Az elvarázsolt hegygerinc/Ördögi "adottságok"/A Belső Erők működése

A Wikikönyvekből, a szabad elektronikus könyvtárból.
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez



Az elvarázsolt hegygerinc‎‎


Ördögi "adottságok"/A Belső Erők működése

Azon az őszi napon, amikor Lénárd Domokos megtudta, hogy Janka elköltözött Karakóból, úgy érezte magát, mint akit elárultak. Ennyire sértetten még soha nem érezte magát az életben. Büszkesége valahogy nem engedte meg, hogy csakúgy túltegye magát ezen a szörnyű helyzeten. Jórészt az is zavarta, amikor mindenhol titokban csak arról beszéltek, hogy megölte a feleségét. ― A kurvája miatt. De, hogy "az a kurva" is csak így faképnél hagyja!!! Akiért csakugyan megölte a feleségét. De "bárkiért ezt azért nem tette volna meg" ― próbált érvelni amikor olyan nagyon nem kínozták a lelki gyötrelmei. Mert mindamellett, hogy továbbra is játszotta a hatalmat mindig kézben tartó vezér szerepét, azért az ő lelkén is néha kopogtattak, fel hívva arra a figyelmét, hogy valahol valamit ő is elrontott.

Arra számított, hogy "két legyet üt egy csapással" ― Viszont meglehetősen kemény, de nagyon kemény csapással ― Önmaga előtt bizonyítva, hogy Jankát igazából szereti és a másik dolog, pedig az, hogy nem kell folyton gondoskodnia afelől, hogy miként tartja távol Dragót az anyjától. Tudván azt, hogy a fia számára "ártalmas" a mama közelsége. Aztán idővel, amikor a gyerek kiheveri az anyja elvesztését, akkor majd nevelhet belőle tetszés szerinti férfiembert. És nem utolsó sorban teljesen (hivatalosan) megkaphatja magának Jankát.

Azonban a valóság is azt tükrözte, amit a lelkén kopogtató szellemek hangoztattak: Hogy valamit tényleg elrontott. Mert ugyanis Jankát végleg elvesztette… És a fiát is! Azzal a különbséggel, hogy a nőt mind fizikai - mind lelki értelemben, a fiút, pedig csak lelkileg, mert fizikailag még ott volt mellette és kiélhette a hatalom gyakorlását felette. Már amennyire elégedett volt e hatalom gyakorlással. Mert hosszas bosszankodások árán kényszerült megállapítania azt, hogy hiába, hogy ő az apa, ő az erősebb, a fiú magában hord egy valamiféle rejtett képességet, amely még az erőt is felülmúlja. Legalábbis az ő erejét. Természetesen itt nem fizikai erőről van szó, mert azzal Domokos nagyon sokszor próbálkozott, de nem ért el abszolút semmit.

