Vita:Címerhatározó/Armbrust címer

A Wikikönyvekből, a szabad elektronikus könyvtárból.
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

Tisztelt Szegedi László!

Örömmel látom például ezen a lapon is, hogy ismeri és használja a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának címereslevél-adatbázisát. Ezzel kapcsolatban azonban az a határozott kérésem van, hogy tisztelje meg mások többéves munkáját azzal, hogy ha egy az egyben vesz át szöveget (illetőleg adatbázis-tartalmat) valahonnan, akkor hivatkozik a forrásra, tehát a levéltár adatbázisára (lehetőleg linkkel, mivel ingyenes online adatbázisról van szó). Enélkül, attól tartok, a szó szerinti átvétel a plágium kategóriába tartozik.

Tisztelettel, Avar Anton levéltáros MNL OL (a címereslevél-adatbázis szerkesztője és tartalmi karbantartója)


Tisztelt Avar Anton! Ha rákkattint pl. a [3] számú linkre és az alatta levőkre, akkor világosan láthatja, hogy mindenhol ott van a hivatkozás az ön által szerkesztett adatbázisra, úgy a képeknél, mint a megfelelő szövegrészeknél. Ha ez így nem elégséges, nem gond a megfelelő szövegrészek eltávolítása, de megkérném önt, hogy ön is tisztelje mások munkáját. Egyébként az ön által kiadott digitalizálási útmutatóban, illetve összefoglalóban (AZ ORSZÁGOS LEVÉLTÁR CÍMERESLEVÉL-GYŰJTEMÉNYÉNEK FELDOLGOZÁSA ÉS DIGITALIZÁLÁSA) ön is átvett tőlem, azaz az általam szerkesztett Heraldikai lexikonból és Címerhatározóból egy képet (melyet ebben az esteben én magam rajzoltam), melyre szintén csak egy linkkel hivatkozott, a forrás és a szerző egyértelmű megnevezése nélkül. Gondolom, hogy ez már derogáló lett volna az ön számára, amit akár sértésnek is vehetnék. Ebből, meg az ön bejegyzéséből ezen az oldalon is látható azonban, hogy ön is használja a Címerhatározót és a Heraldikai lexikont, hiszen ismételten itt keresi az információt, amit talán jobb volna beismerni, mint megkísérelni ignorálni.

Ávar átvétele.png

Úgy látom, hogy a magyar levéltárosok között a heraldikát illető elméleti terminológiai kérdéseket illetően nagyok a bizonytalanságok és a hiányosságok. Ezért fordult ön is az általam szerkesztett Heraldikai lexikonhoz, melynek szemlélete számos helyen tetten érhető az ön által összeállított útmutatóban is. Akkor meg most ezt én nevezzem plágiumnak? Azt hiszem, hogy ez nem vezet sehova. Ha szüksége van eligazításra az olyan szerkezeti elemek tekintetében, mint pl. arról, hogy mi a függöny, mi a süvegelt pajzs stb., nyugodtan forduljon hozzám. Én ezt a problémát egyértelműen el tudom dönteni, mégpedig a címerek szerkezeti szemlélete alapján, amely egészen Gattererig és Schmeitzelig megy vissza. Mégértem, hogy azok számára kik nem kaptak ilyen irányú speciális képzést, és nem ismerik a különféle címerszemleti irányzatokat, ezen kérdések szinte megoldhatatlan feladatot jelentenek, ami hátrányos módon érinti a címerek klasszifikációját is, ami az ön kategorizálási rendszerét is kihívások elé állítja. Egyébként az ön által alkalmazott rendszert (a címerpajzsban található címerábrák taxatív de nem klasszifikáló felsorolását) én nem is tartom kielégítőnek.
Én a magam részéről nagyra becsülöm az ön munkásságát ezért arra kérem, hogy ezt ön is tegye meg velem kapcsolatban. User:Szegedi László

Tisztelt Szegedi László!

Sajnos elnéztem, és nem vettem észre a jobboldalra helyezett hivatkozásokat, s ez alapján egy indokolatlanul támadó hangvételű üzenetet írtam Önnek. Ezért – tévedésem elismerése mellett – ezúton szíves elnézését kérem. Természetesen elegendő hivatkozásnak a link, nem is gondoltam többre.

Az Ön által megrajzolt képnél azért szorítkoztam a linkre, mert interneten, egy egyszerű Google-kereséssel kerestem ábrát a felsorolt heraldikai jelenségek illusztrálásához, és a szóban forgó kép adatlapján (https://hu.wikipedia.org/wiki/F%C3%A1jl:Mesteralakok.PNG) sajnos nem szerepel a szerző neve, csak a feltöltőé, én viszont nem tudhatom, hogy az illető egyben a szerző.

