányok sorsát illetően. Néha adódtak köztük elég nagy kavarodások, de azért mindig próbálta óvni azokat a szerencsétleneket a rájuk mért keserűségektől. Sokszor nagyon tudott haragudni magára ezért a "gyenge szívűségéért". De legjobban arra haragudott, hogy immár a második alkalommal ugyanabba a verembe esett bele, amelyből csak oly nehezen tudott kikászolódni. Ez akkor történt, amikor az egyik lány nála keresett védelmet, amikor a "barátja" a "mestersége" miatt nagyon hajkurászta és állítása szerint már több alkalommal meg is akarta ölni. Egy eléggé sportos alkatú, de kissé kiélt nőtípus volt, Tinának hívták, de aztán idővel Damjanek magában "Lola 2"-nek nevezte el. És volt is amiért, mert ugyan azokat a gyötrelmeket kellett újból megélnie Tina mellett, mint annak idején Lolával. Azzal a különbséggel, hogy Tina nem "filozofált" annyit, hanem egyszerűen kinevette, amikor vele is hasonló helyzetbe került mint annak idején Lolával. És Damjanek a nagy harcos, aki már kezdte elhinni, hogy visszatért a harcművészetek útjára, nem volt képes semmire. ― Azon kívül, hogy belülről őrölte magát. ― Tina, (ami a Krisztinából jött) nagyon átverte Damjaneket. Az első pillanatban sikerült úgy tüntetnie fel magát, mint szerencsétlen, védetlen és meglehetően sors-gyötört nő, akit az élet "kényszerített rá" arra, hogy eladja bájait és ráadásul még üldözve is van egy pszichopata alak által, aki már számos alkalommal tört az életére és csak a szerencsének köszönhetően menekült ki a keze közül. Mindamellett, hogy Damjanek már az első pillanattól megsajnálta, azért felmerült az a józan kérdés is benne, hogy ha már ennyire veszélyben van valaki, akkor miért nem fordul a rendőrséghez, vagy más biztonsági hatóságokhoz? Miért akarja épp őt beleavatni a dolgaiba? De aztán a lány sírva kezdett minden félét össze-vissza magyarázni, hogy ilyen meg olyan pszichopata és bizonyítékhiány meg minden… Épp úgy, ahogyan a filmekben szokott lenni. És nap mint nap "annyira meg volt ijedve", hogy jóformán "hivatásának" sem tudott eleget tenni. Viszont kidobni nem akarta, mert a lány szerint az a biztos halált jelentette volna. Ott kucorgott, hol egyik, hol másik lyukban a panzió területén. Lakása nem volt szerencsétlen volt, hát mi egyebet tehetett Damjanek? Helyet adott neki magánál. ― Ideiglenesen!!! ― De ez még nem volt elég Tinának. Nem győzte ösztönözni Damjaneket, hogy "beszélgessen el" azzal a pszichopata alakkal. Viszont Damjanek azt mondta, hogy amíg nem jelenik meg, addig semmi ok nincs "tárgyalni-valóra". Aztán Tina tovább siránkozott, hogy akkor már lehet, hogy késő lesz, de aztán idővel abba hagyta és Damjanek nem keverte bele magát semmiféle hülyeségbe. Szerencsére. Csak nagyon későre derült ki a teljes igazság, hogy a pszichopata alak az tulajdonképpen a Tina törvényes férje, aki egyáltalán nem zaklatta soha, csupán annyit tett, hogy nejét ― miután megtudta, hogy félrejár ― különböző fondorlatosságokkal kisemmizte mindenéből. Tina pedig csupán bosszúból festette le ördögnek Damjanek előtt. Azonban, amikor Damjanek erre rájött, akkor már nagyon késő volt. Akkor már Tina már jó néhányszor meg is csalta, mert ugyanis párkapcsolatot alakítottak ki egymás közt. Nem tudott egyebet tenni, mint Lolával. Itt ugyan nem merült fel az a kérdés, hogy a nő segítségéért, kitartásáért való lelkiismeret