Ugrás a tartalomhoz

Vita:Halmazelmélet/Logikai alapfogalmak

Az oldal más nyelven nem érhető el.
Új téma nyitása
A Wikikönyvekből, a szabad elektronikus könyvtárból.

Az Organon tartalma alapján az mondható, a logika az a tudomány, amely a helyes gondolkodás és helyes beszéd meghatározásával, a helytelentől való elhatárolásával foglalkozik. Ez azonban meglehetősen félreérthető kijelentés, mivel ennek alapján a logika összekeverhető lenne részben a pszichológiával, részben a nyelvtannal, ide értve a retorikát vagy stilisztikát is, végül pedig a filozófia „tudományelméletnek” nevezett ágával (a tudományfilozófiával).

Az elhatárolás a következő kiegészítésekkel oldható meg: a pszichológia a filozófiából kifejlődött empirikus, a posteriori természettudomány (ha úgy jobban tetszik, természettudományos metodológiával [is] rendelkező társadalomtudomány), amely azzal foglalkozik, hogyan gondolkodnak az emberek általában, tehát melyek a gondolkodás tömegjelenségei (ráadásul ezt is speciális módszerekkel teszi, mint pl. a statisztikai mintavétel és a kísérletek); míg a logika, gyakori felfogás szerint, normatív, a priori (előíró) tudomány, azzal foglalkozik, hogyan kellene gondolkodniuk az embereknek, ha csak olyan, rendkívül korlátozott szempontokat tartanának szem előtt, mint a kijelentéseik igazsága, vagy a következtetéseik meghatározott szabályok szerint való egzakt végigvitele (ld. még A Pallasz Nagylexikona). A pszichológiát, minthogy kvázi természettudomány, törvényei materialisztikus alapjai is érdeklik (pl. hol van a beszédközpont), a logikának meg semmi ilyesmihez nincs köze. Az absztrakció tárgya is más. A logika tárgya a popperi értelemben "harmadik világ", elsősorban a tudományoké. A logika elsősorban tudományos tapasztalatokból absztrahálódik (Arisztotelész! kvantumlogika!). A pszichológiai törvények a gondolkodást közvetve, a tömegeken keresztül vizsgálják. Tárgyuk nem közvetlenül a gondolkodás, hanem a kísérleti alanyok, a gondolkodásuk szempontjából (aról nem is beszélve, hogy a pszichológia nem csak a gondolkodást, de a viselkedést is vizsgálja ...). A pszichológia "a mindennapok logikája és antilogikája együtt". Ezért a "második világ" tudománya; sokkal inkább társadalomtudomány, mint a logika (noha a fenti értelemben a logika "olyan társadalomtudomány, amely csak a tudományos közösséggel foglalkozik", persze ez így nagyon pontatlan). Természetesen ez nem a logikus gondolkodás mesterséges elhatárolása a köznapi gondolkodástól, hiszen végső soron a tudományok is a köznapi gondolkodásból indulnak ki, csak sokkal egzaktabbak (fokozati különbség), ill. szükség esetén hajlandóak ezt meghaladni.

Mivel a tudományok többsége követendőnek tartja a logika gondolkodás-vizsgálatának szűkebb szempontjait, nem nehéz rájönni, hogy a logikát mért tartják sokan a görögök óta a tudományokhoz szükséges legalapvetőbb tudománynak. A logika tehát a tudományos gondolkodás "mint olyan" tana. A logika persze nem tudományszociológia és "tudománypszichológia" stb. Nem a tudományos elméletek empirikus vizsgálatának összegzése; hanem a tudományos gondolkodás normatív elmélete - ami persze nem zárja ki, hogy tételeit ne a tudományos elméletekből absztrahálja). Pláne határoljuk el (inkább: különböztessük meg) a logikát a tudományfilozófiától is: a tudományfilozófia szintén empirikus alapokból kiinduló elmélet, amely elsősorban a létező tudományokat vizsgálja, a filozófia kritikai módszerével (és nem empirikus, statisztikai stb. úton, ahogy a tudományszociológia); és nem kizárólag azt, milyennek kell ezeknek lenniük, noha mindkét szempont érvényesül benne. Ugyanakkor a tudományfilozófia, mint ismeretterület, nem is diszjunkt a logikától (ettől még nem is azonosak). Ami a "milyennek kell lenniük" szempontját illeti, abban viszont elsőrendű szerepe van a logika tudományának, amely kritériumokat ad a tudományoknak a tudományos elméletek igazságára, érvényességére vonatkozólag (persze a tudományoknak ezen kívül társadalmilag hasznosnak vagy érdekesnek, közérthetőeknek vagy épp közérthetetleneknek etc. is illik lenniük, utóbbi jellemzőkkel a logika már nem foglalkozik, tehát nem a logika az egyetlen normatív, előíró jellegű elmélet, amely a tudományfilozófia számára irányt szabhat).

