Akarta a fene/Arany János:Tetemre-hívás/Az esztétikai ismerkedés

Arany balladái asztrálmitikus kutatások fényében – és árnyékában

Az esztétikai ismerkedés

---

Előző oldal: A 2012-es magyar irodalom érettségihez « » Következő oldal: Rövid jogtörténeti - pszichológiai kitérő

---

1.

Az esztétikai ismerkedés - Mérleg-Skorpió

A balladával való első találkozáskor az első lépcsőn az ember megismerkedik az erdővel, a szereplőkkel, a kastéllyal, Abigéllel, őrületével - és a tőrrel. Rácsodálkozik a nyelvi pompázatosságokra és gyönyörűségekre, költői eszközökre, amikben részesül… Elvégre a magyar költészet egyik csúcsteljesítményével van dolgunk. Majd boldogan nyugtázza, hogy hát persze, öngyilkos lett Benő, az a könnyűvérű lány kergette a szegény fiút öngyilkosságba, mivel cicázott vele és tőrt adott neki. (A világhálón elegendő mennyiségű elemzés olvasható ezek kombinációiról és értelmezéseiről, ezért bővebben nem is térnék ki rájuk…) A ballada pedig annak fenséges példázata, az igazság, morál és erkölcs hogy ül törvényt és diadalmaskodik (avagy: nem diadalmaskodik) a könnyű(vérű, azaz feslett) létformát képviselő, a férfit romlásba és öngyilkosságba kergető kacér és mondén, de egyúttal megfontolatlan elcsábítóján - a nőn. Abigél büntetését megőrülésében látják. És elemző elégedetten dől hátra a karosszékében, úszik a boldogságban saját jólfésült és elegánsan emelkedettre sikeredett mondataitól. Ezt nevezném az első, az elvakulás stádiumának (illetve stúdiumának.) Elkápráztat a pompa és csillogás, még akkor is, ha jelen szóhasználat e komor és inkább egy feketésvörös színvilágot idéző vers esetén nem biztos, hogy a legtalálóbb. Egyvalami vakíthatja értelmezőt - a vers végén az Abigél kezében megcsillanó tőr. („s fennvillogtatja”) Szerintem ez az, ami lebűvöli az elmét és értelmet és befolyásolja a tisztánlátást.

Iménti emelkedettség csak azt a tanácstalanságot takarja és pótolja, amiről az egyúttal mélyen hallgat. Öt dologra nem kapunk pontos és megnyugtató választ az értelmezési kísérletekből:

1. a tőradás körülményére;
2. a vérzés miértjére;
3. a tragikai vétségre;
4. a drámai konfliktus okára;
5. a két név (Kund, Bárczi) kiváltotta deja-vu érzésre

Fenti öt pont szoros, egymással összefüggő és szerves egységet alkot.

Kiemelnénk közülük a negyediket: ha azt rossz helyen sejtjük, elhibázott lesz a szöveg egész interpretációja. A drámai konfliktust mai elemzők kivétel nélkül Benő és a lány közé teszik, annak ellenére, hogy erre bizonyság a szövegben nincs. (Szerették egymást.)

Felfogásunk szerint sokkal nagyobb, mélyebb és régebbi ellentétek feszülnek itt két másik szereplő között, akik közül mindkettő férfi. Összeütközésük a háttérben zajlott, de erre a lényegi konfliktusra (szemben az Abigél és Benő közötti alkalmi feszültséggel - ha volt egyáltalán köztük bármi ilyesmi) a balladaírás szokásához híven kevés fényt bocsát Arany.

A tőradás körülményéről találgatások vannak, a vérzés pedig fontos és központi motívuma a versnek. Ennek ellenére se próbálják meg magyarázni, legfeljebb csak olyan semmitmondó kísérletek látnak ennek kapcsán napvilágot, hogy „hiszen istenítélet volt”, így Isten akaratából indult el a vérzés. (Ilyen alapon akármi magyarázható bárhol bármivel…)

A másik góc szintén messze nyúlik és ez a tőr átadásának a körülménye.

Ezen morfondíroznak többen is. Mikor és hol történt az? Az erdőben? A hely után azonnal az idő tolakszik előtérbe: mikor is szúrta szíven magát Benő? Ott, a szerető szeme láttára? És ha igen, akkor miért ment el Abigél a tetemrehívásra? Nem tudta tán, hogy a "szemet szemért-elv" érvényesül és kivégzés jár akár felbujtásért is és az eleredő vérzésért „cserébe”?

