Judo/3.2. Technika. Judo szabadidősport és önvédelem cikkszámrendszere
◄--- Vissza a címlapra Tartalomjegyzék ---► Következő lap: Judo/3.3. Edzésterv. Judo szabadidősport és önvédelem éves edzésterv
2.hvja.4.gyakorlat.3.technika.1.jegyzék.7.öv. Önvédelmi cikkszámrendszer létrehozása (k04.07.28.)
Judo szabadidősport és önvédelmi cikkszámrendszer értelmezéssel
[szerkesztés]Elemzés
[szerkesztés]A sportágfejlesztés jövőre vonatkozó, vagy talán már jelen feladata, hogy a mesterséges intelligencia segítségével a cikkszámrendszerek alapján, technikai, taktikai, stratégiai optimalizálási céllal, variálható küzdő javaslatot és azt elemző táblázatokat hozzon létre, törvényszerűségek figyelembevételével.
A teljes-körű önvédelem - teljesítménynövelő szándékú - okozatként fogadja el a fizikai szintű támadó magatartásfajtákat. Ezt bizonyítja erőforrás szerző-védő céljuk is (rangsor, birtok, zsákmány, terület, partner, utód stb. szerzés-védés), mely a valódi kényszeres szükségletbiztosító okot mutatja. Az erőforrás szerzés kudarcából származó támadómagatartás és az erőforrás kirekesztésen alapuló védésére alapuló normatív (másság ellen irányuló) agresszió szintén ok - okozati összefüggést mutat. Ezért megelőző, döntéselemző, konfliktuskezelő védekező-viselkedés céljával, elméleti ismeretek oktatásán keresztül, ok-okozati, feltáró jellegű, viselkedésismereteket oktat HVJ övvizsga-rendszere. A vetélkedésismeretek technikai, taktikai, stratégiai ok-okozati viselkedés szinteket tárnak fel az erőforrásokat biztosító békés és támadó vetélkedéskultúra területén az alábbi jellemzőkkel.
Vetélkedések alapvető ok-okozati összefüggései
[szerkesztés]- életben-maradás érdekében (ok) – energia, erőforrás biztosítása (okozat):
- békés vetélkedéssel elegendő erőforrások esetén,
- támadó vetélkedéssel szűkös erőforrások esetén,
- szaporodás, vagyis hosszú-távú genetikai életben-maradás érdekében (ok) – partner és energia, mint erőforrás biztosítása (okozat):
- békés vetélkedéssel elegendő erőforrások esetén,
- támadó vetélkedéssel szűkös erőforrások esetén.
Békés és támadó vetélkedések alapvető jellemzői
[szerkesztés]- erőforrást szerző-védő technika besorolása:
- rangsor,
- birtok,
- zsákmány,
- terület,
- partner,
- utód,
- támadás iránya:
- békésen vetélkedő (tehetséges vagy tehetséget bizonyító: lásd sportoknál küzdőjátékok rangsor érdekében, szövetkező, munkás, egyezkedő, befolyásoló, kérő, stb. - szerző-védő céllal),
- támadóan vetélkedő:
- agresszív szándékkal (személyre vagy hozzátartozóira vonatkozóan fenyegető, fenyegetően ellentételező, zsaroló, lejárató, ellehetetlenítő, uszító, szövetkezően-uszító, lehetőleg sérülés nélküli, szabályozott küzdővetélkedés keretében, fizikai fölény bizonyítása - lásd békés célú küzdősportok rangsor érdekében, stb. – szerző-védő céllal),
- agressziós szándékkal (személyre vagy hozzátartozóira vonatkozóan könnyű – súlyos - maradandó, halált okozó sérülés – szerző-védő céllal – lásd hirtelen felindulásból vagy előre megfontolt szándékkal sérülést, halált okozó testi sértés),
- stílusa:
- kemény (ellenálló, felemésztő, átütőerejű, elrettentő erejű)
- lágy (kitérő, ellenfél érdekeit előnyösen átalakító, alkalmazkodó)
- vegyes kemény-lágy (hol lágy, hol keménystílus a végrehajtástól függően),
- főbb viselkedéstechnikai jellemzők (technika leírása),
- végrehajtás jellemzője (személyiségtől, társadalmi rétegződéstől és környezettől függően:
- könnyű, – közepesen nehéz, – nehéz,- mesterszintű végrehajtás fokozatú).
Támadó és védekező mozgások jellemzői és prioritásokon alapuló szempontrendszere.
[szerkesztés]1. támadó erőhatások,
2. támadó fő mozgás (technikai) csoportok,
3. támadó résztechnikai csoportok sorszáma, variációs-száma,
4. támadó, védekező testek térbeli helyzete, TVEL kód szerint (támadás + védelem, ellenakció, lezárás),
5. támadó, védekező küzdőstílus és taktika, TVEL kód szerint (támadás + védelem, ellenakció, lezárás),
6. támadó, védekező végrehajtás nehézségi fokozata,
7. védekező reakció technikáinak sorszáma, variációs-száma – szöveges ismertetővel, VEL kód szerint (védelem, ellenakció, lezárás).
1. Karakterszám: támadó erőhatások iránya, energiája.
[szerkesztés]Iskolagyakorlat jegyzékszám: 1ÖÁ4. + 2ÖÁ1. (oktatófilm-időjel: 00:09:41)
Technikai jegyzékszám: 1/2/3/01 (támadó akció = T adatok) + 3/1/6 (felmérés = döntés előkészítés) + (reakció = VEL adatok) 01-(21/41/01/01-3/52/01/01-4/42/01/01):
Technikai jegyzékszám domén névvel:
1.erőhatás-felső.2.ütés.3.ököl(01).3.vegyesharc-1T-112VEL.1.keménystílus-11T-11/11/11/VEL.6.könnyű-6T-666VEL.01-(21/41/01/01V-3/52/01/01E -4/42/01/01L).
Technika leírása:
1-2-3-01. (+T adatok) támadó technika: (jobbról-balról) támadólépéssel is azonos oldalú felső erőhatású – ütés – ököllel – 01 variáció (ökölképzés) szerint.
21-41-01-01. (+V adatok) védő technika: ütésvédelem – felső erőhatású zónavédelem - azonos oldalú kézzel – 01 variáció (ütés felfogása) szerint.
3-52-01-01. (+E adatok) ellenakció technika: szemből – dobás lábbal - csuklóhorog, ellenoldalú fejbillentés, nagy külsőhorog – 01 variáció (kéz és lábtechnika) szerint.
4-42-01-01. (+L adatok) lezáró technika: fogás leszorítás - karpréses rézsútleszorítás – 01 variáció szerint.
1.erőhatás-felső-1-helyzeti-energia1.
1.erőhatás-felső-1-helyzeti-energia2.
1.erőhatás-felső-2-mozgás-energia1.
1.erőhatás-felső-2-mozgás-energia2.
2.erőhatás-oldalsó-1-helyzeti-energia1.
2.erőhatás-oldalsó-1-helyzeti-energia2.
2.erőhatás-oldalsó-2-mozgás-energia1.
2.erőhatás-oldalsó-2-mozgás-energia2.
3.erőhatás-szemből-1-helyzeti-energia2.
3.erőhatás-szemből-2-mozgás-energia1.
3.erőhatás-szemből-2-mozgás-energia2.
3.erőhatás-szemből.-1-helyzeti-energia1.
4.erőhatás-alsó-1-helyzeti-energia1.
4.erőhatás-alsó-1-helyzeti-energia2.
4.erőhatás-alsó-2-mozgás-energia1.
4.erőhatás-alsó-2-mozgás-energia2.
5.erőhatás-hátulról-1-helyzeti-energia1.
5.erőhatás-hátulról-1-helyzeti-energia2.
5.erőhatás-hátulról-2-mozgás-energia1.
5.erőhatás-hátulról-2-mozgás-energia2.
6.erőhatás-vegyes-1f+2o-1-helyzeti-energia1.
6.erőhatás-vegyes-1f+2o-1-helyzeti-energia2.
6.erőhatás-vegyes-1f+2o-2-mozgás-energia1.
6.erőhatás-vegyes-1f+2o-2-mozgás-energia2.
6.erőhatás-vegyes-1f+3sz. + stb. energia.
6.erőhatás-vegyes-1f+4a. + stb. energia.
6.erőhatás-vegyes-1f+5h. + stb. energia.
6.erőhatás-vegyes-2o+1f. + stb. energia.
6.erőhatás-vegyes-2o+3sz. + stb. energia.
6.erőhatás-vegyes-2o+4a. + stb. energia.
6.erőhatás-vegyes-2o+5h. + stb. energia.
6.erőhatás-vegyes-stb. + stb. energia.
Megjegyzés:
Az erőhatások, az 1-8 mozgásfőcsoportig tartó és annak résztechnikai csoportjaihoz tartozik ez a típusú besorolás. A fizikai erőhatás (például ütés, rúgás, dobás támadási pontjai), annak megjelenési iránya szerinti besorolást kapják. Így a besorolás minimum 6-féle lehet. Az erőhatás irány mindig a védőhöz helyzetéhez viszonyított.
A helyzeti és mozgásenergia 1-es fokozata a védő és támadó hasonló testsúlytömegét feltételezi (vagyis kezelhető energia fokozatot), – a 2-es fokozat támadó nagyobb tömegét feltételezi (vagyis nehezen kezelhető – taktikai elgondolást igénylő energia fokozatot). Az 1-8 mozgásfőcsoportig tartó és annak résztechnikai csoportjaihoz tartozik ez a típusú besorolás.
8.egészségvédelem.1.elsősegélyvédelem.1.erőhatás-mozgásbénult.
(megjegyzés: erőhatások jellemző, értelemszerű nevesítése a cél ebben az esetben, - így: 2. erőhatás-izomgörcs, 3.erőhatás-vérzés, 4.erőhatás-ájulás, 5.erőhatás-eszméletvesztés stb.)
9.szellemi-önvédelelem.2.viselkedés-technikák.1.erőhatás-területszerző. (megjegyzés: erőhatások jellemző, értelemszerű nevesítése a cél ebben az esetben, - így:
2.erőhatás-birtokszerző, 3.erőhatás-rangsorszerző, 4.erőhatás-kudarcélményből, 5.erőhatás-nevelő, 6.erőhatás-normatív, 7.erőhatás-elválasztási, 8.erőhatás-párválasztási, 9.erőhatás-szexuális.)
2. Karakterszám: támadó fő mozgás (technikai) csoportok.
[szerkesztés]Iskolagyakorlat jegyzékszám: 1ÖÁ4. + 2ÖÁ1. (oktatófilm-időjel: 00:09:41)
Technikai jegyzékszám: 1/2/3/01 (támadó akció = T adatok) + 3/1/6 (felmérés = döntés előkészítés) + (reakció = VEL adatok) 01-(21/41/01/01-3/52/01/01-4/42/01/01):
Technikai jegyzékszám domén névvel:
1.erőhatás-felső.2.ütés.3.ököl(01).3.vegyesharc-1T-112VEL.1.keménystílus-1.keménystílus-11T-11/11/11/VEL.6.könnyű-6T-666VEL.01-(21/41/01/01V-3/52/01/01E -4/42/01/01L).
Technika leírása:
1-2-3-01. (+T adatok) támadó technika: (jobbról-balról) támadólépéssel is azonos oldalú felső erőhatású – ütés – ököllel – 01 variáció (ökölképzés) szerint.
21-41-01-01. (+V adatok) védő technika: ütésvédelem – felső erőhatású zónavédelem - azonos oldalú kézzel – 01 variáció (ütés felfogása) szerint.
3-52-01-01. (+E adatok) ellenakció technika: szemből – dobás lábbal - csuklóhorog, ellenoldalú fejbillentés, nagy külsőhorog – 01 variáció (kéz és lábtechnika) szerint.
4-42-01-01. (+L adatok) lezáró technika: fogás leszorítás - karpréses rézsútleszorítás – 01 variáció szerint.
1.esés.
2.ütés.
3.rúgás.
4.fogás.
5.dobás.
6.eszköz.
7.akció-kombinációk.
8.egészség.
9.viselkedés.
Megjegyzés: védelem hiánya esetén a védekezés – ellenakció - lezárás „VEL” kódszám 000 minden esetben és a karakterek a támadást jellemzik.
3. Karakterszám: támadó résztechnikai csoportok sorszáma, variációs-száma.
[szerkesztés]Iskolagyakorlat jegyzékszám: 1ÖÁ4. + 2ÖÁ1. (oktatófilm-időjel: 00:09:41)
Technikai jegyzékszám: 1/2/3/01 (támadó akció = T adatok) + 3/1/6 (felmérés = döntés előkészítés) + (reakció = VEL adatok) 01-(21/41/01/01-3/52/01/01-4/42/01/01):
Technikai jegyzékszám domén névvel:
1.erőhatás-felső.2.ütés.3.ököl(01).3.vegyesharc-1T-112VEL.1.keménystílus-1.keménystílus-11T-11/11/11/VEL.6.könnyű-6T-666VEL.01-(21/41/01/01V-3/52/01/01E -4/42/01/01L).
Technika leírása:
1-2-3-01. (+T adatok) támadó technika: (jobbról-balról) támadólépéssel is azonos oldalú felső erőhatású – ütés – ököllel – 01 variáció (ökölképzés) szerint.
21-41-01-01. (+V adatok) védő technika: ütésvédelem – felső erőhatású zónavédelem - azonos oldalú kézzel – 01 variáció (ütés felfogása) szerint.
3-52-01-01. (+E adatok) ellenakció technika: szemből – dobás lábbal - csuklóhorog, ellenoldalú fejbillentés, nagy külsőhorog – 01 variáció (kéz és lábtechnika) szerint.
4-42-01-01. (+L adatok) lezáró technika: fogás leszorítás - karpréses rézsútleszorítás – 01 variáció szerint.
1.esés.1.védelem.01variáció.
1.esés.2.gördülő.01variáció.
1.esés.3.zuhanó.01variáció.
1.esés.4.csúsztatott.01variáció.
1.esés.5.vegyes(2g+4cs).01variáció.
1.esés.5.vegyes(3z+4cs).01variáció.
2.ütés.1.védelem.01variáció.
2.ütés.2.tenyér.01variáció.
2.ütés.3.ököl.01variáció.
2.ütés.4.kézhát.01variáció.
2.ütés.5.tenyértő.01variáció.
2.ütés.7.kézél.01variáció.
2.ütés.7.ujj.01variáció.
2.ütés.8.könyök.01variáció.
3.rúgás.1.védelem.01variáció.
3.rúgás.2.lábfej.01variáció.
3.rúgás.3.elsőtalp.01variáció.
3.rúgás.4.hátsótalp.01variáció.
3.rúgás.5.lábujjak.01variáció.
3.rúgás.6.külsőlábél.01variáció.
3.rúgás.7.belsőlábhajlat.01variáció.
3.rúgás.8.sarokcsont.01variáció.
3.rúgás.9.térd.01variáció.
4.fogás.1.védelem.01variáció.
4.fogás.2.tapadó-fogás.01variáció.
4.fogás.3.kapaszkodófogás.01variáció.
4.fogás.4.lefogás-leszorítás.01variáció.
4.fogás.5.feszítés.01variáció.
4.fogás.7.fojtás.01variáció.
4.fogás.8.tépőfogás.01variáció.
4.fogás.8.idegpálya-fogás.01variáció.
4.fogás.9.variációk.(egyidejű-szorít-feszít-fojt).01variáció.
5.dobás.1.védelem.01variáció.
5.dobás.2.lábbal.01variáció.
5.dobás.3.kézzel.01variáció.
5.dobás.4.vetődéssel.01variáció.
5.dobás.5.csípővel.01variáció.
5.dobás.6.vállal.01variáció.
5.dobás.7.dobáskombináció.01variáció.
6.támadóeszköz.1.védelem.01variáció.
6.támadóeszköz.2.gázspré.01variáció.
6.támadóeszköz.3.rövidbot.01variáció.
6.támadóeszköz.4.hosszúbot.01variáció.
6.támadóeszköz.5.kés.01variáció.
6.támadóeszköz.6.kard.01variáció.
6.támadóeszköz.7.pisztoly.01variáció.
7.akció-kombinációk.
1.védelem.01variáció.
7.akció-kombinációk.
1.védelem.1.megelőző.01variáció.
7.akció-kombinációk.
2.egy-támadó.01variáció.
7.akció-kombinációk.
3.két-támadó.01variáció.
7.akció-kombinációk.
4.több-támadó.01variáció.
7.akció-kombinációk.5.több-támadó-támadóeszközzel.01variáció.
7.akció-kombinációk.6.küzdelem.
1.egy-támadó.01variáció-sumo.
7.akció-kombinációk.6.küzdelem.
1.egy-támadó.02variáció-karate.
7.akció-kombinációk.6.küzdelem.
