Szerkesztő:KeFe/Mintalapok/Minta7

A Wikikönyvekből, a szabad elektronikus könyvtárból.

(A szerző ismeretlen.)


Sorozatunk második részében alaposan megdolgozzuk Windows 7 operációs rendszerünket, hogy a sebesség tekintetében e lehető legtöbbet hozzuk ki belőle.

Cikkünk előző részében már bemutattuk, hogy miként érdemes személyre szabni a Microsoft vadonatúj operációs rendszerét, ám már akkor utaltunk arra, hogy a Windows 7-et egy darabig még nem hagyjuk nyugton, s folyamatosan igyekszünk a lehető legtöbbet kipréselni belőle. Szimbolikusan fogalmazva, míg az előző cikkben csak a felszínt kapargattuk, addig most a rendszer mélyére hatolunk és igyekszünk azt hetedik sebességbe kapcsolni. Persze csodát ne várjunk, ám ha az olvasóink követik az általunk bemutatott lépéseket, és a használati szokásukhoz szabják a Windows működését, akkor mindenképpen érzékelhető változást lehet majd elérni a rendszer fürgeségét illetően. Ugyanakkor e ponton fontos hangsúlyoznunk, hogy az nem árthat meg, ha a buherálás előtt biztonsági másolatot készítünk rendszerünkről. Az ördög nem alszik.

Ami nem fut, az nincs is

Kezdjünk is hozzá a gyorsításhoz, s elsőként iktassuk ki a számunkra felesleges folyamatokat. Ami nem fut, az ugyanis olyan mintha nem is lenne, s így az nem pocsékolja a rendszerünk drágán megvásárolt erőforrásait. Ezen művelethez a Windows 7 már egy remek eszközzel rendelkezik. A felkutatásához írjuk be a Start menübe a „Windows szolgáltatások” kulcsszót, majd válasszuk ki a Windows-szolgáltatások be- és kikapcsolása opciót. A megjelenő ablakban ezt követően egyszerűen kiiktathatjuk a számunkra felesleges dolgokat. Így például a Játékok teljes egészében feleslegesek lehetnek, az Internet Information Services moduljához hasonlóan, valamint ha nem akarjuk használni a DVD-készítőt, a nyomtatási funkciókat, a Táblaszámítógép összetevőit, a Windows minialkalmazásait, az XPS elemeket, vagy éppen a beépített Internet Explorer böngészőt, akkor egyszerűen kapcsoljuk ki azokat is. Majd akkor aktiváljuk őket újra, ha szükségünk lesz rájuk, legalább addig sem terhelik a processzort és a memóriát.


win7szelidito-szolgal1.jpg

Nem csak az IE kapcsolható ki!

Ám ne elégedjünk meg ennyivel, és kutakodjunk tovább az operációs rendszer szolgáltatásai között, hiszen ott is találhatunk további kiiktatásra alkalmas elemeket. Gépeljük be a Start menübe a „szolgáltatások” kulcsszót, üssünk [Enter]-t, ennek hatására megjelenik majd egy hasonló nevű ablak, ahol jól áttekinthető képet kapunk majd a Windows 7 által kezelt szolgáltatásoktól. Mint láthatjuk, az Állapot oszlopában két érték szerepel: Elindítva és szó szerint semmi, így rendezzük e szerint a listát, s nézzük meg jobban maguknak a már elindított szolgáltatásokat. Esetükben három érték szerepelhet az indítás típusa oszlopban: Automatikus, Automatikus (késleltetett) és Kézi. Ha mindent jól csináltunk, akkor a rendezett listánk legelején például A Windows Media Player hálózatmegosztási szolgáltatása fog állni késleltetett indítással. Ha nem szeretnénk később külső médialejátszókra e program segítségével szinkronizálni adatainkat, akkor ezt rögtön le is kapcsolhatjuk, vagy Kézi indításra változtathatjuk az automatikus értéket. Ehhez kattintsunk rá a jobb egérgombbal, majd a listából válasszuk ki a tulajdonságok opciót. A megjelenő ablakban akár rögtön le is kapcsolhatjuk a szolgáltatást, megvizsgálva annak hatását, illetve az Indítás típusa legördülő listában is megadhatjuk az általuk kívánt értéket. Ha bizonytalanok lennénk, vagy több információra lenne szükségünk, akkor kattintsunk a Függőségek fülre, ahol ha azt látjuk, hogy semmilyen más összetevő nem függ az adott modultól, akkor nyugodtabb szívvel letilthatjuk azt. Kattintsunk végül az OK gombra, majd szanáljunk tovább a szolgáltatások között.


win7szelidito-szolgal2.jpg

A szolgáltatások gyűjtőhelye


Most nem mennénk végig egyenként minden elemek között, hiszen az kimerítené a cikk kereteit, főként, hogy a Black Viper Windows 7 szolgáltatások oldalán remek kis angol nyelvű leírás található. Azt tanácsoljuk, hogy alaposan olvassuk végig az adott szolgáltatások leírásait, nézzük meg a függőségeiket, és kísérletképpen állítsuk le azokat, hogy megvizsgáljuk a tiltás hatását. Bizonyos esetekben érdemes a késleltetett indítást is érvényesíteni, hiszen így felgyorsíthatjuk az operációs rendszer betöltődésének idejét.


