Luciferi Víziók/Első szín

A Wikikönyvekből, a szabad elektronikus könyvtárból.
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez


LUCIFERI VÍZIÓK: - Első szín



Első szín[szerkesztés]

Első szín - Mennyben

Elbűvölő zene szólt a fényes Mennyországban. Angyalok serege térdelt a ragyogásban, ők alkották a mennyei kórust.

Dicsőség a magasban Istenünknek! Dicsérje őt a föld és a nagy ég!
Ki egy szavával híva létre mindent, s pillantásától függ ismét a vég.
Ő az erő, tudás és gyönyör teljessége, a mi részünk csak az árny, amelyet ránk vetett.
Imádjuk Őt a végtelen kegyért, hogy fényében részesülni nekünk is engedett.
Megtestesült az öröktől fogva tartó eszme, ím a teremtés befejezve áll,
s az Úr mindentől, amit lélegezni enged méltó tiszteletet vár.

Így szólt az angyalok éneke. Az Úr vakítóan fénylő mennyei trónjáról hallgatta ezt, és szavaikra azt válaszolta.
- Be van fejezve a nagy mű, igen. A gép forog, az alkotó pihen. Évmilliókig eljár tengelyén, míg egy kerékfogát újítani kell. Csillagok védőszellemei! Kezdjétek meg most végtelen pályátokat! Újra vágyom gyönyörködni bennetek, amint elzúgtok lábaim alatt!

Az Úr szavára megindultak a csillagok védőszellemei, szebbnél szebb, színjátszó egyes, és kettős csillaggömböket[1] görgettek, meg pompás üstökösöket és ködcsillagokat is, amint elhaladtak a trón előtt. Szférák zenéje[2] kísérte útjukat.
Az angyalok kórusa minden érkező csillaggömbhöz szólt, mindegyikükről megénekelte annak szépségét, fontosságát.
Az egyiknek elénekelték, hogy nem más ő, mint saját fényétől elbizakodott büszke láng-golyó, de egy szerény csillagcsoportnak lesz a fénye éppen ő.
Aztán egy parányi csillag jött. Annak meg azt énekelték, hogy gyönge lámpásnak látszik csak, mégis millió teremtés mérhetetlenül nagy világa lesz.
A következő egy kettes csillaggömb volt. Az a különleges mondanivalójuk volt számukra az angyaloknak, hogy ők egymás ellen küzdenek, s ez a küzdés vezeti őket tovább pályájukon.
Aztán így énekeltek az angyalok:

Mennydörögve zúg amaz le, távolról rettegve nézed,
s kebelében millió lény talál boldogságot, szelíd békességet.

És tovább megint:

Mily szerény ott az a csillag, mely egykor csillaga lesz a szerelemnek,
óvja őt meg ápoló kéz, vigaszul a földi nemnek.

Jött egy új csillaggömb megint. Annak azt énekelte a kórus, hogy világok születnek majd rajta, és elenyésznek, s lám, ez intő szózat lehet az elbizakodottaknak, és biztató szó a csüggedőknek.
Azután az üstököst köszöntötték, a rendzavarót, aki az Úr szavára megtalálja mégis a rendet.

Énekeltek az angyalok egy kedves ifjú szellemről is, aki változó világgömböt hozott.

Ott lesz majd gyász és fény, zöld és fehér váltakozik,
a szép és a rút, a tavasz és a tél követi egymást.
Az a kis bolygó nagy eszméknek lesz hazája,
Fénye, árnya lészen együtt az Úr kedve és haragja.