Az általam írt és Ön által is említett módszertani tanulmányban természetesen lehetnek szemléletbeli azonosságok Önnel (noha nem tudom, hogy pontosan mit gondolhat Öntől való átvételnek), mivel azonos a tárgy. Ennek azonban szerintem pusztán az az oka, hogy egy adatbázis lényegénél fogva a leírás uniformizálására való törekvést foglalja magában, tehát rá voltunk arra szorítva, hogy az olykor végletes különbségeket mutató címeresleveleket egy általunk kigondolt és kialakított egységes, szigorú szempontrendszer szerint írjuk le. Ezt nem gondolnám plágiumnak (igaz, ezt az erős kifejezést én hoztam fel).

A tanulmány és az adatbázis (és a címerek leírásának abban alkalmazott módszere) terminológiájában és heraldikai felfogásában is – természetesen – az elmúlt másfélszáz év főként magyar történettudományi és címertani szakirodalmára épül, többek közt Bárczay Oszkár, Áldásy Antal, Csoma József, Fejérpataky László, Varjú Elemér, Rugonfalvi Kiss István, id. Bertényi Iván és Nyulásziné dr. Straub Éva munkásságára, akik a ma létező és elfogadott magyar heraldikai terminológiát meghatározó műveket alkották meg. Ennek megfelelően szó sincs arról, hogy valamiféle új klasszifikációs rendszert találtunk volna ki, csupán a meglévő szakirodalom és a feldolgozandó alapanyag alapján kialakítottuk az adatbázis szerkezetét és kitöltési módját.

A problémák zömét az okozta, hogy a ma általunk általánosan érvényesnek vett címertani szabályoknak a valaha adományozott és használt magyar és erdélyi címerek számottevő része ilyen vagy olyan mértékben nem felel meg (erről volt alkalmam bővebben is kifejteni a véleményemet a Turul folyóirat 2012. évi 3. számában). Ezt leginkább a magukon a címeresleveleken látható címerfestményekre értem, amelyek – annak ellenére, hogy az esetek túlnyomó többségében a címerellenőrökkel elvben rendelkező királyi vagy fejedelmi kancellárián készültek – olykor egészen „antiheraldikus” jeleket mutatnak. Ez persze többek közt abból is ered, hogy egy Magyarországon létrejött címertől nem várhatjuk el, hogy mindig mindenben megfeleljen mondjuk a sokkal kidolgozottabb és precízebb német, angol vagy francia címertani szabályrendszereknek. Nekünk az adatbázisban éppen ezeket a sokszor tkp. szabálytalan címereket kellett leírnunk tárgyszavakban, amihez értelemszerűen a létező magyar heraldikai szaknyelvet használtuk. Az adatbázisunk tehát nem elméleti heraldikai lexikon vagy a címertani jelenségek elviekben létező, szabályos állapotát leíró katalógus, sem pedig címergyűjtemény, hanem egy speciális forrástípust (a címeres nemesleveleket) részletekbe menően feldolgozó tematikus kutatási segédlet. Amennyiben pedig véletlenül a keresett címert adományozó oklevelet nálunk őrzik, igen hamar megtalálható annak gazdája a címer elemeire való célzott kereséssel.

Én is nagyon örülnék, ha a magyar címertani szaknyelvnek mindenre olyan egyértelmű, tárgyát precízen és összetéveszthetetlenül azonosító szakkifejezése lenne, mint például az általam igen nagyra tartott angolnak, de sajnos nem ez a helyzet. Bizonyos dolgokra, mint például a süvegezésnek és társainak az ékkel való viszonyára, a magyar szaknyelv nem ad kielégítő magyarázatot (illetve nagyon nem következetes a meghatározásukban és besorolásukban), és mindenki úgy írja le ezeket a dolgokat, ahogy neki tetszik (például Ön is és én is).

Fentiek fenntartása mellett biztosíthatom, hogy eszembe sem jutott megkérdőjelezni az Ön munkájának értékét (nem is tettem ilyet), ez távol álljon tőlem.

