Az elvarázsolt hegygerinc/Ahol már nem hallatszik az Erdő Éneke/Valami elkezdődik

A Wikikönyvekből, a szabad elektronikus könyvtárból.
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez



Az elvarázsolt hegygerinc‎‎


Ahol már nem hallatszik az Erdő Éneke/Valami elkezdődik

Janka olyan utasítást kapott a főnökétől, hogy a "műszak" egész reggelig tart. Nem is volt feltűnő, hisz' nemegyszer volt még ilyenben része. Mint ahogyan a pincéreknek a vendéglőben asztalonként meg volt a felszolgálási területük, ennél a ―durvábban kifejezve ― dorbézolásnál a felszolgáló nőknek külön meg volt a szállodai szoba amelyhez kellett igazodniuk. Mivel Janka nem szállodai alkalmazottként vett részt ebben a "buliban", nem volt elég jártas a szolgáltatásokat illetően. Mindössze annyit tudott, hogy éjjel két óra van, de ennek ellenére a földszinti négyes szobába egy üveg pezsgővel és két pohárral kell megjelennie. A négyes szoba az ő felszolgálási területe, hát gyakorlott mozdulatokkal tett eleget a felszólításnak.

Lénárd igazgató egyedül volt a szobában. Kemény férfias arcán nemcsak a vadászkalandból adódott fáradalmak látszottak. Annyira azonban távolról sem volt olyan fáradt, hogy a nap terheit az életélvezethez kapcsolódó ― kis hancúrozási ― tevékenységekkel ne tudná szépen, kellemesen enyhíteni. Egyszerű kétágyas és kimondottan ízlésesen berendezett kis hotelszoba volt, amelyet az igazgató úr kimondottan csak "re-kreálódás" céljából használt. Janka amint belépett és észrevette, hogy az igazgató csak egyedül van, arra gondolt, hogy bizonyára valakit vár és megkérdezte, hogy ki töltse-e az italt.

― Hát természetesen! ― szólt hanyagul Lénárd és csodálkozás érződött a hangján. Aztán amint a "nagyfőnök" abban a végtelenül kényelemes pozícióban elhelyezkedve mustrálgatni kezdte a lányt, az egyből felfogta, hogy miről is van szó. Mi is lenne a továbbiakban való az ő "tennivalója".

Amint mindez tudatához jutott, egyszeriben nagyon ideges lett, hideg futott végig a hátán és verejtékezni kezdett. Hirtelen olyan filmjelenetek jutottak az eszébe, amelyekben épp ilyen esetben emelik ki a nők kiszolgáltatottságát. – És tehetetlenségét (?) – Kényszerítik, hogy szajhákká, romlottakká váljanak. Megbecstelenítik. És ha netalán ellenkeznek, akkor természetesen bezárják a karrierüket. A filmekben. Az ő esetében pedig egyszerűen kirúgják a munkahelyről… Neki reálisan kell megélnie a "filmbe illő" jelenetet…? Istenem! Hát most neki kell ilyent megélnie a valóságban?? Ragaszkodik, igenis ragaszkodik a munkahelyéhez, mint bárki más és nem szeretné elveszíteni! De hát erről szó sem lehet! Bármi történjen… Ilyent egyszerűen képtelen megtenni!… Nem! Ez nem az ő "műfaja"!!!

Lénárd éppen a lány elképedt arcát akarta megsimogatni, de keze megállt a levegőben. A nőkkel kapcsolatosan is meglehetősen tapasztalt férfi lévén a lány tekintetéből kiolvasott valamit.

― Mi a baj Kis-Cica? ― kérdezte csaknem kedvesen.

― Bocsánat… ― hebegte zavart megrökönyödöttséggel a lány ― Ne haragudjon, de nem vagyok "Kis-Cica". Kérem tessék megérteni Igazgató úr…

― Nem??? ― kérdezett rá egyszerűen az igazgató. Majd kis csend következett, aztán hozzátette ― Nem tudtam!

