Az elvarázsolt hegygerinc/Ahol már nem hallatszik az Erdő Éneke/Lebukás

A Wikikönyvekből, a szabad elektronikus könyvtárból.
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez



Az elvarázsolt hegygerinc‎‎


Ahol már nem hallatszik az Erdő Éneke/Lebukás

Damjanek a kimondottan zord körülmények közt zajló felpörgetett életében sokakkal találkozott, akik az ilyen életformának köszönhetően nagyrészt holt vágányra futtatták az életüket. Viszont ő egyáltalán nem tartozott azok közé az emberek közé, akik képesek a más kárán tanulni. Sőt! Még a saját kárán is csak elgondolkozni is nagyon későre kezdett. Viszont, amikor erre sor került és valamiképp olyan elhatározásra jutott, hogy valamit változtat az életén, mindig akkor került sor belekeverednie újabb és újabb nehézségekbe. Már elege lett a sok hányódásból, rendszertelenségből és a nagy pénzekre menő utcai harcokból is szeretett volna már kimaradni, mert minden komolyabb összecsapás után elég jelentős összegeket költött kórházi kezelésekre. Mégpedig különféle hazudozások árán. Öt év leforgása alatt sikerült annyi összeget megállítania, hogy egy szerény lakhelyet tudott vásárolni magának a város szélén. "Munkahely" szempontjából sem volt hiány, mivel időközben sikerűt oktatóként működnie az egyik karate iskolánál és még ezenkívül besegített egy kick-box klubnak is. (Ahonnan több volt a jövedelem, mint a karate iskolánál) És épp, amikor véglegesíteni akarta ezt az életmódot, akkor kopogtatott nála is az Ördög az ablakon.

Egy nagyvárosban nagyon gyakori, hogy törvénytelenül is történnek olyan dolgok, amelyek "törvényesen jóváhagyottak". Főképp az olyan emberek körében, akiknél "a pénz nem számít". Néha már előre kifizetik a büntetést és aztán senkinek semmi köze, hogy mi történik tovább. Ilyen formában működnek például az "illegális klubok" is, amelyeknél a szórakozási lehetőségek jól meg vannak fűszerezve különféle szexuális szolgáltatásokkal és még kábítószerek kínálatával is. Egy ilyen klubnak a "nagyfőnöke" Damjaneknak régi jó barátja volt, akivel öt éve sokat bunyóztak egymás oldalán. Az illetőt Leni-nek hívták és szintén olyan jó bunyós volt mint Damjanek, csak épp nem volt annyira hülye, mert ugyanis ő hamarább rájött arra, hogy "míg a világ" senki nem maradhat mindig az élen. Elpártolt a harcos élettől és kialakított magának egy jobban jövedelmezőbb és kevésbé veszélyesebb formát. "Hivatalos" klubot nyitott, amely az idők során fejlődésbe lendült. Viszont kicsidenként ez a bizonyos fejlődés az erkölcsösség rovására hatott.

Eleinte még tartották Damjanekkel a kapcsolatot és régi barátjának, ha úgy adódott még "melót" is szerzett, ami nagyrészt abból állott, mint például: testőr, rendfenntartó, kidobó legény (enyhébb piszkos munkák)…és ehhez hasonlók. Aztán volt úgy is,hogy mindezek abbamaradtak és útjaik már nem nagyon keresztezték egymást.

Az történt, hogy Damjanek épp a nagy elhatározása után két nappal összefutott ezzel a Lenivel és mivel, hogy már jó ideje nem találkoztak, hát illett váltani néhány szót, elbeszélgetni a régi szép időkről. Beszéltek a jelen helyzetükről is, Damjanek elmondta az ő verzióját, hogy milyen életformát számít ezentúl élni, Leni elmondta az övét… amelyre nem panaszkodott, mert állítása szerint az üzlete épp most van a csúcs ponton és óriási lehetőségek állnak előtte. Kell tudni, hogy Leni egy olyan fiú volt, akinek még annak idején nemcsak a kezei és a lábai jártak olyan könnyedén, mint a jó harcosnak, hanem az észjárása is épp olyan fürge és spontán módon működött, mint ahogyan az egy harcban szükséges. Főképp, amikor valakit a gondolataiból kell kiforgatni. Ugyanis részletezte Damjaneknek, hogy bizonyos terjeszkedésekből kifolyólag miként kényszerül megosztani valakivel a teendőit ― és természetesen a jövedelmet is ― de erre egy nagyon megbízható ember kellene és ő, mint régi jó barátra épp rá gondolt.