Tisztelettel, Avar Anton

Tisztelt Avar Anton! Örülök, hogy tisztáztuk a félreértéseket. Néha velem is előfordul, hogy valami elkerüli a figyelmemet és ilyenkor túlzottan is támadó vagyok, amiért aztán ki kell mentenem magam. Így volt ez az ön első megjegyzésével kapcsolatban is. Az arra adott válaszom hangnemét szerencsére még sikerlüt időben erősen visszafognom, mielőtt még azt elmentettem volna.
A terminológiai kérdésekben valóban sok a bizonytalanság, és esetünkben ez a dolgok lényege. Ez nemcsak a magyar heraldika problémája, hanem pl. a csehé is. Az 1980-as években kiadtak egy könyvet a cseh városi címerekről, Čarek, prágai főlevéltáros szerkesztésében. Az általa használt terminológiát számos súlyos kritika érte. Felmerül a kérdés, hogyan nevezhetjük a (közép-európai) heraldikát komoly tudománynak, ha mindenki (még a szakemberek is) a saját belátása szerint használja a szakkifejezéseket, és lényegében ő maga sem tudja, hogy miről is beszél. Ha valaki vesz egy (közép-európai [szakszerűtlen]) címerleírást, az alapján nem lesz képes az adott címert pontos módon reprodukálni. Ezért szükség volna valamilyen logikai alapra, amely szerint egyértelműen kiviláglik, hogy egy alakzatnak mi a neve bizonyos heraldikai pozíciókban? Én ezt a címerek szerkezeti szemléletének nevezem (18. sz.). (Ezenkívül megkülönböztetem még a heroldok címerszemléletét [12-14. század], a szimbolikus címerszemléletet [14-17. sz.], a történeti szemléletet [17-18. sz.], a tudományos szemléletet [19-20. sz.] és végül az én axiomatikus szemléletemet.)
Fontos persze a régebbi magyar heraldikai irodalom szakterminológiája is, ezeket alapként (nevezéktanként) mindenképpen fel kell használnunk, de az egyes heraldikai alakzatok pontos (!), egyértelmű definiálásához nem jutunk el mindaddig, amíg nem rendelkezünk egy olyan logikai alappal, amely megmondja számunkra, hogy egy alakzat miért az, ami és miért nem lehet valami más. Ez már csak azért is fontos volna, mert ez alapján tudjuk elvégezni pl. a címerek meghatározását. Én ezt a heraldika axiomatizálásának nevezem. Jelenleg éppen egy heraldikai és genealógiai enciklopédián dolgozom, a Wikikönyveken kívül is (egy könyvem DVD formátumban már megjelent Általános genealógia címmel és a Kalligramnál előrehaladott tárgyalásban állok ennek a tömörített kiadását illetően, Genealógiai alapismeretek címmel), valamint tervezek egy címertani művet is Axiomatikus heraldika címmel, amely célja pontosan a terminológiai és szerkezeti elemek definiálása. Talán jobb volna, ha ennek a megírását előbbre hoznám és még az enciklopédia előtt befejezném.
A lényeg az, mielőtt még egy túl hosszú előadásba bonyolódnék, hogy a szerkezeti szemlélet az az alap, amely lehetővé teszi számunkra egy axiomatikus alapú heraldikai rendszer felállítását. A francia, és a tőle származó angol heraldikában ezek a szerkezeti kérdések pontosan, ha nem is egy axiomatikus rendszer keretében definiálva vannak. Ennek a szemléletnek az alapjai megtalálhatók már a heroldok címerszemléletében, majd Gatterernél, és őelőtte részben Schmeitzelnél. Gatterer pl. néhány szabály lefektetésével képes pontosan lefektetni egy koherens szerkezeti heraldikát. (Johann Christoph Gatterer: Abriss der heraldik. Göttingen 1773. Az alábbi oldalszámok az 1774-es nürnbergi kiadásból valók.) Az alábbiakban a kezdetleges állapotban levő Axiomatikus heraldika című kéziratomból idézek, ami talán egy kissé hosszadalmas lesz.
Így pl. (12-13): „12. §. A címerek, és különösen a címerpajzsok egész elmélete, a tapasztalat szerint, nagyrészt azon elváltozásokon alapul, melyeket az egyenes és a görbe vonalak használata idéz elő. Maga a pajzs vonalakkal van körülvéve, melyeket fentebb ( 8. §.) perem- vagy határvonalaknak neveztünk. A pajzs felületén azonban kétféle vonal fordul elő. Egyesek végükkel érintik a pajzs határvonalait, tehát magát a pajzsot is osztják: mások azonban nem érik el a határvonalakat, következésképp magán a pajzson semmilyen tulajdonképpeni osztást nem idéznek elő, noha a pajzson előforduló dolgokat oszthatják vagy elhatárolhatják. Az első fajtát osztóvonalaknak szándékozzuk nevezni. Az osztóvonalaknak, a tapasztalat szerint, nem több, mint négyféle iránya van: 1) a függőleges, 2) a horizontális vagy vízszintes, 3) a jobb átlós vagy jobbharánt, és 4) a bal átlós vagy balharánt. Az első irányú osztóvonal a pajzsot hasítja, a második vágja, a harmadik harántolja és a negyedik balharántolja. Mindezen