Ugrás a tartalomhoz

A kábítószer-fogyasztás bizonyítása

A Wikikönyvekből, a szabad elektronikus könyvtárból.

A kábítószer-fogyasztás bizonyításának fontossága mostanában jelentősen megnövekedett, hiszen a fogyasztás a nem kábítószerfüggő személyek esetében 1999. március elsejétől akár két év szabadságvesztéssel is büntethető. Aki például a járművezetési képességre hátrányosan ható szer - ami lehet kábítószer is - befolyása alatt vezet, vétséget követ el, és egy évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő.

Humán eredetű minták vizsgálatának lehetséges céljai között szerepelhet a kábítószer-fogyasztás bizonyítása, kábítószerfüggő egyének terápiás kezelését követően a drogmentesség ellenőrzése, vagy mérgezés esetén a mérgezést kiváltó drog minőségének megállapítása a mérgezett kezelése érdekében. Vannak olyan szervezetek, intézmények, amelyeknél bizonyos munkaköröket csak garantáltan „drogfogyasztástól mentes” alkalmazottak láthatnak el, így megkövetelik a jelöltek előzetes, illetve a már alkalmazásban lévők rendszeres ellenőrzését.

A kábítószer-fogyasztás bizonyításának egyik lehetősége a kábítószer, illetve annak szervezetben keletkező lebomlási termékének (metabolit) a fogyasztó szervezetéből biztosított - úgynevezett biológiai eredetű - mintában való kimutatása és a kapott eredmény toxikológiai értelmezése. Hangsúlyozni kell, hogy a kábítószerek, illetve azok metabolitjának szervezetben való jelenléte nem kizárólag kábítószer fogyasztását követően állhat elő. Például a gyógyszerek között több olyan készítmény van, amely hatóanyagának lebomlási terméke kábítószernek minősül. Azt is tapasztalták, hogy például máktartalmú élelmiszerek fogyasztása után is megjelennek olyan vegyületek a vizeletben, amelyek például heroin fogyasztása után is kimutathatók. Ilyen esetekben, tévesen, kábítószer-fogyasztásra lehet következtetni. Mindezek alapján nagy jelentősége van az elemzési eredmények megfelelő értékelésének, amelyhez gyakorta a vizsgált személy gyógyszer- és élelmiszerfogyasztási „előéletének” ismerete is nélkülözhetetlen.

Fejezetek

[szerkesztés]


Forrás

[szerkesztés]

A Belügyi Szemle honlapja