Az elvarázsolt hegygerinc/Ahol már nem hallatszik az Erdő Éneke/A vadászat

Az elvarázsolt hegygerinc‎‎ Ahol már nem hallatszik az Erdő Éneke/A vadászat Janka főnökét Tímár Ferencnek hívták és ő felelt a vendéglőért. Nagyon nagy főnöknek érezte magát és hogy még nagyobbá váljon, időnként még talpnyalásra is hajlamos volt. Kívülről megítélve olyan intézkedő típusú embernek nézett ki, de belső személyiségében rejtett módon bizonyos fokú perverzitás is lapult. A külső megítélésre és a hallottakra alapozva Jankával kapcsolatosan már az első napokban jelentek meg úgynevezett "hátsó" gondolatai. Már előre örvendett a "szerencsének", hogy "alárendeltként" egy ilyen könnyen megkapható kimondottan gyönyörű nő került a keze alá. Egyelőre udvarlással nem próbálkozott, inkább azt várta volna el, hogy mint "főnöknek" ― csakúgy a saját érdekében ― a nő meghajoljon előtte. Azonban Jankának egészen más gondolatai voltak, mint a párkapcsolatokról való ábrándozások. Örvendett, hogy munkahelyet kapott és meg is szerette volna azt becsülni. Végezte a dolgát és nem foglalkozott senkivel. Meg is becsülte kellőképpen, annak ellenére, hogy "múltja végett" megítélték, kénytelenek voltak értékelni is a tevékenységét, munkához való hozzáállását. Annak ellenére, hogy főnöke még egy év elteltével is csak egy "eltévelyedett" kis könnyűvérű nőt látott benne, akarva-akaratlanul el kellett ismerje, hogy a dolgát kimondottan jó hozzáértéssel és felelősségtudattal elvégzi. Annak ellenére, hogy számításai nem váltak be, nem bánt lekezelően vele, de azért próbálta éreztetni, hogy bizony mennyire függ tőle a sorsa. A vendéglátó ipar és a turistaforgalom bővítése érdekében Karakón, már évekkel azelőtt tervbe vettek egy "univerzálisan" kifejlesztett nagyobb terjedelmű Szálloda építését, amelynek igazgatói posztjára Tímár még az építkezések kezdetekor pályázott. Hisz' Karakón ő volt a legalkalmasabb személy egy olyan modern vendéglővel egybekötött szálloda vezetéséhez, amelynek igazgatása aztán magától érthetően összesíteni fogja Karakón az összes turisztikai részleg közigazgatását, irányítását. A Karakó büszkeségének számító "Nárcisz" Hotel abban az éven fejeződött be, amikor Janka a Tímár főnöksége alá került a kisvendéglőbe. Sokan azt is hitték, hogy csakugyan Tímár lesz a nagyfőnök az egész Karakói közigazgatásban, de azonban a dolgok egészen másképp alakultak. Az történt, hogy valahonnan más vidékről egy nagyobb tapasztalattal rendelkező ― menő ― befolyásos ember került oda igazgatónak, akiről titokban olyan információk terjengtek, hogy még a minisztériummal is összeköttetései vannak. Lénárd Domokosnak hívták, szép szál erőteljes 35 év körüli ember volt és úgy a szakmai tapasztalat, mint a vezetői funkcióra való született rátermettség meg is látszott rajta. Megjelenésében volt egy fajta tiszteletparancsolóság amely kimondottan átalakítóan hatott a környezetére. Viszont a vitatkozás, szócséplés egyáltalán nem volt szokása. Mindig egyszavúan, de nagyon meggyőzően adta ki utasításait. Távol állott tőle az uralkodni akarás. Ő egyszerűen csak uralkodott. Tímár Ferenc vendéglőfőnök így lecsúszott az igazgatói funkcióról. Viszont nem volt annyira karrierista típus, hogy épp egy ilyen emberrel szálljon szembe