irányok a pajzson a legrövidebb úton futnak vagy kitérőkkel. Az első fajta irányok az egyenes vonalakat követik, bár nem mindegyikük, és a másik fajta irányok a görbe vonalakat követik, bár nem pusztán ezeket... Önmagában minden egyenes vonal, miként a matematikában, úgy a heraldikában is, a legrövidebb úton fut: a heraldikában vannak azonban összetett egyenes vonalak is, pl. olyan egyenes vonal, mely néhány kis vízsszintes és függőleges vonalból, vagy néhány jobb és bal harántvonalból áll. Az ilyen összetett egyenes vonalak, miként a görbe vonalak is, mindenféle kitérőkkel futnak a pajzson, tehát nem a legrövidebb úton mennek: ezeket azonban ezért nem lehet görbe vonalaknak nevezni, mert sok kis egyenes vonalból állnak.“
Eredetiben: „§.12. Die ganze Theorie der Wappen, und insonderheit des Wappenschildes, gründet sich, vermöge der Erfahrung, fürnämlich auf die Veränderungen, welche der Gebrauch der geraden und krummen Linien verursachet. Der Schild selbst ist von Linien umgeben, die wir oben (§.8.) die Rand- oder Grenzlinien genannt haben. Es kommen aber auch auf der Oberfläche des Schildes zweierley Gattungen von Linien vor. Einige derselben berühren mit den Enden die Grenzlinien des Schildes, und theilen also den Schild selbst: andere aber erreichen die Grenzlinien nicht, und machen folglich keine eigentliche Theilung des Schildes selbst, ob sie wol Dinge im Schilde theilen oder begrenzen können. Wir wollen die erste Gattung Theilungslinien heisen. Die Theilungslinien haben, vermöge der Erfahrung nicht mehr, als viereley Richtungen: nämlich 1) die senkrechte, 2) die horizontal- oder quere, 3) die rechte diagonal- oder schrägrechte, und 4) die linke diagonal- oder schräglinke. Die Theilungslinien von der ersten Richtung theilen den Schild in die Länge, die von der andern quer, die von der dritten schrägrechts, und die von der vierten schräglinks. Alle diese Richtungen gehen entweder den kürzesten Wed, oder mit Umschweifen durch den Schild. Den Richtungen der ersten Art folgen die geraden Linien, aber nicht alle, und den Richtungen der andern Art folgen die krummen Linien, aber nicht allein... Eine jede gerade Linie an sich, geht, wie in der Mathematik, also auch in der Heraldik, den kürzesten Weg: es gibt aber in der Heraldik auch zusammengesezte gerade Linien, z. E. eine gerade Linie, die aus etlichen kleinen queren und senkrechten Linien, oder aus etlichen rechten und linken Schräglinien zusammen gesezt ist. Solche zusammengesezte gerade Linien laufen, wie die krummen Linien, mit allerley Umschweifen durch den Schild, und gehen also nicht den kürzesten Weg: sie können aber um deswillen nicht krumme Linien genannt werden, denn sie bestehen aus mehrern kleinen geraden Linien.“
Gatterer tehát így gondolkodik: vegyünk egy üres pajzsot, és helyezzünk rá címerábrákat (jelképeket). Hogy ezt megtehessük, vonalakra van szükségünk, melyek az alakzatokat elhatárolják a pajzson. Mi okozza tehát az eltéréseket a pajzson? Elsősorban az osztóvonalak. Mit hoznak létre az osztóvonalak? Morfológiai alakzatokat. Ezeknek pedig nevük van, melyek az osztóvonalak típusától függnek. Mikor ezeket megnevezi, megnevezi egyben a szerkezeti elemeket is, tehát a név által definiálja azokat: a vízszintes vonal pl. vágja a pajzsot, vagyis vágott pajzs jön létre. Az ilyen alakzatokkal pedig már mást is tudunk kezdeni, belőlük újabb definíciókat (törvényszerűségeket) tudunk levezetni, pl. úgy, hogy újabb szerkezeti elemeket (pl. színt) adunk hozzájuk. Mindezek tehát egytől-egyig egyszerű, logikus és találó (axiomatikus) meghatározások.
Majd így folytatja (13.): „Ha egy pajzson nincselek osztóvonalak, hanem csak a határ- vagy peremvonalak, az egy egyszerű pajzs: ha azonban a határvonalakon kívül egy vagy több osztóvonal is előfordul: azt osztott pajzsnak nevezzük. Egy teret maguk a határvonalak is kürülfoghatnak; ezt azonban egy vagy több osztóvonallal együtt is megtehetik. Az első esetben a pajzs csak egy térből áll, nevezetesen a felületből: a másikban azonban a pajzs egynél több térből áll; maga a pajzs az utóbbi esetben a továbbiakban azonban már nem egyszerű, hanem osztott. Azt a teret a pajzson, melyet egyedül csak a határvonalak, vagy ezek mellett egy vagy több osztóvonal zár körül, a következőkben rövid kifejezéssel mezőnek szándékozzuk nevezni. Az osztott pajzsnak több mezője is van: az egyszerű azonban csak egy mezőből áll, vagyis a mező és a felület az egyszerű pajzson azonos.