1.egy-támadó.03variáció-judo.
8.egészség.1.védelem.01variáció-alapismeretek.
8.egészség.2.elsősegélyvédelem.
8.egészség.3.mozgás.
1.gimnasztika.01variáció.
8.egészség.4.táplálkozás.01variáció.
8.egészség.
5.külső-belső-egyensúly.01variáció.
9.viselkedés.1.védelem.01variáció-alapismeretek.
9.viselkedés.2.technikák.01variáció.
9.viselkedés.3.taktikák.01variáció.
9.viselkedés.4.stratégiák.01variáció.
4. Karakterszám: támadó, védekező testek térbeli helyzete TVEL kód szerint (támadás + védelem, ellenakció, lezárás).
[szerkesztés](1T-221VEL =(állóharc-támadás) + (állóharc – Védelem + állóharc – Ellenakció + földharc - Lezárás.)
Iskolagyakorlat jegyzékszám: 1ÖÁ4. + 2ÖÁ1. (oktatófilm-időjel: 00:09:41)
Technikai jegyzékszám: 1/2/3/01 (támadó akció = T adatok) + 3/1/6 (felmérés = döntés előkészítés) + (reakció = VEL adatok) 01-(21/41/01/01-3/52/01/01-4/42/01/01):
Technikai jegyzékszám domén névvel:
1.erőhatás-felső.2.ütés.3.ököl(01).3.vegyesharc-1T-112VEL.1.keménystílus-1.keménystílus-11T-11/11/11/VEL.6.könnyű-6T-666VEL.01-(21/41/01/01V-3/52/01/01E -4/42/01/01L).
Technika leírása:
1-2-3-01. (+T adatok) támadó technika: (jobbról-balról) támadólépéssel is azonos oldalú felső erőhatású – ütés – ököllel – 01 variáció (ökölképzés) szerint.
21-41-01-01. (+V adatok) védő technika: ütésvédelem – felső erőhatású zónavédelem - azonos oldalú kézzel – 01 variáció (ütés felfogása) szerint.
3-52-01-01. (+E adatok) ellenakció technika: szemből – dobás lábbal - csuklóhorog, ellenoldalú fejbillentés, nagy külsőhorog – 01 variáció (kéz és lábtechnika) szerint.
4-42-01-01. (+L adatok) lezáró technika: fogás leszorítás - karpréses rézsútleszorítás – 01 variáció szerint.
1.állóharc-1T-111VEL.
2.földharc-2T-222VEL.
3.vegyesharc-1T-112VEL. (+egyéb variációk)
5. Karakterszám: támadó, védekező küzdőstílus és taktika, TVEL kód szerint (támadás + védelem, ellenakció, lezárás).
[szerkesztés]Iskolagyakorlat jegyzékszám: 1ÖÁ4. + 2ÖÁ1. (oktatófilm-időjel: 00:09:41)
Technikai jegyzékszám: 1/2/3/01 (támadó akció = T adatok) + 3/1/6 (felmérés = döntés előkészítés) + (reakció = VEL adatok) 01-(21/41/01/01-3/52/01/01-4/42/01/01):
Technikai jegyzékszám doménnévvel:
1.erőhatás-felső.2.ütés.3.ököl(01).3.vegyesharc-1T-112VEL.1.keménystílus-11T-11/11/11/VEL.6.könnyű-6T-666VEL.01-(21/41/01/01V-3/52/01/01E -4/42/01/01L).
Technika leírása:
1-2-3-01. (+T adatok) támadó technika: (jobbról-balról) támadólépéssel is azonos oldalú felső erőhatású – ütés – ököllel – 01 variáció (ökölképzés) szerint.
21-41-01-01. (+V adatok) védő technika: ütésvédelem – felső erőhatású zónavédelem - azonos oldalú kézzel – 01 variáció (ütés felfogása) szerint.
3-52-01-01. (+E adatok) ellenakció technika: szemből – dobás lábbal - csuklóhorog, ellenoldalú fejbillentés, nagy külsőhorog – 01 variáció (kéz és lábtechnika) szerint.
4-42-01-01. (+L adatok) lezáró technika: fogás leszorítás - karpréses rézsútleszorítás – 01 variáció szerint.
Küzdőstílus fajtái:
1.keménystílus1T-111VEL.
2.lágystílus2T--222VEL.
3.vegyesstílus3T-112VEL.
3.vegyesstílus3T-121VEL.
(+ egyéb variációk)
Taktika fajtái (küzdőstílus mellett jelölve kódszámmal):
1.állandó-támadás.1T-111VEL.
2.közbe-támadás.2T--222VEL.
3.kontraakciós-támadás.3T-112VEL.
4.állandó-védekezés.4T-444VEL.
5.vegyes-taktika.3T-421VEL.
(+ egyéb variációk)
Megjegyzés: 1. keménystílus (ellenálló, felemésztő, jelentős energiával működtetett), 2. lágystílus (kitérő, elhajló, ellenfél mozgásenergiáját előnyösen átalakító, kis energiával működtetett), 3. vegyes-stílus (hol lágy, hol keménystílus a végrehajtás igényétől függően),
A küzdőstílust kiegészíti a küzdőtaktika, mely szintén jellemzi a küzdőmodort (lásd a 8. számú küzdelem fő-mozgáscsoportnál): 1. állandó-támadás (rekord taktika), 2. közbe-támadás (védekező-támadó taktika), 3. kontraakciós-támadás (védekezésen alapuló kontraakciós taktika), 4. állandó-védekezés (passzív védekező taktika), 5. vegyes (lavírozó) taktika.
6. Karakterszám: támadó, védekező végrehajtás nehézségi fokozata.
[szerkesztés]6T+666VEL = 6. (tanuló fokozatú) könnyű Támadás + 6. (tanuló fokozatú) könnyű -Védelem + 6. (tanuló fokozatú) könnyű - Ellenakció + 6. (tanuló fokozatú) könnyű - Lezárás.
Iskolagyakorlat jegyzékszám: 1ÖÁ4. + 2ÖÁ1. (oktatófilm-időjel: 00:09:41)
Technikai jegyzékszám: 1/2/3/01 (támadó akció = T adatok) + 3/1/6 (felmérés = döntés előkészítés) + (reakció = VEL adatok) 01-(21/41/01/01-3/52/01/01-4/42/01/01):
Technikai jegyzékszám domén névvel:
1.erőhatás-felső.2.ütés.3.ököl(01).3.vegyesharc-1T-112VEL.1.keménystílus-1.keménystílus-11T-11/11/11/VEL.6.könnyű-6T-666VEL.01-(21/41/01/01V-3/52/01/01E -4/42/01/01L).
Technika leírása:
1-2-3-01. (+T adatok) támadó technika: (jobbról-balról) támadólépéssel is azonos oldalú felső erőhatású – ütés – ököllel – 01 variáció (ökölképzés) szerint.
21-41-01-01. (+V adatok) védő technika: ütésvédelem – felső erőhatású zónavédelem - azonos oldalú kézzel – 01 variáció (ütés felfogása) szerint.
3-52-01-01. (+E adatok) ellenakció technika: szemből – dobás lábbal - csuklóhorog, ellenoldalú fejbillentés, nagy külsőhorog – 01 variáció (kéz és lábtechnika) szerint.
4-42-01-01. (+L adatok) lezáró technika: fogás leszorítás - karpréses rézsútleszorítás – 01 variáció szerint.
1.könnyű-1111TVEL. (alapfokú kezdő 4-6 éves 7. tanuló fokozat).
2.könnyű-2222TVEL. (középfokú kezdő 7-8 éves 6. tanuló fokozat).
3.könnyű-3333TVEL. (felsőfokú kezdő 8,5-9 éves 5. tanuló fokozat).
4.közepes-4444TVEL. (alapfokú haladó 9,5-11 éves 4. tanuló fokozat).
5.közepes-5555TVEL. (középfokú haladó 11,5-12,5 éves 3. tanuló fokozat).
6.nehéz-6666TVEL. (felsőfokú haladó 13-14 éves 2. tanuló fokozat).
7.nehéz-7777TVEL. (élhaladó 14,5-15 éves 1. tanuló fokozat).
8.nehéz-8888TVEL. (mester 16- évtől 1. mester fokozat).
9.vegyes-könnyű-nehéz-6655TVEL.
9.vegyes nehéz-könnyű-4166TVEL.
9.vegyes mester-könnyű-1555TVEL.
Megjegyzés: A technika végrehajtásának nehézségi fokát meghatározhatja a \
mozgáskoordináció, fizikai erőkifejtés és állóképesség, hajlékonyság – la\
zaság, mozgás-gyorsaság, kombinációs-bonyolultság, balesetveszély, stb. s\
zintjének életkorhoz is viszonyított igénye. Mindez kvalitatív, (szakmai)\
becslés alapján állapítható meg.
7. Karakterszám: védekező reakció technikáinak sorszáma, variációs-száma – szöveges ismertetővel, VEL kód szerint (védelem, ellenakció, lezárás).
[szerkesztés]Iskolagyakorlat jegyzékszám: 1ÖÁ4. + 2ÖÁ1. (oktatófilm-időjel: 00:09:41)
Technikai jegyzékszám: 1/2/3/01 (támadó akció = T adatok) + 3/1/2 (felmérés = döntés előkészítés) + (reakció = VEL adatok) 01-(21/41/01/01-3/52/01/01-4/42/01/01):
Technikai jegyzékszám domén névvel:
1.erőhatás-felső.2.ütés.3.ököl(01).3.vegyesharc-1T-112VEL.1.keménystílus-1.keménystílus-11T-11/11/11/VEL.6.könnyű-6T-666VEL.01-(21/41/01/01V-3/52/01/01E -4/42/01/01L).
Technika leírása:
1-2-3-01. (+T adatok) támadó technika: (jobbról-balról) támadólépéssel is azonos oldalú felső erőhatású – ütés – ököllel – 01 variáció (ökölképzés) szerint.
21-41-01-01. (+V adatok) védő technika: ütésvédelem – felső erőhatású zónavédelem - azonos oldalú kézzel – 01 variáció (ütés felfogása) szerint.
3-52-01-01. (+E adatok) ellenakció technika: szemből – dobás lábbal - csuklóhorog, ellenoldalú fejbillentés, nagy külsőhorog – 01 variáció (kéz és lábtechnika) szerint.
4-42-01-01. (+L adatok) lezáró technika: fogás leszorítás - karpréses rézsútleszorítás – 01 variáció szerint.
Megjegyzés technika és variáció meghatározására: A jó mozgástechnika, optimális energiafelhasználású és végrehajtású mozgássor, célzott eredményesség érdekében. Adott támadó és védő-technikát, hasonló módon kisebb, nagyobb eltérésekkel lehet végrehajtani némileg különböző technikai variációs eltérésekkel.
Védelem + ellenakciók + lezárások, - fő mozgáscsoport jegyzékszámai:
2.ütés.1.védelem.
3.rúgás.1.védelem.
4.fogás.1.védelem.
5.dobás.1.védelem.
6.támadóeszköz.1.védelem.
7.akció-kombinációk.1.védelem.
8.egészség.1.védelem.
9.viselkedés.1.védelem.
Védelem + ellenakciók + lezárások, - résztechnikai csoport jegyzékszámai az alábbi (bővíthető) általánosan felhasználható technikai jegyzékből választva:
1.védőlépés-1kifordulás.
1.védőlépés-2-kilépés.
1.védőlépés-3-hátrálás.
1.védőlépés-4-elugrás.
1.védőlépés-5-elfutás.
2.védőelhajlás-1-fejjel.
2.védőelhajlás-2-törzsel.
3.védőállás-1-mélyterpesz.
3.védőállás-2-láb.
3.védőállás-3-kitámasztás.
4.védelem-kézzel-1-zónavédelem.
4.védelem-kézzel-2-fogásvédelem.
4.védelem-kézzel-3-.fogásbontás.
5.védelem-lábbal-1-lábszár-zónavédelem.
5.védelem-lábbal-2-comb-zónavédelem.
5.védelem-lábbal-3-oldalsólábél-rátartás.
6.védelem-testtel-1-törzstámasztás.
6.védelem-testtel-2-gubózótechnika.
6.védelem-eszközzel-1-könygázspré.
6.védelem-eszközzel-2-bot.
6.védelem-eszközzel-3-kés.
6.védelem-eszközzel-4-pisztoly.
8.elsősegély.
9.védő-viselkedés-1-nyugtatás.
9.védő-viselkedés-2-érdekbiztosítás.
9.védő-viselkedés-3-megadói-gesztusok.
9.védő-viselkedés-4-együttérzés.
9.védő-viselkedés-5-figyelemelterelés.
9.védő-viselkedés-6-határozott-fellépés.
9.védő-viselkedés-7-megfélemlítés-kockázatbejelzés.
A Human Vital Judo és Human Vital Do technikáinak cikkszámrendszere
[szerkesztés]1.esés.
[szerkesztés]1.esés.1.védelem.01variáció.
1.esés.2.gördülő.01variáció.
1.esés.3.zuhanó.01variáció.
1.esés.4.csúsztatott.01variáció.
1.esés.5.vegyes(2g+4cs).01variáció.
1.esés.5.vegyes(3z+4cs).01variáció.
1.esés.1.zuhanó. (kemény stílus-zuhanó esések)
[szerkesztés]Stíluselemzés: a kemény stílus – kikerülhetetlen becsapódással járó zuhanás esetén, ellenálló, megfeszített izomzattal, megfelelő végtaghelyezéssel, nagy felületen – becsapódási mozgásenergiát elosztó, felemésztő törekvéssel alkalmazza az eséstechnikákat.
Technikai elemzés: a tompító kézmunka füves, homokos talajon előnyös és veszélymentes, viszont betonon, parkettán, linóleumon csak kitámasztó szerepre érdemes törekedni a törési balesetveszély miatt.
Technikai jegyzékszám 115-211-01-01:
1.esés.2.zuhanó.5.erőhatás-hátulról-taszít. 2.állóharc.1.keménystílus.1.könnyű-1.
01.technika.01.variáció.
Iskolagyakorlat jegyzékszám: 1H2E1. + 2H2E4. (Időjel: 00:07:50)
Technika leírása: Hátulról taszítás ellen - esés előre guggolásból fekvőtámaszba, nyújtott testtel, behajlított karokkal. Védelem végrehajtása: talajszinten.
Technikai jegyzékszám 123-211-01-01:
1.esés.2.zuhanó.3.erőhatás-szemből-taszít.2.állóharc.1.keménystílus.1.könnyű-2.
01.technika.01.variáció.
Iskolagyakorlat jegyzékszám: 2Ö2E1.
Technika leírása: Szemből-taszítás ellen - zuhanó esés hátra, mindkét kéz tompít. Védelem végrehajtása: talajszinten, hason fekvő társ felett.
Technikai jegyzékszám 123-211-01-02:
1.esés.2.zuhanó.3.erőhatás-szemből-taszít.2.állóharc.1.keménystílus.1.könnyű-3.
01.technika.02.variáció.
Iskolagyakorlat jegyzékszám: 3H2E1.
Technika leírása: Zuhanó esés hátra, mindkét kéz tompít. Védelem végrehajtása: térdmagasságon, térdelő társ felett.
Technikai jegyzékszám 115-221-01-01:
1.esés.1.zuhanó+csúsztatott.5.erőhatás-hátulról-taszít.2.állóharc.1.keménystílus.1.könnyű-1.
01.technika.01.variáció.
Iskolagyakorlat jegyzékszám: 2Ö2E2. (oktatófilm-időjel: 00:06:55)
Technika leírása: Zuhanó esés jobb illetve bal vállon-átfordulással, alkartámaszos rézsútfordulattal előre (jobbra és balra) talajon csúsztatással. Védelem végrehajtása: talajszinten, hason fekvő társ felett.
Technikai jegyzékszám 115-221-01-02:
1.esés.1.zuhanó+csúsztatott.5.erőhatás-hátulról-taszít.2.állóharc.1.keménystílus.1.könnyű-3.
01.technika.02.variáció.
Iskolagyakorlat jegyzékszám: 3H2E2. (oktatófilm-időjel: 00:06:55)
Technika leírása: Zuhanó esés jobb illetve bal vállon-átfordulással, alkartámaszos rézsútfordulattal előre (jobbra és balra) talajon csúsztatással. Védelem végrehajtása: térdmagasságon, társ felett.
Technikai jegyzékszám 115-221-01-03:
1.esés.2.zuhanó.5.erőhatás-hátulról-taszít.2.állóharc.1.keménystílus.1.könnyű-4.
01.technika.03.variáció.
Iskolagyakorlat jegyzékszám: 3Ö2E2.
Technika leírása: Zuhanó esés jobb illetve bal vállon-átfordulással, rézsútfordulattal előre (jobbra és balra). Védelem végrehajtása: térdmagasságon, társ kezének fogásával.