Egy gyors felméréssel megállapította, hogy valami tévedés csúszhatott be és amint gyorsan tudatosult is benne, hogy a dolgok nem úgy folytatódnak amint szeretné, kissé bosszankodott is, de nem a lány, hanem a "tévedés" miatt. De próbálta hamar túltenni magát és tárgyilagosan a lányhoz fordult.

― Hát jó! ― szólt röviden ― Akkor elmehetsz!

Janka amint ott előtte állott, nagyon kiszolgáltatottnak, megalázottnak érezte magát. Sértettségérzet is erőt vett rajta, mivel nem is emberi lényként, hanem csakúgy valami tárgyként oda passzolták, hogy más rajta vezethesse le ösztönös vágyait. És valahol megérezte a döntő pillanatokat, amelyektől a továbbiakban a megélhetése, a jövője is függ. Annyira leértékeltnek érezte magát és annyira bántotta az a kisebbségérzet, hogy könnyezni kezdett.

Lénárd bosszankodása sehogy sem akart elmúlni. Hisz' olyan gyönyörű…! Milyen kár…! Nagy kár! Ilyen nőt még a környéken nem látott, mint ez! És nem "az a fajta"! Ez látszik is rajta, nem vitás! És ez a hülye Tímár…? Vajon tréfát akar űzni vele?? … Aztán észrevette, hogy a lány még mindig ott áll előtte.

― Azt mondtam, elmehetsz! ― mondta ― Hazamehetsz! . Janka könnyezve indult az ajtó felé. Lassan nyitotta az ajtót és amikor lépett volna ki Lénárd utána szólt.

― Miért sírsz?? ― kérdezte.

A lány megállt az ajtó között, könnyes szép szemeivel egy oldalpillantást vetett a férfira, aztán szótlanul maga elé nézett, szomorúan maga elé képzelte további pályafutását, hirtelen előrepörgetve minden lehető legrosszabbat… Aztán egyszeriben fellángolt, hogy mindennek ki, vagy kik az okai? Az effajta "nagymenők", mint ez a Lénárd is! Egy kalap alá vette a főnökével, mert nem volt olyan buta, hogy ne jött volna rá, hogy az a két szarházi "összedolgoztak". És persze utólag majd ő fogja húzni a rövidebbet!

Lénárd a szép szomorú női arcot nézte és elgondolta, hogy milyen csodálatosan változóak tudnak lenni a női arcok. És maguk a nők is. Milyen csodálatos is, hogy a nők nem egyformák! Éppen ezért vonzódnak hozzájuk szüntelen a férfiak. A különböző típusú nőkhöz…Minden nőt meg szeretnének (szerre) ismerni. "Megkóstolni", beléjük kóstolni! … "Istenem ez a nő… Milyen gyönyörű!!! Hogy nem tudok én most bele kóstolni??? " Aztán fel kelt az ágyról és lazán az ajtóhoz ment.

― Ne sírj! ― szólt csendesen és nagy tenyerét óvatosan a lány karjára tette ― Gyere vissza! Csak beszélgetünk! Jó?

Janka tanácstalanul nézett a szemébe és kissé vonakodni látszott, de a férfi bátorítani kezdte.

― Ne félj! Nincsen semmi baj. Csak beszélgetni akarok veled! Gyere! Ülj ide a székre, vagy az ágyra, ahol kényelmesebb, és ne félj!

Látszólagosan rendet rakott az ágyon, a lány a székre ült és fogalma sem volt, hogy miről akar beszélni vele ez a "félistent" játszó hatalomhoz szokott "nagyfőnök" és mitől lett egyszerre ilyen kedves…(?) … Vagy stratégiát váltott volna? Már túltette magát a váratlan meglepetésen és arra számított, hogy majd kiderül minden…

Lénárd is hamar túltette magát a csalódáson és a "műszaki hiba" eredetén sem töprengett. Megbékült a tudattal, hogy ez alkalommal elmarad a szex és e kényszerhelyzet folytán érzett rá arra, hogy egy nő társasága nemcsak kimondottan a testi örömök céljából lehet igazán kellemes. Hagyta, amíg a nő kissé rendbe jön és aztán finoman, de nem olyan "udvarlási stílusban" kérdezgetni kezdett felőle. Számítva arra, hogy ettől majd jobban feloldódik. És egy úttal meg is tud róla egyet, s mást. Hisz olyan pompás nő! Arcra is, formára is, és mintha a bizonyos egyediséghez tartozó egyéniséget is kiérzett belőle…

― Először is elnézést kérek a félreértésért! ― kezdett bele a beszélgetésbe és a "félreértést" kissé hamiskás mosollyal fűszerezte meg.

