Az elvarázsolt hegygerinc/Egy másik Valóság/Búcsú a Basától

A Wikikönyvekből, a szabad elektronikus könyvtárból.
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez



Az elvarázsolt hegygerinc‎‎


Egy másik Valóság/Búcsú a Basától


Ami a Bagolyvárnál való Panzióval kapcsolatos változásokat illeti, a megélhetéssel szempontjából Damjanek számára nem hoztak szerencsét. Ugyanis Csizmarek úrnak a leszármazottjai csak átvették a továbbiakban való irányítást és különféle érveket hangoztatva az ottan dolgozókat nagyon meg szelektálták. És magától érthető módon Damjaneknak is "megszűnt a posztja". Egyáltalán nem is bánta, hogy elbocsátották, mert az utóbbi időben már elege lett az egészből, de tisztában volt azzal, hogy a Basánál szervezett edzőtáborokból egyáltalán nem fogja tudni fenntartani magát és a sorsa fogja majd egyszer lépésre kényszeríteni, hogy elhagyja azt a helyet, amelyen négy év leforgása alatt egy kimondottan barátságos otthont alakított magának. De arra számított, hogy amíg tart a munkanélküli segély ― amelyet nem akartak megadni ― addig még van ideje bőven a jövőre vonatkozóan tervezni. Egy év alatt csak ki tudja puhatolni, hogy hol és miként folytathatja tovább az életét. Igaz, hogy nem szeretett volna elköltözni onnan a Basáról, hisz' odanőtt hozzá, magához a környezethez is, a fákhoz, az erdőhöz, de ― hát addig még van… És különben is! Valaha ő még a Basánál csodásabb helyen is alakított ki kellemes szép otthont magának és a sors akaratából azt is elhagyta… De vajon a sors akaratából-e? Ezt nem nagyon tudta eldönteni. És, hogy milyen is volt az az otthon…? És hol vannak azok akikkel ő együtt élt…? Istenem, de rég is volt! És milyen csodálatosan szép is volt! Apa volt! Igen! Egy gyönyörű szép kislánya volt! És valakinek a felelőtlensége miatt…― Vagy valakiknek… ― És neki a "sorsa" lett volna az amely arra kényszerítette, hogy elítélje azt az asszonyt és elhagyja…? Azt az anyát? Hiszen neki is épp úgy fájt! … Talán még jobban mint neki…! Vajon hol lehet Janka? Boldog-e? Vagy ő is fájdalommal telve emlékszik vissza a Komondor pusztájára és az ott történt tragédiára…? Vajon még olyan szép-e mint volt…? Bárhogyan is alakultak az élet dolgai, de sem Lola, sem Tina még csak fel sem vehették volna a versenyt azzal a nővel szemben!! És nemcsak kimondottan a szépség vagy a külalak miatt, hanem jellem és egyéniség szempontjából sem közelíthették volna meg egyáltalán. És ő egy ilyen nőt dobott el magától?! Istenem, de hülye voltam??! Elhagyta még a helyet is, amelyet annyira szertett gyerekkorától fogva. És Jankát is szintén gyerekkorától fogva szerette… Legalább arra a helyre vissza kell menjen majd egyszer! Sőt! Azt a drága kis Grétát is magával fogja vinni majd, mert ő is nagyon, de nagyon vágyik mindazokra a helyekre, amelyek békét és simogatást képesek nyújtani a lélek számára. Aztán Gréta is körülbelül úgy lehet az apjával, mint ahogyan ő volt annak idején. És mivel ő annyira különös szeretet érez az iránt a kislányka iránt, már akkor, a legelején elhatározta, hogy bizony felkeresi. És legfentebb az apjának majd részletezi, hogy mit jelent az apai szeretet ― főleg, ha már nincs gyerek…

Abban az évben a jövőt illetően Damjaneknek több terve is volt. Miközben nem hivatalos utakon pótolta a szerény segély által kapott jövedelmét, sok felé járt és sok helyen mérlegelte a megélhetés szempontjait. Arra is gondolt, hogy haza költözne Jarabóba, de aztán mégsem lett belőle semmi, mert egy kimondottan verseny eredményekre ráhajtó klubnál ― egyelőre nem hivatalosan ― sikerült elhelyezkednie. Sport karaténak nevezték a tevékenységüket. Damjanek nem sok értéket látott az effajta "harcművészetekben", de a megélhetés végett bizony elvállalta a csapatnak a versenyekre való felkészítését. Ez alatt az idő alatt kereste fel a Grétát a városban. A helyet meg is találta, de a szolgálati lakásban már nem lakott ott sem a kislány, nem az apja. Az ottan lakó, mindössze annyit tudott mondani, hogy az elődje alkohol mérgezésben halt meg. Még arról sem tudott, hogy volt-e kislánya vagy sem.