Az Úrral együtt ott gyönyörködtek a teremtett világban a főangyalok is.
- Ki a végtelen űrt kimérted, anyagot alkotván beléje, amely egyetlen szavadra összehozta a nagyságot és a messzeséget, hozsánna néked Eszme!– szólalt meg Gábor főangyal[3], és tisztelete jeléül leborult az Úr előtt.
- Ki az örökké változót és a változatlant egyesíted, megalkotva a teret és az időt, az egyéneket és a nemzedékeket, hozsánna[4] néked Erő! - mondta Mihály főangyal, és leborult az Úr előtt.
Aztán Rafael hangját hallották.
- Ki boldogságot árasztasz, öntudatra ébreszted a testet, és bölcsességed részesévé teszed az egész világot, hozsánna néked Jóság! - így szólt, és ő is tisztelettel leborult az Úr előtt.
Ezután csend lett.
Várakozás rezgett a csendben.
Mert ott állt még egy főangyal, Lucifer[5], és nem szólalt meg.
A várakozás feszültségét az Úr mennydörgő hangja robbantotta szét.
- S te, Lucifer, hallgatsz? Önhitten állsz? Dicséretemre nem találsz-e szót? Vagy nem tetszik talán, amit alkoték?
Még mindig semmi.
Aztán…
Végül...
- És mi tetsszen rajta? – vágott, mint a penge a dicstelen kérdés. Most már a rémület és a felháborodás visszafojtása keményítette a csendet. Hogy merészeli?! Csúfondáros, gúnyos hangján Lucifer szólalt meg újra.
- Néhány különféle anyag, amelyeket most már te sem tudsz megváltozatni, néhány golyóba összevissza gyúrva vonzza, űzi, taszítja egymást, néhány féregben öntudatra kél, addig tart ez így, míg minden megtelik, míg minden kihűl, és megmarad a semleges salak. - Még a vállán is rándított egyet. – Az ember ezt, ha egykor ellesi, vegykonyhájában szintén megteszi.
Kis szünet után, szinte leckéztette Istent, ahogy folytatta.
- Nagy konyhádba helyezéd embered, s elnézed neki, hogy kontárkodik, kotyvaszt, magát istennek képzeli. De hogy ha elfecsérli, s rontja majd a főztet, akkor gyúlsz késő haragra. Pedig mit vársz mást egy műkedvelőtől?
- Aztán mi végre az egész teremtés? - kötekedett tovább. – Dicsőségedre írtál költeményt, belehelyezted egy rossz gépezetbe, és meg nem unod véges, végtelen, hogy ez a nóta mindig úgy megyen. Méltó - e ilyen aggastyánhoz e játék, melynek csak gyermeki szív örülhet?
Az ott állók elképedve hallgatták, és Lucifer egyre durvább volt.
- Egy sárba gyúrt kis szikra utánozza urát, de csak eltorzított változata, nem valódi képmása urának. Végzet, szabadság, egymást üldözi, de az értelmes összhang hiányzik, nincs jelen!
Végre az Úr megelégelte a szóáradatot.
- Csak hódolat illet meg, - dörögte megrezegtetve a levegőeget – Nem bírálat!
Lucifer sajnálkozó mosollyal széttárta két óriási tenyerét.
- Nem adhatok mást, csak mi lényegem - mondta. – Dicsér eléggé e hitvány sereg -mutatott nevetve az angyalokra – és illik is, hogy ők dicsérjenek. Te szülted őket, mint árnyát a fény, de én mindöröktől fogva létezem!
- Hah, szemtelen! Talán nem az anyag szült téged? Hol volt a helyed azelőtt? Hol volt az erőd?
- Ezt én is kérdezhetném tőled!
- Én az idők végtelenségétől fogva elterveztem a művemet, már bennem élt, mi mostan létesült.
- Nem érzed-e, hogy egy űr volt eszméid között, mely gátja volt minden létnek, és a teremtésre kényszerített? Én voltam ez a gát. A tagadás ősi szelleme, az ördög, Lucifer. Győztél felettem, mert ez végzetem, hogy harcaimban bukjam szüntelen - kis szünet után diadalmasan hozzátette – de új erővel felkeljek megint!
És csak folytatta a vitatkozást:
- Te az anyagot teremtetted, enyém lett a tér, az élet mellett ott van a halál, a boldogság mellet a lehangolódás. A fénynél árnyék, kétség, és remény. Ott állok, látod, hol te, mindenütt, s ki így ösmérlek, még hódoljak-e?
- Hah, lázadó szellem! Menj előlem, menj el! Megsemmisíthetnélek - dörgött az Úr haragja - de inkább száműzlek a mennyei lények közül! Küzdj a salak közt, gyűlölt idegen! Rideg magányod fájó érzetében gyötörjön a végtelen gondolat, hogy az Úr ellenében hiába harcolsz, hasztalan rázod porláncodat.
- Nem úgy van az! Ilyen könnyen nem megyek el, nem lökhetsz el, mint egy feleslegessé vált eszközt. Együtt teremtettük a világot! Osztályrészemet követelem!
- Legyen, amint kívánod, - mondta az Úr az erő nyugalmával. - Nézd a Földet. Ott az Éden[6] fái közt van két sudár fa. Azokat megátkozom, legyenek azok a tieid!
- Fukar kezekkel mérsz, de hisz nagy úr vagy!- Válaszolt keserű gúnnyal Lucifer.
Aztán makacsul folytatta - De ez a talpalatnyi hely is elég nekem. Hol a tagadás lábát megveti, világodat meg fogja dönteni.
Aztán indult, hogy elhagyja a fényes mennyországot. Az angyalok kórusa hangjait hallotta maga mögött, amint ezt énekelték:

El Isten színétől megátkozott!
Hozsánna az Úrnak, ki törvényt hozott!



***



◄--- Vissza a címlapra        A lap tetejére         ---► Következő lap:Második szín

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Kettős csillaggömbök: Két csillag kering egymás körül. Dr. Héjjas István fizikus a csillagok jelentős részét ilyennek tartja.
  2. szférák zenéje: Phüthagoras, görög filozófus szerint az égitestek által, forgásuk során keltett harmonikus hangok, amelyeket az ember nem hall.
  3. Gábor, Mihály, Rafael főangyalok: Gábor hirdeti Keresztelő Szent János és Jézus megszületését az Újtestamentumban. Mihály az égi seregek vezére, Rafael az ártatlanok, gyermekek őrangyala.
  4. hozsánna: üdv, dicsőség.
  5. Lucifer: Latin jelentése: fényhozó. A keresztyén mitológiában az ördögök fejedelme.
  6. Éden: a Paradicsom, az idilli környezet.