Ezt követően érdemes a Windows 7 rendszerkonfigurációs fájljához is ellátogatnunk (Start menü: msconfig), hogy megtudjuk, milyen alkalmazásokat indít el betöltődésekor az operációs rendszer. A megjelenő ablakban a szolgáltatások fülnél kapcsoljuk be Az összes Microsoft-szolgáltatás elrejtése opciót, majd inaktiváljuk a nekünk nem tetsző elemeket, s tegyük meg ugyanezt az Automatikus indítás csoport esetében is. Halkan megjegyezzük, hogy érdemes a Rendszerindítás fülénél is körbenézni, ahol például letilthatjuk a folyamatjelzőt, és több indítandó rendszer esetén a választási időkorlátot is csökkenthetjük, valamint konfigurálhatjuk az alapértelmezett operációs rendszert is.

win7szelidito-msconfig.png

Nincs szükség mindenre

Irány a Registry!

Ha igazán jót akarunk az operációs rendszerüknek, akkor bizony érdemes elmerülnünk a rendszerleíró adatbázis mélyére is. Remek dolgokat állíthatunk be itt, de akár tönkre is tehetjük rendszerünket. Mindenképpen óvatosan bánjunk vele, s hirtelen felindulásból ne kezdjük ész nélkül átállítgatni az itt talált értékeket. E röpke figyelmeztető sorok után indítsuk el az úgynevezett beállításszerkesztőt (a Start menüben: regedit), és gyorsítsunk a menük megjelenési sebességén. Ehhez navigáljunk a HKEY_CURRENT_USERControl PanelDesktop ágba, majd a listában kattintsunk duplán a MenuShowDelay elemre. A felugró ablakban megjelenő 400 milliszekundumos értéket állítsuk kisebbre, akár nullára is, így egyáltalán nem fog már kivárni az operációs rendszer a megjelenítéssel.

win7szelidito-regedit.jpg

Látványos finomítások


Ezt követően tegyük meg ugyanezt a kis betekintő ablakoknál is, ám ez egy picit trükkösebb lesz. Lépjünk a HKEY_CURRENT_USERSoftwareMicrosoft ágon belül a WindowsCurrentVersionExplorer útvonal Advanced eleméhez, amire kattintsunk a jobb egérgombbal. Itt válasszuk ki az Új opción belül a Duplaszó (32 bites) hozzáadását, majd adjuk neki a ThumbnailLivePreviewHoverTime nevet. Ismét vessük be a jobb egérgombot, és kattintsunk a módosításra, az értékhez írjuk be a 200-as decimális értéket (0,2 másodperc), majd okézzuk le azt. Hogy érezhessük a különbséget, előbb újra kell indítani a gépünket, de még várjunk vele egy picit.


Előbb csökkentsük a Windows 7 leállításánál azon időt, amíg az operációs rendszer kivár egy folyamat kényszerített lezárásáig, hiszen így gyorsíthatjuk a kilépést. Ehhez ismét tovább kell lépnünk, nevezetesen a HKEY_LOCAL_MACHINE főágon belül a SYSTEMCurrentControlSetControl ágba, ahol a WaitToKillServiceTimeOut elem 12 ezres értékét csökkentsük le például 5000-re – azaz 5 másodpercre –, vagy amire nekünk tetszik. Ezt követően indítsuk újra a gépet, ami már érzékelhetően gyorsabb lesz plusz erőforrások nélkül is.

Elég a pompából!

Ha még mindig nem elégednénk meg a Windows 7 sebességével, akkor érdemes egy kicsit megkurtítani a vizuális megjelenítést is, hogy így is fokozzuk a teljesítményt. Ehhez nyissuk meg a Start menüt, a jobb egérgombbal kattintsunk a Számítógép ikonjára, s a listában válasszuk ki a Tulajdonságok opciót. A rendszer konfigurálásánál ezek után haladjunk tovább a Speciális rendszerbeállítások útján, majd a felugró ablakban a Teljesítmény mezőnél klikkeljünk a Beállítások… gombra, ahol megrendszabályozhatjuk a képi hatásokat, a processzorhasználatot és például a virtuális memória kezelését. Elsőként a vizuális hatásokat tekintsük át, ahol letilthatjuk a számukra felesleges elemeket. Igaz, hogy ettől puritánabb lesz az operációs rendszerünk, de cserébe gyorsulni fog. Ennek ellenőrzéséhez érdemes egy rövid időre voksunkat a legjobb teljesítmény mellé raknunk, hogy megtudjuk, milyen mértékű sebességnövekedés érhető el így. Természetesen a legtöbb esetben az egyéni beállítás a célravezető, így ha például nincs szükségünk vetett árnyékokra, különféle látványos animációkra, vagy áttetsző ablakokra, akkor nyugodtan tiltsuk le azokat, így is spórolva gépünk erőforrásait.