és már csaknem az első perctől megállapította azt, hogy mennyire fontos ― és előnyös ― dolog az új igazgatóval egy kimondottan jó kapcsolatot kialakítania. Csak az alkalmakat várta mindig, hogy mivel és hogyan tud kedveskedni az igazgató úrnak. Egyik ilyen alkalom akkor adódott, amikor már jól benne voltak az évben és Lénárd igazgató szenvedélyes vadászember lévén egy három napos lefolyású vaddisznó vadászatot szervezett a Karakói erdőben. Azért volt három napos, mert a sok úriember-vadászkolléga megérkezés egy nap, maga a vadászat ismét egy nap, amelyet kötelező módon a bizonyos eszem-iszom követ és a harmadik nap a "rekreálódási nap", amikor mindenki kipihenheti a "vadászat" fáradalmait. (Vagy ha nem mulatott épp eleget, akkor folytassa tovább.) Természetes, hogy erre a nevezetes alkalomra Karakóból nagyon sokan "mozgósítva" voltak. Nemcsak a hajtókat értve bele, akik tudták jól a dolgukat, hanem voltak még úgynevezett "indirekt résztvevők" is, akik főztek, felszolgáltak, sőt még "szórakoztattak" is. Mivel Tímár Ferencnek egy év alatt valamiképp kiérezte, hogy a szép "könnyűvérű" lányban egyáltalán nincs semmi hajlandóság, hát módszert változtatott. Hogy szép fiú legyen, hát ő is "besegített a szervezésben". Már rég tudott arról, hogy az igazgató úr annak ellenére, hogy családos ember, bizony azért nem veti meg a szép nőkkel fenntartott intim viszonyokat sem. Arra gondolt, hogy mivel a szép kis Janka az ő elképzeléseinek sehogy sem akar beválni, megpróbálja hátha sikerül "vele" kedveskedni az igazgató úrnak. Aztán, ha esetleg a hús kissé rágósnak bizonyul, hát főzze az igazgató úr a saját tetszése szerint. A többi már nem érdekelte, hogy ki milyen stílusban szokta levenni a nőket a lábukról. Aztán a nagy szervezésben így került Janka is beosztásba a szórakoztató lányok közé. A vadászat Szép nyári nap volt, délelőtt 10 óra lehetett, az Onga nyugati oldalán a hajtók már elvégezték a dolgukat, a vadászok szervezetten álltak a lesen és környékén. Már jó félórája, hogy a lármázás abbamaradt, de senki nem mozdult. Szigorúan előírt szabályokat kellett kövessenek. A vezetőt terhelte a felelősség, ha netalán valami baleset történik. Az pedig nem a felelősség terhe miatt nem adott jelt a helyváltoztatásra, hanem az ösztöneire hallgatva tovább várt. Egyesek kissé türelmetlenkedni kezdtek, de a helyzet annyira feszült volt, hogy nem bonyolították az elégedetlenségük kimutatásával. Lénárd Domokos már jó néhány alkalommal vett rész vezetőként vadászaton és tapasztalatból tudta, hogy a vadász embernek a türelem nagyon jó barátja kell, hogy legyen. Mert ha nem, még balesetveszély is fenn áll. Nem szeretett volna ez-alkalommal abszolút semmit elhibázni. Nem bátortalansága végett törekedett tökéletes biztonságra, hanem azért, mert magával hozta a hat éves kisfiát, akiből szintén egy bátor vadászembert szeretett volna nevelni. A fiút Dragomérnak hívták, de röviden csak Dragó-nak szólították. A kis Dragó első alkalommal vett rész vadászaton és azt a feladatot kapta, hogy szigorúan kövesse apja utasításait. Komoly, szótlan kisfiú volt és olyan viselkedése volt, mintha mindig valamiféle titkot tartott volna magában. Nem látszott rajta semmiféle feszültség, vagy idegesség. Nem fészkelődött, nem