Az elvarázsolt hegygerinc/Ahol már nem hallatszik az Erdő Éneke/Élni az életet

Az elvarázsolt hegygerinc‎‎ Ahol már nem hallatszik az Erdő Éneke/Élni az életet Amint Janka újból felvette a hétköznapok terheit, a dolgok ― a hivatását illetően ― csakugyan nem változtak. Annyiból csak, hogy főnöke egész másképp nézett rá és környezete némi irigységgel vette tudomásul, hogy néha a nagyfőnökkel milyen közvetlen "barátias" hangnemben beszélgetnek. Ugyanis az igazgató nem az a típus volt, aki egyik percben poharazik az alárendeltekkel és a másikban csakúgy átnéz fölöttük. Legalábbis a Janka esetében ez nem állt fenn. A vendéglátó ipart szolgáló közösség ― beleértve a vendéglő és a szálloda alkalmazottjait is ― minden alkalmakkor tájékozott volt, hogy milyen megnyilvánulásokon mi és hogyan zajlott le. Még akit nem érdekelt, egy idő után az is tisztában volt olyan eseményekkel, hogy ki - kiről árulkodott, kinek, ki - kit vert át és miért, ki - kivel került intim kapcsolatba és hogyan… És mindezekről az eseményekről való megítélések bizony nem mindig fedték a valóságot, mert voltak akik túlzásokba estek. Mivel Jankáról már régebbről összeállt egy általános vélemény, hát a vadászat ideje alatti felszolgáló lány kénti "kötelesség teljesítéséről" is beindult a pletyka. A közvélemény megítélése olyankor még fokozódott, amikor az igazgató néha barátságosabban szólt hozzá és időnként apró dolgokban még kollaborált is vele. A főnöke abban a tudatban volt, hogy Lénárd igazgatónak egy szívességet tett és ennek függvényében el is várt volna némi elégtételt, hisz' a legszebb nőt "küldte". De ennek ellenére a történtek után a főnök nemhogy megelégedését fejezte volna ki, hanem az utóbbi időben még mintha kissé lekezelően is bánna vele. De Lénárd Domokos ezt semmiképp sem neheztelésből tette, hanem csupán azért, mert nem szerette a simándiskodó, csúszó-mászó, gerinctelen embereket. És Tímár Ferencről már kezdetkor megállapította, hogy bizony az effajta emberek közé tartozik. Ez a "csúszómászó" mivel nem sikerült kellőképpen behízelegnie magát az új főnöknek, Jankát is kezdte más szemekkel nézni. Azzal az alattomos hátsó gondolattal volt, hogy valamilyen formában Jankát kényszeríteni fogja, hogy ha már az igazgatónak "megtette, amit meg kellett", hát akkor azt neki is épp úgy megtegye. Viszont, amit ezt Janka észrevette, nagyrészt még csodálkozott is. Hiszen ha mert ellenkezni a nagyfőnökkel (aki egy jóképű ember), hogy is jöhet szóba ez a kis szarházi! Nyeregben érezve magát néhány alkalommal csúfosan rápirított a főnökére, ami később azt vonta maga után, hogy a szállodához került a recepcióhoz, ahol aztán sokkal könnyebb dolga lett. … Lénárd Domokosnak a felesége ízületi betegségben szenvedett és néha heteket töltött különböző szanatóriumokban kezeléseken. A rossz nyelvek szerint a helyzete nem is annyira súlyos, csak mivel mint igazgató-feleségnek, meg van mindene, hát az asszony "ráér" betegnek lenni. Lehetett ebben némi igazság, de az irigykedésből kifolyólag az emberek hajlamosak a túlzásokra. A látszat szerint ítélve bizony Lénárd Noéminek egyáltalán nem volt rosszul dolga. Annak ellenére, hogy fia már betöltötte a hatodik évét, még mindig "gyermek nevelésen" volt. Igaz, hogy mindezt meg is engedhette magának. Pedig a fiú egyáltalán nem úgy nézett ki, mint aki hosszabban tartó anyai gondoskodást igényelne. Legalábbis a külső megállapítás szerint. A Lénárd család kintről nem látható problémáiról még csak fogalma