Amikor a fák meghalnak/Az első lépések

A Wikikönyvekből, a szabad elektronikus könyvtárból.
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez


Amikor a fák meghalnak

1. Az első lépések a nagyvárosban


Az 1000 - 1500 méteres hegyek alkotta erdőrész keletre néző része felől egy meglehetősen nagy és zsúfolt város terül el. A fák lombjai által mintegy prémként beborított hegyek úgy 20 km távolságból kifli alakban szegélyezik a város nyugati és északi részét. Nyugat felőli részét egy kisebb folyó érinti, a déli része pedig a hosszan terülő síkságra néz. A város neve Argó, és az iparosodás fejlődésének éveiben számos környékbeli fiatal hagyta a háta mögött a falusi életet és reményekkel telve vágott bele a nagyvárosi életbe. Nem is sejtve, hogy mekkora nagy értékről mondottak le akkor, amely majd csak hosszú évek múltán egy fajta hiányérzetként kopogtatott legtöbbjük tudattalanjában. De akkoriban mindez nem sokat számított, mert az a szóbeszéd járta, hogy az úgynevezett fejlődés érdekében még nagyobb áldozathozatalokat is érdemes hozni. Fiatalok voltak és reményekkel telve lendültek bele a nagyvárosi élet hétköznapjaiba. Mindannyian építőjellegű tevékenységekben szerettek volna részt venni, minél többet tanulni, művelődni… és titokban el érni a nagyvárosi kortársaik színvonalát, gondolkodásmódját.

Rusznák Gergely is egy volt azok közül az akkori fiatalok közül, akik a lombos erdő nyújtotta emlékeiket maguk mögött hagyva mesterséget tanultak a nagyvárosban és nem tértek vissza oda azokra a helyekre ahol oly sok élményben gazdag gyerekkorukat élték. Az igaz, hogy Gergely a nagyvárosi élet élményeiből is kivette a részét, mert nagyon fiatalon kezdte az életet, de körülbelül úgy tíz éves városi lakóként való régiség múltán már csaknem teljesen kiműveltnek érezte magát. A fejlődés érdekében csaknem mindent megtett, főként az utóbbi időben, miután családot alapított. Ugyanis az asztalos mesterség kitanulása után sikerült feltornásznia magát egészen mesteri, majd később részeg-vezetői szintig, amelyet a város egyik bútorgyárában töltött be. Alig volt 30 éves és köztiszteletnek örvendő polgárnak és boldog családapának vallhatta magát. ― Egy bizonyos ideig. Egészen addig, amíg szeretett asszonya egy baleset folytán meg nem halt. Gergelyt annyira váratlanul érintette feleségének hirtelen való elvesztése, hogy számára teljesen kilátástalannak tűnt az élet. Főképp abból kifolyólag, mert fogalma sem volt, hogy miként neveli majd egyedül az anya nélkül maradt öt éves kisfiát. Ez az időszak azonban aránylag nem tartott olyan sokáig, mert három évre rá újból nősült és így ismét családapának mondhatta magát. És továbbra is megbecsült polgárnak, mert egyre terjedelmesebb hálózatot alakított ki maga körül a társadalmilag nagyobb szinten élő befolyásosabb emberekből. Amikor pár évre új asszonya egy kislánynak adott életet, meglehet, hogy boldogabbnak érezte magát, mint bármikor. Csak épp azzal kapcsolatosan adódtak némi gondjai, amikor azt kezdte észre venni, hogy egyetlen fiát ― akire ugyanis oly büszke volt ― semmiképp nem tudja az egyénileg kialakított életfelfogása szerint nevelni. Amikor ezt először észlelte, már több mint 20 év régiséggel rendelkezett a nagyvárosi élettapasztalatokat illetően. A fiú már tizenhárom éves volt és valahol a lelke mélyén azt súgta valami, hogy nem abból a fajtából való, akit ő tudna irányítani, de az egója viszont nagyon is pályázott arra, hogy előbb-utóbb majd úgy is kordába fogja azt a keményfejű gyereket. Az alakítás, a változtatás valamiképpen az egyéniségébe épült, amióta olyan nagy különbséget fedezett fel a fejlődés-orientált - városi - gondolkodásmód és a háta mögé temetett környezetben maradt egyszerű emberek gondolkodása között. Folyton azt próbálta megértetni a fiával, hogy neki gyerekkorában nem volt lehetősége mindazokra a kimondottan célszerű és hasznos útmutatásokra, irányítási módszerekre, amelyeket ő, mint tapasztalt apaként nyújthat. Az évek folyamán kialakított elveiben az is benne volt, hogy a megélhetést illetően a szellemi munka, az ész által megalkotott kreativitás a fontos és a fizikai munka csak azok számára marad, akik nem képesek tanulni, az eszüket használni. Így nem hiába volt elégedetlen, amikor a fia tanulmányi eredményei nem nagyon tükrözték, hogy a gyerek az ész, a tanulás által szeretné kreatívvá tenni magát.