furdalásból nem tudott nem-et mondani. Egyszerűen még ő sem tudott feleletet adni magának, annyira összezavarodott volt. Mindent meg tett, hogy segítségére legyen, hogy "leszokjon". Nem kellett dolgoznia sem. Pénzt adott neki, amiből Tina bizony költekezett is. Beszélt szépen is vele. Elmondta, hogy milyen szép lehet a nő és a férfi kapcsolata, ha megbíznak egymásban, ha szeretik egymást… ― Ha nem szerettelek volna még az elején, akkor azt hiszed, hogy jöttem volna ide, hozzád? ― kérdezte kissé gúnyosan. ― Lehet, hogy épp az volt a baj, hogy észrevettem, hogy szeretsz. ― mondta Damjanek keserűen. ― Az a baj veled, hogy nem akarod megérteni azt, hogy mit jelent a Szabad szerelem! ― mondta a nő oktató jelleggel. ― Ezt ne kezdd el megint! ― kapott hirtelen a fejéhez Damjanek. ― Az előbbi nőd, az nem szeretett! Csak egyszerűen rád kényszerült! ― Hát te nem ugyanazt csináltad ? ― képedt el Damjanek ― Nem szégyelled magad? ― Nem! ― kiáltotta határozottan a nő ― Az enyém csak taktika volt az egész. Ahhoz, hogy megkapjalak magamnak! ― Kiválóan szép "taktika" . ― "dicsérte meg" szomorúan Damjanek. … Damjanek már éppen elégszer elgondolkozott el azon, hogy milyen fajta titokzatos erő vonzotta őt annyira csaknem 9 éven keresztül Lolához és hogyan kapta meg azt az ugyancsak titokzatos "ellenszert" amellyel az előbbi "erő" fölött végre győzedelmeskedhetett. Már egy éve is el múlt, hogy ilyen lehetetlenül kapcsolódik ehhez a nőhöz, aki Lolához hasonlóan folyton csak meg csalja és még próbálja neki "megmagyarázni", hogy miért. És ő valahol érzi, hogy ― mindazok ellenére, hogy amikor Dragóval együtt edzettek mennyire "letisztultnak" érezte magát ― egyszer, majd nem fogja tudni kellőképpen türköztetnie magát és valami nagy, nagy baromságot fog elkövetni. Érezte, hogy egyszerűen rossz környezetben van. Hiába, hogy négy éve épp ez a környezet segítette abban, hogy Lolát csakúgy egyszerűen "elengedje" magától és többet ne foglalkozzon vele, de mégis mind ennek ellenére valami még sincs rendben itt az egész panziónál. Függetlenül attól, hogy saját házában egy kimondottan szép helyen lakik ott fent a hegy tetején. Aztán, még csak akkor látta igazán elfajulni a dolgokat, amikor tudomást szerzett arról, hogy Csizmarek úr micsoda alávaló szenvedélynek él. Ha ezt ő előre tudta volna, bizony nem így alakultak volna a dolgok. Meglehet, hogy nem lenne saját lakása és ilyen ― már nem sajnálni való ― munkahelye, de akkor sem "üzletelt" volna egy ilyen pedofil hajlamú kreténnel, mint ez a Csizmarek, aki ráadásul még ki is éli e ferde hajlamait. Igaz, hogy a lehető legnagyobb titokban, de azért ő még nem akkora hülye, hogy ne vette volna észre, hogy mire mennek ki mindazok a játékok, amikor bizonyos feslett erkölcsű kis csoportok mulatozásába "véletlenül" még egy-egy kiskorú lánygyerek is belekerül. Óriási dilemmában volt, hogy miként szabaduljon ki ebből a sok jót nem ígérő környezetből. Ott volt a háza, azon a szép helyen. Ott volt a munkahelye is csak egy szép helyen, de csak a külső szemlélő előtt. Aztán még ott volt Tina. És ott volt a lelkében az igazság. Amely ez esetben nem nagyon győzedelmeskedett, mint ahogyan szokás azt mondani. Egyik hétvégén is épp ezeken gondolkozott, amikor telefonon értesítették, hogy mivel egy meglehetősen zajos és ittas csoport érkezett a panzióhoz, hát jobb