sem volt senkinek. Annyira belső jellegűek voltak, hogy azokhoz csak emeltebb intellektuális szinten lehetett volna hozzászólni. És ezekhez Karakó lakósságának ― és a vendéglátó ipar alkalmazottjainak ― az intellektuális szintje nem ütötte a mércét. Úgy, hogy amint szokták azt mondani: - A látszat csalt. A bizonyos probléma abban gyökerezett, hogy az apa a fiából egy igazi férfit akart nevelni. Ez eddig nagyon is természetes volt. Lénárd Domokos igazi férfi lévén szerette volna, ha a fiáról is hasonló vélemények alakultak volna ki felnőtt korára. Csak épp egy kis jelentéktelennek tűnő dologban tévedett. Mégpedig abban, hogy akarta! És nemcsak "szerette volna". Legalábbis ez az akarat, ez kimondott vasakarat volt. Az egó akarata. És itt nem is a gyerek érdekében való akaratról van szó, hanem saját kreativitását a fiában akarta bemutatni a nyilvánosság előtt. Büszkeséget szerezni azzal, hogy "ez az én fiam!!" Másképpen nem lett volna annyira elvakult, hogy ne vegye észre abban a gyerekben, hogy a "férfiasságot illetően" mennyi sokat örökölt tőle. A probléma azzal folytatódik, hogy a gyerek nagyon önálló, magabiztos és látszólag nem igényel a kellettnél több anyai közelséget. ― És ez nem így van! Annak ellenére, hogy a gyerekkel kapcsolatosan a látszat nem csal, Dragó lelkileg nagyon is igényli az anyai kontaktust. És ezt az apa is valahol érzi és éppen ezért mindent megpróbál, hogy kettőjüket távol tartsa egymástól. És ezért van az asszony súlyos betegsége és ezért vannak a különböző szanatóriumi kezelések is. Amelyekről kitűnő kapcsolatai révén mindig megfelelőképpen gondoskodik is a felesége egészségi állapota érdekében". Így legalább anya és fia, távol vannak egymástól és saját elképzelése szerint férfinak nevelheti a fiát. Ahogy Ő akarja!! Asszonynak nincs beleszólása abba, hogy fiúgyermekből hogyan kell férfit nevelni!! Ez a kijelentés egy íratlan törvényként szerepel a Lénárd családban. Lénárd Domokos bármennyire is jól szervezte mindig az anya és fia egymástól való távol-tartását, néha saját maga számára is okozott nehézséget. Főleg olyan alkalmakkor, amikor bizonyos üzleti ügyekben huzamosabb időre kellett távol lennie ott-honról. De csak kimondottan az üzleti intézkedésekkor mert általában mindenhová magával vitte a kis Dragót. Viszont, amikor a gyereknek otthon kellett maradjon, ― hiába, hogy már nagyon önálló volt ― azért mindig úgy intézte, a dolgokat, hogy azért mégis legyen mellette valaki. Mivel a közösséggel ellentétben neki Jankáról egészen más véleménye volt, hát nyugodt lelkiismerettel bízhatta a fiát egy olyan valakire, aki mindamellett, hogy nagyon rendes (és szép), még azonkívül egy rendkívüli egyéniség is. Így hát, többször előfordult, hogy Lénárd igazgató megkérte Jankát, hogy az adódott kényszerhelyzetekben a távollétében valamelyest korrigálja a fiát. Ez Jankának is passzolt, mert ilyenkor mindig "felmentést" kapott a megszokott tevékenységek alól és annak ellenére, hogy Dragó egy kimondottan egyedi, nagyon furcsa gyerek volt, mégis sikerült összebarátkoznia vele, amin még Lénárd is csodálkozott. Csak később értette meg igazán, hogy mi okból tudott Janka annyira közel férkőzni a kis Dragó lelkéhez. Ugyanis amint egyre több időt töltöttek együtt, többek között Janka beszélt arról is, hogy valamikor volt neki egy gyönyörű szép drága kislánya, akit oly nagyon szeretett és míg él addig fájlalja, hogy bizony a saját gondatlanságából veszítette el. Mindezen információk