Technikai jegyzékszám 115-221-01-04:
1.esés.1.zuhanó.5.erőhatás-hátulról-taszít.2.állóharc.1.keménystílus.2.nehéz-1.
01.technika.04.variáció.
Iskolagyakorlat jegyzékszám: 4H2E1. (oktatófilm-időjel: 00:06:55)
Technika leírása: Zuhanó esés jobb illetve bal vállon-átfordulással, alkartámaszos rézsútfordulattal előre (jobbra és balra). Védelem végrehajtása: csípőmagasságon, társ felett.
Technikai jegyzékszám 115-221-01-05:
1.esés.1.zuhanó.5.erőhatás-hátulról-taszít. 2.állóharc.1.keménystílus.2.nehéz-2.
01.technika.05.variáció.
Iskolagyakorlat jegyzékszám: 4Ö2E1. (oktatófilm-időjel: 00:06:55)
Technika leírása: Zuhanó esés jobbra – balra, vállon-átfordulással, rézsútfordulattal előre. Védelem végrehajtása: szabadon történő zuhanó esés előre, térdmagasságon, társ segítsége nélkül.
1.esés.2.gördülő. (lágy stílus – gördülő esések)
[szerkesztés]Stíluselemzés: a lágy stílus előnyös nagy mozgásenergiájú eséseknél, mivel gördülési energiává alakítva át a mozgásenergiát nagymértékben csökkenti a becsapódási energiát, így a sérülésveszélyt is. Sajnos zuhanó eséseknél többnyire nem alkalmazható.
Technikai elemzés: a gördülő, majd csúsztatott eséstechnika jeges, csúszós vagy erősen lejtős talajon biztosítja a lezárási szakaszt. Ugyanez salakos, betonos, aszfaltos vízszintes területen gördülő felállást igényel.
Technikai jegyzékszám 132-221-01-01:
1.esés.3.gördülő-csúsztatott.2.erőhatás-oldalról-taszít.2.állóharc.2.lágystílus.1.könnyű-2.
01.technika.01.variáció.
Iskolagyakorlat jegyzékszám: 1H2E4. + 2H2E1. (oktatófilm-időjel: 00:05:30)
Technika leírása: Oldalról taszítás ellen - gördülés háton fekvő helyzetbe, oldalsó irányba, csúsztatott eséssel, – jobb illetve bal kéz tompít (jobbra és balra). Védelem végrehajtása: talajszinten.
Technikai jegyzékszám 133-221-01-02:
1.esés.3.gördülő-csúsztatott.3.erőhatás-szemből-taszít.2.állóharc.2.lágystílus.1.könnyű-1.
01.technika.02.variáció.
Iskolagyakorlat jegyzékszám: 1H2E2. + 2H2E2. (oktatófilm-időjel: 00:04:58)
Technika leírása: Szemből-taszítás ellen- gördülőesés háton fekvő helyzetbe, hátsó irányba, csúsztatott eséssel, mindkét kéz tompít. Védelem végrehajtása: talajszinten.
Technikai jegyzékszám 133-221-01-03:
1.esés.3.gördülő-csúsztatott.3.erőhatás-szemből-taszít.2.állóharc.2.lágystílus.1.könnyű-1.
01.technika.03.variáció.
Iskolagyakorlat jegyzékszám: 1H2E3. + 2H2E3. (oktatófilm-időjel: 00:04:58)
Technika leírása: Erőhatás szemből taszít ellen - gördülőesés háton fekvő helyzetbe, hátsó irányba, csúsztatott eséssel, - jobb illetve bal kéz tompít (jobbra és balra). Védelem végrehajtása: talajszinten.
Technikai jegyzékszám 135-221-01-01:
1.esés.3.gördülő-csúsztatott.5.erőhatás-hátulról-taszít.2.állóharc.2.lágystílus.1.könnyű-2.
01.technika.01.variáció.
Iskolagyakorlat jegyzékszám: 3Ö2E2. (oktatófilm-időjel: 00:06:05)
Technika leírása: vállon-átfordulás gurulással, rézsútfordulattal előre, csúsztatott eséssel, jobbra és balra. Védelem végrehajtása: talajszinten.
Technikai jegyzékszám 145-221-01-01:
1.esés.4.gördülő.5.erőhatás-hátulról-taszít.2.állóharc.2.lágystílus.1.könnyű-3.
01.technika.01.variáció.
Iskolagyakorlat jegyzékszám: 3H2E3. (oktatófilm-időjel: 00:06:05)
Technika leírása: Jobb illetve bal vállon-átfordulás léghengerrel, rézsútfordulattal előre gurulóesésből felállással (jobbra és balra). Védelem végrehajtása: talajszinten.
Technikai jegyzékszám 145-221-01-02:
1.esés.4.gördülő.5.erőhatás-hátulról-taszít.2.állóharc.2.lágystílus.1.könnyű-4.
01.technika.02.variáció.
Iskolagyakorlat jegyzékszám: 3Ö2E1. (oktatófilm-időjel: 00:06:05)
Technika leírása: Jobb illetve bal vállon-átfordulás léghengerrel, rézsútfordulattal előre gurulóesésből felállással (jobbra és balra). Védelem végrehajtása: térdmagasságon.
Technikai jegyzékszám 145-221-01-03:
1.esés.4.gördülő.5.erőhatás-hátulról-taszít.2.állóharc.2.lágystílus.2.nehéz-1.
01.technika.03.variáció.
Iskolagyakorlat jegyzékszám: 4H2E2. (oktatófilm-időjel: 00:06:05)
Technika leírása: Jobb illetve bal vállon-átfordulás léghengerrel, rézsútfordulattal előre gurulásból felálló eséssel (jobbra és balra). Védelem végrehajtása: csípőmagasságon, társ felett.
2.ütés.
[szerkesztés]2.ütés.1.védelem.
3.rúgás.1.védelem.
4.fogás.1.védelem.
5.dobás.1.védelem.
6.támadóeszköz.1.védelem.
7.akció-kombinációk.1.védelem.
8.egészség.1.védelem.
9.viselkedés.1.védelem.
Technikai elemzés: a fej elrántása, a támadóhoz közelítés törzs átkarolásával, csökkenti a nagy energiájú ütések lehetőségét. A zónavédelem szükségszerű, de nehezen alkalmazható a talajfekvéses mozgáskorlátozottság miatt
Technikai jegyzékszám 221-111-01-01:
2.ütés.2.ököl.1.erőhatás-felső.1.földharc.1.keménystílus.1.könnyű-3.01.technika.01.variáció.
Iskolagyakorlat jegyzékszám: 2Ö2F1.
Technika leírása: Védekezés háton fekve, lovagló ülésben (jobbról – balról) támadó felső ütése ellen, - azonos oldalú felső-zónavédelem, csuklóhorog, ellenoldalú fejbillentéssel leforgatás, karpréses rézsútleszorítás.
Technikai jegyzékszám 221-211-01-01:
2.ütés.2.ököl.1.erőhatás-felső.2.állóharc.1.keménystílus.1.könnyű-3.
[szerkesztés]01.technika.01.variáció.
Iskolagyakorlat jegyzékszám: 1Ö2Á4. (oktatófilm-időjel: 00:09:41)
Technika leírása: Támadólépéssel is azonos oldalú felsőütés ellen (jobbról-balról) – védelem végrehajtása: azonos oldalú felső-zónavédelem, csuklóhorog.
Technikai jegyzékszám 221-211-01-02:
2.ütés.2.ököl.1.erőhatás-felső.2.állóharc.1.keménystílus.1.könnyű-3.
01.technika.02.variáció.
Iskolagyakorlat jegyzékszám: 2Ö2Á1. (oktatófilm-időjel: 00:09:41)
Technika leírása: Támadólépéssel is azonos oldalú felsőütés ellen (jobbról-balról) – védelem végrehajtása: azonos oldalú felső-zónavédelem, csuklóhorog, ellenoldalú fejbillentés, nagy külsőhorog, karpréses rézsútleszorítás.
Technikai jegyzékszám 222-211-01-01:
2.ütés.2.ököl.2.erőhatás-oldalsó.2.állóharc.1.keménystílus.1.könnyű-3.
[szerkesztés]01.technika.01.variáció.
Iskolagyakorlat jegyzékszám: 1Ö2Á5. (oktatófilm-időjel: 00:10:59)
Technika leírása: Támadólépéssel is azonos oldalú oldalsó (kaszáló) ütés ellen (jobbról-balról) - védelem végrehajtása: azonos oldalú oldalsó zónavédelemmel, csuklóhoroggal.
Technikai jegyzékszám 222-111-01-02:
2.ütés.2.ököl.2.erőhatás-oldalsó.1.földharc.1.keménystílus.1.könnyű-3.01.technika.02.variáció.
Iskolagyakorlat jegyzékszám: 1Ö2Á5. + 2Ö2F2. (oktatófilm-időjel: 00:10:59)
Technika leírása: Védekezés háton fekve, lovagló ülésben (jobbról – balról) támadó oldalsó ütése ellen, - azonos oldalú oldalsó-zónavédelem, csuklóhorog, ellenoldalú fejbillentéssel leforgatás, karpréses rézsútleszorítás.
Technikai jegyzékszám 221-211-02-02:
2.ütés.2.ököl.1.erőhatás-felső.2.állóharc.1.keménystílus.1.könnyű-4.
02.technika.01.variáció.
Iskolagyakorlat jegyzékszám: 3Ö2Á3. (oktatófilm-időjel: 00:22:46)
Technika leírása: Balkezes azonos oldalú hajtókafogás és jobbkezes ellenoldalú támadólépéses felsőütés ellen - védelem végrehajtása: azonos oldalú felső zónavédelemmel, csuklóhoroggal, ellenoldalú keresztkar sodrással, nagy belsőhorog, karpréses rézsútleszorítással.
Technikai jegyzékszám 221-222-03-01:
2.ütés.2.ököl.1.erőhatás-felső.2.állóharc.2.lágystílus.2.nehéz-1.
03.technika.01.variáció.
Iskolagyakorlat jegyzékszám: 6Ö2Á7. (oktatófilm-időjel: 00:37:24
Technika leírása: Bal támadólépéses, jobbkezes azonos oldalú csuklófogásos, balkezes felsőütés ellen – védelem végrehajtása: azonos oldalú zónavédelemmel, csuklószabadítással, könyökhajlat sodrással csípődobás, karpréses rézsútleszorítással.
Technikai jegyzékszám 221-423-04-01:
2.ütés.2.ököl.1.erőhatás-felső.2.állóharc.2.lágystílus.2.nehéz-1.
04.technika.01.variáció.
Iskolagyakorlat jegyzékszám: 6Ö2Á8. (oktatófilm-időjel: 00:38:03)
Technika leírása: Bal támadólépéses, balkezes azonos oldalú csuklófogásos, jobbkezes felsőütés ellen - védelem végrehajtása: azonos oldalú zónavédelemmel, csuklóhoroggal, karhúzásos válldobás, karpréses rézsútleszorítással.
Technikai jegyzékszám 222-211-01-02:
2.ütés.2.ököl.2.erőhatás-oldalsó.2.állóharc.1.keménystílus.1.könnyű-3.
01.technika.02.variáció.
Iskolagyakorlat jegyzékszám: 1Ö2Á2. + 2Ö2Á2. (Időjel: 00:10:59)
Technika leírása: Támadólépéssel is azonos oldalú oldalsó (kaszáló) ütés ellen (jobbról-balról) - védelem végrehajtása: azonos oldalú oldalsó zónavédelemmel, csuklóhoroggal, ellenoldalú fejbillentéssel, nagy külsőhorog, karpréses rézsútleszorítással.
Technikai jegyzékszám 223-111-01-01:
2.ütés.2.ököl.3.erőhatás-szemből.1.földharc.1.keménystílus.1.könnyű-3.
[szerkesztés]01.technika.01.variáció.
Iskolagyakorlat jegyzékszám: 5Ö2F3.
Technika leírása: Védekezés háton fekve, lovagló ülésben (jobbról – balról) támadó egyenes ütése ellen, - azonos oldalú, elhajlásos oldalsó zónavédelemmel, válltámasz, ellenoldalú könyökhajlat sodrással, leforgatás, karpréses rézsútleszorítással.
Technikai jegyzékszám 223-211-01-03:
2.ütés.2.ököl.3.erőhatás-szemből.2.állóharc.1.keménystílus.2.nehéz-2.
01.technika.03.variáció.
Iskolagyakorlat jegyzékszám: 4Ö2Á3. (oktatófilm-időjel: 00:10:06)
Technika leírása: Támadólépéssel is azonos oldalú egyenes ütés ellen (jobbról-balról) - védelem végrehajtása: azonos oldalú, kilépés-elhajlásos oldalsó zónavédelemmel, válltámasz, ellenoldalú könyökhajlat sodrással, nagy külsőhorog, karpréses rézsútleszorítással.
Technikai jegyzékszám 224-211-01-04:
2.ütés.2.ököl.4.erőhatás-alsó.2.állóharc.1.keménystílus.2.nehéz-2.
[szerkesztés]01.technika.04.variáció.
Iskolagyakorlat jegyzékszám: 4Ö2Á4. (oktatófilm-időjel: 00:11:25)
Technika leírása: Támadólépéssel is azonos oldalú felütés (horogütés) ellen (jobbról-balról) - védelem végrehajtása: azonos oldalú, kilépés-elhajlásos alsó zónavédelemmel, karbehúzásos „vé”- fogással, könyökhajlat sodrással, nagy külsőhorog, karpréses rézsútleszorítással.
3.rúgás.
[szerkesztés]3.rúgás.1.védelem.01variáció.
3.rúgás.2.lábfej.01variáció.
3.rúgás.3.elsőtalp.01variáció.
3.rúgás.4.hátsótalp.01variáció.
3.rúgás.5.lábujjak.01variáció.
3.rúgás.6.külsőlábél.01variáció.
3.rúgás.7.belsőlábhajlat.01variáció.
3.rúgás.8.sarokcsont.01variáció.
3.rúgás.9.térd.01variáció.
Technikai jegyzékszám 332-111-01-01:
3.rúgás.3.hátsótalp.2.erőhatás-oldalsó.1.földharc.1.keménystílus.1.könnyű3.
[szerkesztés]01.technika.01.variáció.
Iskolagyakorlat jegyzékszám: 3Ö2F2. (oktatófilm-időjel: 00:13:06)
Technika leírása: Védekezés háton fekve jobbról –balról, (védőnek) oldalról jövő (támadótól) előre történő lábfej-rúgással szemben - gubózó technikával, lábtaszításos ledöntéssel, karpréses rézsútleszorítással.
Technikai jegyzékszám 332-221-01-01:
3.rúgás.3.hátsótalp.2.erőhatás-oldalsó.2.állóharc.2.lágystílus.1.könnyű4.
01.technika.01.variáció.
Iskolagyakorlat jegyzékszám: 3Ö2Á4. (oktatófilm-időjel: 00:24:35)
Technika leírása: Szemben álló támadó jobbról – balról történő gyomormagasságú oldalsó rúgása ellen - védelem végrehajtása: azonos oldalú zónavédelemmel, kétoldalú válltámasszal, kis külsőhorog, karpréses rézsútleszorítással.
Technikai jegyzékszám 333-111-01-01:
3.rúgás.3.hátsótalp.3.erőhatás-szemből.1.földharc.1.keménystílus.1.könnyű3.
[szerkesztés]01.technika.01.variáció.
Iskolagyakorlat jegyzékszám: 3Ö2F1. (oktatófilm-időjel: 00:12:19)
Technika leírása: Védekezés háton fekve, - álló támadóval szemben – taszító, hátsótalp-rúgásokkal.
Technikai jegyzékszám 333-111-02-01:
3.rúgás.3.hátsótalp.3.erőhatás-szemből.1.földharc.1.keménystílus.1.könnyű4.
02.technika.01.variáció.
Iskolagyakorlat jegyzékszám: 6Ö2F3. (oktatófilm-időjel: 00:26:47)
Technika leírása: Védekezés háton fekve, - álló támadó, jobb és bal támadólépésével szemben - térdrúgásos kaszálógánccsal, karpréses rézsútleszorítással.
Technikai jegyzékszám 333-221-01-01:
3.rúgás.3.hátsótalp.3.erőhatás-szemből.2.állóharc.2.lágystílus.1.könnyű4.
01.technika.01.variáció.
Iskolagyakorlat jegyzékszám: 3Ö2Á4. (oktatófilm-időjel: 00:23:19)
Technika leírása: Szemben álló támadó jobbról – balról történő gyomormagasságú előre rúgás ellen - védelem végrehajtása: hátralépéssel, elfordulással azonos oldalú zónavédelemmel, válltámasz ellenoldalú nyakátkarolásos könyökhajlat sodrással, nagy külsőhorog, karpréses rézsútleszorítással.