kérdezősködött, hanem komoly kifejezéssel lapult az apja mellett és türelmesen várt, akárcsak a felnőttek. Domokos büszke is volt ám a fiára, habár jobban szerette volna ha a gyerek néha többet kommunikált volna, de hát minden nem teljesülhet olyan tökéletességgel. Még lapultak egy ideig, aztán Domokos vadász ösztöne mégis azt súgta, hogy valamiképp mozdulniuk kell! Olyan érzése támadt, mintha odaát valami nem a terv szerint történne. Amikor megadta a jelt a tovább indulásra, a hajtók már a Kormos Tető lejtőjét lármázták. Amint kifelé tartottak a meredek oldalon igyekezett minden lehetőséget mérlegelni a legoptimálisabban, de folyton egy olyan bizonytalanságérzés kísérte, amely nem hagyta, hogy rendesen össze szedje gondolatait. Annyira veszélyesnek tartott minden adódó lehetőséget és az egész terepet, hogy amikor egy hatalmas kidőlt bükkhöz értek, azt az utasítást adta a fiának, hogy másszon fel a fa koronájára és várjon addig, amíg vissza jön utána. A gyerek nem kérdezősködött, még csak meg sem lepődött. Nyomban felkapaszkodott az ágak közé. Domokos személyesen nem számított nagyon messzire menni. Az volt a terve, hogy kisebb csoportokba oszlanak és úgy próbálják átfogni a megmaradt nyugati oldalt. A hat éves Dragó a bükkfa lombjai közt kuporogva egyedül maradt az erdőben. Nem is jutott az eszébe, hogy féljen. Kimondottan csak azzal a gondolattal volt elfoglalva, hogy ő most vadászaton van. Részt vesz ő is a felnőttekkel a vadászatban. Egy bizonyos ideig a túlsó oldalból a hajtók lármáját hallotta, aztán ideges kíváncsisággal kapta fel a fejét, amint puska dörrenéseket hallott. Vajon mi történt? Meg lőtték-e a vaddisznót? Vagy a medvét lőtték meg, amelyikre a juhászok haragusznak annyira? "Vérmedve". Hallotta a felnőttektől és azt is tudta, hogy mit jelent. És azt is tudta, hogy sokkal veszélyesebb, mint az, amelyik "nemvérmedve"! Sok mindent tudott ez a gyermek, mert mindig nagyon oda figyelt amikor a felnőtteket hallotta beszélgetni. És még az volt egy nagyon csodálatra méltó ebben a kisfiúban, hogy amikor mint gyerek elől valamit szándékosan el akartak másítani, egykönnyen nem lehetett őt félrevezetni. Minden alkalommal odafigyelt, emlékezett és következtetett. Amint Dragó apjáék elérték a Kormos Tető fáit, a hajtók felől nagy kiabálás támadt… Lövések dördültek, messziről medvebőgés hallatszott. Baj történt! Ennyit következtettek. Aztán amint az egyezményes jeladásokkal is közvetítettek, Domokos a két társát tovább küldte, ő maga pedig visszaindult a medve les irányába, a kidőlt bükkhöz. A fia biztonsága mégis csak többet jelent bárminél! A medve üvöltését Dragó is jól hallotta. Aztán, amint egyre közelebbről és közelebbről kezdte hallani a bőgést és csörtetést, nem a kimondott félelem lett úrrá rajta, hanem egy fajta felpörgetett állapot hatása alá került és próbált elrejtőzni a bükkfa lombjai között. A medve meg volt sebezve, tört, zúzott maga körül mindent ahogy rohant és a kidőlt fa irányába tartott… Lénárd Domokos még soha nem érzett akkora izgatottságot, mint akkor. Mindig magabiztos és hidegvérű ember volt és az életben már többször volt már különböző "forró" helyzetekben is. De bármennyire is volt alkalma éles helyzetek megtapasztalására, akkor, ott az erdőben a fia élete volt veszélyben! És ez egészem más volt. Magától érthető, hogy ha csak az ő életéről lett volna szó, a félelem, az idegesség akkor sem kerülte volna el, de egy megvadult fenevad épp az ő fia felé tart!! Nem egészen biztos, hogy észrevette a gyermeket, de ilyenkor nem lehet erre számítani. Felpörgetett állapotában pillanatok alatt minden odatartozó dolgot fel tudott mérni. Medvét lőni tilos!