13. §. Ha egy pajzs több mezőből áll, egynél több tinktúrával kell rendelkeznie: ellenkező esetben szükségtelen lenne olyan vonalakat használni, melyek mezőket hoznak létre. Következésképp egy egyszerű pajzson egynél több tinktúra nem lehet: az osztott pajzson azonban ezekből többnek is kell lenni (12. §.)...
14. §. A tinktúrák a pajzson vagy úgy oszlanak el, hogy egy tinktúra annyi mezőt foglal el, mint a többi; vagy úgy, hogy egy tinktúra több mezőt foglal el, mint a többi. Az első esetben egyszerű pajzsosztás vagy tagolás keletkezik; a másikban azonban tisztességi alakot vagy mesteralakot kapunk. Az egyszerű pajzsban egy tagolás által csak egy mesteralak jön létre; az osztott pajzsnak azonban tartalmaznia kell egy tagolást vagy egy mesteralakot. Ebből kiviláglik, hogy a tagolások nem egyebek, mint tinktúrák, amennyiben a heraldikai vonalak egyformán osztják el azokat a pajzson.“

Eredetiben: „Wann auf einem Schilde keine Theilungslinien, sondern blos die Grenz- oder Randlinien vorkommen; so ist es ein einfacher Schild: wann aber, auser den Grenzlinien, noch eine oder mehrere Theilungslinien vorkommen: so heißt es ein getheilter Schild. Es können schon die Grenzlinien für sich allein einen Raum einschliessen; sie können es aber auch nebst einer oder mehrern Theilungslinien thun. Im ersten Falle besteht der Schild nur aus einem Raume, nämlich aus der Oberfläche: im andern aber bekommt der Schild mehr als einen Raum; es ist aber auch der Schild selbst im leztern Falle nicht mehr einfach, sondern getheilt. Einen Raum auf dem Schilde, welchen entweder nur allein die Grenzlinien, oder nebst ihnen eine oder mehrere Theilunglinien einchliessen, wollen wir, um uns in den folgenden kurz ausdrucken zu können, einen Plaz heisen. Ein getheilter Schild hat also mehrere Pläze: ein einfacher aber besteht nur aus einem Plaze, oder Plaz und Oberflache ist in einem einfachen Schilde einerley.

§. 13. Wann ein Schild aus mehrern Pläzen besteht, so muß er mehr, als eine Tinctur haben: denn sonst würde der Gebrauch der Linien, wodurch die Pläze gemacht werden, unnüze seyn. Folglich kann der Plaz eines einfachen Schildes nicht mehr, als eine Tinctur haben: in einem getheilten aber müssen deren mehrere seyn...
§. 14. Die Tincturen können in den Pläzen entweder so vertheilet, daß eine Tinctur so viel Plaz, oder so viele Pläze hat, als die andere; oder so, daß eine Tinctur mehr Plaz, oder mehrere Pläze einnimt, als die andere. Im eresten Falle entsteht eine blose Schildestheilung oder Section; im andern aber bekommt man ein Ehrenstück oder eine Heroldsfigur. In einem einfachen Schilde kommt also weder eine Section noch eine Heroldsfigur vor; ein getheilter Schild aber muß eine Section oder Heroldsfigur enthalten. Es erhellet auch hieraus, daß die Sectionen nichts anders, als Tincturen sind, in soferne sie durch die heraldischen Linien (§. 12.) im Schilde gleich vertheilet sind...“

