Ugrás a tartalomhoz

Kertészet/Talaj/Faszén

A Wikikönyvekből, a szabad elektronikus könyvtárból.
A betemetett parázs faszénné alakult. Az 5-10 centis tömörített föld kibontása után.
A faszén nagyszerű talajszerkezet javító. Az agyagos talajt lazítja, a sötét színe miatt tavasszal hamarabb átmelegszik, és vízmegtartó képessége is kiváló. A talajt emellett lúgosítja és magas káliumpótlást ad.

Kiskerti faszén készítés:

Igény szerint de legalább 30 cm mély és 60 cm átmérőjű gödröt ásunk a talajba, akkorát, hogy az össze parázs beleférjen úgy hogy forgatni is tudjuk. A metszésből visszamaradt kisebb-nagyobb ágakat, beteg növényi részeket elégetjük. Gyakran kell rá tenni, hogy ne égjenek el, egy bottal érdemes tömöríteni, illetve villával néha átforgatni hogy a nagyobb megmaradt ágak is elszenesedjenek. A szélen lévő ágakat bele kell forgatni hogy minél kisebb helyen legyen.
Ha elfogyott a fa, akkor egy kapával lehetőleg nedves talajjal légmentesen betakarjuk és betapossuk. 2-3 nap múlva bontható.
A nagyobb darabok kályhában érdemes felhasználni, a finomabb törmeléket pedig talaj illetve finoman adagolva komposzt javításra használható.

A faszén törmelék komposztálással kombinálható, komposztba pihentetve tápanyag forrássá válik.

Forrás: Dr. Forró Edit a hobbikertész tanfolyam keretében tartott ismeretterjesztő előadása nyomán