Technikai jegyzékszám 333-221-01-01:
3.rúgás.3.hátsótalp.3.erőhatás-szemből.2.állóharc.2.lágystílus.2.nehéz-3.
01.technika.01.variáció.
Iskolagyakorlat jegyzékszám: 6Ö2Á6. (oktatófilm-időjel: 00:24:35)
Technika leírása: Háttal álló támadó gyomormagasságú, jobbról balról történő hátra rúgása ellen - védelem végrehajtása: azonos oldalú zónavédelemmel, kétoldalú válltámasszal, kis külsőhorog, karpréses rézsútleszorítással.
4.fogás.
[szerkesztés]4.fogás.1.földharc.
[szerkesztés]4.fogás.1.védelem.
4.fogás.2.tapadó-fogás.
4.fogás.3.kapaszkodófogás.
4.fogás.4.lefogás-leszorítás.
4.fogás.5.feszítés.
4.fogás.7.fojtás.
4.fogás.8.tépőfogás.
4.fogás.8.idegpálya-fogás.
4.fogás.9.variációk.(egyidejű-szorít-feszít-fojt).
4.fogás.1.földharc.4.lefogás-leszorítás.
[szerkesztés]Technikai jegyzékszám 426(akció)-211(felmérés)-reakció(01/42-00-00)-01:
4Ttcs.fogás.2Ttf.kapaszkodófogás.6Eh.erőhatás-vegyes(2oldasó+5hátsó)+1-(kezelhető)helyzeti-energia1.2H.földharc.1S.keménystílus-1T-100VEL.1Vf.VEL.01Vt.technika-00V-00E-00L.01V.variációE.
Iskolagyakorlat jegyzékszám: 7HF1. (1. minősítő fokozat, 4 éves életkortól.)
Technika leírása: Fogásmódok térdelőhelyzetben (vegyes-fogás jobb kézzel nyak mögött, bal kézzel könyök alatt és fordítva).
Technikai jegyzékszám 413-211-1:
4.fogás.1.földharc.3.lefogás-leszorítás.2.oldalsó-irányú.1.technika.1.keménystílus.1.variáció.
Iskolagyakorlat jegyzékszám: 1H3F1. + 2H2F1.
Technika leírása: Rézsútleszorítás jobbra és balra, mindkét fogókéz (1) karra fog. (Technika elleni védelem végrehajtása: átöleléssel, csípőkanalazással átforgatás. – Megjegyzés: nem övvizsga feladat.)
Technikai jegyzékszám 413-221-1:
4.fogás.1.földharc.3.lefogás-leszorítás.2.oldalsó-irányú.2.technika.1.keménystílus.1.variáció.
Iskolagyakorlat jegyzékszám: 1H3F2. + 2H2F2.
Technika leírása: Rézsútleszorítás jobbra és balra, (1) fogókéz karra fog és (1) nyak alatt. (Technika elleni védelem végrehajtása: szakaszolt mozgással hasra-fordulás támadó irányában. – Megjegyzés: nem övvizsga feladat.)
Technikai jegyzékszám 413-221-2:
4.fogás.1.földharc.3.lefogás-leszorítás.2.oldalsó-irányú.2.technika.1.keménystílus.2.variáció.
Iskolagyakorlat jegyzékszám: 4Ö2F1. (oktatófilm-időjel: 00:40:25)
Technika leírása: Rézsútleszorítás jobbra és balra, (1) fogókéz karra fog és (1) nyak alatt. Védelem végrehajtása: szabadulás szabadkezes körkörös vezetésű haj-tépőkéz nyakat csavaró technikával, csípőtávolítással fejbillentéssel leforgatás csípő helyére, lezárás karpréses rézsútleszorítással.
Technikai jegyzékszám 413-231-1:
4.fogás.1.földharc.3.lefogás-leszorítás.2.oldalsó-irányú.3.technika.1.keménystílus.1.variáció.
Iskolagyakorlat jegyzékszám: 1H3F3. + 2H2F3.
Technika leírása: Rézsútleszorítás jobbra és balra, (1) fogókéz karra és (1) nyak alatt térdre fog. (Technika elleni védelem végrehajtása: átöleléssel, csípőkanalazással átforgatás. – Megjegyzés: nem övvizsga feladat.)
Technikai jegyzékszám 413-241-1:
4.fogás.1.földharc.3.lefogás-leszorítás.2.oldalsó-irányú.4.technika.1.keménystílus.1.variáció.
Iskolagyakorlat jegyzékszám: 2H2F4.
Technika leírása: Rézsútleszorítás jobbra és balra, (1) fogókéz karra fog és (1) kar alatt támaszt. (Technika elleni védelem végrehajtása: szakaszolt mozgással hasra-fordulás támadó irányában. – Megjegyzés: nem övvizsga feladat.)
4.fogás.1.földharc.3.lefogás-leszorítás.2.oldalsó.1.kstílus.6.bfok2. Karpréses rézsútleszorítás jobbra és balra, fogókéz másik fogókezet markolja nyak alatt. Védelem végrehajtása: szakaszolt mozgással hasra-fordulás támadó irányában. (00:35:28)
Technikai jegyzékszám 431-111-1:
4.fogás.3.lefogás-leszorítás.1.erőhatás-felső.1.technika.1.földharc 1.keménystílus.1.variáció.
Iskolagyakorlat jegyzékszám: 4Ö2F3. (oktatófilm-időjel: 00:42:03)
Technika leírása: Fejfelőli leszorítás külső kartechnikával. Védelem végrehajtása: szabadulás szabadkezes fejbillentéssel, körkörös vezetésű haj-tépőkéz nyakat csavaró technikával leforgatás fej mellé, lezárás keresztkulcsos karfeszítéssel 1. számú variáció szerint.
Technikai jegyzékszám 431-111-2:
4.fogás.3.lefogás-leszorítás.1.erőhatás-felső.1.technika.1.földharc 1.keménystílus.2.variáció.
Iskolagyakorlat jegyzékszám: 3H2F3. (oktatófilm-időjel: 00:34:33)
Technika leírása: Fejfelőli leszorítás külső kartechnikával. (Védelem végrehajtása: hintamozgással hasra-fordulás támadó irányában– Megjegyzés: nem övvizsga feladat.)
Technikai jegyzékszám 431-211-2:
4.fogás.3.lefogás-leszorítás.1.erőhatás-felső.2.technika.1.földharc 1.keménystílus.2.variáció.
Iskolagyakorlat jegyzékszám: 3H2F4. (oktatófilm-időjel: 00:34:59)
Technika leírása: Fejfelőli leszorítás vegyes kartechnikával. (Védelem végrehajtása: hintamozgással hasra-fordulás támadó irányában– Megjegyzés: nem övvizsga feladat.)
Technikai jegyzékszám 431-311-2:
4.fogás.3.lefogás-leszorítás.1.erőhatás-felső.3.technika.1.földharc 1.keménystílus.2.variáció.
Iskolagyakorlat jegyzékszám: 3H2F5. (oktatófilm-időjel: 00:34:59)
Technika leírása: Fejfelőli leszorítás belső kartechnikával. (Védelem végrehajtása: hintamozgással hasra-fordulás támadó irányában– Megjegyzés: nem övvizsga feladat.)
Technikai jegyzékszám 431-311-3:
4.fogás.3.lefogás-leszorítás.1.erőhatás-felső.3.technika.1.földharc 1.keménystílus.3.variáció.
Iskolagyakorlat jegyzékszám: 4Ö2F3. (oktatófilm-időjel: 00:42:37)
Technika leírása: Fejfelőli leszorítás belső kartechnikával. Védelem végrehajtása: szabadulás haj-tépőkéz technikával, ágyékfogásos mérgezett kéz technikával, lezárás keresztkulcsos karfeszítéssel 2. számú variáció szerint.
Technikai jegyzékszám 432-511-1:
4.fogás.3.lefogás-leszorítás.2.erőhatás-oldalsó-irányú.5.technika.1.földharc.1.keménystílus.
1.variáció.
Iskolagyakorlat jegyzékszám: 5H2F4.
Technika leírása: Fordított rézsútleszorítás jobbra és balra, (1) fogókéz karra fog és (1) csípő mellett támaszt. Védelem végrehajtása: szakaszolt mozgással hasra-fordulás támadó irányában. (Védelem végrehajtása: szakaszolt mozgással hasra-fordulás támadó irányában– Megjegyzés: nem övvizsga feladat.)
Technikai jegyzékszám 432-711-1:
4.fogás.3.lefogás-leszorítás.2.erőhatás-oldalsó-rányú.7.technika.1.földharc.1.keménystílus.
1.variáció.
Iskolagyakorlat jegyzékszám: 1H3F5. + 3H2F1.
Technika leírása: Oldalsó leszorítás jobbra és balra, (1) fogókéz kar alatt és (1) nyak alatt.
(Technika elleni védelem végrehajtása: átöleléssel, csípőkanalazással átforgatás. – Megjegyzés: nem övvizsga feladat.)
Technikai jegyzékszám 432-811-1:
4.fogás.3.lefogás-leszorítás.2.erőhatás-oldalsó-rányú.8.technika.1.földharc.1.keménystílus.
1.variáció.
Iskolagyakorlat jegyzékszám: 1H3F6. + 3H2F2.
Technika leírása: Oldalsó keresztirányú leszorítás jobbra és balra, (1) befogókéz nyak alatt és (1) láb között combra fog. (Technika elleni védelem végrehajtása: szakaszolt mozgással hasra-fordulás támadó irányában. – Megjegyzés: nem övvizsga feladat.)
Technikai jegyzékszám 432-811-2:
4.fogás.3.lefogás-leszorítás.2.erőhatás-oldalsó-rányú.8.technika.1.földharc.1.keménystílus.
2.variáció.
Iskolagyakorlat jegyzékszám: 4Ö2F2. (oktatófilm-időjel: 00:41:15)
Technika leírása: Oldalsó keresztirányú leszorítás jobbra és balra, (1) befogókéz nyak alatt és (1) láb között combra fog. Védelem végrehajtása: szabadulás szabadkezes fejbillentéssel, körkörös vezetésű haj-tépőkéz nyakat csavaró technikával leforgatás fej mellé, lezárás karpréses rézsútleszorítással.
4.fogás.1.földharc.3.lefogás-leszorítás.1.felülről.3.vstílus.1.bfok2.+1. Fejfelőli leszorítás külső kartechnikával. Védelem végrehajtása: szabadulás szabadkezes fejbillentéssel, körkörös vezetésű haj-tépőkéz nyakat csavaró technikával leforgatás fej mellé, lezárás kar-keresztkulcsos fej melletti karfeszítéssel. 4kyu – 4 tanuló variáció. (00:42:03)
4.fogás.1.földharc.3.lefogás-leszorítás.1.felülről.3.vstílus.3.bfok2.+1. Fejfelőli leszorítás belső kartechnikával. Védelem végrehajtása: szabadulás haj-tépőkéz technikával, ágyékfogásos mérgezett kéz technikával, lezárás kar-keresztkulcsos csípő melletti karfeszítéssel. 4kyu – 4 tanuló variáció. (00:42:37)
4.fogás.1.földharc.3.lefogás-leszorítás.3.szemből.1.kstílus.5.bfok2. Lovaglóleszorítás. Védelem végrehajtása: hintamozgással, karlefogással, hasra-fordulás támadó irányában. 5kyu – 3 tanuló variáció.
(00:48:45)
4.fogás.1.földharc.4.feszítések.
[szerkesztés]Technikai jegyzékszám 441-111-1:
4.fogás.4.feszítés.1.erőhatás-felső.1.technika.1.földharc.1.keménystílus.1.variáció.
Iskolagyakorlat jegyzékszám: 5H2F1. (oktatófilm-időjel: 00:49:10)
Technika leírása: Lábkulcsos könyökfeszítés rézsútleszorítással, befogókéz nyak alatt. (Védelem végrehajtása: kezünk elrántása, előnyös testfogással – Megjegyzés: nem övvizsga feladat.)
Technikai jegyzékszám 441-211-1:
4.fogás.4.feszítés.1.erőhatás-felső.2.technika.1.földharc.1.keménystílus.1.variáció.
Iskolagyakorlat jegyzékszám: 5H2F2.
Technika leírása: Fej-melletti kar-keresztkulcsos könyökfeszítés (jobbra – balra). (Védelem végrehajtása: kezünk elrántása, előnyös testfogással – Megjegyzés: nem övvizsga feladat.)
Technikai jegyzékszám 441-311-1:
4.fogás.4.feszítés.1.erőhatás-felső.3.technika.1.földharc.1.keménystílus.1.variáció.
Iskolagyakorlat jegyzékszám: 5H2F3.
Technika leírása: Csípő-melletti kar-keresztkulcsos könyökfeszítés (jobbra – balra). (Védelem végrehajtása: kezünk elrántása, előnyös testfogással – Megjegyzés: nem övvizsga feladat.)
4.fogás.1.földharc.7.fojtás.
[szerkesztés]Technikai jegyzékszám 453-211-2:
4.fogás.5.fojtások.3.erőhatás-szemből.2.technika.1.földharc.1.keménystílus.2.variáció.
Iskolagyakorlat jegyzékszám: 6Ö2F2. (oktatófilm-időjel: 01:10:22)
Technika leírása: Belső hajtókafogású keresztfojtás jobbra és balra (fojtást fogó: lovagló-ülésben). Védelem végrehajtása: - szabadulás haj tépőkéz és szembenyúlásos mérgezett kéz technikával, lezárás karpréses rézsútleszorítással.
Technikai jegyzékszám 453-411-1:
4.fogás. 5.fojtások.3.erőhatás-felső.4.technika.1.földharc.1.keménystílus.1.variáció.
Iskolagyakorlat jegyzékszám: 5Ö2F1. (oktatófilm-időjel: 00:49:33)
Technika leírása: Gallérfogásos nyújtott-karú külső kereszt-fojtásfogás ellen / fojtást fogó: láb-közötti, térdelő helyzetben / ledöntéssel álalatti-lábkulcsos könyökfeszítés (jobbra – balra). (Védelem végrehajtása: álalatti láb eltolása fej alól, támadóhoz közelítés előnyösen – Megjegyzés: nem övvizsga feladat.)
Technikai jegyzékszám 453-111-2:
4.fogás.5.fojtások.3.erőhatás-szemből.1.technika.1.földharc.1.keménystílus.2.variáció.
Iskolagyakorlat jegyzékszám: 6Ö2F1. (oktatófilm-időjel: 01:10:22)
Technika leírása: Külső hajtókafogású keresztfojtás jobbra és balra (fojtást fogó: láb-közötti, térdelő helyzetben). Védelem végrehajtása: szabadulás haj tépőkéz és szembenyúlásos mérgezett kéz technikával, lezárás karpréses rézsútleszorítással.
Technikai jegyzékszám 441-511-1:
4.fogás.4.feszítés.1.erőhatás-felső.5.technika.1.földharc.1.keménystílus.1.variáció.
Iskolagyakorlat jegyzékszám: 5Ö2F2.
Technika leírása: Gallérfogásos nyújtott-karú külső kereszt-fojtásfogás ellen / fojtást fogó: láb-közötti, térdelő helyzetben / lábolló-leforgatással könyökfeszítés befogó-lábon át (jobbra –balra). (Védelem végrehajtása: álalatti láb eltolása fej mögé, támadóhoz közelítés előnyösen – Megjegyzés: nem övvizsga feladat.)
Technikai jegyzékszám 453-211-1:
4.fogás.5.fojtások.3.erőhatás-szemből.2.technika.1.földharc.1.keménystílus.1.variáció.
Iskolagyakorlat jegyzékszám: 6H2F1. (oktatófilm-időjel: 01:04:47)
Technika leírása: Belső hajtókafogású keresztfojtás (fojtást fogó: lovagló-ülésben). (Védelem végrehajtása: leforgatás, támadó feje felett előrekúszás, míg a fojtó kar kiegyenesedik – Megjegyzés: nem övvizsga feladat.)
Technikai jegyzékszám 453-211-2:
4.fogás.5.fojtások.3.erőhatás-szemből.2.technika.1.földharc.1.keménystílus.2.variáció.
Iskolagyakorlat jegyzékszám: 6H2F2. (oktatófilm-időjel: 01:10:22)
Technika leírása: Belső hajtókafogású keresztfojtás (fojtást fogó: lovagló-ülésben). Védelem végrehajtása: - szabadulás haj tépőkéz és szembenyúlásos mérgezett kéz technikával, lezárás karpréses rézsútleszorítással.
Technikai jegyzékszám 453-311-1:
4.fogás.5.fojtások.3.erőhatás-szemből.3,technika.1.földharc.1.keménystílus.1.variáció.