lesz, ha a közelben tartózkodik. Pillanatok alatt le is érkezett, sebtében, rutinosan felmérte a társaságot és mivel más dolga ilyenkor nem szokott lenni, hát feltűnés mentesen csak nézelődött. Azonban meglehetősen szemet szúr neki, hogy a díszes társaság egyik tagja egy kislány. Hirtelen fordult egyet a gyomra és kis időn belül egész testét különös izgalommal keveredett dühösség fogta el, amely aztán annyira felfokozódott benne, hogy már nagyon rég nem érezte ennyire felpörgetettnek magát. Ugyanis ezt az utóbbi felfokozódást az váltotta ki, hogy amint a konyha lejáró felé ballagott, az ablakon keresztül Tinát pillantotta meg, egy autóból kiszállni és meglehetős érzékiséggel búcsúzkodni a benne ülő férfitől. Damjanek érezte, hogy jobb, ha vár, amíg elmegy az autó. Különösen furcsán érezte magát, mintha nem is a saját agyával gondolkozott volna. Sikerült erőt vennie magán, az autó elhúzott, Tina a bejárati ajtó felé közeledett. Damjanek, még a feltűnőségtől sem óvakodva szembe került Tinával. ― Mit csináltál? ― sziszegte kimeredt szemekkel és meglehetősen keményen megfogta a karját a nőnek és könnyedén elvonszolta az egyik mellék épület mögé. Tina pedig közben jajgatott és ocsmány szavakkal szidta Damjaneket. ― Hülye állat vagy! ― kiáltotta fájdalmában. ― Emlékszel jól, hogy amikor utoljára beszélgettünk… ― tagolta Damjanek a szavakat a nő szemébe nézve és nagyon, nagyon fel volt tűzülve. Ez valahol Tina is kezdte észrevenni és hangnemet váltott. Már megszokásból mindig tudta, hogy milyen esetekben milyen fajta megfogalmazást kell használnia. Valamiképp akkor hirtelen úgy tűnt, hogy nem kapja el épp a megfeleőet. ― Én szeretlek és mindig őszinte voltam hozzád! De tudod jól hogy, képtelen vagyok csak neked tartani magamat! Mindazok ellenére, hogy az egy év alatt Damjanek nagyon sok "mérget nyelt", még nem fordult elő, hogy a nőt megüsse. Viszont akkor már valósággal érezte, hogy ezúttal teljesen betelt a pohár. Egyszerűen kikapcsolt és mintha nem is ő csinálná… Magasba lendítette a nagy kezét és amint a nő arcához közel ért volna, egy pillanatig megállította, de aztán onnan arról a rövid távolságról szétnyitott tenyerével bele csapott az arcába, amitől a nő egyből elájult. És egyáltalán nem ijedt meg tettétől. Bele volt szédülve felindultságába és azt tervezte, hogy megöli a nőt és azután megy a börtönbe. Legalább vége lesz mindennek. Felkapta az erőtlen testet a földről és kezében maga előtt tartva, mintha búcsúzni akarna tőle és egyben a szabadságától is. Állt ott, magasba tartva a nőt, nézte vérben forgó szemekkel és már-már csaknem oda csapta az egyik fémkorlátnak, amikor az egyik kis raktárhelyiség hátsó ablakán át valamiféle könyörgésre fogott gyereksírás ütötte meg a fülét. Hirtelen elejtette a nőt, aki szét terült előtte a földön. A kislány jutott az eszébe és vele együtt még az, hogy neki is valamikor volt egy kislánya… ha élne szegényke éppen ennyi idős lehetne ― annyira zavarodott volt, hogy 9 - 10 évet csakúgy számba sem vett ― és ezt a kislányt hová akarják formálni, mit, kit akarnak nevelni belőle…?!!!! Két nagy lépéssel már a kartonnal jól eltakart ablaknál volt. Szétnézett hirtelen és egy favágó tőkét pillantott meg a fal mellett. Azt ragadta meg és nagy lendülettel beverte vele mindenestől az ablakot. … Gréta, miután nem találta az apját a