Rusznák Gergely a bizonyos átformáló jellegű megnyilvánulásait jórészt még a fia születése előtt próbálgatta gyakorolni. Ugyanis volt neki egy öccse, aki a családban egy fekete báránynak számított és az ő pártfogása és befolyása alatt kapott helyet annál a vállalatnál, amelynél dolgozott. Rusznák Ferencnek hívták és mivel még annak idején a bátya ösztönzésének hatására választotta magának a nagyvárosi életet, hát egykönnyen nem is tudott beleilleszkedni. Azonban a vidéki élet meglehetősen nehezebb körülményei után sem nagyon vonzódott, nem vágyott vissza annyira a gyökerekhez, hogy szakítani tudjon a városi élettel. Viszont a bátyja állandó okoskodó korrigáló jellegű tanácsai nem nagyon zavarták, mivel Ferenc egy olyan természet volt, akinek nem esett nehezére a bölcs tanácsokat az egyik fülén be, a másikon meg ki engedni. Természetesen legény ember volt és esze ágában sem volt családot alapítani. Ehelyett ― azon kívül, hogy számos nőismerősével tartott fenn kapcsolatokat ― rengeteg kutyát tartott, amelyeket folyton cserélt, szaporított és amint emlegetni szokta üzletelt velük. Annyira beleélte magát a kutyáival való folytonos foglalatosságba, hogy nem is volt csoda ha nem volt számításában a család alapítás. Csaknem teljesen a város szélén lakott egy kis kertes bérépületben, amelynek udvarán szakszerűen csoportosítva különféle ketrecek és pajták sorakoztak.

Gergely szerint Ferenc egy olyan kimondottan félresikerült egyén volt, aki egyáltalán nem jeleskedhetett semmiféle erényekkel és képességekkel, de ami a kutyákhoz való hozzáértését illeti ― amit egyébként teljesen értéktelennek minősített ― még neki is el kellett ismernie, hogy páratlannak bizonyult. Csak épp azt nem vette jó néven, hogy Tóni fia mekkora nagy odaadással és kitartással volt nagybátyja kiemelkedő tudománya ― és a kutyák ― iránt. Ezért első sorban az öccsét hibáztatta, hogy kihasználva az ő hétköznapi elfoglaltságát ― az ő tudta nélkül ― fokozatosan behálózta a gyereket, magához csalogatta és egy olyan életformát szerettetett meg vele, amelynek az életben nincs semmi fajta hasznossága. És amely által még a tanulástól is eltávolította. Nem vette észre azt, hogy a fiúnak bizony már az alaptermészetében mélyen gyökerezett egy kimondottan magas fokú szabadságigény és ösztönösen kezdte egyre jobban érezni magát a végtelenül toleráns típusú nagybátyja társaságában, mint a merev birtokló típusú apjáéban. Aminek aztán a vége az lett, hogy ― még ha hazudozások árán is ― több időt töltött a Feri bátya otthonában, mint a szülői háznál.

Az ügyes, eszes Tóni már tíz éves korában kifinomultan ráérzett arra, hogy miként tudja félrevezetni a minden egyes lépéséről tudni vágyó apját. Tisztában volt azzal, hogy az apja mennyire előtérbe helyezi a tanulást, az észbeli felkészültséget, hát egy idő után egyre-másra különböző megsegítő órákra, körökre, tanfolyamokra kezdett járni. Aminek a papa természetesen örvendett is, de az elfoglaltsága miatt nem nagyon volt ideje a bizonyos megsegítő jellegű tevékenységek után nézni. Amelyekkel ugyanis bizonyos idő múltán akaratlanul is szembe találkozott. Az úgynevezett kezdeti fázisnál még csak az a probléma merült fel, hogy Tóni csaknem minden idejét Feri bátyánál tölti és "kutyázik". És evégett elhanyagolódik nemcsak a tanulás, hanem még az iskolába való járás is.

Gergely, miután mindezekre rájött, különféle intézkedéseket hozott létre, amelyek folytán teljesen eltiltotta a fiát a förtelmesen rossz példát mutató Feri bátyától. A maga elképzelései szerint szigorú határvonalakat szabott a gyerek napi programját illetően, amelyeket ― napi elfoglaltságához mérten ― le is ellenőrizgetett. Azonban Tóni akkor még bizonyára nem találkozott azzal a közmondással, hogy "Minden csoda csak három napig tart ", de viszont belsőleg érezte azt, hogy az apja képtelen minden cselekedetét folytonosan lépésről-lépésre leellenőrizni. Így ― aránylag rövid időn belül ― sikerült Feri bátyával újból felvenni a kapcsolatot. Még több felé járogattak együtt ― és a kutyákkal ― egyre többet tanult, tapasztalt még az élettel kapcsolatos dolgokban is, amelyekkel a korabeli jól nevelt gyerekek csak jóval később találkozhatnak szembe.