Az osztóvonalak és a színek kölcsönhatása által tehát az egyszerű pajzstól újabb strukturális jegyek meghatározásáig (mezők, osztott pajzsok) jutottunk el, oly módon, hogy a morfológiai alakok kölcsönhatásai, megadják egymás definícióit is. (Mivel pl. az egyszerű pajzs csak egy tagolásból áll, csak egy mesteralakot tartalmazhat. Az osztott pajzsnak azonban legalább egy tagolást és egy mesteralakot kell tartalmaznia.)
Miután az egymással rokon tagolások és mesteralakok kapcsolatát Gatterer tisztázta, rátérhet a pajzson előforduló utolsó morfológiai csoport, a címerképek és az előbbi két csoport viszonyának tárgyalására is (14.):
„16. §. Egy ábra vagy kép egy alakzatnak a szemünk elé kerülő olyan ábrázolását képezi, mely hasonlít a megismert alakzathoz. A címeralak vagy címerkép tehát a címerpajzson előforduló alakzat ábrája vagy képe. A címerpajzsokon, a tapasztalat szerint, háromféle dolog fordulhat elő, tinktúrák, tagolások és ábrák. A tinktúrák nem heraldikai alakzatok, hanem csak maguk a mázak (10. §.). A tagolások nem egyebek, mint tinktúrák, amennyiben a heraldikai vonalak egyformán osztják el azokat a pajzson (14. §.). Következésképp azon a pajzson nincs [címer]ábra, melyen tinktúrán és tagoláson kívül semmi más nem fordul elő. A címerábrát [címerképet] úgy is megmagyarázhatjuk, hogy ez az, amit a pajzson a tinktúrán és a tagoláson kívül találunk.“
Eredetiben: „§. 16. Eine Figur oder Bild besteht in einer in das Auge fallenden Vorstellung eines Körpers, die den vorgestellten Körper ähnlich ist. Eine Wappenfigur oder ein Wappenbild ist also die Figur oder das Bild eines in den Wappenschilden vorkommenden Körpers. In den Wappenschilden kommen, vermöge der Erfahrung, dreyerley Dinge vor, die Tincturen, Sectionen und Figuren. Die Tincturen sind keine heraldischen Körper, sondern nur der Anstrich derselben (§. 10.). Die Sectionen sind nichts anders als Tincturen, in soferne sie durch die heraldischen Linien im Schilde gleich vertheilet sind (§. 14.). Folglich ist in einem Schilde keine Figur, in welchem nichts als Tinctur oder Section vorhanden ist. Man kan daher eine Wappenfigur auch durch dasjenige erklären, was auf dem Schilde ausser der Tinctur und den Sectionen erscheint.“
A Gatterert megelőző és követő újkori tudományos heraldikában még különbséget tettek tagolás (Section) és mesteralak (Heroldsfigur) között. Az elsőnél az egyenlő nagyságú mezőkben a mázak egyenletesen oszlanak el (mint pl. a négyelt pajzsban), a tulajdonképpeni mesteralakoknál viszont az egyik máz általában kisebb teret foglal el (mint pl. a pólya vagy a kereszt), mint a másik. Az elsőnél tehát nem állapítható meg pontosan, hogy melyik máz a mesteralak és melyik az alap, a másiknál viszont az alak és a nagyság egyértelműen kijelöli a mesteralakot (ez általában a kisebb). Gatterer annak eldöntésére, hogy a pajzsban egyszerű tagolás, vagy mesteralak van-e, azt ajánlja, hogy számoljuk meg a pajzs mezőit és a felhasznált tinktúrákat. Ha egy tinktúra ugyanannyi mezőben helyezkedik el, mint a többi, tagolással van dolgunk, ha viszont egy tinktúra több mezőt foglal el a többinél, mesteralakot kapunk. Az élő heraldika és korunk címertana azonban a tagolásokat és a mesteralakokat egyaránt a mesteralakok közé sorolja. A fenti eszmefuttatás azonban a szerkezeti heraldika szempontjából mégis alapvető fontosságú, mert segítségünkre van az osztott és az osztatlan címerek definíciójának pontos meghatározásánál. Ehhez azonban egy újabb fogalmat, az alap definícióját kell bevezetnünk. Ehhez pedig a címerképek alapvető fontossággal bírnak. Gatterer ezzel kapcsolatban a következőket mondja (14.):

„18. §. Azt a mezőt, melyben címerkép [címerábra] található, alapnak nevezzük. Ha egy alapon címerkép van, annak alapnak kell lennie: alap címerkép nélkül nem képzelhető el...
19. §. Az egyszerű pajzs csak egy mezőből áll, az osztott ellenben többől (12. §.). Az előbbinek csak egy alapja lehet, az utóbbinak több is, de mindkét esetben csak akkor, ha a mezőkben van egy címerkép is (18. §.)... Azt a pajzsot, melyben nincs címerábra, tarpajzsnak nevezzük... Következésképp, a tarpajzsnak nincs alapja (18. §.). Mivel, a tapasztalat szerint, ezen nincs címerkép; ezt csak a tinktúrák és a tagolások képezik (16. §.). Az egyszerű tarpajzson nincs más, mint tinktúra, éspedig egynél nem több (13. §): ellenben az osztott tarpajzson egynél több tinktúra van, és egy vagy több tagolás, mégpedig legalább annyi, amennyi mezője van (i. §.).“

Eredetiben: „18. §. Ein Plaz, worin eine Wappenfigur erscheint, heist ein Feld. Wo also in einem Plaze eine Figur ist, da muß Feld seyn: hingegen läst sich kein Feld ohne Figur denken...

