Heraldikai lexikon/Vizkelety Béla

Vizkelety Béla 2014.12.13

Egy történeti képrajzoló pályamodellje: Vizkelety Béla (1825-1864). In: „Képes Világ”. Tudományos konferencia a 19. századi magyarországi illusztrált sajtóról. Tanulmányok Budapest Múltjából XXXIX. Szerk.: Szvoboda Dománszky Gabriella. Budapest, 2014, 331-378.

[RÉSZLET]

A „magyar régészeti festészet úttörője”: Vizkelety Béla (1825-1864)

Az illusztrátor festő

A sajtó számára dolgozó rajzolók többsége számára a folyóiratok pusztán megélhetési forrást jelentettek, művészpályájuk indulását segítő kitérőt. A hazai művészvilág első „sajtómunkásaként” Jankó Jánost szokás felemlíteni, aki jórészt zsánerképei és karikatúrái révén sodródott a zsurnaliszta világba. Őt megelőzően azonban már magába szippantott egy életművet a tömegkultúra sebesen uralomra jutó univerzuma: Vizkelety Béla nevét az utókor szinte kizárólag a képesújságoknak köszönhetően ismerheti. Életműve „elmerülése” azért is különös, mert alkotásai nagyrészt a történeti kompozíciók megbecsült műfajához kötődtek. Mára mégsem tudunk bizonyosan egyetlen olajfestményt sem kötni nevéhez, munkái kizárólag grafikai sokszorosításban maradtak fenn, ami az utókor szemében végzetesen devalválta és az efemer, alkalmi művészet körébe utalta munkásságát. Holott korai, 1864-ben bekövetkezett halála idején Vizkelety egyike volt az ország legismertebb történeti festőinek. Az Ország Tükrében megjelent nekrológjában Szokoly Viktor az eszmélő nemzeti festészet súlyos veszteségeként értékelte annak halálát, akinek művei „ezer meg ezer példányban terjedtek szét a testvér hazában, ugy hogy alig van az országban falu, a hol e képeket ne lehetne látni. Hogy mily hatása volt e képeknek a közérzületre, 1860 előtti lapjaink mutatják, melyekben az ítészet elismerőleg szólt azokról, s hol költők lelkesítő dalokat írtak azon eszmék fölött, miket a festész vásznára tett.”[1]

Egykori megbecsülését mi sem jelezte jobban, mint hogy Az Ország Tükre mellett a Képzőművészeti Társulat évkönyve adott helyet nekrológjának.[2] Ezt követően csupán szűkebb pátrirája, a Délvidék tartotta számon egykor országosan ünnepelt szülöttjét.[3] Vizkelety családi hátterére, pályakezdésére vonatkozó legrészletesebb adataink bátyja, a festészetben szintén jártas Vizkelety Imre jóvoltából ismeretesek, aki a társulati évkönyvben idézte fel testvére alakját. Vizkelety Béla, öt fiútestvér legifjabb tagjaként 1825. november 24-én született Új-Aradon. A nagy család viszonylagos jólétét és társadalmi megbecsülését az apa, Vizkelety Ignác személye biztosította, aki legkisebb fia születésekor már főszolgabíró volt. A Vizkeletyek nagy múltú famíliaként tartották számon magukat, őseiket az Anjou-királyok korára vezették vissza. Ez a családi tradíció minden bizonnyal szerepet játszott Vizkelety Béla történeti érzékenységének kialakulásában. A testvérek művészi hajlamukat édesanyjuktól örökölték: Gusztáv a faragásban, Ignác a kőmetszésben mutatkozott tehetségesnek. Ám Béla mellett egyedül Imre bátyja előtt nyílt meg a művészi siker lehetősége: 1841-től rövid ideig a bécsi akadémián tökéletesítette rajztudását, noha később családja eltartása végett hivatali állást vállalt, jövedelmét portrék festésével egészítette ki.[4] Vizkelety Béla elemi iskoláit szülővárosában és Pesten végezte, majd Temesváron bölcsészeti és jogtudományi tanulmányokat folytatott. A festészettel is itt kezdett el komolyabban foglalkozni, apja halála után rajztanításból tartotta fenn magát. Vélhetően Imre bátyja irányításával sajátította el az olajfestés technikáját, egyik első olajfestésű munkája Wesselényi Miklós báró arcképe volt.