Történt ugyanis olyan eset, hogy amikor a különféle baráti körökben adódó nézeteltéréseket heves küzdelmek, verekedések folytán lehetett megoldani, a Tóni szavára hallgató kutyák bizony kimondottan nagy elismeréseket szereztek. És mindezek által Tóni is. Főképp, amikor nagyobbakkal, vagy éppenséggel túlerővel szemben kellett felvenni a harcot. Egy nagyvárosban nevelkedő energikus, folyton kihívásokat kereső fiúgyermek bizony rengeteg lehetőséget kipróbál annak érdekében, hogy tovább fejleszthesse magát. Viszont Tóni az ilyen továbbfejlesztéseket nem az apja elvei szerint osztályozta és ezt követően a baráti társaságokat a saját megítélése szerint válogatta, vagy cserélgette. Annak függvényében, hogy mennyire tudta érvényesítenie akaratát. Az apjával egyre kevesebb alkalom adódott, hogy kommunikáljon és ha mégis időnként rá kényszerült, akkor megfelelő óvatossággal és kimondott fondorlatossággal beszélt és álcázta magát. Ez nagyrészt sikerült is egészen addig, amíg a köztiszteletnek örvendő papát egyszer fel nem hívatták a rendőrségre. Természetesen a fia tevékenységeinek ügyében, amelyek annyira elfajultak, hogy még a javítóintézetbe való helyezés lehetősége is megemlítődött.

Mégpedig azért, mert a különféle továbbfejlődési lehetőségek maximális kihasználása érdekében Tóni egyre mélyebben bevegyült az úgynevezett alvilági társaságokba, ahol képességei révén némi elismerést is szerzett magának. Nem kimondottan a testi, vagy észbeli adottságok végett, hanem a kutyái ― mert ugyanis Feri bátya jóvoltából már néhány saját idomított kutyái is voltak ― és a velük való bánásmód végett. A kalandok előre azzal kezdődtek, amikor bizonyos portyák alkalmával a Tóni két képzett németjuhásza figyelemreméltó szolgálatot teljesített. Ugyanis Tóni akkor már egy olyan szintre jutott, hogy nem riadt vissza a különböző lopásoktól, sőt, még a kisebb stílű betörésektől sem, amelyekkel kezdetben az elhanyagoltan őrzött helyeken próbálkoztak. Méghozzá sikeresen. Hisz' amikor a kutyák őrködtek, akkor zavartalanul működhettek és még biztonságban is érezték magukat.

A bajok igazán csak akkor kezdődtek el, amikor a különféle bandákból való rangidősebbek is felfigyeltek az úgynevezett sikereikre. Tóni mindezeknek kimondottan örvendett és mindent megtett annak érdekében, hogy ápolja a kapcsolatot a tapasztaltabb, dörzsöltebb vagányokkal. És épp, amikor a karriere oly felemelő ívbe volt, hát egy meglehetősen keserves változás következett be az életébe.

A vádak, amelyek közvetlenül a Tóni személyét érintették, ugyanis nem voltak annyira égbekiáltóan súlyosak, hisz' a gyerek alig volt tizenhárom éves. Viszont csorba esett a Rusznák Gergely hosszú éveken keresztül kivívott megbecsültségén. Szemtől-szembe nem tapasztalt nehezteléseket, de azért érezte, a környezetében lévők mély megbotránkozását.

Mivel csaknem rögeszméjévé vált a társadalmi szinten való felemelkedés és folytonosan kereste a magasabb pozíciókban lévő magasabb intellektuális szintű emberek társaságát, barátságát, hát nem csoda, hogy a fiának köszönhetően épp egy eléggé befolyásos és komoly magas tisztségben lévő személlyel való szorosabb kapcsolódásának kialakulása ingott meg. Kimondottan nagy szerencsének minősítette, amikor egy alkalommal épp egy megfelelő baráti körben sikerült megismerkednie doktor Husztik Ernővel, aki a környék leghíresebb szívkórházának főorvosa volt és történetesen a lánya Tóninak osztálytársa volt.

Mindazok mellet, hogy kifejezhetetlenül kényelmetlenül érezte magát és evégett nagyon haragudott a fiára, belátta azt is, hogy ő is nagymértékben tehet a történtek felől. Tudatosította magában, hogy bizony nem fordított elég figyelmet a fia nevelésére, a karriervágy, a társadalmi szinten való feltornászás sokkal fontosabb volt, minthogy a gyerekkel való igazi apai foglalkozás. Éppen ezért, miután magába szállt és komolyan meg hányta vetette a dolgokat, keményen elhatározta, hogy mindezek után, bizony egész másként fogja irányítani a fiú további lépéseit és hitt is abban, hogy "Többé nem fog ám szégyent hozni rá az a takony kölyök! "



◄--- Előző lap:Előzmények-ként A VÉG                 ---► Következő lap:2. Lépések a lombok felé