19. §. Ein einfacher Schild besteht nur aus einem Plaze, ein getheilter aber hat mehrere (§. 12.). Jener kan also nur ein Feld, dieser aber mehrere haben, aber beederseits nur alsdann, wann sich in den Pläzen eine Figur befindet (§.18.)... Ein Schild, der keine Figur hat, heist ein lediger Schild... Folglich hat ein lediger Schild kein Feld (§.18.). Da er nun auch, vermöge der Erfahrung, keine Figur hat; so ist er nur der Tincturen und Sectionen fähig (§. 16.). Ein einfacher lediger Schild hat nichts, als Tinctur, und zwar nicht mehr, als eine (§.13.): hingegen ein getheilter lediger Schild hat mehr, als eine Tinctur, und eine oder mehrere Sectionen, und zwar von den leztern so viel, als er Pläze hat (§. cit.).“

A címerképek azért is fontos elemei a rendszernek, mert egyértelműen megadják a morfológiai elemek pontos definícióját. A címerek szerkezeti elemei a morfológiai alakzatok kölcsönhatásaitól függnek. Ha ezeket felismerjük, a szerkezeti heraldikán belül létrehozhatjuk a klasszifikáció és a determináció szabályait. (Pl. ha az alap többnemű (többféle tinktúra található rajta), a pajzs akkor nem számít osztottnak, ha a) a mezők egyikében sincs címerábra, és b) ha a címerábra mindegyik mezőre színváltás nélkül rá van helyezve. ) Itt kap különös jelentőséget többek között az a kérdés is, hogy egy mezőben van-e címerábra. A van és a nics kérdése ugyanis (melyet Gatterer és Schmeitzei is világosan látott) hermeneutikailag határozza meg a pajzsban az osztóvonalak által felépülő rendszer és alakzatok logikáját és jelöli ki helyüket a szerkezeti elemek kölcsönhatásának terében.

Gatterer tehát a fenti néhány alapelv segítségével fel tudott építeni egy koherens, általános érvényű rendszert. Minden egyes további kérdéskör vizsgálata ezen alapul, ami során mindig meghatározó marad az osztóvonalak szerepe a morfológiai alakzatok létrehozásában.
Az osztóvonalak aszerint, hogy milyen módon tagolják a pajzsot, elsőként lehetnek egymással párhuzamos vonalak (függőleges, vízszintes és harántvonalak). Ezek által hasított, vágott, harántolt vagy balharántolt tagolás(oka)t kapunk, melyek létrejöhetnek egy vagy több osztóvonal által, de az egyes tagolásokban az egyik tinktúrának ugyanannyi mezőt kell elfoglalnia, mint a másiknak. (A leírásban ekkor azt is meg kell adni, hogy a pajzs a két tinktúra által hányszor vágott, hasított, stb.) A második esetben a tagolóvonalak nem párhuzamosak, hanem függőlegesen vagy vízszintesen egymás felé futó és egymást érintő vonalak. Gatterer szerint ilyen lehet pl. 1) a hasított pajzs, melynek egyik mezője vágott, vagy a vágott pajzs, melynek egyik mezője hasított, 2) a lépcsőosztás, 3) az ormos osztás, 4) a mankós osztás, 5) a keresztosztás és 6) a csempézés. Azon alakzatoknál, ahol két mező jön létre, legalább két tinktúrára van szükség. (Mivel pl. az ormós vonal ugyanazt a pajzstagoló szerepet tölti be, mint az egyenes vonal, Gatterer az efféle osztóvonalakat nem a görbe, hanem az egyenes vonalak közé sorolja.) Az egymás felé futó ferde vonalak által létrejöhet 1) egy ékkel tagolt (süvegelt, saruzott, gallérozott, stb.; mivel az ékek minden fajtája (kivéve pl. a gallérozottat) három részre tagolja a pajzsot, az ék melletti mezők színe lehet eltérő - ekkor tagolt pajzs ( 3 mező) keletkezik, vagy az ék melletti mezők színe lehet azonos - ekkor (alap és) mesteralak jön létre) <18.>, 2) ékelt (egymás mellett vagy fölött több ék áll; ezeknél két tinktúrára van szükség), <18.> 3) ékekkel tagolt (az ékek csúcsa nem éri el a pajzs peremét) <18-19.> és 4) szarufázott pajzs (ha egy haránt és egy balharánt vonal találkozik, és a mezők színe eltér, szarufaosztással van dolgunk, ha több ilyen osztóvonal van és a tagolások színe váltakozik, a pajzs többször szarufázott). <19.> A ferde és nem ferde vonalak érintkezéséből ötféle alakzat jöhet létre (ágasosztás, ékosztás, stb.) <19.> A harmadik esetben az osztóvonalak metszik egymást (metszőtagolás, Durchschnitt). Pl. az ék megfelelője ebben az esetben a forgó (Standerung; itt mind a négyfajta osztóvonal megtalálható) <22.>; a nem ferde vonalak metszéséből ötféle alakzat jöhet létre (négyelt, sakkozott, téglázott, stb. pajzs). <21.> A görbe vonalak az egyenesekhez hasonló irányokat követnek és a pajzs tagolásában is ugyanaz a szerepük. Ilyen a hullámos, fodros, felhős, stb. vonal.
Gatterer a tagolások (mezők) tárgyalása után tér rá a mesteralakokra, melyek fő jellegzetessége, hogy a két szélükön azonos tinktúra található. Ezek nem tagolják a pajzsot, de - néhány kivételtől eltekintve - mindig érintik a pajzs peremét. (Következésképp mesteralak nem hozhat létre osztott pajzsot.) A címerképek szintén nem tagolják a pajzsot és általában nem érintik a pajzs peremét sem. <38-39.> Különféle helyzetük, nagyságuk, számuk stb. lehet.
Lépten-nyomon felfedezhető tehát Gatterernek az a szándéka, hogy minden heraldikai alakzatra pontos szaknyelvi definíciót találjon. Művét ezen szándékból írta, melyhez az alapot a "geometriai szemléletben" találta meg. A pontos definíciók az egzakt leírás és klasszifikáció alapkövét képezik, aminek jelentőségével Gatterer is teljesen tisztában volt. (Fő szempontja a definíciókból következő megnevezések közérthetősége.)

