Az elvarázsolt hegygerinc/Ördögi "adottságok"/Közösségben

A Wikikönyvekből, a szabad elektronikus könyvtárból.
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez



Az elvarázsolt hegygerinc‎‎


Ördögi "adottságok"/Közösségben


Egy bizonyos idő elteltével, Dragó apja valamiképpen tudomást szerzett az ő tudta nélkül szervezett kiruccanásukért és Boldi Elektől meglehetősen rossz néven vette, hogy egyetlen fiát még "áldozatnak" is kitette abban a kimondatlanul veszélyes környezetben. Ennek aztán az lett a következménye, hogy amint Dragó újból iskolába került, Boldit már nem alkalmazta nevelőként. Nagyrészt erre nem is lett volna szükség, mivel ott az iskola bentlakásában külön pedagógiai szakképesítéssel rendelkező nevelők tevékenykedtek. Azonban pályafutásuk során bizonyára egyikük sem találkozott még a Dragó karakteréből adódó meglehetősen különös következményekkel járó esetekkel. Ugyanis bizonyos okokból kifolyólag Dragó ismét egy új környezetbe került, ahol már megfelelő felkészültséggel várták "az új fiút" aki már ismert volt különleges stílusáról. Lénárd Domokos meglehetősen több reményeket fűzött e változtatáshoz, mivel az új helyen sokkal keményebben, katonásabban bántak a növendékekkel, mint általában a más iskolákban. Viszont ez a hír a Dragó számára egyáltalán nem okozott semmi fajta szorongást. Az első napokban, hetekben nagyon csendesen viselkedett, még azt is hagyta, hogy néha ugrassák, gúnyolódjanak vele és nem azért, mert félt volna, hanem egyszerűen így látta jónak. Így tetszett neki. Mindig szeretett óvatosnak lenni. Környezetében minden lehető apró felszín alatti dolgot megfelelőképpen ki puhatolni, melyek által némi hatalomra is sikerül szert tenni, aztán a megfelelő időben jöhet a szórakozás! Amely kimondottan nagy élvezetet jelentett számára. Még abban az esetben is, ha a dolog azzal végződött, hogy utána megbüntették, vagy esetleg elverték.

A bentlakásban természetesen voltak nagyobbak is, akik bizonyos hatalmat gyakoroltak a kisebbek felett. Cipőt takaríttattak velük, ágyat vettettek, személyes dolgaikat intézését rájuk ruházták… és a kisebbek mindezt íratlan szabályként teljesítették is és epekedve várták, amikor majd ők kerülnek hatalomra, csupán csak azzal, hogy ők lesznek akkor a "nagyobbak." Ezen a téren Dragó egyáltalán nem volt kimondottan alkalmazkodó típus. Meglehetősen rövid időn belől meg tapasztalta, hogy az ilyen különféle szívességeket a nagyobbak egyáltalán nem viszonozzák, sőt, még elégedetlenkednek és durváskodnak is mindazok ellenére, hogy méltóképpen ki vannak szolgálva. De mindez csak kimondottan egy észrevétel volt számra és különösképpen nem is fogadkozott, hogy ezentúl mit és hogyan fog csinálni. Az történt, hogy amikor az egyik alkalommal egy flegmatikus utasítást kapott, Dragó rá sem hederített. Ennek az lett aztán az eredménye, hogy a nálánál jóval nagyobb és erősebb fiú megverte. Ez egyáltalán nem volt újdonság számára. Megtörtént, megkapta a magáét…aztán még eljön az "ő ideje is"! Azonban csak kimondottan az ő számára nem volt újdonság, ami történt, mert úgy a nagyobbak, mint a kisebbek meglehetősen csodálkoztak a történteken. (De ők nem a verésen, hanem Dragónak a viselkedésén.) A nagyobbaké egy féle haraggal és elégedetlenséggel vegyült csodálkozás volt, a kisebbekében pedig egy fajta tiszteletet ébresztő csodálat bujkált. És ez aztán még jobban felfokozódott, amikor "el jött a Dragó ideje." "Módszereiről" halvány információ már szivárgott be a bentlakásba, de ezekről vagy megfeledkeztek, vagy egyáltalán nem is vették komolyan. Viszont csak akkor ámultak el igazán, amikor egy az egyben szembe is találkoztak velük. Főképp az a fiú amelyik Dragót elverte. Tulajdonképpen nem történt különösebb dolog ― legalábbis a Dragó számára ― csak épp annyi, hogy amikor úgy adódott, hogy a fiúval csak ketten voltak a mosdóban, egy óvatlan pillanatban, Dragó letámadta és úgy össze verte, hogy az másnap még az iskolába sem tudott menni. Annak ellenére, hogy a történteket Dragó nem számította közhírré tenni, mégis minden kitudódott, beleértve az incidens okát is.

