Az elvarázsolt hegygerinc/Az Erdő Szelleme/Magukra-hagyottan
|
Az elvarázsolt hegygerinc
Az Erdő Szelleme/Magukra-hagyottan
Viszont mindazoknak a kitárt lélekkel fogadott tanításoknak valódi értelmei valamiképp még sem fogantak meg kellőképpen bennük, mert kissé bizalmukat veszítve lassan-lassan átadták magukat a szorongásnak. A tél egyre közeledett és kissé félni kezdtek, hogy ezúttal már sokkal nagyobb megpróbáltatásban lesz részük, mint a tavaly télen, amikor még Sári is velük volt és még a tél örömeinek élvezetében is volt részük. Akkor valahogy másképp volt minden. Másképp fogadták a hideget, a nagy havat, a süvítő, kegyetlen szelet. Egész máskép rugaszkodtak neki a dolgok elvégzésének. Akkor még egy éves sem volt a kis Dea és valahogy mégsem nem féltek. Igaz, hogy több alkalommal Sári kimondottan jól bevált gyógyítási fortélyai nyújtottak megfelelő segítséget amikor a kislányt betegség környékezte. És Janka már ösztönösen ezt is felmérte és ezáltal kezdett nyugtalankodni is. Hiába tanulták Sáritól azt, hogy nekik "hivatásként" kell felvállalni az itteni életet, meg hogy még örökösök is, akiknek az átlag embernél sokkal magasztosabb céljuk van az életben, az anyaság tudata mégiscsak ösztönszerűen egy magasabb szintű biztonságot igényelt, mint hogy csakúgy "bizalommal telten" nézni a jövő elé. Nézni elébe annak a kemény fogcsikorgató télnek, amely még a farkasokat is a házuk közelébe csalja és ők ketten Deával csak a Jóisten kegyelmével maradnak "nagy bizalommal". (?!) Miután mindezeket közösen is megbeszélték, úgy döntöttek, hogy mivel élelem felől kellőképpen bebiztosították magukat a télire, Damjanek nem fog lejárni dolgozni. Csak azért imádkoztak szüntelen, hogy a kislány épp le ne betegedjen. Időnként a hóban való nyomok szerint tájékozódva még csapdákat állított fel és nagy ritkán még friss hússal is megpótolhatták a napi élelemadagjukat. A nap minden órája jól beosztott tevékenységekben zajlott. Ez mindamellett, hogy meglehetősen nehéz volt, egy idő után eléggé fásulttá és megszokottá is vált, de épp ez volt ami valamiképp megvédte őket az unatkozástól. Mert unatkozni, egyáltalán nem unatkoztak. Teltek, múltak a napok, hónapok és a civilizációban csaknem évszázadokat lépve visszafelé sikerűt átvészelniük ezt a telet is és bár nagyon érezték a Sári hiányát, azért mégis volt némi örömben is részük. A hidegben való jövés-menés, a megszokott munka után jól esett a pihenés és ez alatt a re-kreálódási idő épp a következő napi terhekre való előkészüléshez volt szükséges. A Sári "örökösök"- re vonatkozó említését illetően nem nagyon voltak tisztában azzal, hogy tulajdonképpen miről is van szó. Azt tudták és már kezdetkor meg is érezték, hogy mennyire közös a belső indíttatásuk, az erdő, a természet iránti magas fokú vonzódásuk, de hogy Sárinak miféle örökösei lennének ők ketten. (?) Mit lehet örökölni még lelki szinten is egy olyan egyszerű öregasszonytól amilyen Sári volt…? Erre sehogy sem tudtak választ adni. Viszont a falubeli embereknek ezt sikerült megfejteniük semmiféle különösebb töprengés nélkül. Egyértelműen a "Bolond Sári utódai"-nak nevezték őket. Akik felnőtt fejjel képesek voltak akkora nagy marhaságra, hogy azt a bolond vénasszonyt utánozva kisgyerekkel fel "üljenek" a vadonba és középkori elődeinkhez hasonlóan ott éljenek. Semmiféle rákényszerültség nélkül.!!! Attól eltekintve, hogy sikerűt túltenniük magukat a tél nehézségein, ez még sem nyújtott kellő önbizalmat nekik. Titokban gyanakodni kezdtek, hogy nem-e csakugyan van valami igazság azokban amiket a faluban róluk beszélnek. Nem-e valamiképp túl lőttek a célon? Hisz' az erdőt a folytonosan benne való lakás nélkül is lehet szeretni!! És a jövőbe nézve milyen sors vár Deára…? És rájuk is? Ott elszigetelten…? Sárinak más volt, "mert ő bolond volt"! Vagy ők is azok volnának? Bolondok…? Vagy csak még mindig azok