Heraldikai lexikon/Szalamandra

Névváltozatok:

salamandra: mérges tarka gyék, salamander (Pápai/Bod 544.)

Szalamander (salamandra, salamandre, Salamander). (Bárczay 154.)

hu: étőgyík, en: salamander

Rövidítések:

Gyíkszerű képzeletbeli lény, melyet lángoktól körülvéve ábrázolnak. Az angol heraldikában néha kutyaszerű, tűzokádó, oroszlánfarkú lényként is szerepel, mely néha tűzben is áll. Ezt kutyaszalamandrának is lehet nevezni, hogy megkülönböztessük a szokványos szalamandrától.

A legenda szerint olyan foltos gyík, amely kiállja a tűz lángjait. A szalamandra teste tapintásra Plinius szerint szokatlanul hideg, ezért ha tűzbe vetik, eloltja azt. Marco Polo szerint azonban ez csak mese, mert egyetlen állat sem képes megélni a tűzben. Szerinte a szalamandra a Földben megtalálható éghetetlen alkotórész. Beszámol egy a tatárországi hegyekben talált szalamandra-érről, amiből azt a következtetést vonja le, hogy az ún. szalamandra-gyapjú nem más, mint az ókoriak "asbestos" fogalma, amiből könnyen megérthető, hogy miért lett az asbestos a szalamandra gyapjúja. A középkori babonában a szalamandra emberszerű lény volt, mely a tűzben élt (görög salambeander, 'kéményember'). Az ókoroak a tűztől nemzett és abban élő lényként írták le, olyan elemként, amely elengedhetetlen módon pusztító az élet számára. Plinius szerint (10. könyv, 67.) olyan gyík, mely a legmelegebb tüzet keresi a szaporodáshoz, de a teste hidegével elnyomja azt. Szent Epifániusz szerint a szalamandra és a jácint drágakő a kitartó hit jelképei, mely győzedelemeskedik a szenvedélyeken. Paracelsus szerint a szalamandra a tűz elemi lelke; a levegőben szilfidek, a vízben nimfák, a föld alatt pygmaenek, a tűzben szalamanderek, tehát különféle szellemek élnek. Az ókori állatszimbolikában a szalamandra a Tűz elemet jelképezhette, a sas a Levegőt, az oroszlán a Földet, a delfin pedig a Vizet. Egy népi mondóka egyik változatában a föld alatt tarka gyíkok nyargalnak. A szibériai sámánizmusban a gyík a föld mélye és a felszín közti közvetítő. A tarka étőgyíkot Moldvában rontás ellen használták, míg a (zöld) gyíkkal torokgyíkot gyógyítottak. („Az étőgyík nem olyan ződ, mint a másik, hanem olyan fekete, sárga a hasa, de termik a fődbe és, ahol fekete főd van, olyan tós helyek vannak. S aztán szokták mondani, hogy azt megölik, megétetik, s a hammát beteszik, megitatják valakivel, s azok kikelnek. Hát nem tudom, hogy igaz-e, hogy úgy itatták meg bátyámval, hogy abból holt meg (...). Mikor az ötven nap bétőtt, ű tudta, s akkor meghőtt. S akkor a száján, orrán, mindenhol mentek ki azok az étőgyékok, nagyok, úgy mentek ki belőle." Magyarfalva. Bákó vm. Bosnyák Sándor: A moldvai magyarok hitvilága. Folklór Archívum 12. 1980. 42.)

Szalamandra pajzstartók Selmecbánya címerében. A Miksa-féle bányarendtartás 1703-as kiadásának Selmecbánya-címere.[1] A monda szerint egy szalamandra mutatta meg a bányászoknak a gazdag arany- és ezüstlelőhelyeket, ami a város megalapításához vezetett.
Szalamandra pajzstartók Selmecbánya címerében. A Schmidt selmecbányai dicsőségkapu tervén lévő Selmecbánya-címer (1751)[2]
I. Ferenc francia király szalamandra címerjele
Szalamandra
Szalamandra
Szalamandra, kutyaszalamandra (1483)
Szalamandra, kutyaszalamandra