Lénárd Domokos soha nem tapasztalhatta azt a kimondott harmonikus apa-fiú viszonyt, de a történek után keserves kínok közt érezte, hogy fia milyen kimondottan hatalmas gyűlölettel van iránta. És, hogy mindenképp nagyon sokat változott. Addig sem volt az a "normális" gyerek, aki másokkal közösen játszott, barátkozott, társaságba illeszkedett, egyedül csak Jankát fogadta barátjául, de amint az anyját elvesztette, mintha egyszeribe mindenkit hibáztatott volna ezért. Apja bármennyire is hozzá volt szokva az irányításhoz, parancsoláshoz, a fiára még sem tudott hatni semmiképp. Különféle módszerekkel próbálkozott, de mindig csak eredménytelenül. Próbálta szép szóval is de a gyerek magas fokú gyűlölete végett semmire se ment. Aztán amikor elfogyott a türelme, könyörtelenül el-el verte. Viszont a gyerek annyira képes volt tűrni a fizikai fájdalmakat, hogy az apja egy idő után egyszer csak beleborzongott abba, amit észre vette, hogy a fia valósággal egy fajta örömet lel abban, ha kínozva van. Ilyent akkor tapasztalt legelőre, amikor azért verte el kegyetlenül a gyereket, hogy "kérjen bocsánatot tőle". És Lénárd Domokos fájdalommal tapasztalta meg, hogy miként fajulhat a szeretet és szerelem gyűlöletté. Mert Jankát gyűlölte és egy adott pillanatban még a fiát is. Érezte, amint kicsúszik a hatalom a kezéből. Születési adottságai révén bármilyen magabiztos ember volt, e sok kegyetlenül érintett tapasztalatok után bizony ő is megtérdelt. Bárhogyan próbálta be beszélni magának, hogy mit, miért tett, lélekben mégsem tudott megnyugodni. Bármiképp vágyódott a tiszta szeretetre és arra, hogy emberhez illően felnevelhesse a fiát valahol érezte, hogy egy egész életre szóló irtózatot kell cipelnie ezentúl. Viszont, ha visszapörgethette volna az eseményeket akkor is akadályként érezte volna felesége jelenlétét, mert Jankát nagyon szerette, azonban azt a borzalmas dolgot, amelyet oly hirtelen valamiféle furcsa nyomás alatt tett, olyat nem merne megtenni többet soha az életben. Csontjainak velejéig hatoló borzongás fut át rajta mindig, amikor csak vissza gondol arra zavaros pillanatra, amely mintha nem is ezen a világon és nem is vele történt volna meg. Mindent elkövetett, hogy valamiképp felejteni tudjon, de nagyon nehezen ment. Bele vetett magát a munkába és további kreativitási képességei révén valamelyest úgy érezte, hogy visszabillent az egyensúlya.

Dragó édesanyja elvesztésével valamiképp szembe találkozott a halál fogalmával. Lelki szemeivel látta maga előtt és valahogy nem találta annyira félelmetesnek és irtózatosnak, mint ahogyan szoktak róla beszélni általában. Az édesanyja képe mindig előtte lebegett és semmi nehézség nélkül kommunikált is vele. Nem a szó-szoros értelemben "beszélgetett el vele", hanem állandóan "tudott róla" és tudta azt is, hogy nem létezik semmiféle elmúlás. Semmi de semmi nem képes, hogy megszűnjön létezni, csak valamerre átváltozik. Valahová. Valaminek. (?) És ha mégis úgy érezzük, hogy valami, vagy valaki elveszett, kor az csupán azt jelenti, hogy csak mi nem vagyunk képesek azt látni! A fájdalommal és a kényelmetlen helyzetekkel kapcsolatosan felfedezte azt, hogy bármiről legyen is szó, semmi sem tarthat örökké. A dolgok rendje az, hogy egy dolog elkezdődik, aztán véget ér és nyomban kezdődik egy másik… és aztán egy újabb másik. És az egész élet így működik. A fájdalom is csak egy bizonyos időt tarthat. Csak azt az időt kell kibírni ameddig "működik". És ehhez különféle "praktikákkal" annyira hozzá szoktatta magát, hogy néha még szórakoztatónak is találta, ha netalán fájdalmat okoztak neki, vagy kínozták.

Viszont nagyon szeretett bosszút állni is. Valóságos "eledelként" fogadott minden "jó alkalmat" a bosszúállásra, megtorlásra. Mert már "olyan szintre jutott", hogy részletezni és minősíteni is tudta az ilyesmiket. Egészen hátborzongató dolgokat talált ki, amelyek főként lelkileg rúgnak vissza az "illetékesekre" ― de főképp az apjára ― és mindig ott, arra a pontra, amely a legsebezhetőbb.

Ugyanis annak ellenére, hogy nagyon sok verést kapott az apjától, tisztában volt azzal, hogy mit jelent egy gyermek a szülőnek. Függetlenül, hogy egyet értenek-e, vagy sem. Egy alkalommal, amikor az apja meg akarta verni, elfutott. Nem félelemből, mert nem félt a fájdalomtól. Volt az udvarukon egy mély kút, amelyet már rég nem használtak, de még ott ette a rozsda a vedret a láncon és ki tudja lehetett volna-e vizet meríteni vele. Dragó, amint a házból kiszaladt, még egy túrát tett az udvaron, hogy valamiképp az apja beérhesse, aztán lefékezett a kút mellett, kihúzta a biztosító szeget ami a vedret tartotta és szabályszerűen bele ugrott a rozsdás vederbe.