után, nem volt nehéz megállapítania, hogy Janka Dragóban az elvesztett gyermekének a lényét próbálta magához ölelni. A fiú tulajdonképpen már el is tudta volna látni önmagát teljesen és ezt nagyon is jól tudta, de mindezek végett ― és bizonyos lelkiismeret problémák végett is ― nem akarta egyedül hagyni azt a gyermeket. Egy alkalommal, épp karácsony közelgett amikor a felesége épp egy szanatóriumban "gyengélkedett" és az igazgatónak három napra kellett elutaznia. Természetesen nem adódott alkalom, hogy Dragót is magával vigye, ezért megkérte Jankát, hogy lássa el a gyereket. Három nap, nem nagy idő, a vendéglő még attól nem bukik be, ha egy pincérnő ennyi időt kimarad. Ezt Tímárnak is meg kellett értenie! ― Próbálta volna nem megérteni… Minden pontosan ki volt számítva. Ő az ügyeit úgy intézi, hogy épp az ajándékozás idejére ér haza, felesége viszont majd csak az ünnepek után érkezik, mert ― az ő javaslatára ― "orvosai nem a kalendáriumi időhöz kötik a kezelés időtartamát." És természetesen az is benne volt a tervben, hogy a "fáradozásokért" majd Janka is kap valami szépet. Hisz' azért van az ajándékozás hónapja, hogy meglepjük ajándékkal azokat, akiket szeretünk! És volt valahol némi igazság ebben a gondolatban mert az utóbbi néhány hét alatt olyasmiket tapasztalt, amit még eddig nem vett észre magában. Ha visszaemlékszik, életében mindig mindent abszolút tudatosan csinált. Mindent. Ha például egy futó kalandot hozott létre, tudta, hogy hol a határ. Mit, és meddig enged. A szív dolgai nem vegyültek a romantikába. ― Az, hogy mit és hogyan játszott meg, ha a helyzet rákényszerítette, az egy dolog. De így, mint ezzel a nővel még sosem volt. Pedig egy egy alkalmi simogatáson kívül semmi féle testi kapcsolat nem történt köztük. És azon tűnődött el, hogy ha ott a romantikusan berendezett kisszobában "minden" megtörtént volna köztük, vajon akkor is ennyire ragaszkodna hozzá…? Tehát Janka és Dragó együtt maradtak. Már nagyon jól hozzá voltak szokva egymás társaságához és ― Dragó szótlansága ellenére ― nagyon jól el tudtak beszélgetni. És nemcsak holmi gyerekes semmiségekről, hanem olyan dolgokról is, amelyek Janka szívéből meglehetősen fájó emlékeket csaltak elő. ― Mert azok az emlékek olyanok voltak, hogy akarva-akaratlanul mind a szívébe zárta őket. Az ilyen alkalmakkor Dragó mindig nagyon együtt érzően viselkedett és óvatosan még faggatta is Jankát az ilyen emlékek felől. Janka bármikor csak ránézett a fiúra, mindig az eszébe jutott, hogy ha nem halt volna meg az ő drága kis Deája, bizony nagyjából Dragóval egykorú lenne. Egy évvel született később Dragónál. Annak ellenére, hogy fiú volt, mégis mind Deára, az ő gyermekére emlékeztette. Ezért is szerette meg a fiút oly nagyon. Mivel Dragót az apja nagyon sokszor magával vitte az erdőbe, elég jól ismerte és szerette is a természetet. Így nem volt feltűnő az sem, amikor az erdőben lévő közösen ismert helyekről beszéltek. Azonban Janka már régebbről megfigyelte, hogy mivel Dragó nagyon szereti az erdőt és az apja az, aki ehhez nagymértékben segíti is hozzá szoktatni. Magával hordozza, megismerteti a helyeket vele, beszél az erdő élővilágáról, az erdőben való tájékozódásról, vadászatról és sok, sok mindenről ami vele kapcsolatos. És mindazok ellenére, hogy abba próbálja bele vezetni, amit ő is nagyon szeret, mégis az édesanyjához sokkal jobban ragaszkodik. Az olyan eseteket csak megemlíti, mint például, hogy apjával egyszer itt, vagy ott jártunk az erdőben, de