Damjaneket e hír kimondhatatlanul szíven érintette. Elhatározta, hogy törik-szakad, valamiképp megkeresi a kislányt és bármi áron hivatalosan elintézi, hogy gyámjaként nevelhesse. Ezt a lehetőséget különösképpen a "sors" kezének tulajdonította, mint egy újabb lehetőséget felkínálva, hogy az elmulasztott szülői gondoskodást utólag kiélhesse. És, hogy meg mutathassa saját maga előtt is, hogy milyen jó édesapja tudott volna lenni a kis Deának. Aztán már kissé álmodozni is kezdett, amikor olyasmiken kezdett elgondolkozni, hogy majd valahonnan Dragót is elő fogja keríteni és csakugyan egy nagy menyegzőt tartanak majd. És hátha a "sors" ― kárpótlásul ― megajándékozná egy ilyen boldogsággal…?

Legelőre a Fodor Albert volt munkahelyén érdeklődött, de ott nem tudtak különösebb információkkal szolgálni. Elment a gyámügyhöz, aztán a gyermekvédelmi szervezethez, de ― észrevétele szerint ― ott rontott el mindent, még kezdetkor, hogy nem a kislány rokonának adta ki magát. (?). Hogy mit tudtak Gréta felől és mit nem, azt nem tudni, de Damjaneknak nem tudott meg semmi információt. Nem volt más elképzelése, mint hogy neki látott és sorra vette az árvaházakat és újonnan érkezett kislány felől érdeklődött.

Damjanek, egy harcos típusú férfi lévén az életben számos csatát meg nyert és nem csak kimondottan ököllel, hanem az akarattal. Bizonyos dolgokba ha belevágott, nem sokat mérlegelte az akadályokat, nehézségeket, azt általában el is intézte. De azonban hiába lendítette előre a sok sikerélmény és a nagy akarat, vágy, hogy Grétát megkaphassa magának, mert a sok keresés ellenére a dolgok egyre kedvezőtlenebbül alakultak. Abban halálosan biztos volt, hogy a kislány igenis gyámként elfogadja őt, de még csak találkozni sem tudott vele. Gréta még azt sem tudta, hogy Damjanek őt egyáltalán keresi, nemhogy még vállalná is a felnevelését.

Egy nap egy olyan információt nyomozott ki, hogy Grétát még kezdetkor egy másik nagyvárosba vitték. Aztán nemsokára a gyerekotthon nevét is megtudta. Nagy forrósággal a szívében el is indult, abban a reményben, hogy végre rátalál a drága kislánykára, de nagy meglepetésére és bánatára közölték vele, hogy a lányt, már több mint egy fél éve örökbe vették. És természetesen ez esetben nem közölhettek vele kapcsolatosan további információt. Damjanek próbálta "megvesztegetni" is a társaságot, de az volt a helyzet, hogy akikhez fordult azok sem tudták.

Nagyon sokáig rosszul érezte magát, nem volt kedve semmihez. Folyton csak az járt az eszében, hogy milyen szép is lett volna gondját viselni egy olyan kislánynak aki nem is egy közönséges kislány, akitől idővel még ő is tanulhatott volna. Fogalma sem volt, hogy Dragó miképpen fog rátalálni. (?). Mert, hogy rá fog találni, afelől teljesen biztosan beszélt. És ő is észre-vett egy olyasmit abban a fiúban, hogy valahogyan bele lát a dolgokba. És a kislány is! Ő is olyan egyszerű természetességgel jelentette ki, hogy majd, ha el jön az idő, akkor ők Dragóval újból találkozni fognak. És ezek az észrevételek után már ő is kezdett hinni abban, hogy valóban majd egyszer csakugyan összetalálkoznak. Ők ketten és aztán ő is velük. Hisz' Grétának megígérte, hogy részt vesz a menyegzőjükön!

Időközben el kellett költöznie a Basáról, mégpedig egy olyan, környezetbe, amelyben már nem volt meg az a kimondott csendet és békességet sugárzó harmonikus energia. Egy külvárosi területen lakott egy bérletes házban, a Basán a házat bérbe adta és abból komótosan törleszthette a rá háruló költségeket. Viszont vigasztalásként felmérte azt is, hogy a nagyváros zajos-füstös életéhez képest aránylag mégis csak sikerült egy "csendes" helyet kapnia. Autójával járt be a klubba, ahol hivatalosan is fel vették mint a csapat edzőjének. Sikerült egy meglehetősen szerény, de kiegyensúlyozott életformát kialakítania magának. Ugyanakkor, mivel nem voltak különféle sötét úton rendezendő tevékenységei, baráti köre is elfogadható emberekből, embercsoportokból alakult ki. Eltekintve attól, hogy szívesebben tanított volna harcművészetet, azért szerette a munkáját és vele is meg voltak elégedve, mert lendületet és akaratot volt képes bele sulykolni a fiúkba. Mindig tapasztalatból tudott példázódni és sosem követelt meg olyant, amit lehetetlen lett volna megcsinálni. De amit egyszer lehetséges volt, azt kihozta még abból is aki nem akarta. Felmérte azt, hogy a fiúkkal csak úgy érhet el eredményt, ha keményen és meglehetősen szigorúan is fogja őket. És így is állott hozza a munkához. De ennek ellenére a fiúk szerették és ő is nagyon megszerette őket. Annyira, hogy egyesekkel még külön barátságot is kötött. (Akiket aztán alkalmak adtán még komolyabb dologra is megtanított)



◄--- Előző lap:Igazi győzelem                 ---► Következő lap:Árván maradva