A logikát a nyelvtantól a legnehezebb elhatárolni. Először is, a nyelvtan elsősorban a természetes nyelvekkel foglalkozik, a logika pedig általában a nyelvvel, legyen ez akár szavak és mondatok nélkül elgondolt nyelv, akár beszélt vagy írott nyelv. Bár a leíró nyelvtannak is vannak olyan részei, amelyek felfoghatóak az összes nyelvről egyszerre való beszédnek, a nyelvtan elsősorban az írott/mondott beszéd adott szabályok szerint való értelmességét és a közlésfolyamatban betöltött szerepét vizsgálja, míg a logikát a nyelv kommunikációban betöltött szerepe nem érdekli, hanem csak ennek a dolognak egy szűk részlete: az igazság. A pontosabb elhatárolás azonban nehéz, mert egy sor ezzel kapcsolatos kérdésssel egyáltalán nem vagyunk tisztában, és így aszerint, hogy milyen válaszokat adunk ezen kérdésekre, különféle filozófiai álláspontok alakíthatóak ki. Például: a logika objektív tudomány-e (mondjuk, a logika csak az emberiség gondolkodására érvényes tudomány, vagy pedig minden "értelmes" lény a mi logikánk szerint kell gondolkodjon?), vagy csak interszubjektív (mondjuk, a logika normáit kizárólag pragmatikus szempontok határozzák-e meg, amelyek az idővel változhatnak; vagy pedig általánosabb normák, melyek valahogyan "a világ felépítéséből" adódnak? És ha már itt vagyunk: a logika a világ objektív szerkezetét nagymértékben tükrözi-e, vagy csak az emberek nagy része hiszi ezt, s a logika valójában kizárólag annak megjelenése, ahogyan az emberi gondolkodás a világot tükrözni képes?). Ha a logika a fenti értelemben objektív tudomány, akkor nyilvánvalóan egészen könnyű elhatárolni a nyelvtantól, hiszen a nyelvtan elsősorban az emberiség sajátja. Ha viszont nem, akkor a logika tulajdonképp a nyelvtan legabsztraktabb ágának is tekinthető.

Néhány szó a logikáról

[szerkesztés]

A logikát Arisztotelész (Kr. e. 384 – Kr. e. 322), s esetleg tanítványai gyűjteményes művének, az Organonnak megírásától kezdve számítjuk (bár Arisztotelész korában a „logika” szót még nem használták, helyette „dialektikát” vagy „analitikát” mondtak). Ami a logika tudományának meghatározását illeti, két főbb hagyományról beszélhetünk: az egyik, ősibb a logikát röviden szólva a helyes gondolkodás ill. helyes beszéd (közlés) , ezzel összefüggésben: a „tudás” tudományának tartja, a másik hagyomány hívei leszűkítik ezt az elhatárolást, és a logikát pusztán a helyes érvelés elméletére, sőt még szűkebben a helyes következtetések elméletére korlátozzák.

Kétségtelen, hogy a tágabb értelmezés az ősibb és véleményünk szerint az igazsághoz közelebb álló és használhatóbb (annak ellenére, hogy néhány tekintetben kevésbé pontos, hiszen olyan bonyolult eszmefuttatásokat igényel, hogy milyen viszonyban van a logika a pszichológiával, a nyelvtannal stb.). E hagyomány képviselőinek olyan tudósok tekinthetőek, mint maga Arisztotelész [1], a sztoikusok filozófusok egy része [2], Boethius, Frege, és még sokan mások. A modern irodalomban a másik hagyomány következetes képviselőinek számítanak W. és M. Kneale.