amikor a beszélgetésben az édesanyja hozódik elő, akkor teljesen mélyről jövő lelki indíttatásból emlegeti. Például, hogy anyukámat majd egyszer ki hozom erre, vagy arra a helyre, hogy ő is láthassa, hogy itt milyen szép minden és akkor hátha meg is fog gyógyulni. Mert a doktorok azt mondták, hogy ha sokat járkál, akkor meg fog gyógyulni. Mivel idejük bőven volt, már az első napon jól felöltöztek és kisétáltak az erdő aljába. Mivel nagy volt a hó, csak a Hammas patak hegy-felőli oldaláig sétáltak ki. Voltak imitt amott kiverve járt utak is, de mivel télen hamarabb sötétedik, hát másnapra halasztották a további járkálást. Amint visszafelé be mentek a szálloda vendéglőjébe, ahonnan elvették a vacsorának valót, ami félre volt téve nekik. A személyzet közül, mint mindig csaknem mindenki merev szemekkel nézte őket, amint ketten oly "rokoniasan" pakolászták el a dolgokat és indultak haza felé. Tímár vendéglő-főnököt, pedig pukkasztotta a méreg. Aztán amint ki léptek az ajtón, tovább folytatódhatott a pletyka és azok az állítások, hogy "Janka a kurvája az igazgatónak." Mindezek ellenére Janka és Dragó másnap is és harmadnap is pompásan érezték magukat. Szánkóztak a hegyoldalban, csúszkáltak a jégen, felsétáltak a hóban kivert nyomokon… Janka visszatekintve élete utóbbi szakaszára, megállapította, hogy bizony már nagyon rég nem érezte ilyen jól magát. Különösen örvendett annak is, hogy Dragónak is jól telt és, hogy ilyen jól meg is tudják érteni egymást. Lénárd igazgató épp karácsony előtti napon érkezett vissza. Mint mindig örömmel állapította meg, hogy fia Janka társaságában kimondottan jól szokta érezni magát. Ennek eredményeként ― és Janka "fáradozásaira" hivatkozóan arra kérte a nőt, hogy maradjon náluk a Szent estén. Viszont az igazi ok nem ez volt, ezt jól tudta ő is. Közös ünneplés… ajándék átadás… beszélgetések…és ki tudja, még mi alakulhat ki …? ― El vagy ígérkezve valahová? ― kérdezte. ― Nem. Egyáltalán. Én nem ünnepelek. ― mondta a nő. ― Mi az, hogy nem ünnepelsz?? ― kérdezte hüledezve Lénárd. ― Holnap dolgozok és pihenni szeretnék. ― mondta csendesen Janka, de nem olyan hangsúllyal, mint aki ezzel sajnáltatni akarná magát. ― Egy frászt dolgozol !! ― csattant fel Lénárd igazgató. ― Tulajdonképpen mikor ünnepeltél igazán karácsonyt utoljára? Janka nem felelt. Kissé megmerevedve félig lehunyt szemekkel maga elé nézett. A feltett kérdésre olyasmik jutottak az eszébe, amik érzelmeket mozdítottak meg. Emlékek, amelyektől egyszeriben elkezdett könnyezni. Nagyon is jól visszaemlékszik, amikor igenis nagyon, de nagyon boldogan ünnepelték a karácsony Szent estéjét. Öt éve van, amikor utoljára érezte, hogy a Szeretet igazi ünnep. Istenem… de szép is volt!! A drága kis Dea!! … Damjanek… Sári… mind, mind együtt! Együtt szeretetben ünnepeltek a karácsony estéjén. Ott fent a hegyben. A vadonban. Megmutatva azt, hogy igenis lehet élni ott fent. Főleg, ha jelen van köztük a Szeretet is. Olyan karácsony, mint akkor volt, számára többé már sosem lehet az életben… Lénárd, mivel már időközben aránylag elég jól megismerte Janka életsorsát, tudatosult benne, hogy kérdésével mennyire fájó érzéseket eleveníthetett fel a nőben és haragudni kezdett magára, hogy ilyen tapintatlanságot követett el. Hirtelen a nőhöz lépett és bocsánatkérően átfogta a vállát. ― Ne haragudj! ― mondta és közben kissé jobban magához ölelte a nőt ― Ne haragudj kedves Janka, nem akartam feltépetni a régi sebeidet. Bocsáss meg! Nagyon