― Ez itt már nem testőrség, vagy amolyan rendfenntartás öregem! ― jegyezte meg figyelmeztetően Leni ― Itt üzlettársként szerepelnél! És van fogalmad arról, hogy ebben a szaros kuplerájban mennyi itt a tiszta jövedelem?? ― kérdezte lehalkítva a hangját.

Damjanek csak gondolkozott a dolgokon, mérlegelte, hogy mennyire érné meg "profilt változtatni". Viszont Leni mivel ezt a töprengést túl hosszasnak találta, hát segített a döntésben. Egy az egyben "előleget" adott barátjának. Mégpedig egy olyan jelentős összeget, amelytől aztán Damjaneknek sikerült is nyomban dönteni.

A továbbiakban Damjanek lassan-lassan visszamondta mindkét állását. Erőre a kick-box klubnál, mert sokat kellett volna versenyekre járni és ez nagyon elfoglalttá tette volna, aztán úgy döntött, hogy a karate iskolánál is megszünteti a működését, mert az új lehetőséget sokkal jövedelmezőbbnek látta. Leni aránylag rövid időn belől beavatta barátját a "szakma rejtelmeibe". Damjanek is nagyon fogékonynak bizonyult, hisz érdemes is volt testit-lelkit bele tenni, mivel jelentős összegeket manipuláltak.

Néhány hét elteltével Damjanek, már mondhatta volna is magának, hogy bizony nem volt rossz ötlet az életstílus változtatása, ha egy napon nem jelent volna meg három marcona képű fickó az "irodájában". Már annyira bele jött a dolgok intézésébe, hogy Leni távollétében is tudta végezni a tennivalókat.

Mivel Damjanek nem volt ijedős természetű, bátran megkérdezte őket, hogy mit keresnek nála illetéktelenül. Azok aztán nem a legfinomabb hangnemben elmondták neki, hogy mivel a "Relax" klub nem volt hajlandó betartani bizonyos megállapodásokat ― amelyekről Damjaneknek gőze sem volt, hogy mik azok… ― hát ultimátumot kap és ha bizonyos időre, bizonyos összeget nem fizet le nekik, akkor mindannyian meg bánják még azt is, hogy megszülettek erre a világra. Ugyanis a Relax klub is bizonyos alvilági bandák működéseinek "segítségével" futott és volt annyira sikeres. Az ügy tulajdonképpen nem volt annyira vészes, csupán annyi történt hogy, Leni az utóbbi időkben kissé elhanyagolta támogatni az effajta "háttérsegítségeket". Éppen ebből kifolyólag akadt valahol máshelyt tennivalója. Damjaneknek azonban nem sokat mérlegelte a helyzetet, egybe felkapta magát és rá rontott a betolakodókra. A nagy dulakodásban mindannyian megsérültek, igaz, hogy Damjanek akkor este még a lábán haza tudott menni, a többiek viszont orvosi kezelésre szorultak egytől egyig.

Másnap, még ha hasogató fájdalmak közt is, de tisztázni próbálta a dolgokat. Tulajdonképpen a Leni segítségére lett volna szüksége, de Leni nem volt sehol. Sőt, még a klub úgynevezett "tőkéjéről szóló aktái" is eltűntek valahová. Tehát Damjanek, ha még akart volna sem tudott volna fizetni. Azonban ez esze ágában sem volt. Inkább az végett lett ideges, hogy mi lett a könyveléssel? Hová lett a pénz? Hová lett Leni? Gyanítani kezdte, hogy átverték és erről akkor bizonyosodott meg, amikor szóba állt az egyik "alkalmazottjával". A "művésznevén" Lolának hívták és néhány évvel lehetett Damjaneknál fiatalabb.

Lola azért állt szóba olyan őszintén az "új főnökkel", mert a régitől nagyon félt. Ugyanis Leninek köszöntette mindazokat a keserves éveket, amelyek többek közt elősegítették abban is, hogy koránál jóval többet mutasson. Már nagyon rég, a klub létrehozása előtt kapcsolatban voltak, sőt egy időben még Leninek a "nőjeként" is eldicsekedhetett. A legelején a klub működtetése kizárólag csak annyiból állott, hogy a különböző szórakoztatási praktikák közé be volt ékelve egy-egy sztriptíz tánc is, amely a "cég ajándékaként" szerepelt a programban. Aztán idővel tovább fejlődve a lányok még "exkluzív" szórakoztatási műveletekben is kezdtek aktiválni. Természetesen, ha a helyzet megkövetelte a lányok cserélődtek is. Mivel Lola még annak idején elég jól nézett ki, hát néha ő is részt vett az efféle szórakoztatásokba. De attól fogva egyre kevésbé mondhatta már a "Leni nőjének" magát és lassan-lassan, amint lecsúszott erről a "kegyről", egyre még siralmasabbá vált az élete. Mégpedig annyira, hogy szabadulni sem tudott Lenitől, mert az folyton sakkban tartotta valamilyen fondorlatossággal. A végén, már amennyire gyűlölte a férfit, épp annyira félt is tőle. Aztán az utóbbi bonyolódás során valami fajta védelmet érezve a Damjanek személyében, hát "el kezdett beszélni". Elmondott minden "kulisszatitkot", amely a klub működtetésével volt kapcsolatos és azt ajánlotta Damjaneknek, hogy az lenne a legjobb, ha ketten lelépnének, amíg nem késő, mert Leni egy nagyon veszélyes dologba keverte bele ezt az egész "üzleti vállalkozást."