win7szelidito-vizmeg.jpg

Kifizetődő puritánság


Ezt követően még ne zárjuk be az ablakot, mivel még szükségünk lesz rá. Kattintsunk a Speciális fülre, majd a virtuális memória mezőjénél válasszuk ki a Módosítás… opciót. A Windows ugyanis a lapozófájlt alapesetben a saját partícióján helyezi el, de ha van egy másik, viszonylag nagy szabad hellyel rendelkező merevlemezünk, akkor érdemes arra áthelyezni a virtuális memóriát, hogy így is kisebb terhet rakjunk a Windows 7 meghajtójára. Ehhez vegyük ki a pipát A lapozófájl méretének automatikus kezelése minden meghajtón lehetőség mellől, hogy átvegyük az irányítást. Az operációs rendszer partíciójánál válasszuk a Ne legyen lapozófájl lehetőséget, s a másik merevlemeznél adjunk meg egy egyedi mértet, amely kimérésénél hasznos lehet a lentebb olvasható ajánlott méret.


win7szelidito-virtualram.jpg

Használjuk a többi meghajtónkat is!

Ha van egy felesleges USB-portunk és egy legalább 1 GB-os pendrive-unk, akkor érdemes a memóriát kisegítenünk a ReadyBoost technológia segítségével is. Helyezzük be a tárolóeszközt a meghajtójába, majd az automatikus lejátszást firtató ablakban kattintsunk A rendszer felgyorsítása opcióra. Ha az eszközt szeretnénk csak erre a célra használni, akkor válasszuk ki Az eszköz elkülönítése a ReadyBoost alkalmazásnak lehetőséget, ellenkező esetben pedig a harmadik opció útját járjuk, a csúszkán beállítva a rendszer gyorsítására elkülönítendő tárhelyet.

win7szelidito-readyboost.jpg

Pluszmemória egy pendrive formájában


Tiltott területek

Az előbbi két módszerhez hasonlóan jelentős sebességnövekedést érhetünk el, ha behangoljuk a Windows 7 keresőjét. Persze azoknak erre nem lesz szükségük, akik a cikk elején bemutatott módszerrel letiltják az operációs rendszer e szolgáltatását (a Windows Search modulra tüzeljünk ebben az esetben), de mi inkább a kevésbé drasztikus módszert javasoljuk, hiszen néhanapján jól jöhet a Windows 7 indexelő szolgáltatása. Utóbbi konfigurálásához a Start menübe az indexelés kulcsszót begépelve nyissuk meg az Indexelési beállítások ablakát, ahol kattintsunk a módosításra, s csak azokat a helyeket hagyjuk meg kijelölve, ahol a jövőben kutatni szeretnénk. Érdemes így például az Internet Explorer előzményeinek, az Offline fájlok, a Sticky Notes állományainak az indexelését letiltani, ha nincs szükségünk rá. Emellett nem árt a különböző merevlemezek mappáin is végighaladni, hogy csak a valóban indexelésre érdemes mappákat tartsuk meg. Végül a Speciális beállításoknál korlátozzuk a felkutatandó kiterjesztésű állományokat, hogy a felesleges elemeket így is száműzzük. Érdemes e közben a fent olvasható indexelt elemek számát figyelnünk, ha csökkenni kezd az összeg, akkor elégedettek lehetünk.


win7szelidito-index.jpg

Tiltás helyett segítsünk a keresőnek!

Turbót neki!

Végezetül a teljesítmény finomhangolása után fordítsuk figyelmünket az energiagazdálkodás felé, amellyel értelemszerűen szintén a gépünknek kedvezhetünk. A Start menübe írjuk be ehhez az energia kulcsszót, majd válasszuk ki az Energiagazdálkodási lehetőségek opciót. A megjelenő ablak csalóka, hiszen alapesetben egy teljesítménycentrikus séma is elérhető a rendszeren belül. Ennek eléréséhez kattintsunk a További sémák megjelenítése mellett lévő nyílra, aminek hatására meg kell jelennie a maximális teljesítmény elérését biztosító konfigurációs elemnek. Természetesen ezt csak ritka esetben használjuk, hiszen gépjárműveknél sem tesz jót a motornak, ha állandóan közel maximális fordulatszámon pörgetjük, de néhanapján hasznos lehet ezen beállítási lehetőség. Emellett érdemes egy saját energiaséma létrehozása is az azonos nevű menüpontban, amelynek a beállítása után kattintsunk a séma beállításainak módosítására, és a speciális beállításoknál finomhangoljuk rendszerünk működését, külön megadva az USB-portok, a PCI-csatlakozók és a CPU számára az energiagazdálkodás módját.

Folytatása következik!

Komolyabban érdekel az IT? Informatikai, infokommunikációs döntéshozóknak szóló híreinket és elemzéseinket itt találod. Ezzel a programmal nagyon egyszerű a Windows karbantartása (x) Nem árt néha az operációs rendszernek a tisztogatás, finomhangolás: ebben segít a Kerish Doctor.