Történeti érdeklődése már korán megmutatkozott, 16 évesen rajzolt, „Gorove István követté választása” című, sokalakos kompozíciója általános feltűnést keltett a városban. A nemzeti história hőseivel főleg Jósika Sámuel regényei révén ismerkedett meg, amelyek ihletésére történeti illusztrációkat készített. Mivel a szabadságharcban nemzetőrként vett részt, a világosi bukás után hónapokig Imre bátyja bújtatta. A kényszerű tétlenség hónapjait festői technikájának tökéletesítésére használta fel, valamint ekkor kezdett a magyar történelmi várak megörökítésébe. 1850-ben Aradra, majd bátyját követve, Lugosra költözött. Itt kapta első megrendelését olajfestésű históriai kompozícióra.[5] E sikeresen teljesített megbízás bizonyára megerősítette elhatározásában, hogy festői pályára lép.

Miután 1855 végén Pestre érkezett, már portrék mellett oltárképekre és történelmi tárgyú jelenetekre is kapott felkéréseket. Bátyja értesülései szerint néhány hónap múltán Bécsbe ment, ahol az akadémián folytatta művészi tanulmányait.[6] A császárvárosban töltött idejét Vizkelety a képtárak látogatása mellett történeti forráskutatásokra használta fel, tökéletesítve kosztüm- és fegyvertörténeti ismereteit. Az esztendő végén már a pesti Műegylet tárlatán is megjelent néhány műve, köztük két tanulmányfeje és egy zsánerjelenete, 1857 januárjában pedig „Kenyérmezői csata” című kompozíciójával históriai festőként is bemutatkozott a fővárosi közönség előtt.[7] A magyarok győztes csatáját megidéző műve már a közismert író és szerkesztő, Vahot Imre szorgalmazására készült.[8] Monumentális igényű, egyszerre sodró lendületű és lenyűgözően részletgazdag csataképe a kritikusok körében is elismerést aratott. Talán e sikere is közre játszott abban, hogy a korszak egyik legnépszerűbb történeti elbeszélője, a regényes históriáiról ismert Remellay Gusztáv 1857-ben Vizkelety Bélával rajzoltatott két illusztrációt török korban játszódó románjához.[9]

Országos hírnévre azonban talán sosem tett volna szert Vizkelety Béla Vahot Imre nélkül, aki a Napkelet szerkesztőjeként évekig megrendelésekkel látta a pályakezdő művészt. Vahot korszerű nemzeti sajtóról alkotott elképzelésében nagy szerepet kapott az illusztráció és azon keresztül a magyar művészet pártolása. Koncepcióját legteljesebben a Napkeletben (1857-1862) valósíthatta meg, amiben nem kis része volt munkatársának, Vizkelety Bélának, aki 1862-ben már a lap kiadó tulajdonosává lépett elő. 1857 és 1862 között a festő nyolc históriai kompozícióját küldte szét előfizetőinek a folyóirat. A nagyméretű, Bécsben nyomatott litografált műlapok zömmel a magyar múlt legfényesebb korszakához, a Hunyadiak uralmához és az erdélyi fejedelmek korához kötődtek. Bennük szerencsésen találkozott Vahot pozitív történelemszemlélete Vizkelety részleteiben hiteles, ám minden drámaiságot nélkülöző, derűs múltképével. A jó minőségű sokszorosításnak köszönhetően a Napkelet „Történelmi Képcsarnokának” kompozíciói országos ismertségre tettek szert. A Hunyadiház diadalát Kovács Mihály is lemásolta, a Mátyás az igazságos címen ismert kompozíciónak pedig több olajfestésű kópiája ismert. Ez utóbbi jelenet – a popularizálódás kétségtelen jeleként – óraképként is forgalomba került.[10]

Vahot már korábban is sikeresen hasznosította kulturális befolyását, társasági kapcsolatait ifjú tehetségek istápolására. Petőfi Sándor mellett talán legsikeresebb „felfedezettje” Vizkelety volt, akinek nevét a kor minden újszerű technikai eszközére kiterjedő hírveréssel népszerűsítette. Legsikerültebb történeti tárgyú litográfiáit (szokatlan módon) a Műegylet tárlatain mutatta be, egyszerre reklámozva saját lapját és a tervező művész személyét. Folyóiratában tudatosan építette „vezető művésze” arculatát, rendszeresen beszámolt Vizkelety készülő munkáiról, utazásairól, elkészült műlapjait kimerítően elemezte, bőségesen méltatva művészi erényeit. Vahot közbenjárására kibontakozó sikerének köszönhetően Esterházy Pál és gróf Pálffy Pál vállalta az ifjú festő külföldi tanulmányútjának fedezését. Kulini Nagy Benő, a folyóirat irodalmi mecénása pedig felajánlotta, hogy az utazás költségeit állva magával viszi Vizkeletyt Itáliába.[11] 1858-ban a Napkelet közölte a művész arcképét, majd a Hunyadiház diadala sikerét követően Gaal Imre még költeményt is írt a festőhöz.[12]

