Heraldikai lexikon/Thaly Kálmán

A Wikikönyvekből, a szabad elektronikus könyvtárból.
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Thaly Kálmán.jpg
Thaly Kálmán,.jpg

Thaly Kálmán.

Ismertető szöveg: «A magyar nemzet története» szerkesztője és írói. «A magyar nemzet története» czímmel megindult jeles munka, a melyet Szilágyi Sándor szerkeszt és az Athenaeum bocsát közre, kétségtelenül egyik legmaradandóbb emléke lesz az ezredéves multunkat ünneplő szellemi törekvéseknek. Bármily különféle, fontosabbnál fontosabb nyilvánulásait állítsa elénk a magyar genius a műveltségnek minden ágában: első sorban történetiróinkra vár az a nagy feladat, hogy tiszta világításban mutassák be az átélt hosszú idő viszontagságos küzdelmeit a most élő nemzedéknek. Csak akkor ünnepelhetjük valódi lelkesedéssel hazánk megalapításának ezredik évfordulóját, ha megismerjük a letűnt századok történelmét; ha tudjuk, mily vészes hányatásokon kellett nemzetünknek átesnie, hogy államalkotó erejét nemcsak megőrizze, hanem gyarapítsa, szilárdítsa is. Csak akkor fogjuk valódi kegyelettel őseink emlékét ünnepelni, ha lelki szemeink elé állítva látjuk azt a nagy munkát, a melylyel a mai Magyarország alapjait megvetették. E gondolat ösztönözte a magyar történetirókat az említett nagy mű létesítésére; ez serkentette a derék szerkesztőt, Szilágyi Sándort, hogy kiváló történettudósaink sorából épen azokat nyerje meg vállalatának, a kik egy-egy korral már régebben behatóan foglalkoztak, tehát közreműködésük már eleve biztosíték a tudományos sikerre nézve. Magától értetik, hogy nem minden kiváló történetírónk vesz részt a mű írásában; de a kik részt vesznek, régiek és újabbak, valamennyien nagy buzgalommal végzik feladatukat. ...ez alkalommal történetíróink közül bemutatjuk a nagy szabású mű íróit... (Forrás: Vasárnapi Ujság, 1895. szeptember 8.)


Thaly Kálmán, (Csép, 1839. január 3. - Zablát, 1909. szeptember 26.) költő, író, tiszteletbeli bölcsészdoktor, a Magyar Tudományos Akadémia tiszteleti tagja, országgyűlési képviselő. Jókai Mór másodunokatestvére. (Forrás: Wikipédia)