(De ez nem számít!) Egyedül van és lövéshez nem biztonságos a helyzet!... Ha nem találja el, a medve rátámad!... És megölheti!... Mindketten meghalnak! ... De a fia élete a legfontosabb! ― Nagyon jó fegyvere van! ― És van szíve, ereje, hogy lőjön! ― És nagyon jó céllövő! … Mozgó célpontot nem a legkönnyebb eltalálni, főleg nagyon feldúlt állapotban. De aki ura önmagának, az törik, szakad, megpróbálja! És Lénárd Domokos meg is próbálta. A kétcsövű vadászpuska eldördült. Egyszer. Aztán még egyszer. És a medve elterült a tüskés ágas-bogas terepen… Domokos mintha a lövés pozícióba belemerevedett volna, mintha arra számítana, hogy a medve felszökik a földről. Csak állt egyik térdét még mindig a fának feszítve és könnyek lepték el az arcát. Aztán kis idő múlva önkéntelenül meg csókolta a puskát, majd óvatosan leeresztette és két kezét összefogva valami hálaadó imát rebegett az Ég felé… Ez történt a vadászat második napján. Bizonyára azon az estén többen adtak hálaadást mindazért, hogy nem történt komolyabb baj azon a kissé félresikerült vadászaton. Ugyanis a két sebesült az esti ivászaton már viccelődve meséltek az átélt forró helyzetükről. Lénárd igazgató tisztában volt azzal, hogy szabálytalanság történt, amiért nagyrészt ráhárul a felelősség, de bízott abban is, mint mindig, hogy nem létezhet az országban olyan törvénytelenség, amelyből ő ne tudná kimenteni magát! És erre nagyon is büszke volt. Mindig szerette a hatalmat, az elismerést, de a vadászatkor történtek alkalmával rá érzett arra is, hogy még létezik egy mindenkit és mindent felülmúló hatalom, amellyel semmiképp nem lehetne felvenni a versenyt. Ezen nagyon elgondolkozott és hálát adott annak, hogy képes volt az adott időben épp azt megtenni ami szükséges volt. Nagy elégtételt érzett, hogy fia olyan bátran ― férfiasan ― viselkedett és nagyon büszke volt rá. És a fegyverére, amelyet lépten-nyomon nem győzött dicsérni. A vadászkaland bizonyos jeleneteit azonban amennyiből lehetett próbálta leegyszerűsíteni, abból kifolyólag, hogy amikor majd a felesége is értesülni fog a történtekről, hát ne essen túlzott megítélésekbe a fia életének kockáztatásával kapcsolatosan. Ugyanis a felesége nem tartózkodott odahaza, mert szanatóriumi kezelésen volt. Visszatérve a vadászkaland veszélytelenebb részleteihez, amikor már csak a pohár mellett "elevenednek meg" a félelmetes vadállatokkal való küzdelmek, a felszolgáló személyzet tagjai már jócskán tele hordták az asztalokat és magukra hagyhatták a mulatozó urakat, hadd hazudozzák ki magukat kedvükre. Szokás szerint ennek neki is láttak és miután kifogytak a szóból és kezdett úrrá lenni rajtuk a fáradtság, lassan elvonultak és ki-ki a maga módján próbálkozott némi lazítással. ◄--- Előző lap:Amikor meghal az Erdő Szelleme                 ---► Következő lap:Valami elkezdődik