Iskolagyakorlat jegyzékszám: 6H2F3. (oktatófilm-időjel: 01:04:47)
Technika leírása: Vegyes hajtókafogású keresztfojtás (fojtást fogó: láb-közötti, térdelő helyzetben). (Védelem végrehajtása: állkapocs mellkashoz feszítése, megelőző védekezéssel, fojtás esetén támadókarok lefogása, összetolása – Megjegyzés: nem övvizsga feladat.)
Technikai jegyzékszám 453-411-1:
4.fogás.5.fojtások.3.erőhatás-szemből.4.technika.1.földharc.1.keménystílus.1.variáció.
Iskolagyakorlat jegyzékszám: 6H2F4. (oktatófilm-időjel: 01:06:28)
Technika leírása: Bujtatott keresztfojtás (fojtást fogó: láb-közötti, térdelő helyzetben). (Védelem végrehajtása: állkapocs mellkashoz feszítése, megelőző védekezéssel, fojtás esetén támadókarok lefogása, összetolása – Megjegyzés: nem övvizsga feladat.)
Technikai jegyzékszám 453-511-1:
4.fogás.5.fojtások.3.erőhatás-szemből.5.technika.1.földharc.1.keménystílus.1.variáció.
Iskolagyakorlat jegyzékszám: 6H2F5. (oktatófilm-időjel: 01:05:31)
Technika leírása: Rövid hajtókafogású patkófojtás (mindketten térdelő helyzetben). (Védelem végrehajtása: állkapocs mellkashoz feszítése, megelőző védekezéssel, fojtás esetén támadókarok lefogása, összetolása – Megjegyzés: nem övvizsga feladat.)
Technikai jegyzékszám 453-611-1:
4.fogás.5.fojtások.3.erőhatás-szemből.6.technika.1.földharc.1.keménystílus.1.variáció.
Iskolagyakorlat jegyzékszám: 6H2F6. (oktatófilm-időjel: 01:05:58)
Technika leírása: Hosszú hajtókafogású hurokfojtás (mindketten térdelő helyzetben). (Védelem végrehajtása: állkapocs mellkashoz feszítése, megelőző védekezéssel, fojtás esetén támadókarok lefogása, összetolása – Megjegyzés: nem övvizsga feladat.)
Technikai jegyzékszám 455-711-1:
4.fogás.5.fojtások.5.erőhatás-hátulról.7.technika.1.földharc.1.keménystílus.1.variáció.
Iskolagyakorlat jegyzékszám: 6H2F7. (oktatófilm-időjel: 01:04:12)
Technika leírása: Alkaros fojtás (fojtást fogó: megtámadott hátán fekszik). (Védelem végrehajtása: állkapocs mellkashoz feszítése, megelőző védekezéssel, fojtás esetén alkar elhúzása – Megjegyzés: nem övvizsga feladat.)
Technikai jegyzékszám 455-811-1:
4.fogás.5.fojtások.5.erőhatás-hátulról.7.technika.1.földharc.1.keménystílus.1.variáció.
Iskolagyakorlat jegyzékszám: 6H2F8. (oktatófilm-időjel: 01:04:29)
Technika leírása: Járomhurok fojtás (fojtást fogó: megtámadott hátán fekszik). (Védelem végrehajtása: állkapocs mellkashoz feszítése, megelőző védekezéssel – Megjegyzés: nem övvizsga feladat.)
4.fogás.1.földharc.9.variációk.(egyidejű-szorít-feszít-fojt).
[szerkesztés]Technikai jegyzékszám 461-111-1:
4.fogás.6.egyidejű-szorít-feszít-fojt.1.erőhatás-felülről.1.technika.1.földharc.1.keménystílus.
1.variáció.
Iskolagyakorlat jegyzékszám: 7H2F1. (oktatófilm-időjel: 01:28:12)
Technika leírása: Egyidejű fojtás, karfeszítés, leszorítás lábkulcs és karkulcs segítségével (lábkulcsos háromszög technikák).
4.fogás.2.állóharc.
[szerkesztés]4.fogás.1.védelem.
4.fogás.2.tapadó-fogás.
4.fogás.3.kapaszkodófogás.
4.fogás.4.lefogás-leszorítás.
4.fogás.5.feszítés.
4.fogás.7.fojtás.
4.fogás.8.tépőfogás.
4.fogás.8.idegpálya-fogás.
4.fogás.9.variációk.(egyidejű-szorít-feszít-fojt).
4.fogás.2.állóharc.2.kapaszkodófogás.
[szerkesztés]Technikai jegyzékszám 416-321-1:
4.fogás.1.alapismeretek.6.erőhatás-vegyesirányú.3.fogások.2.állóharc.1.keménystílus.
1.variáció.
Iskolagyakorlat jegyzékszám: 1Ö2Á3. + 2H2Á3.
Technika leírása: Fogásmódok - vegyes-fogás jobb kézzel nyak mögött, bal kézzel könyök alatt és fordítva.
Technikai jegyzékszám 423-121-2:
4.fogás.2.kapaszkodófogás.3.erőhatás-szemből.1.technika.2.állóharc.1.keménystílus.
2.variáció.
Iskolagyakorlat jegyzékszám: 3Ö2Á2. (oktatófilm-időjel: 00:21:50)
Technika leírása: Jobbkezes ellenoldalú támadólépéses hajtókafogás ellen - védelem végrehajtása: csuklórögzítéssel, keresztkar sodrással, nagy belsőhorog karpréses rézsútleszorítással.
Technikai jegyzékszám 423-221-1:
4.fogás.2.kapaszkodófogás.3.erőhatás-szemből.2.technika.2.állóharc.1.keménystílus.1.variáció.
Iskolagyakorlat jegyzékszám: 2Ö2Á1. (oktatófilm-időjel: 00:21:50)
Technika leírása: Jobbkezes ellenoldalú támadólépéses hajtókafogás ellen - védelem végrehajtása: csuklórögzítéssel, keresztkar sodrással, nagy belsőhorog karpréses rézsútleszorítással.
Technikai jegyzékszám 423-313-1:
4.fogás.2.állóharc.3.lefogás.3.erőhatás-szemből.1.technika.3.vegyesstílus.1.variáció.
Iskolagyakorlat jegyzékszám: 2Ö2Á5. (oktatófilm-időjel: 00:09:12)
Technika leírása: Támadólépéssel is azonos oldalú csuklófogás ellen (jobbról-balról) – védelem végrehajtása: csuklószabadítással, fejbillentéssel, nagy külsőhorog, karpréses rézsútleszorítással.
Technikai jegyzékszám 423-322-1:
4.fogás.2.kapaszkodófogás.3.erőhatás-szemből.3.technika.2.állóharc.2.lágystílus.1.variáció.
Iskolagyakorlat jegyzékszám: 4Ö2Á1. (oktatófilm-időjel: 00:38:56)
Technika leírása: Azonos oldalú támadólépéses hajtókafogás szándéka ellen (jobbról-balról) - védelem végrehajtása: azonos oldalú kéz-pajzs védelemmel, keresztkar sodrással, azonos oldalú mögé kerülés és csípőlendítéssel ledöntés, karpréses rézsútleszorítással.
Technikai jegyzékszám 423-322-2:
4.fogás.2.kapaszkodófogás.3.erőhatás-szemből.3.technika.2.állóharc.2.lágystílus.2.variáció.
Iskolagyakorlat jegyzékszám: 4Ö2Á2. (oktatófilm-időjel: 00:39:25
Technika leírása: Azonos oldalú támadólépéses öv fogás szándéka ellen (jobbról-balról) - védelem végrehajtása: villafogással, keresztberántással, azonos oldalú mögé kerülés és csípőlendítéssel ledöntés, karpréses rézsútleszorítással.)
Technikai jegyzékszám 423-421-1:
4.fogás.2.kapaszkodófogás.3.erőhatás-szemből.4.technika.2.állóharc.1.keménystílus.
1.variáció.
Iskolagyakorlat jegyzékszám: 5Ö2Á1. (oktatófilm-időjel: 00:56:19)
Technika leírása: Támadólépéssel is azonos oldalú nyújtott-karú hajtókafogás ellen (jobbról-balról) - védelem végrehajtása: azonos oldalú oldalkilépéssel előrerúgás, nyújtott könyökfeszítéssel befogókézen keresztül.
Technikai jegyzékszám 423-521-1:
4.fogás.2.kapaszkodófogás.3.erőhatás-szemből.5.technika.2.állóharc.1.keménystílus.
1.variáció.
Iskolagyakorlat jegyzékszám: 5Ö2Á2. (oktatófilm-időjel: 00:58:22)
Technika leírása: Támadólépéssel is azonos oldalú behajlított-karú hajtókafogás ellen (jobbról-balról) - védelem végrehajtása: hajtókafogás ellen - alkarbehúzásos könyökcsavarás ellenoldalú kézzel, fejbillentéssel ledöntés, kar-keresztkulcsos csuklófeszítés.
Technikai jegyzékszám 423-621-1:
4.fogás.2.kapaszkodófogás.3.erőhatás-szemből.6.technika.2.állóharc.1.keménystílus.
1.variáció.
Iskolagyakorlat jegyzékszám: 5Ö2Á5. (oktatófilm-időjel: 00:57:14)
Technika leírása: Támadólépéssel is azonos oldalú oldalsó vállfogás ellen (jobbról-balról) – védelem végrehajtása: alkarbehúzásos könyökcsavarás azonos oldalú kézzel, fejbillentéssel ledöntés, könyökfeszítés befogólábon keresztül.
Technikai jegyzékszám 433-621-1:
4.fogás.3.lefogás.3.erőhatás-szemből.6.technika.2.állóharc.1.keménystílus.1.variáció.
Iskolagyakorlat jegyzékszám: 5Ö2Á3. (oktatófilm-időjel: 00:59:17)
Technika leírása: Támadólépéssel is azonos oldalú csuklófogás ellen (jobbról-balról) – védelem végrehajtása: alsó körzéssel kifelé csuklószabadítás és azonos oldalú kézhátfogás, oldallépéssel előrerúgás, ledöntés csuklófeszítéssel.
Technikai jegyzékszám 433-721-1:
4.fogás.3.lefogás.3.erőhatás-szemből.7.technika.2.állóharc.1.keménystílus.1.variáció.
Iskolagyakorlat jegyzékszám: 5Ö2Á4. (oktatófilm-időjel: 01:00:05)
Technika leírása: Támadólépéssel ellenoldalú csuklófogás ellen (jobbról-balról) - védelem végrehajtása: csuklószabadítás hüvelykujj irányába fogókéz oldalára fordulva, csukló feszítéssel ledöntés, kar-keresztkulcsos csukló feszítéssel lezárva.
4.fogás.2.állóharc.5.fojtás.
[szerkesztés]Technikai jegyzékszám 453-122-1:
4.fogás.5.fojtások.3.erőhatás-szemből.1.technika.2.állóharc.2.lágystílus.1.variáció.
Iskolagyakorlat jegyzékszám: 6Ö2Átörölve. (oktatófilm-időjel: 01:07:47)
Technika leírása: Szemből történő nyújtott karú pusztakezes fojtás ellen - védelem végrehajtása: fejen átdobás ráfordulással, karpréses rézsútleszorítás.
Technikai jegyzékszám 453-122-2:
4.fogás.5.fojtások.3.erőhatás-szemből.1.technika.2.állóharc.1.keménystílus.1.variáció.
Iskolagyakorlat jegyzékszám: 6Ö2Á1. (oktatófilm-időjel: 01:07:47)
Technika leírása: Szemből történő nyújtott karú pusztakezes fojtás ellen - védelem végrehajtása: (tetszőleges irányban) alkaros malomkörzéssel, kifordulással fojtás-fogásbontás, keresztkéz sodrással kis-külsőhorog akasztás, karpréses rézsútleszorítás.
Technikai jegyzékszám 453-222-1:
4.fogás.5.fojtások.3.erőhatás-szemből.2.technika.2.állóharc.2.lágystílus.1.variáció.
Iskolagyakorlat jegyzékszám: 6Ö2Á2. (oktatófilm-időjel: 01:08:14)
Technika leírása: Szemből történő könyökben behajlított karú pusztakezes fojtás ellen - védelem végrehajtása: lábszár átforgatásos fejen átdobás ráfordulással, karpréses rézsútleszorítás.
Technikai jegyzékszám 453-222-1:
4.fogás.5.fojtások.3.erőhatás-szemből.2.technika.2.állóharc.2.lágystílus.1.variáció.
Iskolagyakorlat jegyzékszám: 6Ö2Á3. (oktatófilm-időjel: 01:08:36)
Technika leírása: Szemből történő könyökben behajlított karú pusztakezes fojtás ellen - védelem végrehajtása: vetődéses kardobás, karpréses rézsútleszorítás.
Technikai jegyzékszám 455-121-1:
4.fogás.5.fojtások.5.erőhatás-hátulról.1.technika.2.állóharc.1.keménystílus.1.variáció.
Iskolagyakorlat jegyzékszám: 6Ö2Á4. (oktatófilm-időjel: 01:09:24)
Technika leírása: Hátulról történő, alkaros fojtás ellen - védelem végrehajtása: azonos oldalú karhúzásos válldobás, keresztkulcsos csuklófeszítés.
Technikai jegyzékszám 455-121-2:
4.fogás.5.fojtások.5.erőhatás-hátulról.1.technika.2.állóharc.1.keménystílus.2.variáció.
Iskolagyakorlat jegyzékszám: 6Ö2Á5. (oktatófilm-időjel: 01:09:43)
Technika leírása: Hátulról történő, alkaros fojtás ellen - védelem végrehajtása: ellenoldalú könyökütés gyomorszájra, oldallépéses kifordulással, lábfelrántás fejbillentéssel, karpréses rézsútleszorítás.
Technikai jegyzékszám 473-121-1:
4.fogás.7.tépőfogás.3.erőhatás-szemből.1.technika.2.állóharc.1.keménystílus.1.variáció.
Iskolagyakorlat jegyzékszám: 3Ö2Á1 (oktatófilm-időjel 00:08:14)
Technika leírása: Támadólépéssel is azonos oldalú hajfogás ellen (jobbról-balról) - védelem végrehajtása: csuklórögzítéssel, fejbillentéssel, nagy külsőhorog, karpréses rézsútleszorítással.
5.dobás.
[szerkesztés]5.dobás.1.védelem.01variáció.
5.dobás.2.lábbal.01variáció.
5.dobás.3.kézzel.01variáció.
5.dobás.4.vetődéssel.01variáció.
5.dobás.5.csípővel.01variáció.
5.dobás.6.vállal.01variáció.
5.dobás.7.dobáskombináció.01variáció.
Technikai elemzés: a dobás részelemeit adó fogásmód, egyensúlyvesztés, dobás-előkészítés, ledobás, lezárás - résztechnikáinak előnyös alkalmazása növeli a hatékonyságot. Törekedni kell az ellenfél hibás felállásainak, testtartásainak megfelelő erőkar-teherkar arányú technikák alkalmazására.
Stíluselemzés: térdelő vagy álló helyzetben, megfelelő védekező-tartásban a nagy helyzeti energia átütő és nagyobb erejű támadó mozgásenergiával ütköztetett – kemény stílust igényel, ami a küzdelmi idő múlásával, erő-állóképesség nélkül nem alkalmazható. Fáradás esetén, taktikai alapon másod-harmadszándékú, közbetámadó, kontraakciós, passzív védekező küzdőtaktikát kell váltakozva használni. Ilyenkor a lágy stílus előnyösen alkalmazható a támadó ellenfél mozgás energiáját felhasználva, átalakítva, mely kevesebb erő-állóképességet igényel – viszont az összpontosítás állóképessége itt is fontos, amit passzív védekező taktikával, zavaró áltámadásokkal pihentetni lehet.
5.dobás.1.földharc.
[szerkesztés]4Ttcs.fogás.2Ttf.kapaszkodófogás.6Eh.erőhatás-vegyes(2oldasó+5hátsó)+1-(kezelhető)helyzeti-energia1.2H.földharc.1S.keménystílus1T-100VEL.1Vf.VEL.01Vt.technika42-00-00VEL.01V.variáció.
Technikai jegyzékszám 426-211-01-01:
5.dobás.1.földharc.2.lábbal.01variáció.
[szerkesztés]Technikai jegyzékszám 516-111-(01/00-00-00)-01:
5.dobás.1.alapismeretek.1.erőhatás-felső-1-helyzeti energia.1.keménystílus-1T-000VEL.1.földharc.1.könnyű-1T-000VEL.01.technika-00V-00E-00-L.01V.variációE.
Iskolagyakorlat jegyzékszám: 7HF2. (1. minősítő fokozat, 4 éves életkortól.)
Technika leírása: Felállások térdelőhelyzetben (természetes alapállás, védekező állások).
Technikai jegyzékszám 516-213-2:
5.dobás.1.alapismeretek.6.erőhatás-vegyes irányú.2.lépések.1.földharc.3.vegyesstílus.