― Elfogadom, hogy mindenkinek külön-külön megvannak a hivatásai és ezek ha tévedések folytán össze cserélődnek …hát emberek vagyunk! Nem?? ― tárta szét a kezeit barátságosan és nyomban folytatta ― De még az elején meg szeretnélek nyugtatni az felől, hogy az élet változatlanul megy tovább! A te hivatásod továbbra is a régi marad! Ezt jegyezd meg! Jó?

Jankát nagyon meglepték ezek a szavak, egyszerűen nem akart hinni a fülének. Éppen ezért kezdte feszegetni jobban a kíváncsiság, hogy vajon mi sülhet ki ebből? Csak bólintott egyet és igyekezett minél kevesebbet kimutatni érzéseiből.

Aztán Lénárd kifejezett rutinossággal és megfelelő tapintattal általános dolgok felől kezdett érdeklődni. Viszont a finoman feltett kérdések mindig úgy voltak fogalmazva, hogy minél többet megtudhasson a lány felől. Közben maga bontotta fel a pezsgőt és a poharakba töltötte.

― Nem. Nem kérek szépen! ― utasította vissza Janka szerényen.

― És miért nem?? ― kérdezte csodálkozást színlelve Lénárd.

― Szolgálatban vagyok és…

― Már nem vagy szolgálatban! Az előbb lejárt. ― hívta fel a figyelmét és közelebb tolta a tálcát.

― Hazaküldtelek! ― hangjából hatalomra való felhívás csengett, majd kissé leereszkedően folytatta ― És azután megkértelek, hogy légy szíves maradj itt egy keveset beszélgetni. És még megkérlek, hogy legalább koccints velem.

Mivel Janka már megnyugodott afelől, hogy "karriere" nincs veszélyeztetve, hát kissé józanabbul kezdte elemezni magában a lehetőségeket. Alapul vette mindazt, hogy a férfi eddigi beszédéből egyáltalán nem érződött semmiféle fondorlatosság, ami által utólag akarná levenni a lábáról, arra gondolt, hogy "bele megy a játékba", hisz' nem lehet semmi vesztenivalója. Gondolván még arra is ― és nem utolsó sorban ― hogy a "kecske is jól lakik és a káposzta is megmarad." És aztán ennek az elhatározásnak eredményeként beszélgettek el ketten ott a romantikusan berendezett kisszobában egészen virradatig.

A pezsgő hatására sikerült feloldódni. Mármint Jankának, mert Lénárdnak ezzel kapcsolatosan máskor sem nagyon voltak problémái. Beszélgetésükbe az élettel, a hétköznapokkal kapcsolatos dolgok mind bele voltak foglalva és ezáltal Lénárdnak sikerült óvatosan a Janka életéről, életformájáról nagyrészt informálódnia. És időközökben nem győzött magában csodálkozni a lány természetes szépségén, kellemes modorán. De valamiképp mégsem csak ezek végett érezte annyira vonzónak azt a nőt – hisz' már sok szép csinos nővel volt dolga – hanem volt egy különös megmagyarázatlan vonás benne, egész egyéniségében, amellyel kimondottan érdekeltté tette magát előtte.

Észrevételeit természetesen nem adta tudtára a nőnek, viszont titokban megállapította azt, hogy az átlagosnál kedvesebben és több érzelemmel fejezi ki magát ez előtt a nő előtt. Ezt egyszerűen a pezsgő hatásának tulajdonította, no meg annak, hogy számára ez egy meglehetősen szokatlan mód egy nővel épp ilyen stílusban élni ki a romantikát.



◄--- Előző lap:A vadászat                 ---► Következő lap:Lebukás