Lénárd Domokosban egyszerre meghűlt a vér, amint a fiát látta, vagy inkább csak hallotta lefelé csörömpölni a vederrel a kút fenekébe. Azzal volt szerencséje, hogy nem "hétköznapi ember lévén", volt lélekjelenete ahhoz, hogy erős kezével elkapja a láncot, amely szörnyen belevágott a tenyerébe, de ő ezzel mit sem törődve csak egyre szorította és fékezte, mert a fia élete forgott kockán…

Aztán voltak alkalmak, amikor hosszan-tartóbbra sikerültek az effajta "visszacsapások". Olyan is volt és nem feltétlenül csak akkor, amikor az apja meg akarta verni, hogy egyszerűen elment az erdőbe és nem ment haza. Elbújt és semmi élelem nélkül addig ült ott, amíg az apja csaknem mindent és mindenkit mozgósítva félholtan meg nem találta. Az volt a szerencse, hogy akkor még nem ment messzire az erdőbe. Akkor. Mert, ahogy nőtt, egyre többet járkált az erdőben ― függetlenül attól, hogy az apja mit engedélyezett és mit nem ― nagyon jól ráérzett az erdő "titkaira". Kitűnően tájékozódott és ismert a gerincen minden helyet. Kapcsolatba került a hegyben legeltető pásztorokkal, akik ha másként nem is, de hallásból ismerték Lénárd Domokosnak a "fekete bárány" fiát és kíváncsian szemlélgették ezt a különleges "csodagyereket". Mert olyan képességekkel rendelkezett, amitől sokaknak a hátán végigfutott a hideg, amikor olyan dolgokat hallottak a gyerek szájából, amire ők maguk is csak titokban gondoltak. Valamiképpen kiolvasta az emberek szándékait. Éppen ezért nem bízott senkiben. Hisz' nap, mint nap tapasztalhatta, hogy mennyire próbálják az emberek egymást félrevezetni.

Annál több simogatást kapott magától az erdőtől. Mert kész simogatásként hatottak rá a természeti jelenségek mindeden apró rezdülései. Az Édesanya áldott kezeinek vibráló energiáját szívta magába mindig, amikor egymagában messze be barangolt az erdőbe. Hallotta a fák sóhaját, a völgyek morajlását és a büszke hegyek messzeségbe való életkiáltását. Érzékelt minden természetbeli hangot és tudta, hogy mindezek csakis az Isten dicsőségét kiáltják, amelyre a lent élő emberek soha nem képesek figyelni. Az Anyaföld végtelen szeretete mindig olyan bizalommal töltötte el, hogy bármikor érvényesíteni tudta magát ott az erdőben. Nem félt semmitől, hisz' nem is volt egyáltalán amitől, amikor mindent, amivel csak összetalálkozott, saját Anyjának tekintett, a Földanyának. Minden apró jelenségben felismerte az elmúlást és az újjászületést és ezért egyáltalán nem aggódott. Nem félt a hidegtől, az éhségtől, szomjúságtól, mert mindig és minden alkalomkor megoldódtak az effajta problémái. Ha szállás kellett, a maga hozzáértésével boldogult, ha megéhesedett, kapott ezt, azt, gombát, gyümölcsöt és ― és legtöbbször a legeltető pásztoroktól egy-egy darabka túrót, vagy puliszkát. ― És egyáltalán nem volt igényes. Megfelelőképpen bírta az étlenséget is, ha rákényszerült és kevéssel beérte. Gyerek volt még, de semmiképp nem engedte meg magának, hogy a kényelem eluralkodjon fölötte.

Lénárd Domokos hotelfőnök csaknem beleőrült a fia folytonos "eltávozásaiba". Valamiképp, még az nyugtatta, hogy már annyit érett az esze a hülye kölyöknek, hogy legalább táplálkozik valamit az erdőben, nem úgy mint régebb, amikor néha még kórházi kezelésre is szorult egy-egy "túra" után.



◄--- Előző lap:A Boszorkány Sziklája                 ---► Következő lap:Módszerváltás