1.variáció.
Iskolagyakorlat jegyzékszám: 1H3F7.
Technika leírása: Lépések: térdelőhelyzetben csúsztatott váltólépés, csúsztatott követőlépés - előre, hátra, oldalra.
Technikai jegyzékszám 516-411-1:
5.dobás.1.alapismeretek.6.erőhatás-vegyes irányú.4.egyensúlyvesztés.1.földharc.1.keménystílus.
1.variáció.
Iskolagyakorlat jegyzékszám: 1H3F9.
Technika leírása: térdelőhelyzetben egyensúlyvesztés előre, hátra, oldalirányban, rézsútirányban.
Technikai jegyzékszám 512-511-1: 5.dobás.1.földharc.2.lábbal.5.hátulról.1.technika.1.keménystílus.1.variáció.
Iskolagyakorlat jegyzékszám: 7Ö3F5.+ 4H2F1.
Technika leírása: térdelő helyzetből, nagy külsőhorog vegyes hajtókafogással jobbra és balra. (Technika elleni védelem végrehajtása: kilépéssel, kontradobással. – Megjegyzés: nem övvizsga feladat.)
Technikai jegyzékszám 522-211-2:
5.dobás.2.lábbal.2.erőhatás-oldalsó.2.technika.1.földharc.1.keménystílus.2.variáció.
Iskolagyakorlat jegyzékszám: 7Ö3F6.
Technika leírása: Térdelő helyzetből, térdingatás jobbra és balra. (Technika elleni védelem végrehajtása: kilépéssel, kontra bokaingatás-dobással. – Megjegyzés: nem övvizsga feladat.)
5.dobás.1.földharc.3.kézzel.01variáció.
[szerkesztés]Technikai jegyzékszám 513-311-3:
5.dobás.1.földharc.3.kézzel.3.szemből.1.technika.1.keménystílus.1.variáció.
Iskolagyakorlat jegyzékszám: 7Ö3F7.+ 4H2F3.
Technika leírása: Térdelő helyzetből, páros lábfelrántás. (Technika elleni védelem végrehajtása: Páros lábfelrántás ellen - zsákdobás. – Megjegyzés: nem övvizsga feladat.)
5.dobás.1.földharc.5.csípővel.01variáció.
[szerkesztés]Technikai jegyzékszám 515-331-2:
5.dobás.5.csípővel.3.szemből.3.technika.1.földharc.1.keménystílus.2.variáció.
Iskolagyakorlat jegyzékszám: 7Ö3F8.+ 4H2F4.
Technika leírása: Térdelő helyzetből, csípődobás nyakfogással jobbra és balra. (Technika elleni védelem végrehajtása: lelépés. – Megjegyzés: nem övvizsga feladat.)
5.dobás.2.állóharc.
[szerkesztés]5.dobás.2.állóharc.2.lábbal.
[szerkesztés]Technikai jegyzékszám 516-121-1:
5.dobás.1.alapismeretek.6.erőhatás-vegyesirányú.1.felállások.2.állóharc.1.keménystílus.
1.variáció.
Iskolagyakorlat jegyzékszám: 1Ö2Á1. + 2H2Á1. (oktatófilm-időjel: 00:15:32)
Technika leírása: Felállások - alapállás, támadóállás, védekező állás.
Technikai jegyzékszám 516-223-1:
5.dobás.1.alapismeretek.6.erőhatás-vegyesirányú.2.lépések.2.állóharc.3.vegyesstílus.1.variáció.
Iskolagyakorlat jegyzékszám: 1Ö2Á2. + 2H2Á2. (oktatófilm-időjel: 00:16:06)
Technika leírása: Lépések - csúsztatott váltólépés, csúsztatott követőlépés - előre, hátra, oldalra.
Technikai jegyzékszám 516-223-2:
5.dobás.1.alapismeretek.6.erőhatás-vegyesirányú.2.lépések.2.állóharc.3.vegyesstílus.2.variáció.
Iskolagyakorlat jegyzékszám: 1Ö2Á2. + 2H2Á2. (oktatófilm-időjel: 00:16:06)
Technika leírása: Lépések (jobbra – balra) – forgólépés-1, forgólépés-2,
Technikai jegyzékszám 516-223-3:
5.dobás.1.alapismeretek.6.erőhatás-vegyesirányú.2.lépések.2.állóharc.3.vegyesstílus.2.variáció.
Iskolagyakorlat jegyzékszám: 1Ö2Á2. + 2H2Á2. (oktatófilm-időjel: 00:16:06)
Technika leírása: Lépések (jobbra – balra) – lábjátékkal forgólépés –1+2-vel.
Technikai jegyzékszám 516-421-1:
5.dobás.1.alapismeretek.6.erőhatás-vegyesirányú.4.egyensúlyvesztés.2.állóharc.1.keménystílus.
1.variáció.
Iskolagyakorlat jegyzékszám: 3H2Á1. (oktatófilm-időjel: 00:14:55)
Technika leírása: Egyensúlyvesztési irányok előre, hátra, oldalirányban, rézsútirányban.
Technikai jegyzékszám 522-511-1:
5.dobás.2.állóharc.2.lábbal.5.erőhatás-hátulról.1.technika.1.keménystílus.1.variáció.
Iskolagyakorlat jegyzékszám: 2H2Á4. (oktatófilm-időjel: 00:16:59)
Technika leírása: Álló helyzetből, nagy külsőhorog vegyes hajtókafogással, jobbra - balra. (Védelem végrehajtása: kilépéssel, kontradobással. – Megjegyzés: nem övvizsga feladat.)
Technikai jegyzékszám 522-221-1:
5.dobás.2.lábbal.2.erőhatás-oldalsó.2.technika.2.állóharc.1.keménystílus.1.variáció.
Iskolagyakorlat jegyzékszám: 3H2Á2. (oktatófilm-időjel: 00:19:01)
Technika leírása: Álló helyzetből, bokaingatás oldalra. (Védelem végrehajtása: kilépéssel, kontra bokaingatás-dobással– Megjegyzés: nem övvizsga feladat.)
Technikai jegyzékszám 522-222-1:
5.dobás.2.lábbal.2.erőhatás-oldalról.2.technika.2.állóharc.2.lágystílus.2.variáció.
Iskolagyakorlat jegyzékszám: 6H2Á1. (oktatófilm-időjel: 01:13:38)
Technika leírása: Lépésből bokasöprés oldalra. (Védelem végrehajtása: kilépéssel – Megjegyzés: nem övvizsga feladat.)
Technikai jegyzékszám 522-311-1:
5.dobás.2.állóharc.2.lábbal.3.szemből.1.kstílus.7.bfok2.+1. Álló helyzetből térdingatás övfogásos kimerevítéssel. Védelem végrehajtása: lábkiemelés. 1kyu – 7 tanuló variáció. (01:27:18)
Technikai jegyzékszám 523-222-2:
5.dobás.2.lábbal.3.erőhatás-szemből.2.technika.2.állóharc.2.lágystílus.2.variáció.
Iskolagyakorlat jegyzékszám: 6H2Á2. (oktatófilm-időjel: 01:12:54)
Technika leírása: Lépésből bokasöprés előre. (Védelem végrehajtása: kilépéssel – Megjegyzés: nem övvizsga feladat.)
Technikai jegyzékszám 523-222-3:
5.dobás.2.lábbal.3.szemből.2.technika.2.állóharc.2.lágystílus.3.variáció.
Iskolagyakorlat jegyzékszám: 6H2Á3. (oktatófilm-időjel: 01:13:26)
Technika leírása: Lépésből bokasöprés hátra. (Védelem végrehajtása: kilépéssel – Megjegyzés: nem övvizsga feladat.)
Technikai jegyzékszám 523-421-1:
5.dobás.2.lábbal.3.erőhatás-szemből.4.technika.2.állóharc.1.keménystílus.1.variáció.
Iskolagyakorlat jegyzékszám: 3H2Á5. (oktatófilm-időjel: 00:31:38)
Technika leírása: Álló helyzetből nagy belsőhorog akasztással. (Védelem végrehajtása: kilépés, bokaledöntéssel– Megjegyzés: nem övvizsga feladat.)
Technikai jegyzékszám 523-421-2:
5.dobás.2.lábbal.3.erőhatás-szemből.4.technika.2.állóharc.1.keménystílus.2.variáció.
Iskolagyakorlat jegyzékszám: 5H2Á1. (oktatófilm-időjel: 00:32:02)
Technika leírása: Álló helyzetből nagy belsőhorog ledöntéssel (domináns oldalra). (Védelem végrehajtása: védekező állás, leforgatással – Megjegyzés: nem övvizsga feladat.).
Technikai jegyzékszám 523-421-3:
5.dobás.2.lábbal.3.erőhatás-szemből.4.technika.2.állóharc.1.keménystílus.3.variáció.
Iskolagyakorlat jegyzékszám: 5H2Á2. (oktatófilm-időjel: 00:31:21)
Technika leírása: Lépésből nagy belsőhorog söpréssel (domináns oldalra). (Védelem végrehajtása: kilépés – Megjegyzés: nem övvizsga feladat.).
Technikai jegyzékszám 523-421-4:
5.dobás.2.lábbal.3.erőhatás-szemből.4.technika.2.állóharc.1.keménystílus.4.variáció.
Iskolagyakorlat jegyzékszám: 7H2Á4. (oktatófilm-időjel: 01:27:46)
Technika leírása: Álló helyzetből nagy belsőhorog akasztás - övfogásos kimerevítéssel. (Védelem végrehajtása: kilépés – Megjegyzés: nem övvizsga feladat.)
Technikai jegyzékszám 523-421-5:
5.dobás.2.lábbal.3.erőhatás-szemből.4.technika.2.állóharc.1.keménystílus.5.variáció.
Iskolagyakorlat jegyzékszám: 3H2Á7 (oktatófilm-időjel: 00:33:35)
Technika leírása: Nagy külsőhorog - nagy belsőhorog (másodszándékú akció). (Védelem végrehajtása: azonos oldalú kis külsőhorog ledöntéssel– Megjegyzés: nem övvizsga feladat.)
Technikai jegyzékszám 523-521-2:
5.dobás.2.lábbal.3.erőhatás-szemből.5.technika.2.állóharc.1.keménystílus.2.variáció.
Iskolagyakorlat jegyzékszám: 7H2Á3. (oktatófilm-időjel: 01:27:18)
Technika leírása: Álló helyzetből térdingatás övfogásos kimerevítéssel. (Védelem végrehajtása: lábkiemelés – Megjegyzés: nem övvizsga feladat.)
Technikai jegyzékszám 523-621-2:
5.dobás.2.lábbal.3.erőhatás-szemből.6.technika.2.állóharc.1.keménystílus.2.variáció.
Iskolagyakorlat jegyzékszám: 5H2Á3. (oktatófilm-időjel: 00:46:47)
Technika leírása: Álló helyzetből, kis belsőhorog ledöntéssel (domináns oldalra). (Védelem végrehajtása: védekező állás, leforgatással – Megjegyzés: nem övvizsga feladat.)
Technikai jegyzékszám 523-621-3:
5.dobás.2.lábbal.3.erőhatás-szemből.6.technika.2.állóharc.1.keménystílus.3.variáció.
Iskolagyakorlat jegyzékszám: 5H2Á4. (oktatófilm-időjel: 00:46:12)
Technika leírása: Lépésből, kis belsőhorog söpréssel (domináns oldalra). (Védelem végrehajtása: kilépés – Megjegyzés: nem övvizsga feladat.)
Technikai jegyzékszám 523-621-3:
5.dobás.2.lábbal.3.erőhatás-szemből.6.technika.2.állóharc.1.keménystílus.3.variáció.
Iskolagyakorlat jegyzékszám: 5H2Á3. (oktatófilm-időjel: 00:46:12)
Technika leírása: Lépésből, kis belsőhorog söpréssel (domináns oldalra). (Védelem végrehajtása: kilépés – Megjegyzés: nem övvizsga feladat.)
Technikai jegyzékszám 524-421-1:
5.dobás.2.lábbal.4.erőhatás-alsó.4.technika.2.állóharc.1.keménystílus.1.variáció.
Iskolagyakorlat jegyzékszám: 6H2Á6. (oktatófilm-időjel: 01:11:50)
Technika leírása: Álló helyzetből combdobás. (Védelem végrehajtása: dobásakasztás, gyors leguggolással, eltartással – Megjegyzés: nem övvizsga feladat.)
Technikai jegyzékszám 524-421-2:
5.dobás.2.lábbal.4.erőhatás-alsó.4.technika.2.állóharc.1.keménystílus.2.variáció.
Iskolagyakorlat jegyzékszám:
Technika leírása: Bokaingatás oldalra - belső combdobás / másodszándékú akció /. (Védelem végrehajtása: dobásakasztás, gyors leguggolással, eltartással – Megjegyzés: nem övvizsga feladat.)
(oktatófilm-időjel: 01:13:47)
Technikai jegyzékszám 525-521-2:
5.dobás.2.lábbal.5.erőhatás-hátulról.5.technika.2.állóharc.1.keménystílus.2.variáció.
Iskolagyakorlat jegyzékszám: 5H2Á4. (oktatófilm-időjel 00:33:18
Álló helyzetből kis külsőhorog ledöntéssel. (Védelem végrehajtása: védekező állás, leforgatással. – Megjegyzés: nem övvizsga feladat.)
Technikai jegyzékszám 525-521-3:
5.dobás.2.lábbal.5.erőhatás-hátulról.5.technika.2.állóharc.1.keménystílus.3.variáció.
Iskolagyakorlat jegyzékszám: 5H2Á6. (oktatófilm-időjel 00:32:21)
Lépésből kis külsőhorog söpréssel. (Védelem végrehajtása: kilépés. – Megjegyzés: nem övvizsga feladat.)
Technikai jegyzékszám 525-521-4:
5.dobás.2.lábbal.5.erőhatás-hátulról.5.technika.2.állóharc.1.keménystílus.4.variáció.
Iskolagyakorlat jegyzékszám: 4H2Á6. (oktatófilm-időjel: 00:47:23)
Technika leírása: Lábszár átforgatásos fejen átdobás - kis külső horog (másodszándékú akció). (Védelem végrehajtása: kilépéses bokaledöntéssel – Megjegyzés: nem övvizsga feladat.)
Technikai jegyzékszám 523-721-2:
5.dobás.2.lábbal.3.erőhatás-szemből.7.technika.2.állóharc.1.keménystílus.2.variáció.
Iskolagyakorlat jegyzékszám: 4H2Á1. (oktatófilm-időjel: 01:01:03)
Technika leírása: Álló helyzetből térdingatás. (Védelem végrehajtása: támadóláb tapadó-kéz lábszártámasztásával, kontra-leforgatás – Megjegyzés: nem övvizsga feladat.)
Technikai jegyzékszám 523-621-4:
5.dobás.2.lábbal.3.erőhatás-szemből.6.technika.2.állóharc.1.keménystílus.4.variáció.
Iskolagyakorlat jegyzékszám: 4H2Á7. (oktatófilm-időjel: 00:47:04)
Technika leírása: Válldobás - kis belső horog (másodszándékú akció). (Védelem végrehajtása: kilépéses bokaledöntéssel – Megjegyzés: nem övvizsga feladat.)
5.dobás.2.állóharc.3.kézzel.
Technikai jegyzékszám 533-121-1:
5.dobás.3.kézzel.3.erőhatás-szemből.1.technika.2.állóharc.1.keménystílus.1.variáció.
Iskolagyakorlat jegyzékszám: 2H2Á5. (oktatófilm-időjel: 00:17:50)
Technika leírása: Álló helyzetből páros lábfelrántás. (Védelem végrehajtása: Páros lábfelrántás ellen - zsákdobás. – Megjegyzés: nem övvizsga feladat.)
Technikai jegyzékszám 533-121-2:
5.dobás.3.kézzel.3.erőhatás-szemből.1.technika.2.állóharc.1.keménystílus.2.variáció.
Iskolagyakorlat jegyzékszám: 2H2Á6. (oktatófilm-időjel: 00:19:35)
Technika leírása: Nagy külsőhorog - páros lábfelrántás (másodszándékú akció). (Védelem végrehajtása: Páros lábfelrántás ellen - zsákdobás. – Megjegyzés: nem övvizsga feladat.)
Technikai jegyzékszám 533-321-1:
5.dobás.3.kézzel.3.erőhatás-szemből.3.technika.2.állóharc.1.keménystílus.1.variáció.
Iskolagyakorlat jegyzékszám: 3H2Á4. (oktatófilm-időjel: 00:30:26)
Technika leírása: Álló helyzetből, előre támasztott gáncs hátfogással. (Védelem végrehajtása: védőállás eltartással– Megjegyzés: nem övvizsga feladat.)