Ehhez hasonló eset még egyszer, kétszer megismétlődött, de aztán a nagyobbak is kezdték másképpen venni a Dragóhoz való viszonyulásukat. Ha mégis netalán bizonyos probléma adódott, rettenetesen idegesítő és fárasztó volt számukra mindig résen lenni amikor Dragó épp feltűnt a közelükben. Ezt a lelkiállapotot Dragó hamarosan ki is érezte belőlük, amely óriási élvezetet nyújtott számára. Éppen ezért, ha valaki fel került a "fekete listára" azt nagyon sokáig csak stresszben tartotta az effajta állapotokkal és majd csak nagyon későre, amikor a másik már azt hitte, hogy minden feledésbe merült, csak akkor lépett akcióba. Mert ugyanis ő sose felejtett. Sem amikor jót tettek vele, sem amikor rosszat. Mind a kettőt kellőképpen viszonozta. Éppen ezért voltak barátai is. Főképp a gyengébbek, kitaszítottabbak közül. A vitézebbek között is ― akik valamiképp felkerültek a listára ― akadtak olyanok, akik már nem bírtak mindig állandó készenléti állapotban lenni és úgy intézték a dolgokat, hogy "békét kötöttek" Dragóval. Viszont az effajta békekötések addig tartottak, amíg újból nem került sor valamilyen fajta ellenkezésre. Akkor Dragó mindig "kamatostól" fizetett vissza. Nem félt egyáltalán senkitől. És magát sem féltette, ha netalán bizonyos kényelmetlen helyzetek megélésére kényszerült.

Volt a bentlakásban egy nevelő, aki különlegesen híres volt az egyéni módszereiről. Egyik módszere csupán annyiból állt, hogy a megbüntetett gyereknek a fal mellett kellett állnia magasba tartott karokkal. Ez a különös módszer napirenden volt és abban nyújtott neki élvezetet, hogy amikor a gyerek keze elfáradt és a falhoz ért, vagy lejjebb ereszkedett, egy pálcával jókat sózva rá ismét felnyújtani kényszerítette. Egészen addig, amíg a gyerek már nem bírta tovább és azután, mivel "nem fogadott szót" hát aztán jól elverte. Ettől az "emelt karos-pálcás" módszertől bizony minden gyerek nagyon félt, mert mindig nagyon, de nagyon rosszul végződött. Annak ellenére, hogy már javában benne voltak az iskolai évben, Dragóra még nem volt alkalmazva ez az "emelt karos-pálcás" módszer. Egy nap amikor valamiképp "kikövetelte magának", hát lett volna alkalma mindazt megtapasztalni amiről társai utólag mindig olyan borzalommal szoktak mesélni, de Dragó egyszerűen "nem vállalta" végrehajtani a nevelőtől "kapott utasításokat." A férfi épp elégé feldühödve ordítozott neki, de a fiú csak nyugodtan állt előtte és mélyen a szemébe nézett, de annyira erősen, hogy az folyton csak kapkodta tekintetét hol ide, hol oda és képtelenségnek érezte, hogy vissza nézzen a gyerek "megbabonázó" szemébe. Ez a jelentéktelennek tűnő jelenet Dragónak határtalan élvezetet eredményezett, a nevelőnek viszont agy apró lépésekben felívelő zavarodottságot. Ennek eredményeként durván bele markolt a fiú válla felett a kabátjába és maga elé rántva egyenesen előre nyújtott karral taszítani kezdte a teremből kifelé.

Amint így haladtak a fal mellett, már majdnem az ajtóhoz értek, a meglehetősen szoros helyen egy magas üveg oldalú szekrény állta útjukat. Amint lassan kifelé haladtak az osztályteremből, közvetlenül az üvegszekrény előtt Dragó kissé ellenkezett, de az erős előrenyújtott kar eléfelé nyomta. Amikor pontosan az üvegszekrény kikerülésére került volna sor, Dragó az addig hátrafelé feszített vállával egy pillanatra épp az ablak üveg előtt lefékezett, az erős kar viszont továbbra is előre nyomta. Ekkor egy hirtelen mozdulattal az ablaküveg irányába rántotta, aminek eredményeként nagy csörömpöléssel mindketten bezuhantak a szekrénybe és alaposan össze vágták magukat. De annyira, hogy pillanatok alatt minden csupa vér lett, a nevelő az alkarján még az ütőeret is elvágta és sürgősen mentőért kellett telefonálni. Mindkettőjüket be kellett szállítani a kórházba.

A történteket nem lehetett kimondottan a Dragó számlájára írni, de mindamellett, hogy a nevelő titkos módszereiről közismert volt, azért már Dragót is annyira megismerték, hogy nem kimondottan a "véletlennek" minősítették ezt az incidenst. A nevelő aztán bizonyos ideig betegszabadságon volt és azután az esetleges további bonyolódásokat megelőzően áthelyezték egy másik iskolához.