Vizkelety változatos karaktereket felvonultató, részletgazdag mesélőkedvvel teli képi világa roppant sikeresnek bizonyult az 1860 körüli évek bizakodó politikai légkörében.[13] Érthető, hogy a korszak legnépszerűbb illusztrált női lapja, a Családi Kör is munkatársai közé csábította, így 1860-tól haláláig dolgozott Kánya Emília folyóiratának. A nemzeti múlt hősnőinek életéből merített jeleneteit a lap többnyire igényes kivitelű jutalomképek formájában küldte szét előfizetői között. Népszerűségét jelezte, hogy Vizkelety 1860-ban már egyszerre hat képes folyóiratnak dolgozott. A Napkelet és a Családi Kör mellett a Budapesti Képes Lap, a Nefelejts és a Népújsága számára rajzolt históriai jeleneteket, 1862-ben pedig Remellay Gusztáv történeti elbeszéléseit illusztrálta Az Ország Tükrében.

Az 1860-as évek az útkeresés ideje volt számára. Ez idő tájt mind közelebb került a színpad világához, viselettörténeti ismereteinek híre ment és mind több felkérést kapott színpadi jelmezek, díszletek tervezésére. Mindeközben a fényképezéssel is megpróbálkozott: 1862 végén arról szóltak a híradások, hogy fotográfiai műtermet nyitott.[14] Korai halála azonban megakadályozta új irányú, színházi, fényképészeti kísérleteinek kibontakozását.

Kortársai megbecsülésének jeleként a sajtó mellett nekrológot közölt róla az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat Évkönyve is. Bátyja, Vizkelety Imre jóvoltából a Társulathoz került művészeti hagyatéka, így viselettörténeti munkái és művészeti szakkönyvtára.[15]

[1]

[1] Garam [Szokoly Viktor]: Vizkelety Béla. OT, 1864/27, szeptember 21, 313.; A cikket portréja kíséri: Vizkelety Béla (Született 1825-ben – kereszt 1864, jul. 22-én) J. b. l.: „Marastoni Jos. 1864” Kőrajz. Uo.

[2] Vizkelety 1865

[3] Berkeszi 1910

[4] Vizkelety Imre (1819-1895) részletes életrajza: Berkeszi 1910, 73-76.; Egy arcképét reprodukálja: Kopp 1941, 32. kép

[5] IV. Béla megmentése Forgács által, IV. Béla megérkezése a tatárok pusztítása után – Vizkelety 1865

[6] Fleischer Gyula jegyzéke nem igazolja tanulmányait. – Fleischer 1935

[7] A Pesti Műegylet által 1856. évi september 16-tól october 13-ig kiállított művek lajstroma. Kat. 22. Női tanulmányfő. Kat. 23. Férfi tanulmányfő. – Szvoboda 2007, 397.; A Pesti Műegylet által 1856. évi october 15-től november 13-ig kiállított művek lajstroma. Kat. 18. A felolvasás. – Szvoboda 2007, 398.; A Pesti Műegylet által 1857. évi januar 15-től februar 13-ig kiállított művek lajstroma. Kat. 3. Kenyérmezői csata. – Szvoboda 2007, 401. – Utóbbi reprodukálva: Ambrózy 1940, 129-130., 56. kép;

[8] Szvoboda 2007, 183-184.

[9] Remellay Gusztáv: Józsa a kis janicsár. Pest, 1857.

[10] Ludányi 1987, 131. – Nagyházy Galéri, 8. aukció, 235. szám; Ismeretlen mester: Mátyás az igazságos. 1860-as évek. Fémlemez, olaj, kerettel együtt 96 x 106 cm. IM, ltsz.: 53.1998

[11] Napkelet, 1858/14, április 4., 224.; Uo. 1858/46, november 14., 735; Uo. 1858/52, december 26., 815; Uo, 1859, 79.

[12] Gaal Imre: Vizkeletyhez. Napkelet, 1858/15, április 11., 235.

[13] Fiziognómiai érdeklődéséről tanúskodik, hogy Szokoly Imre ilyen tárgyú értekezését Vizkeletynek ajánlotta: Szokoly Viktor: Lavater arczisme-szabályai (Vizkelety Bélának, mint arcztanulmányozónak.) Napkelet, 1859, 203.

[14] Farkas Zsuzsa: Festő-fényképészek 1840-1880. Magyar Fotográfiai Múzeum, Budapest, 2005, 243-244.

[15] Utóbbi jegyzékét az OMKT évkönyve is közölte. Lásd a függelékben.[2]

https://commons.wikimedia.org/wiki/Category:B%C3%A9la_Vizkelety