Technikai jegyzékszám 533-321-1:
5.dobás.3.kézzel.3.erőhatás-szemből.3.technika.2.állóharc.1.keménystílus.3.bfok2.+1. Álló helyzetből, előre támasztott gáncs hajtókafogással. Védelem végrehajtása: dobásakasztás, gyors leguggolással. 5kyu – 3 tanuló variáció. (00:30:46)
Technikai jegyzékszám 533-321-1:
5.dobás.3.kézzel.3.erőhatás-szemből.3.technika.2.állóharc.1.keménystílus.3.bfok2.+2. Álló helyzetből, előre támasztott gáncs alkartámasszal. Védelem végrehajtása: lelépés. 5kyu – 3 tanuló variáció. (00:31:03)
5.dobás.2.állóharc.4.vetődéssel.
Technikai jegyzékszám 544-122-1:
5.dobás.4.vetődéssel.4.erőhatás-alulról.1.technika.2.állóharc.2.lágystílus.1.variáció.
Iskolagyakorlat jegyzékszám: 3H2Á6. (oktatófilm-időjel: 00:18:24)
Technika leírása: Álló helyzetből, zsákdobás. Védelem végrehajtása: zsákdobás ellen gyors leguggolás, törzs kimerevítésével. 6kyu – 2 tanuló variáció.
Technikai jegyzékszám 544-221-1:
5.dobás.4.vetődéssel.4.erőhatás-alulról.2.technika.2.állóharc.1.keménystílus.1.variáció.
Iskolagyakorlat jegyzékszám: 4H2Á5. (oktatófilm-időjel: 00:45:35)
Technika leírása: Álló helyzetből, lábszár átforgatásos fejen átdobás. Védelem végrehajtása: dobásakasztás, gyors leguggolással – Megjegyzés: nem övvizsga feladat.)
Technikai jegyzékszám 544-321-1:
5.dobás.4.vetődéssel.4.erőhatás-alulról.3.technika.2.állóharc.1.keménystílus.1.variáció.
Iskolagyakorlat jegyzékszám: 5H2Á7. (oktatófilm-időjel: 00:44:45)
Technika leírása: Álló helyzetből, fejen átdobás. (Védelem végrehajtása: dobásakasztás, gyors leguggolással– Megjegyzés: nem övvizsga feladat.)
Technikai jegyzékszám 544-321-2:
5.dobás.4.vetődéssel.4.erőhatás-alulról.3.technika.2.állóharc.1.keménystílus.2.variáció.
Iskolagyakorlat jegyzékszám: 7H2Á2. (oktatófilm-időjel: 01:26:18)
Technika leírása: Álló helyzetből, fejen átdobás - álfeszítéses kimerevítéssel. (Védelem végrehajtása: félkezes malomkerék.– Megjegyzés: nem övvizsga feladat.)
5.dobás.2.állóharc.5.csípővel.
Technikai jegyzékszám 553-121-1:
5.dobás.5.csípővel.3.erőhatás-szemből.1.technika.2.állóharc.1.keménystílus.1.variáció.
Iskolagyakorlat jegyzékszám: 3H2Á3. (oktatófilm-időjel: 00:29:04)
Technika leírása: Álló helyzetből, csípődobás derékfogással. (Védelem végrehajtása: dobásakasztás, gyors leguggolással– Megjegyzés: nem övvizsga feladat.)
5.dobás.2.állóharc.5.csípővel.3.szemből.1.kstílus.1.2.afok1. Álló helyzetből, csípődobás hátfogással. Védelem végrehajtása: lábakasztás. 5kyu – 3 tanuló variáció. (00:29:27)
Technikai jegyzékszám 553-121-3:
5.dobás.5.csípővel.3.erőhatás-szemből.1.technika.2.állóharc.1.keménystílus.3.variáció.
Iskolagyakorlat jegyzékszám: (oktatófilm-időjel: 00:29:48)
Technika leírása: Álló helyzetből, csípődobás nyakfogással. (Védelem végrehajtása: lelépés– Megjegyzés: nem övvizsga feladat.)
5.dobás.2.állóharc.5.csípővel.3.szemből.1.kstílus.1.4.bfok2. Álló helyzetből, csípődobás hajtókafogással. Védelem végrehajtása: lelépés, ledöntés hátsó irányba, vetődéssel. 5kyu – 3 tanuló variáció. (00:30:08)
Technikai jegyzékszám 555-221-1:
5.dobás.5.csípővel.5.erőhatás-hátulról-húz 2.technika.2.állóharc.1.keménystílus.1.variáció.
Iskolagyakorlat jegyzékszám: 6H2Á4. (oktatófilm-időjel: 01:01:23)
Technika leírása: Álló helyzetből kaszáló csípődobás (domináns oldalra). (Védelem végrehajtása: lábakasztás – Megjegyzés: nem övvizsga feladat.)
Technikai jegyzékszám 555-221-2:
5.dobás.5.csípővel.5.erőhatás-hátulról-húz 2.technika.2.állóharc.1.keménystílus.2.variáció.
Iskolagyakorlat jegyzékszám: 6H2Á6. (oktatófilm-időjel: 01:02:39)
Technika leírása: Térdingatás - kaszáló csípődobás (másodszándékú akció, domináns oldalra). (Védelem végrehajtása: lábakasztás – Megjegyzés: nem övvizsga feladat.)
Technikai jegyzékszám 555-321-2:
5.dobás.5.csípővel.5.erőhatás-hátulról-húz.3.technika.2.állóharc.1.keménystílus.2.variáció.
Iskolagyakorlat jegyzékszám: 6H2Á5. (oktatófilm-időjel: 01:02:17)
Technika leírása: Álló helyzetből lábtámaszos csípődobás (domináns oldalra). (Védelem végrehajtása: csípőkiemelés – Megjegyzés: nem övvizsga feladat.)
5.dobás.2.állóharc.6.vállal.
Technikai jegyzékszám 563-121-1:
5.dobás.6.vállal.3.erőhatás-szemből.1.technika.2.állóharc.1.keménystílus.1.variáció.
Iskolagyakorlat jegyzékszám: 4H2Á4. (oktatófilm-időjel: 00:43:38)
Technika leírása: Álló helyzetből, válldobás karhúzásos vállcsúcs vagy „v” fogással. (Védelem végrehajtása: dobásakasztás, gyors leguggolással – Megjegyzés: nem övvizsga feladat.)
Technikai jegyzékszám 563-121-2:
5.dobás.6.vállal.3.erőhatás-szemből.1.technika.2.állóharc.1.keménystílus.2.variáció.
Álló helyzetből, válldobás karhúzásos vállcsúcs vagy „v” fogással csípőkiütéses ostorozó mozgással. Védelem végrehajtása: dobásakasztás, gyors leguggolással. 1kyu – 7 tanuló variáció. (01:25:49)
Technikai jegyzékszám 563-121-3:
5.dobás.6.vállal.3.erőhatás-szemből.1.technika.2.állóharc.1.keménystílus.3.variáció.
Iskolagyakorlat jegyzékszám: 5H2Á8. (oktatófilm-időjel: 00:44:24)
Technika leírása: Álló helyzetből, karhúzásos alkartámaszos válldobás (domináns oldalra). (Védelem végrehajtása: dobásakasztás, gyors leguggolással – Megjegyzés: nem övvizsga feladat.)
Technikai jegyzékszám 564-121-1:
5.dobás.6.vállal.4.erőhatás-alulról.1.technika.2.állóharc.1.keménystílus.1.variáció.
Iskolagyakorlat jegyzékszám: 7H2Á5. (oktatófilm-időjel: 01:18:39)
Technika leírása: Álló helyzetből, emelő válldobás. (Védelem végrehajtása: gyors leguggolással lábakasztás – Megjegyzés: nem övvizsga feladat.)
Technikai jegyzékszám 564-121-2:
5.dobás.6.vállal.4.erőhatás-alulról.1.technika.2.állóharc.1.keménystílus.2.variáció.
Iskolagyakorlat jegyzékszám: 7H2Á6. (oktatófilm-időjel: 01:18:59)
Technika leírása: Nagy belsőhorog - emelő válldobás / másodszándékú akció. (Védelem végrehajtása: dobásakasztás, gyors leguggolással, eltartással – Megjegyzés: nem övvizsga feladat.)
5.dobás.2.állóharc.7.dobáskombináció.
5.dobás.2.állóharc.7.dobáskombináció.2.lábindítás.5.hátulról.2.Lstílus.1.cfok3.+2. Csuklórögzítéssel - fejbillentéssel, nagy külsőhorog - nyakfogásos csípődobás (másodszándékú akció). Védelem végrehajtása: dobásakasztás, gyors leguggolással, eltartással. 1kyu – 7 tanuló variáció. (01:15:32)
6.támadóeszköz.
[szerkesztés]6.támadóeszköz.1.vegyianyag.1.gázspré.
6.támadóeszköz.2.ütőeszköz.1.rövidbot.1.földharc.
6.támadóeszköz.2.ütőeszköz.1.rövidbot.2állóharc.
6.támadóeszköz.3.szúróeszköz.1.kés.1.földharc.
6.támadóeszköz.3.szúróeszköz.1.kés.2állóharc.
6.támadóeszköz.4.lőfegyver.1.pisztoly.
6.támadóeszköz.1.vegyianyag.1.gázspré.
6.támadóeszköz.1.vegyianyag.1.gázspré.2.állóharc.3.szemből.1.kstílus.1.bfok.2. Könnygáz- spray ''szemből történő fújása'' esetén - védelem végrehajtása: levegő visszatartása, szórófej tenyérrel történő takarása, megragadása, - támadó tisztább levegőjű oldalára átlépés és ellenakció indítása szórófejet tartó csukló feszítésével, szórófej elvételével.
6.támadóeszköz.2.ütőeszköz.1.rövidbot.2állóharc.
6.támadóeszköz.2.ütőeszköz.1.rövidbot.2.állóharc.1.felülről.1.kstílus.1.bfok.2. Bottal támadás szemből, felülről sújtással (jobbról - balról) esetén - védelem végrehajtása: ütőtávolságból kilépés, majd kellő ritmusban ütőtávolságot belharc távolságra csökkentve, azonos oldalú felső zónavédelem, könyökhajlat fogásos keresztkulcsos karfeszítés, bot elvétel, álló helyzetből karpréses szorítás fojtással – élesztéssel.
6.támadóeszköz.2.ütőeszköz.1.rövidbot.2.állóharc.1.felülről.1.kstílus.1.bfok.2.+1. Bottal támadás szemből, felülről sújtással (jobbról - balról) esetén - védelem végrehajtása: ütőtávolságból kilépés, majd kellő ritmusban ütőtávolságot belharc távolságra csökkentve, ellen oldalú felső zónavédelem, könyökhajlat fogásos keresztkulcsos karfeszítés, bot elvétele, hátsógáncs, karpréses-leszorítás fojtással – élesztéssel.
6.támadóeszköz.2.ütőeszköz.1.rövidbot.2.állóharc.1.felülről.2.Lstílus.1.bfok.2.+2. Bottal támadás szemből, felülről sújtással (jobbról - balról) esetén - védelem végrehajtása: ütőtávolságból kilépés, majd kellő ritmusban ütőtávolságot belharc távolságra csökkentve, ellenoldalú zónavédelemmel elvezetés, azonos oldalú nyakra fogással (180°-os vagy 360°-os) perdítés jobbra, karsodrással áll alatt hullám-lerántás hátra, botelvétel.
6.támadóeszköz.2.ütőeszköz.1.rövidbot.2.állóharc.2.oldalsó.1.kstílus.1.bfok.2. Bottal támadás szemből, azonos oldalú, fej – mellmagasságú, oldalsó sújtással (jobbról – balról) esetén - védelem végrehajtása: ütőtávolságból kilépés, majd kellő ritmusban ütőtávolságot belharc távolságra csökkentve, azonos oldalú zónavédelem, térdrúgásos belső csukló feszítéssel ledöntés, bot elvétel.
6.támadóeszköz.2.ütőeszköz.1.rövidbot.2.állóharc.2.oldalsó.1.kstílus.1.bfok.2.+1. Bottal támadás szemből, azonos oldalú, fej – mellmagasságú, oldalsó sújtással (jobbról – balról) esetén - védelem végrehajtása: ütőtávolságból kilépés, majd kellő ritmusban ütőtávolságot belharc távolságra csökkentve, kétkaros zónavédelem, nagy külsőhorog ellenoldalú karsodrással, botelvétel.
6.támadóeszköz.2.ütőeszköz.1.rövidbot.2.állóharc.2.oldalsó.1.kstílus.2.bfok.2. Bottal támadás szemből, ellenoldalú, fej - mellmagasságú, oldalsó sújtással (jobbról – balról) esetén -védelem végrehajtása: ütőtávolságból kilépés, majd kellő ritmusban ütőtávolságot belharc távolságra csökkentve, azonos oldalú zónavédelem, külső csukló feszítéssel ledöntés, bot elvétel.
6.támadóeszköz.2.ütőeszköz.1.rövidbot.2.állóharc.3.szemből.1.kstílus.1.bfok.2. Bottal támadás szemből, egyenes vonalú szúrással esetén - védelem végrehajtása: szúrótávolságból kilépés, majd a bot felemás megfogásával külső oldalra fordulva, könyökfeszítés hónalj támaszban, bot elvétel.
6.támadóeszköz.3.szúróeszköz.1.kés.2állóharc.
6.támadóeszköz.3.szúróeszköz.1.kés.2állóharc.1.felső.1.kstílus.1.bfok.2. Késsel támadás szemből, azonos oldalú, felülről szúrás (jobbról - balról) esetén - védelem végrehajtása: szúrótávolságból kilépés, majd kellő ritmusban szúrótávolságot belharc távolságra csökkentve, azonos oldalú felső zónavédelem, könyökhajlat fogásos keresztkulcsos karfeszítés, kés elvétel, álló helyzetből karpréses szorítás fojtással – élesztéssel.
6.támadóeszköz.3.szúróeszköz.1.kés.2állóharc.1.felső.1.kstílus.1.bfok.2.+1. Késsel támadás szemből, azonos oldalú, felülről szúrás (jobbról - balról) esetén - védelem végrehajtása: szúrótávolságból kilépés, majd kellő ritmusban szúrótávolságot belharc távolságra csökkentve, ellen oldalú felső zónavédelem, könyökhajlat fogásos keresztkulcsos karfeszítés, kés elvétele, hátsógáncs, karpréses leszorítás fojtással – élesztéssel.
6.támadóeszköz.3.szúróeszköz.1.kés.2állóharc.2.oldalsó.1.kstílus.1.bfok.2. Késsel támadás szemből, azonos (hüvelykujj) oldalú szúrás (jobbról – balról) esetén - védelem végrehajtása: azonos oldalú oldalsó zónavédelem, gerincvonalhoz képest befelé irányuló csukló feszítéssel ledöntés, kés elvétel.
6.támadóeszköz.3.szúróeszköz.1.kés.2állóharc.2.oldalsó.1.kstílus.2.bfok.2. Késsel támadás szemből, ellen (kisujj) oldalú szúrás (jobbról – balról) esetén - védelem végrehajtása: azonos oldalú zónavédelem, gerincvonalhoz képest kifelé irányuló csukló feszítéssel ledöntés, kés elvétel.
6.támadóeszköz.3.szúróeszköz.1.kés.2állóharc.3.szemből.1.kstílus.1.bfok.2. Késsel támadás szemből, mellmagasságú egyenes vonalú szúrás esetén (jobbról – balról) esetén - védelem végrehajtása: szúrótávolságból kilépés, vagy kitérő elhajlással, kéz megfogásával külső oldalra fordulva, könyökfeszítés hónalj támaszban, kés elvétel.
6.támadóeszköz.3.szúróeszköz.1.kés.2állóharc.4.alulról.1.kstílus.1.bfok.2. Késsel támadás szemből alulról jövő szúrás esetén (jobbról – balról) esetén - védelem végrehajtása: villafogással, belső – körforgásos mögé kerülés, hátsó-könyökcsavarással.
6.támadóeszköz.3.szúróeszköz.1.kés.2állóharc.4.alulról.1.kstílus.1.bfok.2.+1. Késsel támadás szemből alulról jövő szúrás esetén (jobbról – balról) esetén - védelem végrehajtása: villafogással, külső – körforgásos válltámaszos könyökfeszítés.
6.támadóeszköz.4.lőfegyver.1.pisztoly
6.támadóeszköz.4.lőfegyver.1.pisztoly.2.állóharc.3.szemből.1.kstílus.1.bfok2. Pisztollyal fenyegetés szemből testközépre tartás közelről (jobbról – balról) esetén védelem végrehajtása: megadói gesztus, vagy elkerülhetetlen szükség esetén figyelemeltereléssel, kellő pillanat kiválasztással, tenyérrel pisztolyt tartó kézelsodrás külső oldalra fordulva, külső csukló feszítéssel ledöntés, pisztoly elvétel.