Arisztotelészig eredeztethető az a nézet, hogy a gondolkodás e két formája szoros kapcsolatban van:

Nos, amik a beszédben elhangzanak, lelki tartalmak jelei, amiket pedig leírunk, a beszédben elhangzottak jelei. És mint ahogy nem mindenkinek az írása azonos, úgy a beszéde sem. Viszont a lelki tartalmak, amelyeknek ezek közvetlen jelei, mindenkinél ugyanazok; s ama dolgok, melyekről e tartalmak képet adnak, szintén ugyanazok.” [3]

Ezen (ti. hogy a lelki tartalmak mindenkinél ugyanazok) nyilvánvalóan nem azt kell érteni, hogy ugyanarról mindenki minden tekintetben ugyanúgy gondolkodik, hanem azt, hogy épp a logika - és általában a tudományok - számára fontos gondolatok reprezentációi - szavak, kifejezések, kijelentések, stb. - nagymértékben objektívnek (de legalábbis interszubjektívnek tűnnek, azaz csak akkor van értelmük, ha mindenkinél lényegében ugyanazt fejezik ki; akár megfelelve a valóságnak (objektivitás), akár nem; a tudomány (a logika) csak az ilyesfajta fogalmakkal tud mit kezdeni. Az arisztotelészi értelemben vett tudomány tárgya tehát nem csak a gondolatok reprezentációja (erre korlátozódni azért kényszerül, mert a gondolkodás mindig valamilyen külső reprezentáció formájában jelenik meg a külső szemlélő számára), mert azok mindenkinél mások lehetnek, hanem az a valami, ami ezekben közös, vagyis tulajdonképp maga a gondolkodás.

A logika nem azt vizsgálja, ez vagy az az ember hogyan (milyen nyelven, milyen helyesírással stb.) írja le a „kecskeőz” szót vagy a „létezik kecskeőz” kijelentést - mert a reprezentáció csak annyiban és csak azért érdekli, amennyiben az valamilyen „objektív” (értsd itt: absztrakt, általános) lelki tartalom kifejezése - hanem azt, hogy amikor leírja, ez tükröz-e a valóságból bármit is; továbbá azt is, hogy milyen viszonyban vannak a fenti összetett fogalom részei, illetve a kijelentés igazságtartalom szempontjából milyen viszonyban van más kijelentésekkel.

Nyilvánvaló, hogy a lelki tartalmak az objektív valóságnak valóban csak tükörképei, de azokkal nem azonosak. Bár a lelki tartalmaknak is tulajdoníthatunk objektív, fizikai formát (pl. ideingerületeket, idegfonal-kapcsolatokat és hasonlókat), de természetesen ha egy éppen látott almára gondolunk, akkor a fejünkben keletkező képzetek és gondolatok nem azonosak valóságos eredetijükel, az illető almával, hanem csak utalnak arra, megfelelnek neki. A logika, amely ezekkel a lelki tartalmak egy fontos részével igencsak leszűkített szempontok szerint foglalkozik, ennyiben biztosan objektív. A logika objektivitásán mi tehát nem elsősorban (sőt, esetleg egyáltalán nem) azt értjük, hogy a logikai törvények örök érvényűek volnának, vagy hogy a priori természetűek lennének (hiszen talán pszichológiai vagy empirikus alapjuk vagy az is van); mégis, a logika objektív abban az értelemben, hogy csak olyan lelki tartalmakkal és megnyilvánulásaikkal foglalkozik, melyek célja a valóság (hű) tükrözése. A logikának ezért nem tárgya pl. egy dadaista vers.

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. Aki, bár művében a logikát sok helyen az akkoriban beidegződött felfogásnak megfelelően az érvelések elméletének mondja, de műve egyáltaléán nem csak a következtetések elméletének akkori formájának, a szillogisztikának a kifejtéséből áll, hanem megtalálhatóak benne a dialektika (érvelés ill.. vitatkozás-tan), a metafizika (lét- és ismeretelmélet), és a grammatika (nyelvtan) elemei is. Sőt, Arisztotelész és követői, az ún. peripatetikusok az általa ezen elemekből alkotott tudományra az analitika megjelölést használták, és Arisztotelész ezt nagyjából úgy határozta meg, mint olyan tant, amely maga ugyan nem tudomány, de az összes tudomány művelésének közös alapja.
  2. Főképp abban tértek el Arisztotelésztól, hogy a logikát tudománynak, a filozófia részének tekintették. Náluk látható annak a vitának a kibontakozása is, hogy a logika kizárólag az érvelésekről szóló elmélet-e, vagy pedig bővebb (például, tartalmazza-e a definíciók, azaz meghatározások tanát).
  3. Arisztotelész: Herméneutika, 1. f.; 16a 2.-9.