panziónál, haza szeretett volna menni, mert eszébe jutott, hogy enni kellett volna adjon a nyusziknak. ― Ki bírnak pár órát azok is ― legyintett Dóra, majd hozzátette ― És te is. Hisz' még azt a "Kongát" meg sem nézted. ― Haza tudok menni egyedül is. És köszönöm, hogy elhoztatok. ― mondta a kislány és már indulni is akart. ― Mivel akarsz menni te leányka, hisz reggelre sem érnél haza! Van fogalmad, hogy mennyi 40 kilométer? ― Van! ― jelentette ki a kislány komolyan ― Le intek valamit és az majd elvisz épp 40 kilométerre. ― Hogy mennél el egyedül?? ― hüledezett Dóra némi felelőséget érezve a haverja kiskorú lánya iránt ― Ki tudja, ki ültet be maga mellé és mit művel majd el veled !? Amint egyezkedtek, a társaságból nem sokat törődtek velük, de az egyik nő azért mégis meglehetősen tájékozott lehetett, mert kedvesen megsimogatta Grétának a fejét és vigasztalni próbálta. ― Úgy hallottam, hogy meg akarod nézni a hegyeket. ― fordult szembe a kislánnyal és próbált minél megnyerőbbnek mutatkozni. Gréta felpillantott rá. Furcsa módon nem szimpatizálta a "kedves" embereket. A nő gyorsan tovább folytatta mondanivalóját. ― Van itt egy bácsi, aki jól ismeri itt a hegyeket és hátha a "tiedet" is meg tudja majd mutatni. Gyere! ― fogta meg mosolyogva a lányka kezét. Gréta épp akkor pillantott Dóra felé, amikor az ötlet támogatására bólintott rá. Aztán csak azt vette észre, hogy akarva-akaratlanul kifelé tartanak a vendéglőből. Egy ajtónál bekopogtak, ahol csakugyan volt egy bácsi és Grétát egy szép dobozból megkínálta csokoládéval. Aztán beszélni kezdett neki a hegyekről, de Gréta semmit sem értett belőle. Főleg, amikor már álmosodni kezdett. De valamiképp nem az a fajta megszokott álmosság tört rá, mert nem aludt el és nem is tudott volna elaludni, ha akart volna sem. A napok óta tartó rossz érzései hihetetlenül felerősödtek. Egy olyan állapotot érzett, mint amikor lekötözik és nem tud szabadon mozogni. Azzal a különbséggel, hogy még beszélni sem tud. És tulajdonképpen nincs is lekötve. Mert nagyon is jól tudatosította ezt. És mindent, ami körülötte történt. Nagyon zavart és furcsa állapot volt, ez és nagyon félni kezdett. Fogalma sem volt, hogy mitől, hisz' egyáltalán nem is bántották, sőt, nagyon kedvesek voltak vele… Aztán kissé jobban megközelítette a félelmének az okát. Épp a "kedvességtől" félt. De nagyon. Nem hiába nem szerette a "kedves" embereket! Amint behunyta a szemét és próbált kissé magába mélyedni, azon vette észre magát, hogy nagyon mélyeket lélegzik. Egyre jobban kezd tisztulni körülötte minden. Úgy tűnt, mintha sikerült volna túltennie magát azon a furcsa nyomott állapoton. Még kissé kábult volt ugyan, de azért már elég jól oda tudott figyelni a részletekre is, hogy tulajdonképpen mi történik vele. És egyszer csak, hirtelen felmérte, hogy mitől is ijedt meg annyira. Teljesen magánál volt, amint Csizmarek úr szép finom, csaknem szertartásos mozdulatokkal kezdte kihámozni a ruhácskájából és közben szagolta, csókolgatta a kislány lemeztelenített testrészeit. Csak akkor lepődött meg igazán, amikor egyszer a kislány kezének szorítását érezte a maga kezén és szemének különös pillantásával nézett szembe. Hisz' ez magánál van! Teljesen észnél van! Ez hogy létezik?? Úristen! Mit csináljak most vele? Gréta ösztönösen védekezett, összefogott lábakkal kucorgott a kis ágyon és