tapintatosan végig simított a szép könnyes arcon, majd lassan, óvatosan a két tenyerébe fogta a lány arcát. ― Nagyon sajnálom, hogy elrontottam a hangulatodat, de szeretnék mondani neked valamit! ― mondta szelíden, továbbra is a tenyerében tartva a lány arcát. Janka szembe nézett vele, nagyon közel álltak egymáshoz. Dragó egy másik szobában volt, de a nyitott ajtón át hallotta beszélgetésüket. Lénárd a nő szemében kutatva, javaslatára való visszajelzést várt. Aztán egy kis szünet után, amikor ezt meg kapta, beszélni kezdett tovább. ― Tudom jól, hogy kissé sablonosan hangzik, de igaz: A múltat el kell engedni! A jelenben kell élni Janka! És te nem az a nő vagy, aki nem érdemelné meg, hogy éljen! Csodálatosan szép vagy és nem szabad a múltadba temetned magadat! Jankának, még abban az állapotban is jól esett a bók, amely kissé a jelen pillanatba segített visszaterelni gondolatait. Gyönyörű kék szemeivel még mindig a férfi szemébe nézett, aztán akaratlanul a másik szoba felé vetett egy gyors pillantást, majd vissza direkt a férfi szemébe. Mintha csak jelbeszédként kérdezné, hogy "Vajon hall mindent ez a gyermek?" És tapasztalt férfiként Lénárd csakúgy röptében megállapította, hogy "jó úton halad." ― A holnapi munkaprogramod el van intézve! ― jelentette ki magabiztosan ― Megérdemled a szabadságodat. Ezzel tisztában vagyok. Neked is jár a kikapcsolódás! Janka nem tudta, hogy vissza utasítsa-e, vagy köszönetet mondjon. Éppen ezért nem szólt, csak tanácstalanul nézett a férfi szemébe. Felfogta a ki nem mondott szavak értelmét is és tudta, hogy nem csak a holnapi munkaprogrammal kapcsolatos előnyök élvezete felől kell döntenie. Bizony kecsegtette az ajánlat, ezt be kellett vallania önmagának, de valahogy mégsem szeretett volna bele bonyolódni jobban ebbe az egész dologba. Annyit viszont megérzett, hogy ez, még az a pillanat, amikor még létezik a visszaút! Most még "visszaléphet". Még közölhetné a nagyfőnökkel, hogy másként szeretné beállítani magának az életét… ― csak ott a baj, hogy pontosan azt maga sem tudja, hogy csakugyan hogyan is képzeli el a jövőjét ? Párkapcsolat… szerelem… család… gyerekek… Istenem! Ez már nem fog menni! Kimondhatatlanul mély seb tátong a lelkében, hogy mindezeket meg tudná valósítani. Belső tépelődéseit véglegesen aztán az "ajándékátadás" szakította meg. Eldöntötte, hogy az elkövetkezendőkben miként fog alkalmazkodni az életben adódó lehetőségekhez. Azt a sok szennyet, ― amelyet maga sem tudott megállapítani, hogy miként ragadtak rá ― semmiképpen sem tudja már lemosni magáról. Az ő számára már nem létezhet olyan, mint család, vagy szeretet. Ezeket már megtapasztalta, megélte. Megkapta, de nem volt képes, hogy meg is tartsa magának ― pedig milyen csodálatosan szép, talán a legszebb a világon, amikor egy családban ott van a szeretet… De az ő számára mindez megszűnt létezni. És Lénárdnak igaza van. Az élet bárhogyan is alakul, élni kell azt! És ha van lehetőség rá, hogy kellemes körülmények közt éljük, akkor azt használjuk is ki! Aztán még ott volt az a fiú is, akit annyira megszeretett, hogy valósággal vágyott a közelségére, hogy gyöngédséget, megértést és odaadás nyújthasson számára. A Szenteste megünneplése, lelki szinten még csak meg sem közelítette, azt amit öt éve a Komondor Pusztáján élt meg, de mégis egy csodálatos karácsonyban volt része. Az est örömeiben előre mindhárman osztoztak, majd amikor csak kettesben maradtak, kimondottan romantikus körülményeket teremtve még