Eddig az idézet. Amikor én axiomatikus heraldikáról beszélek, valami ilyesféle szabályrendszerben gondolkodom, a pajzsban található alakzatok szerkezeti felépítése és kölcsönhatása alapján. Szeretném a figyelmébe ajánlani az egyik cikkemet a Századokban, ahol ezen kérdésekkel is foglalkozom (Szegedi László: A rendszerezés és a meghatározás lehetőségei a címertanban. Századok 1999./1. 145-183.).
Ugyanezekre a szempontokra alapozva fektettem le a Címerhatározó határozói kulcsainak a szerkezetét is, ami itt található. Ennek lényege, hogy egy címer meghatározása a fő címerábra alapján történik. Ahhoz, hogy ezt ki tudjuk jelölni először is el kell döntenünk, hogy egyszerű vagy osztott címerről van-e szó. Így pl. az osztott címerek meghatározásának 2. törvénye így hangzik: 2. [a címer osztott] Ha a többnemű alapon a címerábra csak az egyik vagy legalább egy mezőre van ráhelyezve. - Ennek az értelme az, hogy a szerkezeti szemlélet alapján azt feltételezem, hogy az ebből a szabályból következő címert úgy rajzolták meg, hogy a mezőt egy (vagy több) osztóvonallal két (vagy több) részre tagolták, az egymással szomszédos mezőket elétérő színekkel (mázakkal) látták el, majd az egyik (vagy mindegyik) mezőbe elhelyeztek valamilyen címerábrát. Az ilyen címer azonban úgy is létrejöhetett, hogy két címerviselő külön-külön címerét egyesítették egy mezőben, ezért az ilyen címereket osztottnak kell tekintenünk.
Ha tehát ehhez hasonló axiomatikus szabályokat követünk, akkor sohasem fog számunkra gondot jelenteni a megfelelő szakterminológia használata, hiszen nem is fogunk tudni másféle kifejezéseket használni, mint amilyenek a szabályokból következnek. Mindez tehát a szerkezeti elemek axiomatikus megalapozottságú (azaz pontos, egyértelmű) szemléletét követeli meg. Sajnos a határozói kulcsokat még nem tudtam befejezni, mert a többi elfoglaltságom mellett erre nem jutott elég időm, de az elméleti megalapozásuk (legalább is a saját magam részére) már megtörtént.
Végül pedig úgy vélem, hogy az ön által szerkesztett adatbázisban több is rejlik, mint amit a jelenlegi formájában nyújtani tud, bár igaz, hogy már ebben az alakban is egy hatalmas teljesítmény. Lehetne belőle akár egy címerhatározói rendszer is. Ha egyértelműen tisztázná a fő címerábrák fogalmát, ennek alapján egy élő linkkel egy helyen is el lehetne érni a hasonló címerábrákat tartalmazó címereket és így nemcsak a címerviselők neve, hanem a fő címerképek alapján is meg lehetne találni egy-egy címert. Így az nemcsak egy adatbázis, hanem egy címerhatározói kulcs is lehetne. A fő gondot ugyanis mindig az jlenti, hogy megtudjuk a címerviselő nevét egy elénk kerülő címer esetében, ha azt nem ismerjük, ehhez pedig a címerpajzsban található címerképekből kell kiindulnunk.

Üdvözlettel, Szegedi László, 2015. 11. 12.