nagyon is tisztában volt, hogy a "bácsi" mit akar vele elművelni. Mivel vissza zökkent a tudatos állapotába, egyből meg is fejtette a figyelmeztető érzésének értelmét, de már késő volt. A félelem még jobban úrrá lett rajta és sírni kezdett. ― Bácsi, kérem szépen, tessék ki engedni innen! ― könyörögte sírdogálva. A hülye Csizmareket a hang nagyon meg zavarhatta és ideges mozdulattal csakúgy kapásból kihúzta a nadrágszíját és semmi gondolkozás nélkül a kislány nyakára csavarta. Majd amikor már nem bírt szembenézni az életért könyörgő különös szempárral, elfordította a tekintetét az alatta vergődő kislányról. Akkor, abban a pillanatban egy hirtelen döndülés meg csörömpölés közepette egy nagy darab valami repült be a hátsó ablakon és nyomban utána Damjanek ugrott be a helyiségbe. Csizmarek, amint Damjaneket észrevette, görcsös mozdulattal a szívéhez kapott és azzal lefordult az ágyról. Damjanek Grétához ugrott és amilyen gyorsan csak tudta, reszkető kezekkel oldotta fel a nyakára csavart nadrágszíjat. Óvatosan megmozgatta rázogatni kezdte, majd felemelte a kislányt és aztán amint Grétának végre sikerült levegőhöz jutnia, hirtelen kitört belőle a zokogás. Magához ölelte a kislányt és mintha a "felnőttkori" kis Deát csókolgatta volna apai szeretettel, úgy tartotta a karjában. Gréta is aztán kellőképpen tudatosította magában, hogy megmentették. Ő is elérzékenyülve ölelte Damjaneket és együtt sírtak mind a ketten. Mellettük a földön kiterülve ott feküdt Csizmarek holtan, a szívinfarktustól. … A történtek különösen nagy szenzációt keltettek az egész környéken és sok olyan dologra tettek pontot, amely már kellőképpen megrégidett. Úgy a panzió működtetésével kapcsolatosan, mint a Damjanek belső világában való tépelődések felől. A kis Gréta nem győzött neki hálálkodni, hogy megmentette az életét. Viszont amikor Damjanek eltűnődött azon, hogy a Gréta életének megmentése mennyire szorosan maga után vonta először is a Tina életét és aztán az övét is. Igaz, hogy a Csizmarek életébe került, de hát amint emlegetni szokás: csak az hull ki, ami nem oda való. Tehát csak a rosszak esnek ki. Vagyis értelme volt annak, hogy Tina is megmaradjon, bárhogy is ellene volt akkor Damjanek és milyen magától adódóan letisztult minden a lelkében. Teljes megbocsátással útnak engedte azt a nőt, akiről több mint egy éven keresztül azt sem tudta, hogy szereti-e igazán. Csupán annyiban volt biztos felőle, ― ezt Grétától tudta meg ― hogy valami átok ülhetett rajta, amiért ennyire fogva tartotta őt. Egyiket elhagyta és csaknem beleszeretett egy másikba, akiről el is tudta képzelni, hogy akkora belső hatalommal bír, hogy nem is csoda, hogy Dragó gyerek akár egy életen keresztül is képes őt jegyesének tekinteni. És ekkor értette meg igazán, hogy miért van még tennivalója a fiúnak. Mire kell még várnia, míg jegyesével igazából találkozhat. És amikor Dragó állításait Gréta hűen igazolta is, Damjanek egy ahhoz hasonló boldogságot érzett a szívében, mind amikor egy szülő a szeretett gyermekeinek a boldog kapcsolódásaiban gyönyörködhet. És amint próbálta minél jobban beleélni magát a jelen pillanatába, azt állapította meg, hogy: Igenis boldog! És boldogan reménnyel telve vette fel a harcot, hogy új életet kezdjen, hogy aztán, ha majd eljön a menyegző ideje, kellőképpen tudjon majd részt venni az ünnepségen.
|