Nem osztjuk a közbevetést, hogy azért ment el, mert nem tudta biztosan, elered-e majd a vérzés, hiszen ő (azaz az így szinte halál fia Abigél) "csak" és mintegy közvetett tettes. Ő „csak” felbujtó. Dokumentumok tanúskodnak arról (lásd Szabó T. Attila könyvében), hogy ők sem mentek el ilyen idézésekre.

Ezzel a tér- és időproblematikával birkóznak számosan. Hogy ez valós és reális ellentmondás, bizonyítja sokaságuk: rájönnek ugyan ezen balladai paradoxonra, anélkül azonban, hogy annak feloldására a legapróbb lépést is tennék. Ezt a költői szabadsággal, a ballada végletekig vitt művészi kimunkáltságával, annak mesterkéltségével (giccsbe hajlásával?!) intézik el.Páran Petőfitől a Szeptember végén-nel példálóznak - a vége annak is „giccses és mesterkélt”. Azaz: a legnagyobbak is elbólintanak, nemcsak Homérosz. (Petőfi verse még visszaköszön…)

Ha azonban elemzők összebeszéltek - ami könnyen lehetséges, mivel a mai világban könnyedén jutnak el információk á-tól bé-hez -, akkor viszont ez lassan a köz véleménye. Így kijelenthetjük, engedve a "sok lúd disznót győz"-elvének: ez a ballada paradoxonoktól nem mentes... Másképp: valami bűzlik Dániában, de a radványi sötét erdőben is.

Ha nem abban a pillanatban vetett véget az életének Benő, amikor Abigéltől (akárhol is) megkapta a tőrt, akkor nem erős a felindulása. Innentől fogva még több az akadály és kétely és kérdés…

a) Nem túl gyakori módja az öngyilkosságnak a tőrrel való (statisztika kb 7%-ról beszél. Különösképp nehéz és körülményes lenne az egy hangsúlyozottan hosszú pengéjűvel.)

b) Benő így nem volt se erős felindulásban, se más olyan állapotban, amely szuicid hajlamát /ha lett volna benne egyáltalán/ felébreszthette volna.

Szerették szerelemmel („Tudhatta, köztünk nem vala gát”) Bőven volt mit a tejbe aprítani, grófi sarj, lakodalmára készülő hős férfiú (arája van!) - kár szót vesztegetni, hogy ez a réteg nem az öngyilkos-fajta. Az életunt, kiégett, a Híd-avatás-ban megjelenő, a fogyasztói (bontakozó kapitalista) társadalom áldozatává váló (anti)hőst - vagy akár a felesleges ember típusát - sem tudjuk Benőben észrevenni. (Mert egyszerűen nem az.)

Itt kell megemlítenünk Bagoly Csilla kiváló felismerését is: ha Benő öngyilkos lett volna, a versben foglalt feltétel szerint a halottnak a ballada első sorától annak az utolsó soráig "automatikusan" vérezni kellene már Abigél érkezése előtt, ugyanis a "Legyen a seb vérzése tanú" balladai sorban benne foglaltatik - így sejtjük a tetemrehívások logikáját ismerve -, hogy a tettest kimutatja a vérzés. Mivel azonban e vérfolyás láthatólag a lány fellépésével váltódik csak ki, gyaníthatólag nem történt öngyilkosság .

Idéznénk továbbá Zollman Péter - a ballada egyik kiváló angol fordítója - vonatkozó személyes közlését is, mely szerint egy öngyilkossági variáció esztétikai csökkentértékűségre vezetne.

Szintúgy eszünkbe juthatnak Goethe sorai: ha egy festő egy kutyát ábrázol és az a kutya "csak" egy kutya, akkor nem a művészet gazdagszik egy új alkotással, hanem a zoológia lesz több - egy ebbel. Így Arany János se ábrázol "csak" annak a kedvéért valamit, hogy bemutassa, hogy lett valaki öngyilkos. Művészi többletmondandót kell sejtsünk a háttérben. Ha még hozzátoldjuk azt, hogy Arany tudós is volt, akit a nyelv mibenléte, a nyelviség is igen foglalkoztatta, ki kéne egészíteni művészi-tudósi többletmondandóvá az iméntieket. (Remélhetőleg ezen tény előrebocsátásával jobban befogadhatóvá válnak a majd elhangzók.) Így lassan letettünk az öngyilkossági teóriáról. Ez tartott 1987-től 1995-ig.

---

Előző oldal: A 2012-es magyar irodalom érettségihez « » Következő oldal: Rövid jogtörténeti - pszichológiai kitérő

---

Jegyzetek