― Itt minden törvényen kívül működik és nincs hová fordulni védelemért! ― mondta Damjaneknek.

― Én nem is kell, hogy forduljak semmiféle védelemért! ― jelentette ki Damjanek némi büszkeséggel ― Nem félek én senkitől!

― Mert nem tudod, hogy kikkel állasz szemben! ― egészítette ki félelemmel telt hangon a nő.

Damjanek azt teljesen őszintén is mondta, hogy nem fél senkitől és épp ennek lett az áldozata. Hogy nem félt senkitől. Az incidenstől számítva körülbelül két nap telhetett el és még teljesen nem is volt felépülve a kapott sérülésekből, amikor egy este épp amikor a panel ház bejáratához közeledett ― amelyben lakott ― egy furgon mögül néhány alak lépett elébe és semmi bevezető nélkül láncokkal és botokkal leütötték. Amint leesett a földre, ott úgy össze-vissza ütötték és rugódták, hogy életében még akkora verést soha nem kapott. Volt ott bordatörésektől kezdve kisebb fokú agyrázkódás, kéztörés, különböző helyeken súlyos nyílt sebek…szóval "tökéletesen" el volt intézve. Pillanatok alatt. Attól függetlenül, hogy ő volt a "bajnok" és "nem félt senkitől!".

Nagyon későre tért magához. Addigra valakik mentő után telefonáltak és beszállították a sürgősségi osztályra. Ott, hogy hogy-nem teljesen kikészítve, a kórházi ágyon elsőként a Lola arcát ismerte fel. Ott ült az ágya mellett, csendesen sírdogált és nagyon meg volt ijedve. Bizonyára jobban fel tudta mérni a helyzetük súlyosságát. Hiába, hogy ő (még) nem volt bántva, azért annyira tudott következtetni, hogy itt érvényes szokott lenni az a közmondás, hogy "a nyulat bokrostól…" És függetlenül, hogy neki milyen részesedése volt "az üzletből" ő is oda tartozott. Félelmében nagyon nem is mert másfelé járkálni, inkább Damjanek "hozzátartozójának" vallotta magát és idejének java részét ott töltötte a kórházban a sebesült férfi ápolásával. A történtek után a dolgok törvényesen annyiból rendeződtek, hogy a Relax klub megszűnt működni. Sokan Damjaneket "szerencsés" emberként emlegették, mert ugyanis néhány hét elteltével Lenit holtan találták meg egy szeméttelepen. Az ezzel kapcsolatos nyomozások alkalmával nem sok minden derült ki, de mivel a hatóságok arra következtettek, hogy a gyilkosság nagyon is összefügg a Damjanekkel történekkel, hát őt is sokat faggatták, de az ő vallomásai nem sokat segítettek. Aztán Lola ismét óvatosságra intette ― amit ezúttal el is fogadott ― azzal kapcsolatosan, hogy ha netalán még az eszébe jutna is valami, azért jobb ha nem tesz róla említést, mert csak bonyolítaná a helyzetüket és egyáltalán semmi hasznuk nem lenne belőle.

Damjaneket három hét kezelés után kiadták a kórházból, de még közelről sem tudta teljesen ellátni magát. Lola hozzá költözött és továbbra is hűségesen gondját viselte. Más választása neki sem volt nagyon, mert a bonyodalmak közepette lakás nélkül maradt és függetlenül a Damjanek állapotától, azért közelében mégis valamiképp biztonságban érezte magát.