A Dragó további pályafutásához kapcsolódó másik meglehetősen jelentős esemény épp akkor zajlott le, amikor közeledett a nagyvakáció. Sport ünnepélyre készültek és a gyerekeket arra ösztönözték, hogy ki-ki a maga indíttatása szerint vegye ki a részét bizonyos sportjátékokban. Dragó, a sportok közül, ami egyszer nem a testi harchoz kapcsolódott, azt egyet sem szeretett. A tornatanár viszont látta a benne rejlő erőt és rávette, hogy egy 4 - 5 kilométeres terepfutáson vegyen részt. Természetesen az eredmények, helyezések nagyon fontosak voltak minden iskola számára. Éppen ezért győzte meg Dragót, mert nagyon is esélyesnek tartotta. A terepfutásban sokan, sokféle iskoláktól vettek részt és kihangsúlyozottan meg volt a bizonyos iskolák közti rivalizálás. Dragót a versenyláz annyira felpörgette, hogy egészen kedvet kapott a szaladáshoz és el is határozta, hogy minden képességét beleadja ebbe a versenybe. Lehettek úgy negyvenen, amikor elindultak, aztán ebből egyre fogytak és szertültek, amint a cél felé közeledtek. Egyik iskolából még "hivatásos" atléták is részt vettek, akiket az edző-tornatanáruk irányított a mezőny széléről. Csaknem önkívületben ordítozott nekik, hogy minden erőt és lejátszotta a mezőny szélén, hogy milyen módon kell feltétlenül megnyerni ezt a versenyt. Dragóban a torna tanára nem csalatkozott, mivel elhatározása szerint komolyan tartotta az iramot és ott volt csaknem a "hivatásos atléták" nyomában. Ahogy a cél felé közeledtek, egy nagy ívet kellett megkerülniük és épp akkor tört a mezőny élére. Amint a drukkoló edző-tornatanár ezt észrevette, nyomban a céltól nem messze fekvő kissé eldugott bokros kanyarulatnál úgy helyezkedett el egészen közel a kijelölt pályához, hogy amikor Dragó ― elsőként ― a kanyart bevette, megfelelő szakértelemmel be akasztott neki. Dragó a lábán egy jókora rúgást érzett és elvágódott a földön és közben a háta mögött loholó "atléták" tovább szaladtak. Meglepődve kapta fel a fejét, vérszomjas pillantással viszonozta a "közreműködést" és nyomban felugrott és továbbszaladt a többi után. Mivel már nem volt több mint száz méter a kijelölt célig, Dragónak már nem maradt ideje, hogy behozza a veszteséget. Legalábbis ott a versenyen. Pillanatok alatt nagyon okosan felmérte azt, hogy bizony nem a bentlakásban van, ahol kénye-kedve szerint csakúgy halasztgathatja a megtorlást. Itt az idő sürget! Ki tudja, hogy még fog-e találkozni egyáltalán azzal az alávaló alakkal? Hogy látták, vagy nem látták a szabálytalankodást, azzal nem sokat törődött, még csak meg sem említette, hogy mi történt. Akkor rá egészen más feladat várt.

A tanár úr bizonyára elégedett volt növendékei sikerével és azzal is, hogy milyen "zökkenőmentesen" sikerült közreműködnie ennek a sikernek az érdekében. Különböző gratulációk közepette épp fényképezéshez tettek némi előkészületeket, amikor egyszer csak megjelent Dragó. Az ott állók nagy csodálkozására épp a tanár és a fényképező között állt meg. A tanár idegesen intett a kezével, hogy álljon már félre onnan. A fiú egészen nyugodt volt, nem látszott ki belőle semmiféle indulat, vagy hevesség. Mivel nem mozdult, a tanár egy lépést tett feléje, viszont Dragó nem várta meg, hogy egészen oda érjen hozzá. Ugyanazt a módszert használta, amit csaknem egy éve a küzdőtér közepén, a hivatásos harcossal szemben. De itt már sokkal tökéletesebb volt a rúgás hatása. Egy okból azért, mert a tanár úr nem volt hivatásos harcos és ami a leglényegesebb: nem viselt herevédő felszerelést sem. Ugyanis amint reggel öltözködött, bizonyára nem számított arra, hogy a nap folyamán egy aljassága miatt éppen tökön fogják majd rúgni.

Az új iskolában is Dragónak egy év leforgása alatt annyira felgyülemlettek a kihágásai, hogy figyelembe véve a más iskolákban is elkövetett csodával határos dolgait, külön a kiskorúak ügyeivel foglalkozó bizottságot hívtak össze és bizonyos megbeszélések után egyöntetűen az állapították meg, hogy a fiú közveszélyes és feltétlenül elkülönítő helyre kell vinni. Ami nem más, mint a javítóintézet. Itt, főleg az utolsó ügyével kapcsolatosan Lénárd papának nem volt kellő hatalma, hogy ez esetben megvédje a fiát, mert az edző-tanár úrnak több befolyása volt, mint neki.



◄--- Előző lap:A rendes harc                ---► Következő lap:A jarabói bazár