Ugrás a tartalomhoz

A zene története/Barokk-zene

A Wikikönyvekből, a szabad elektronikus könyvtárból.
A zene története

Barokk zene

Barokk zene[szerkesztés]

A zene barokk kora kb. 1600-tól 1750-ig tart. „Parókás stílus”-nak is nevezték, mert a barokk oszlop csavart, mint a parókák fodrai. A kifejezés valószínűleg a művészettörténettől kölcsönvett portugál barocco (szabálytalan alakú gyöngy) szóból ered.

A barokk zene összefoglaló klasszikus zene, a 4. klasszikus kor. Elsősorban hangszeres vonatkozású. Az eddigi hangszeres kísérletek kivirágzanak, kialakul a continuo-technika. (continuo=folyton játszik) Ez az énekkarnál jól beválik. A zenekar háromszólamú és a zene polifonikus szerkezetű. Nagy hangterjedelme miatt helyenként a hangzás kiegyenlítetlen, harmonikus hézagok keletkeznek. Ezeket egyenlíti ki, tölti be a kontinuó, melyet akkordhangszer, csembaló, orgona, hárfa vagy lant játszik, gyakorta több is egyszerre. Ekkor kezdődik a funkciós zene. Az akkordokat számozott basszussal írják meg, erről a barokk kor a generálbasszus kora elnevezést is kapja. Nagyon képzett kontinuósra volt szükség, mert a számozott basszus-játék cifrázatokkal történt. Nagy tere volt a rögtönzésnek, mely tulajdonképpen a számozott basszus-játékkal indult el. A rögtönzés aztán átterjed a dallamvivő hangszerekre is. Igen gazdagon hangzott. A mai cigányzenekari technika hasonlít a barokk-kor technikájához.

A barokk korban alakul ki a teraszdinamika. Két dinamikai fok - pl. forte és piano között nincs fokozatos átmenet. Később keletkezik a fortissimo és pianissimo. Mindezek teraszokként következnek egymás után. Kialakul az echo - visszhanghatás. Egy és ugyanazon frázis kétszer egymásután hangzik fel :f-p. Ezt a zeneszerző nem jelzi, ezt tudni stíluskövetelmény! Akusztikai crescendo volt, de ez nem stílussajátság. Tulajdonképpen a fizikából ered, melyet egy kicsit meg lehet erősíteni. A barokk zenére jellemző az egytémájúság. Egy kis témából keletkezik egy nagyszabású mű. Ez a téma magában rejti a logikus folytatást, nincs lezárva, nyílt. Versenyműveknél van két téma egy tételben, külön témája van a zenekarnak és a szólistának, tehát valójában ez is egytémájú.

A barokk zenében egybeolvad az egyházi és világi jelleg. Azelőtt pusztán a hangzásból meg lehetett állapítani, hogy egyházi vagy világi zene hallható. Itt ez a különbség eltűnik, csak a címből vagy a szövegből állapítható meg az egyházi vagy világi jelleg. Az énekszólam hangszer-jellegűvé válik. (Éneklési technika fejlődése.)

Új formák. Fuga az uralkodó forma. Többszólamú polifon forma, melynek 1 témája van. A témát valamelyik szólam intonálja az alaphangnemben - dux - (vezér). Befejezés után rögtön belép egy másik szólamban a comes - (társ) - domináns-hangnemben, ekkor az első ellenszólamot - contrasubiectum - játszik. Ha a fuga két szólamú, akkor több belépés nincs. Ha van, akkor a 3. szólam tonikán, 4. dominánson, 5. ismét tonikán hozza a témát - ezek közül akárhány szólamú lehet. A comes a dux transzponálása, mely nem mindig pontos. Esetenként bizonyos hangközök megváltoztatásával visszakanyarodik az eredeti hangnemhez, ez a tonális válasz. A hangról-hangra való transzponálás a reális válasz. A szerző ebben az expositio néven jelzett részben bemutatja a témát, majd annak valamely jellegzetes figurájából szekvenciát hoz létre - ez 3-nál több nem lehet, de ennek egy még kisebb részéből újabb szekvenciát készíthet. Ez után kis coda következik mellyel azonban nem jöhet létre éles záradék. Vagy rögtön tovább megy, vagy sext-helyzetben zárja le, s ez megkívánja a folytatást (tul.képpen a hallgató kívánja, hogy ott folytatásnak kell következnie.), mely a kidolgozási részhez vezet. Itt annyi a megkötöttség, hogy új témát nem hozhat. A változatosság fenntartása miatt ezért többször kell modulálnia, a témát más-más hangnemben beléptetnie, az alaphangnemet itt nem is érinti. A zárórészben - melyet reexpositionak is nevezünk - tér vissza a téma ismét az alaphangnemben. Ebben a részben szokás a torlasztás, tehát a téma egyik szólamban való befejezése előtt egy másik szólamban is megszólal, stb. Ez néha már a kidolgozási részben is megjelenik. A fuga tipikus barokk forma. Van kettős fuga is - 2 téma. Vagy két expozició van, vagy együtt exponálja a két témát. A hármas vagy négyes fugát is kettős fugának nevezik. Fugetta=kis fuga, a fugatoban csak az expozíció jelenik meg, utána homofonná válik.

Inventio. Ez is tipikus barokk-forma. Különösen az expozícióban vannak eltérések. Pl. a domináns hangnemben való témabelépést tonikai témabelépés is helyettesítheti. Az expozíció végén éles záradék van. Néha megtörténik, hogy a kidolgozási rész nem modulál, hanem egy állandó hangnem kristályosodik ki.

A concerto - verseny - is akkor alakul ki. Itt két dallam áll egymással szemben - egymás után - kontinuóval. Kialakulása:

  1. énekhang énekhanggal koncertál;
  2. ének és hangszer koncertál;
  3. hangszer koncertál hangszerrel kontinuó kíséretében.

Ez tovább fejlődött. Az egyetlen kísérőhangszer helyébe lépett a zenekar, A kontinuó-hangszer mellékes szerepet kap. Később a zenekarral kisebb együttes - 4 hangszer - áll szemben, ez a concerto grosso.

A barokk korban alakul ki a szólókoncert. Ilyen pl. az orgonaverseny.

Zenekar énekkarral is koncertál, Bach concertonak nevezte kantátáit is. A koncert hangszerelése:

  1. soli - a zenekarban csak a szólisták játszanak;
  2. ripieno - kisegyüttes, pl. első két pult;
  3. tutti - egész zenekar játszik. Mindezek mellett a continuo mindig szól.

A korábban kialakult sonata és cantata formát a barokk-kor is műveli. Ezeknek előadási hely szerint két típusa van: templomban sonata da chiesa, cantata da chiesa; nem egyházi szövegű a cantata profana.


◄--- Előző lap:Az opera terjedése                             ---► Következő lap:Legnagyobb barokk szerzők