Ugrás a tartalomhoz

Luciferi Víziók/Bevezető

A Wikikönyvekből, a szabad elektronikus könyvtárból.


LUCIFERI VÍZIÓK: - Bevezető

Madách Imre: Az Ember Tragédiája


színművéből írt elbeszélés



- Mit olvasol?
- Nem is tudom. Olyan mintha az Ember Tragédiája lenne. De valahogy mégsem az.
- Na, én azt annak idején megúsztam.
- Engem érdekelt volna, valahogy mégsem bírtam sosem elolvasni. De ez nem színpadra való forma, hanem olvasni lehet, mint egy könyvet. No, meg hogy prózában van, nem versben.
- Lehet, hogy valaki átírta.
- Ki merészelné átírni az Ember Tragédiáját?!
- Ugyan már! Manapság mindent átírnak. Az igazat megvallva én a Rómeó és Júliát is csak a musicalből ismerem.
- Én meg a Shakespeare Mesékből.
- Az az érdekes, hogy egyből az ötödik színnel kezdődik.
- Dehogyis! Csak én itt kezdtem el.
- Na, azt jól tetted, mert az első szín aztán tényleg nagyon unalmas. Én azt még a színházban meg a TV-ben is átaludtam.
- Nekem megtetszett most ez az ötödik szín.
- Teljesen átírták?
- Úgy látom, ahol az eredeti szöveg maradt, ott dőlt betűvel van.
- De alapjában véve ugyanaz. Vagy mégsem?
- De igen. Nagyon is hűséges az eredeti szöveghez.
- Akkor ez csak egy fordítás magyarról, magyarra.
- Azt mégsem kívánhatjuk, hogy musicalt írjon valaki az Ember Tragédiájából.
- Tényleg nem lehetne, de esetleg filmet.
- Most visszalapozok az elejére, és elejétől végig elolvasom.


***


Madách Imre:Az Ember Tragédiája című drámából Luciferi Víziók címmel írt elbeszélés, sorról-sorra követi Madách halhatatlan művét. Terjedelme még hosszabb is valamennyivel az eredetinél, hiszen a színpadi megjelenítés, díszletek, színművészek általi megformálás, a rendező alkotó munkája itt szavakban fejeződik ki. Élményszerűen olvasható, mintha novella, vagy kisregény lenne.
Mivel a színpadi előadást megtekinteni csak keveseknek és csak ritkán van alkalmunk, és a színpadra szánt mű könyvből való olvasása nehézkes lehet, legtöbben csak a középiskola távlatából emlékszünk valamelyest, még többen csak néhány idézetre, leginkább a befejező sorra, és úgy gondoljuk, műveltségünk így sem hiányos. Közben nem is sejtjük, milyen gazdag szellemi kincsesládától fosztjuk meg magunkat.
Itt kíván segítségünkre lenni a Luciferi Víziók.
Az eredeti műből változatlanul hagyott, köztük a gyakran idézett, nevezetes, "veretes" mondatokat, dőlt betűs szedéssel megtaláljuk a maguk helyén a Luciferi Víziók - ban is. Viszont, mivel a verselés eltűnik a prózába való átírás folyamatában, az olvasók figyelmébe ajánlom Az_Ember_Tragédiája verseléséről szóló cikket, hogy annak szépségében is gyönyörködhessenek.
Örömmel és jó szívvel adom át az olvasóknak Madách Imre művét, nem kevés bátorsággal írva Madáché mellé a saját nevemet: Wittich Zsuzsanna


***



◄--- Vissza a címlapra               A lap tetejére               ---► Következő lap:Első szín