csodálatosabbá tették az éjszaka hátralevő részét. … Az év befejezése elégtételt nyújtott Lénárd Domokos számára. Ugyanis végre elérte célját. Megkapta azt a nőt, amelyre már hónapok óta fájt a foga. Nem volt szokása hosszabb kalandokba való bocsátkozni, ezt is csak olyan futó kalandként intézte volna el még akkor, a vadászat után, de mivel nem minden a számításai szerint történt, hát jóformán észre sem vette azt, hogy bele szeretett ebbe a gyönyörű nőbe, akiben időközben a szépségen kívül még komoly belső értékeket is felfedezett. De azért nem tartozott azok közé a buta férfiak közé, akik ilyenkor nyomban elveszítik a fejüket és nem képesek felmérni a helyzet veszélyeit. Az nem zavarta, hogy mit ítél a közvélemény, a feleségével kapcsolatosan sem adódhattak különösebb gondok ― hisz' némileg már hozzá volt szoktatva ― hanem mindezeknél volt egy meglehetősen kényesebb probléma. Nagyonis tisztában volt azzal, hogy Dragó, ha kissé különös módon is, de "nagyon anyás". Szépen fejlődik, fizikailag, szellemileg, kitartó és bátor gyermek, valódi "fiútípus", de mégis egy fajta "gyengeségnek" ítélte meg az anyjához való különös ragaszkodását. És nem irigységből neheztelt mindezért a gyerekre, hanem egyszerűen azt képzelte, hogy a későbbiekben mindezek a "korcs" anya utáni vágyódások közre fognak játszani a férfiasságát illetően. Márpedig ő "talpig férfiembert" szeretett volna látni a fiában. Továbbá fejtegetve, egy ilyen kapcsolódás, ami közte és Janka között alakult ki bizony lelkileg megérinthetik a gyereket, mivel nagyon rá hangolódik az anyja minden apró érzelmeire. Valami okból veszélyesnek találta azt, ha Dragó kiérez valamit ebből a kapcsolatból. És ezekkel a gondolatokkal hosszú időn keresztül még nem tudott elbánni. Jankát egyre jobban szerette. (Jobban, mint a feleségét). De a fia szemében ez annyit jelentene, hogy felcserélte az anyjával. Azzal, akit a világon mindenkinél jobban szeret. Annyit viszont "el tudott rendezni", hogy Dragó maradjon abban a tudatban, hogy mivel más barátja nem nagyon van, Janka kimondottan csak őérte van mindig annyira közel hozzuk, mivel olyan nagyon jól megértik egymást. És ez a fiú számára egy bizonyos ideig megoldásnak, a felesége számára pedig nagyjából magyarázatnak számított. Így sokat járhattak ki együtt a hegyoldalba élvezni a tél örömeit, aztán a tavasz eljöttével már fennebb is kezdtek barangolni hárman az erdőbe. És előfordult, amikor a mamát is elvitték, mert az orvosok csakugyan a sok mozgást javasolták az ízület bántalmai végett. Dragó az ilyen alkalmakkor külsőleg nem mutatott semmiféle változást, de apja ― és egy idő után már Janka is ― mindig észrevette, hogy olyankor amikor az anyja közelében van, egy fajta mélyebb belső elégedettséget, boldogságot képes átélni. Lénárd Domokos felesége, Noémi, nem volt annyira buta nő, hogy ne tudta volna felmérni azt, hogy Janka nem kimondottan Dragó miatt van annyit a család körül, de egy annyira különleges és finom lelki alkattal rendelkezett, hogy nem a házastársi kapcsolatuk szilárdságát tartotta a legfontosabbnak, hanem a fia belső világának a harmóniáját. Nagyon fájlalta magában, hogy betegsége miatt nem annyit tud a fia közelségében lenni, mint amennyit szeretne, de mivel nagyon is tisztában volt azzal, hogy Dragó különös természetétől fogva nem barátkozott senkivel, hát a barátokat pótolva megbékélten fogadta Jankát "nevelőnőjeként". Noémi egy olyan érzelmi beállítottságú nő volt, akiről beigazoltnak minősült