A megélhetésükhöz neki kellett dolgoznia, mert Damjanek alig, hogy tudott járni. Legtöbbet felszolgálóként dolgozott éjjeli bárokban és ebből a szerény jövedelemből éltek mindketten. Damjanek nagyon hálás volt a lánynak ezért a kitartásáért és kezdte megszeretni. Sőt. Amikor a lány valamivel nagyobb összeget vitt haza, már abban kezdett kételkedni, hogy miként jutott hozzá ennyi pénzhez olyan rövid időn belől. És gyanakvása egyáltalán nem volt alaptalan, mert Lola bizony néha be-be vetett néhányat a régi "praxisai " közül, amelyek segítségével könnyebben és hamarább pénzhez jutott.

― Azt hiszed, hogy abból meg lehetne élni, amit a bárban kapok? ― igazolta magát sértődötten ― Közköltség, élelem, ruha, gyógyszerek és egyéb kórházi költségek… hát nem veszed észre, hogy végül is érted teszem?

És egy idő után épp ez fájt Damjaneknek, hogy a nő érte tesz sok mindent. És azt is érezte, hogy mennyire tehetetlenné lett. Soha nem hitte volna, hogy egyszer majd egy nő kell majd eltartsa őt. Aki annyi harcot megvívott különbnél-különb ellenfelekkel. Akarva-akaratlanul el kellett ismernie, hogy bizony a sors mennyire "megtérdeltette" És nagyon jól emlékezett arra a mondásra is, hogy a megtérdelés az alázattal van kapcsolatban, aminek a gyakorlását ő az utóbbi időben nagyon, de nagyon elhanyagolta. Annak idején, ilyen esetben két lábbal rúgta volna ki az ilyen "fehérnépet" a házból! És most? Hogyan rúgja ki? Ez a tudat kínozta nagyon. Akkor, amikor még sérült volt. Aztán, később ― úgy egy év elteltével ― amikor helyrejött és már ő is munkát kapott, azért haragudott magára erősen, hogy mégsem képes "elbánni" ezzel a nővel.

Lola, amint Damjanek is időközben észrevette, egyáltalán nem volt rossz lelkű, csak már születésétől valamiképp benne volt a vérében, hogy folyton a szexuális élményeket hajhássza. Ugyanis amint gyerekkoráról mesélt, nem is volt annyira csodálatra méltó, hogy sorsa végül is miként késztette arra, hogy a testét áruba bocsátja. Saját elvetemültségéért folyton csak az anyját hibáztatta, mert az is egy szajha volt. Damjanek néha elgondolkozott azon, hogy bizony a Janka anyja is elég szajha volt, de a lánya még sem követte példáját… Vagy ki tudja? Eddig ő is ugyanúgy elzüllhetett, mint ő. De hát kit érdekel a múlt?! … Bár milyen szép és kiegyensúlyozott is volt, többé már nem érdekli!!! Sem Janka, sem az erdő, sem Jarabó, sem Karakó… Semmi, semmi, csak kimondottan a jelen! … És semmiképpen sem akarta elismerni magának, hogy mindezek a gondolatok ellen bizony csak kimondottan azért lázadozik, mert valahol tudattalanul – vagy esetleg tudatosan is – igenis kimondottan szeretné újból élni azokat a pillanatokat. Még csak gondolni sem akart arra, hogy mindezek a dacos lázadó gondolatok folyton csak azt igazolják, hogy lelke mélyén épp, hogy vissza siratja azokat az éveket. De ő kemény fiú volt. Nagyon kemény. Annyira, hogy amikor már igazából megbékélt az effajta gondolatokkal és az emlékei már nem kínozták, azt csakis annak köszönhette, hogy teljesen bele bolondult Lolába. Tudott mindent róla. Múltjáról, jelenéről, hisz' őszinte volt hozzá. És épp az volt a fájó, hogy mindent tudott róla és még sem volt képes szakítani vele. Amint teljesen felépült és tudása által elég jól meg tudott volna élni a harcművészetekből, de annyira őrlődött benne az az elkeseredettségből fakadó düh, hogy az edző termekben nem tudta kellőképpen kitombolni magát. Törni-zúzni nem lehetett ott sem igazán, a nőt pedig nem akarta bántani, pedig sokszor nagyon kicsi tartotta, hogy nem verte szét a fejét. Ha néha mégis el-el csúszott egy-egy pofon, akkor mindig súlyos lelkifurdalásokkal küszködött, hisz' nehéz időkben hűségesen mellette állt, viszont ha el akarta küldeni, akkor a nő sírt és szemére hányta, hogy nélküle soha nem lett volna ember belőle. És el kellett ismerje, hogy bizony mennyire igaza van. És éppen ezért felkereste az illetékes alvilági csoportokat és neki állott újból az éles küzdelmek "gyakorlásának."



◄--- Előző lap:Valami elkezdődik                 ---► Következő lap:Élni az életet