6.támadóeszköz.4.lőfegyver.1.pisztoly.2.állóharc.3.szemből.1.kstílus.1.bfok2.+1. Pisztollyal fenyegetés szemből fejre tartás közelről (jobbról – balról) esetén védelem végrehajtása: megadói gesztus, vagy elkerülhetetlen szükség esetén figyelemeltereléssel, kellő pillanat kiválasztással, tenyérrel pisztolyt tartó kézelsodrás külső oldalra fordulva, külső csukló feszítéssel ledöntés, pisztoly elvétel.
6.támadóeszköz.4.lőfegyver.1.pisztoly.2.állóharc.2.oldalról.1.kstílus.1.bfok2. Pisztollyal fenyegetés oldalról testközépre tartás közelről (jobbról – balról) esetén védelem végrehajtása: megadói gesztus, vagy elkerülhetetlen szükség esetén figyelemeltereléssel, kellő pillanat kiválasztással, alsó zónavédelemmel pisztolyt tartó kézelsodrás védő hátirányába, külső oldalra fordulva, külső csukló feszítéssel ledöntés, pisztoly elvétel.
6.támadóeszköz.4.lőfegyver.1.pisztoly.2.állóharc.2.oldalról.1.kstílus.1.bfok2. Pisztollyal fenyegetés oldalról fejre tartás közelről (jobbról – balról) esetén védelem végrehajtása: megadói gesztus, vagy elkerülhetetlen szükség esetén figyelemeltereléssel, kellő pillanat kiválasztással, felső zónavédelemmel pisztolyt tartó kézelsodrás védő hátirányába, külső oldalra fordulva, álló helyzetből karpréses szorítás fojtással – élesztéssel.
6.támadóeszköz.4.lőfegyver.1.pisztoly.2.állóharc.2.oldalról.1.kstílus.1.bfok2.+1. Pisztollyal fenyegetés oldalról fejre tartás közelről (jobbról – balról) esetén védelem végrehajtása: megadói gesztus, vagy elkerülhetetlen szükség esetén figyelemeltereléssel, kellő pillanat kiválasztással, felső zónavédelemmel pisztolyt tartó kézelsodrás védő hátirányába, külső oldalra fordulva, külső csukló feszítéssel ledöntés, pisztoly elvétel.
6.támadóeszköz.4.lőfegyver.1.pisztoly.2.állóharc.5.hátulról.1.kstílus.1.bfok2. Pisztollyal fenyegetés hátulról testközépre tartás közelről (jobbról – balról) esetén védelem végrehajtása: megadói gesztus, vagy elkerülhetetlen szükség esetén figyelemeltereléssel, kellő pillanat kiválasztással, alsó zónavédelemmel pisztolyt tartó kézelsodrás külső oldalra fordulva, külső csukló feszítéssel ledöntés, pisztoly elvétel.
6.támadóeszköz.4.lőfegyver.1.pisztoly.2.állóharc.5.hátulról.1.kstílus.2.bfok2. Pisztollyal fenyegetés hátulról fejre tartás közelről (jobbról – balról) esetén védelem végrehajtása: megadói gesztus, vagy elkerülhetetlen szükség esetén figyelemeltereléssel, kellő pillanat kiválasztással, felső zónavédelemmel pisztolyt tartó kézelsodrás védő hátirányába, külső oldalra fordulva, álló helyzetből karpréses szorítás fojtással – élesztéssel.
6.támadóeszköz.4.lőfegyver.1.pisztoly.2.állóharc.5.hátulról.1.kstílus.2.bfok2.+1. Pisztollyal fenyegetés hátulról fejre tartás közelről (jobbról – balról) esetén védelem végrehajtása: megadói gesztus, vagy elkerülhetetlen szükség esetén figyelemeltereléssel, kellő pillanat kiválasztással, Felső zónavédelemmel pisztolyt tartó kézelsodrás védő hátirányába, külső oldalra fordulva, külső csukló feszítéssel ledöntés, pisztoly elvétel.
7.pusztakezes-kombinációk.
[szerkesztés]7.pusztakezes-kombinációk.2.egy-támadó.
Technikai jegyzékszám 616-232-04-01 (kombinációs kód: 454):
7.pusztakezes-kombinációk.1.egy-támadó.6.erőhatás-vegyes.2.állóharc.3.vegyesstílus. 2.nehéz-4.
04.technikacsoport-fogás4+dobás5+fogás4.01.variáció.
Iskolagyakorlat jegyzékszám: 7Ö2Á4. (oktatófilm-időjel: 01:15:32)
Technika leírása: Vesztes (1. akció): támadólépéssel azonos oldalú hajtókafogás ellen (jobbról-balról) - győztes (1. akció): – csuklórögzítéssel- fejbillentéssel, nagy külsőhorog - nyakfogásos csípődobás (másodszándékú akció), - karpréses rézsútleszorítás.
Technikai jegyzékszám 616-332-02-01(kombinációs kód: 253-4):
7.pusztakezes-kombinációk.1.egy-támadó.6.erőhatás-vegyes.3.vegyesharc-á+f.3.vegyesstílus.2.nehéz-4. 02.technikacsoport-ütés2+dobás5+rúgás3+fogás4.01.variáció.
Iskolagyakorlat jegyzékszám: 7Ö2Á1. (oktatófilm-időjel: 01:16:17)
Technika leírása: Vesztes (1. akció): jobb támadólépéssel is azonos oldalú felsőütés ellen – győztes (1. akció): azonos oldalú felső-zónavédelem. Vesztes (2. akció): sikeres nagy külsőhorog - nagy belsőhorog (másodszándékú akció). Vesztes (3. akció): - háton fekve oldalról jövő rúgással szemben – győztes (2. akció): gubózó technikával, lábtaszításos ledöntéssel, karpréses rézsútleszorítás.
Technikai jegyzékszám 611-332-01-01 (kombinációs kód: 254):
7.pusztakezes-kombinációk.1.egy-támadó.1.erőhatás-első.3.vegyesharc-á+f.3.vegyesstílus.2.nehéz-4.
01.technikacsoport-ütés2+dobás5+fogás4.01.variáció.
Iskolagyakorlat jegyzékszám: 7Ö2Á2. (oktatófilm-időjel: 01:15:32)
Technika leírása: Vesztes (1. akció): jobb támadólépéssel is azonos oldalú felsőütése ellen – győztes (1. akció): azonos oldalú felső-zónavédelem, - majd balkezes csuklóhoroggal, jobbkezes fejbillentéssel, jobbra nagy külsőhorog ellenakció. Vesztes (2. akció): kilép hátra a nagy-külsőhorog ellenakcióból, - győztes (2. akció): nyakfogásos csípődobást (másodszándékú akció) hajt végre, karpréses rézsútleszorítással.
Technikai jegyzékszám 616-332-03-01 (kombinációs kód: 354):
7.pusztakezes-kombinációk.1.egy-támadó.6.erőhatás-vegyes.3.vegyesharc-á+f.3.vegyesstílus.2.nehéz-4.
03.technikacsoport-rúgás3+dobás5+fogás4.03.variáció.
Iskolagyakorlat jegyzékszám: 7Ö2Á3. (oktatófilm-időjel: 01:16:17)
Technika leírása: Vesztes (1. akció): szemben álló gyomormagasságú előre rúgás ellen - győztes (1. akció): azonos oldalú zónavédelem. Vesztes (2. akció): háttal álló támadó gyomormagasságú hátra rúgása ellen - – győztes (2. akció): azonos oldalú zónavédelem. Vesztes (3. akció): szemben álló támadó gyomormagasságú oldalsó rúgása ellen – győztes (3. akció): azonos oldalú zónavédelemmel, kétoldalú válltámasszal, kis külsőhorog, karpréses rézsútleszorítással.
''7.pusztakezes-kombinációk.2.egy-támadó. 4.fogás.2.állóharc.6.fojtások.+4.fogás.1.földharc.2.feszítések.2.Lstílus.1.bfok2.''
4.fogás.2.állóharc.6.fojtások.3.szemből.2.Lstílus.1.bfok2. Szemből történő nyújtott karú pusztakezes fojtás ellen - védelem végrehajtása: fejen átdobás lovagló-üléses ráfordulással, - szabadulás lovagló-ülés ellenében, leforgatásos haj tépőkéz és szembenyúlásos mérgezett kéz technikával,
+4.fogás.1.földharc.3.fojtások.3.szemből.1.kstílus.1.1.bfok2.+1. Külső hajtókafogású keresztfojtás (fojtást fogó: láb-közötti, térdelő helyzetben). Védelem végrehajtása: szabadulás leforgatásos haj tépőkéz és szembenyúlásos mérgezett kéz technikával,
+4.fogás.1.földharc.2.feszítések.2.könyök.1.kstílus.2.bfok2. Szembenyúlás ellen - védelem végrehajtása: fej-melletti kar-keresztkulcsos könyökfeszítés. (01:17:32)
''7.pusztakezes-kombinációk.2.egy-támadó.3.rugás. 2.Lstílus.1.bfok2.''
Technikai jegyzékszám 616-232-05-01 (kombinációs kód: 454-4):
7.pusztakezes-kombinációk. 1.egy-támadó.6.erőhatás-vegyes.3.vegyesharc-á+f.3.vegyesstílus.2.nehéz-5.
05.technikacsoport-fogás4+dobás5+fogás4+fogás4.01.variáció.
Iskolagyakorlat jegyzékszám: 7Ö2Á5. (oktatófilm-időjel: 01:17:32)
Technika leírása: Vesztes (1. akció): Szemből történő nyújtott karú pusztakezes fojtás ellen - győztes (1. akció): fejen átdobás lovagló-üléses ráfordulással, - Vesztes (2. akció): szabadulás lovagló-ülés ellenében, leforgatásos haj tépőkéz és szembenyúlásos mérgezett kéz technikával, - folytatva külső hajtókafogású keresztfojtás (fojtást fogó: láb-közötti, térdelő helyzetben). – győztes (3. akció): szabadulás leforgatásos haj tépőkéz és szembenyúlásos mérgezett kéz technikával. Vesztes (4. akció): szembenyúlás ellen – győztes (4. akció): fej-melletti kar-keresztkulcsos könyökfeszítés.
7.pusztakezes-kombinációk.3.két-támadó.
7.pusztakezes-kombinációk.3.két-támadó.2.oldalról.+2.oldalról .3.vstílus.1.cfok3. Védekezés két oldalról jövő két támadó ellen kiinduló helyzetből. (01:21:01)
7.pusztakezes-kombinációk.3.két-támadó.3.szemből.+3.szemből.3.vstílus.1.cfok3. Védekezés szemből jövő két támadó ellen kiinduló helyzetből. 01:20:02)
7.pusztakezes-kombinációk.3.két-támadó.2.oldalról.+2.oldalról .3.vstílus.1.cfok3. Védekezés két oldalról jövő két támadó ellen kiinduló helyzetből. (01:21:01)
7.pusztakezes-kombinációk.3.két-támadó.3.szemből.+3.szemből.3.vstílus.1.cfok3. Védekezés szemből jövő két támadó ellen kiinduló helyzetből. 01:20:02)
7.pusztakezes-kombinációk.3.két-támadó.3.szemből.+5.hátulról.3.vstílus.1.cfok3.Védekezés elölről, hátulról jövő két támadó ellen kiinduló helyzetből. (01:24:45)
7.pusztakezes-kombinációk.5.küzdelem.
7.pusztakezes-kombinációk.5.küzdelem.1.pusztakezes.1.esés.+4.fogás.2.judo.5x1perc. Küzdelmi ismeretek a Judo érintésen alapuló versenyszabályai szerint (dobás, leszorítás, karfeszítés, fojtás) 5x1 perc küzdelmi idővel, taktikai feladatokkal (rekord, közbetámadásos, kontraakciós, passzív védekező, lavírozó taktika szerint).
7.pusztakezes-kombinációk.5.küzdelem.1.pusztakezes.2.ütés.+3.rugás.3.karate.5x1perc. Küzdelmi ismeretek a karate érintés nélküli versenyszabályai szerint (ütés, rúgás) 5x1 perc küzdelmi idővel, taktikai feladatokkal (rekord, közbetámadásos, kontraakciós, passzív védekező, lavírozó taktika szerint).
8.egészségvédelem.
[szerkesztés]8.egészségvédelem.1.elsősegélyvédelem.
8.egészségvédelem.2.mozgás.1.gimnasztika.
8.egészségvédelem.3.táplálkozás.
8.egészségvédelem.4.lelki-értelmi-érzelmi.1.koncentrálás.
8.egészségvédelem.4.lelki-értelmi-érzelmi.2.relaxálás.
8.egészségvédelem.4.lelki-értelmi-érzelmi.3.meditálás.
1.elsősegélyvédelem.
Technikai jegyzékszám 911-121-1:
8.egészségvédelem.1.elsősegélyvédelem.1.mentő-szállítás.1.technika.2.állóharc.1.keménystílus. 1.variáció.
Iskolagyakorlat jegyzékszám: 6Ö2EV1. (oktatófilm-időjel: 00:50:44)
Technika leírása: Magatehetetlen személy mentése életveszélyes helyről. Védelem végrehajtása: Rautek - féle műfogással.
Technikai jegyzékszám 911-121-2:
8.egészségvédelem.1.elsősegélyvédelem.1.erőhatás-mentő-szállítás.1.technika.2.állóharc.1.keménystílus. 2.variáció.
Iskolagyakorlat jegyzékszám: 6Ö2EV2. (oktatófilm-időjel: 00:51:14)
Technika leírása: Járóképtelen személy szállítása. Védelem végrehajtása: Horváth féle hevederfogással.
Technikai jegyzékszám 912-122-1:
8.egészségvédelem.1.elsősegélyvédelem.2.erőhatás-izomgörcs.1.technika.2.állóharc.2.lágystílus. 1.variáció.
Iskolagyakorlat jegyzékszám: 6Ö2EV3. (oktatófilm-időjel: 00:55:49
Technika leírása: Gyomorszáj-ütésből eredő izomgörcs. Védelem végrehajtása: oldása - kifeszítéssel, rázogatással, masszírozással.)
Technikai jegyzékszám 913-121-1:
8.egészségvédelem.1.elsősegélyvédelem.3.erőhatás-vérzés.1.technika.2.állóharc.1.keménystílus.
1.variáció.
Iskolagyakorlat jegyzékszám: 6Ö2EV4. (oktatófilm-időjel: 00:51:34)
Technika leírása: Comb és felkar ütőeres vérzés. Védelem végrehajtása: önmentés szorító-kötéssel.
Technikai jegyzékszám 914-122-1:
8.egészségvédelem.1.elsősegélyvédelem.4.erőhatás-ájulás.1.technika.2.állóharc.2.lágystílus.1.variáció.
Iskolagyakorlat jegyzékszám: 7H2EV1. (oktatófilm-időjel: 00:53:10)
Technika leírása: Fehér ájulás. Védelem végrehajtása: lábak megemelésével.
Technikai jegyzékszám 914-222-1:
8.egészségvédelem.1.elsősegélyvédelem.4.erőhatás-ájulás.2.technika.2.állóharc.2.lágystílus.1.variáció.
Iskolagyakorlat jegyzékszám: 7H2EV2. (oktatófilm-időjel: 00:53:10)
Technika leírása: Vörös ájulás. Védelem végrehajtása: Ülő helyzetbe hozással.
Technikai jegyzékszám 915-322-1:
8.egészségvédelem.1.elsősegélyvédelem.5.erőhatás-ájulás.3.technika.2.állóharc.2.lágystílus.1.variáció.
Iskolagyakorlat jegyzékszám: 7H2EV3. (oktatófilm-időjel: 00:53:47)
Technika leírása: Fojtásból eredő ájulás. Védelem végrehajtása: vérkeringést elősegítő nyomás fejre.
Technikai jegyzékszám 916-122-1:
8.egészségvédelem.1.elsősegélyvédelem.6.erőhatás-eszméletvesztés.1.technika.2.állóharc.
2.lágystílus.1.variáció.
Iskolagyakorlat jegyzékszám: 7H2EV4. (oktatófilm-időjel: 00:54:29)
Technika leírása: Eszméletét vesztett személy. Védelem végrehajtása: élesztése - az elsősegélynyújtás ABC ismeretével (imitált mozgással).
9.szellemi-önvédelelem.
[szerkesztés]9.szellemi-önvédelelem.1.viselkedés-stratégiák.
9.szellemi-önvédelelem.2.viselkedés-technikák.
9.szellemi-önvédelelem.3.viselkedés-taktikák.
2004.07.28.
◄--- Vissza a címlapra Tartalomjegyzék ---► Következő lap: Judo/3.3. Edzésterv. Judo szabadidősport és önvédelem éves edzésterv