az az általános megállapítás, hogy: "Aki egy gyerek szívét megnyerte, az az anyja szívében is nyomban helyet kapott." Viszont ettől még továbbra is nagy problémát jelentettek a fiától való távollétek. (Amelyeket férje mindig kitűnő leleményességgel szervezett meg.) Kimondhatatlan finom lelkűsége révén, amikor otthon tartózkodott, sokat szeretett foglalkozni bizonyos érzelmi benyomást-keltő művészi formák elrendezésével is. Házát és háza táját harmonikusan elrendezett ornamentumok díszítették, amelyek által mindig a belső világát, érzéki benyomásait szerette volna kifejezni. Amíg távol volt mindezeket Dragó és Janka ápolgatták, gyűjtögettek különböző oda illő – és nem oda illő – formákat, amelyeket aztán majd Noémi nagy szeretettel és szakszerűen újrarendezgetett. Időközben Janka nem csak "nevelő nőnek" lépett elő, hanem a meglehetősen sikeres jövő elé néző karrier építés útjára is. Ugyanis a Nárcisz-ban átvette a Recepció teljes irányítását és keresetéből az apja házának egy részében külön maga számára egy összkomforttal ellátott kis szobát rendezett be, de ez azonban csak a papával való "üzletelés" folyamán valósulhatott meg, mivel őt is – nem csekély – anyagi támogatásban részesítette ezért. Életvitelével nagyjából elégedett volt, nem sokat adott a közvéleményre, ugyanis még annak idején megszokta, hogy összesúgnak a háta mögött, míg egyáltalán nem volt semmiféle kapcsolata a "nagyfőnökkel". Kissé még büszke is volt magára – szépségére, csinosságára – és azt számította, hogy mindenki alakítsa abba a formába az életét, amilyenbe a képességei engedik. Titokban hálát adott – csak épp nem tudta, hogy Kinek – úgy a külső, mint a belső adottságaiért és azért, hogy négy év leforgása alatt saját szülőfalujában egy olyan karriert alakított magának, amely révén igazából képes volt élni az életet. Szerelmes, az nem volt egyáltalán, de kimondhatatlanul jó érzés volt tudni azt, hogy a környék legnagyobb hatalommal rendelkező jó megjelenésű férfija épp belé szerelmes. És csaknem tenyerein hordja. Kapcsolódásuk egyértelműen párkapcsolatnak mondható volt, amelyet még némi "családias" jelleg is kísért, mivel Dragóval is annyira közel kerültek egymáshoz, hogy a kiéletlen anyaszerepet is nagyszerűen gyakorolhatta mert annyira szerette, hogy csaknem a saját gyerekének érezte a fiút. Dragó nagyon okos gyerek volt és mindent nagyon is jól fel fogott az apja és Janka közti kapcsolatról, mégis csodás módon elfogadta Jankát. A második anyjának. Részben lehetőleg azért, mert a hűen szeretett mama sem nagyon neheztelt emiatt. És nem kimondottan azért, mert annyira "modern" felfogású volt, hanem leginkább az érzelmi beállítottsága miatt. Erre valamiképp Dragó is ráérzett és a legjobb, leg-szeretnivalóbb barátjaként fogadta el Jankát. Igaz, hogy amikor az anyja közelében lehetett, akkor nem számított neki senki, semmi. Akkor mindent csak kimondottan a mama érdeke szerint cselekedett. De nem csüngött rajta, mint ahogyan az "anyás" gyerekeknél szokás, hanem csendes nyugalommal és türelemmel csaknem leste az édesanyja minden érzelmi rezdüléseit. És sokszor már annyira, hogy néha a Janka számára már kissé idegesítővé is kezdett válni és ilyenkor tényleg igazat adott Lénárdnak abban, hogy "Noémi káros hatással van Dragóra nézve." Nem merte önmagának sem bevallani, hogy egy idő után bizonyos fokon már egy fajta féltékenységgé fajult el a dolog. ◄--- Előző lap:Lebukás                 ---► Következő lap:A Boszorkány Sziklája