a gyermekek maradtak akik közösen eltervezték, hogy majd együtt fognak élni az erdőben…? Vagy csakugyan valamiféle magasztos célt vállaltak fel az életben, amiről nem is tudnak még…? A lélek vállalta fel ahogyan Sári szokta mondani. Ami a Tudattalanban van és még nem jutott el a tudatos részig, hogy ezt kellőképpen meg is értsék…? "A Belső Utak követése sokszor kimondottan furcsának, vagy nevetségesnek tűnhet a közmegítélés szempontjából." ― hallottak ehhez hasonlókat Sáritól. Azonban életformájuk megválasztásának mérlegelésében legtöbbször a közvélemény megítélésének adtak igazat és amint bizonyos előítéleteik születtek az elkövetkezendő életsorsukkal kapcsolatosan a későbbiekben meg is bizonyosodtak, mert csakugyan egyre nehezebben boldogultak, bármilyen problémájuk is adódott. Amint elemezték a dolgokat, rá jöttek, hogy tulajdonképpen nem nehezedett meg a dolguk, ugyanazok a napi feladatok elvégzései maradtak, de mégis sokkal többet aggódnak, főleg a megélhetésük felől és még arra is gondoltak, hogy vajon nem kellett volna-e közelebb építeniük a házat a faluhoz…(?) Belátták, hogy Sári nemcsak testileg hiányzott, hanem lelkileg is. De nagyon, mert ő volt az aki mindig megadta azt a kellő erőt, amely segítségével mindig sikerült felvenni a harcot az akadályokkal és nehézségekkel, amelyekkel szembe kellett nézniük és amelyekről azt hitték, hogy mindig a maguk erejéből győztek le. A Sári lénye tulajdonképpen elősegítette őket abban, hogy amit végeztek, azt mindig örömmel és megelégedettséggel végezték. Viszont ők lassan-lassan kezdték kényszernek érezni a napi teendőjüket és ezzel kapcsolatosan egyre többször adódtak nézeteltérések is köztük. Lassan-lassan úgy tűn, hogy kezdték felfogni, hogy miért is féltette őket, ha magukra maradnak. Sári már nem volt köztük, magukra maradtak és többször előfordult már, hogy az adódó napi teendőkben hibáztak és nem úgy fogták fel a dolgokat mint amikor Sári velük volt. Az helyett, hogy egymást kisegítve ― mint előbb ― közösen megoldották volna a problémákat, nem értettek egyet és a bizonyos nehézségek végett egymást hibáztatták. Szó-szoros értelemben gyengébbeknek érezték magukat. Azt is felfedezték, hogy unalmas és egyhangú az élet itt fent a hegyben. Janka szót tett azért, hogy Damjaneknak könnyebb, mert ő bejár az emberek közé, de ő sokkal jobban el van szigetelve a világtól. Damjanek pedig elégedetlenkedni kezdett a Janka otthoni munkájával. Mindketten csak a maguk érdemeit látták. Az erdő hangját már nem értékelték és egyre ritkábban "hallgatták". A megélhetéssel kapcsolatos gondjaik elnyomták lelki béke utáni vágyódásaikat és hiába, hogy testi értelemben elvárták volna mindazokat a békét és harmóniát nyújtó érzéseket, amelyeket még Sári idejében éreztek, de a sok aggodalmaskodástól, szorongástól lelkileg annyira meggyengültek, hogy már kételkedni kezdtek még azokban a dolgokban is, amelyeket egyértelműleg megéltek és ki is próbáltak, amikor még a Sári "irányítása" alatt éltek. Mindezek ellenére azért nem volt olyan nagy baj köztük csak épp érezték a lelki hanyatlásukat és azt fájlalták mindketten, hogy az indulásukkor, amíg Sári is velük volt, addig soha nem adódtak ilyen fajta problémák köztük. A kis Dea jól volt, szépen fejlődgetett, ott játszadozott kint a friss erdei levegőn. Három éveske volt és apró kis lábacskáin a zöld gyepen, a lombok, bokrok közt néha elég messzire eltipegett, ilyenkor mindig nagy ijedtséget okozva édesanyjának, akinek napközben az egyik szeme mindig rajta kellett legyen. Pompásan érezte magát ott fent a végtelen szabadságban, azonban még nagyon kicsi volt ahhoz, hogy fel tudta volna mérni azt, hogy a szabadságnak néha mekkora nagy ára is lehet. És a nagy baj ott volt, hogy ezt még a szülei sem tudták felmérni. Ugyanis ők egészen másként vélekedtek a történtekről, amely a Sári halálát követő év nyarán történt.
|