Heraldikai lexikon/Rainer Rudolf
Rainer Rudolf, néha Rezső (Nagyszombat, 1886. márc. 24-Cincinnati, 1955. márc. 23.) falerisztikai író, Rainer Pál nagyapja.
Élete[szerkesztés]
Egy hivatásos katonatiszt, Johann Rainer von Traisenhain (St. Pölten, 1830. nov. 8. - Bécs, 1899. jún. 12.), cs. és kir. őrnagy (később ezredes) fiaként született. Két fiútestvérével (Rainer Micsinyei János [Salzburg, 1879. máj. 26. - Budapest, 1937. júl. 20.], m. kir. ezredes, és Friedrich Rainer [Nagyszombat?, 1889. - Croce di Piave-Losson, 1918. jún. 20.], cs. kir. százados[1]) együtt maga is a tiszti hivatást választotta.
A katonai alreáliskolát St. Pöltenben, a gyalogsági hadapródiskolát 1901-1905 között Bécsben végezte el. 1905-től 1918-ig - leszámítva egy rövid 1912-es, a 23. (zombori) gyalogezredbeli szolgálatot - végig a cs. és kir. 101. (békéscsabai) gyalogezrednél szolgált. A békeéveket Bécsben (1905-1910) és Nagyváradon (1910-1914) töltötte. Mint fiatal tiszt századszolgálatot látott el, s főként a legénység kiképzésével foglalkozott. A 3. századnál szolgált. Közben az altisztképző iskola tanára (1908. jan. 5.- ápr. 6.), a tartalékostiszti iskola kiképzőtisztje és tanára (1911. jan. 16. - 1912. ápr. 30.), a 33. gyalogdandárhoz beosztott parancsőrtiszt (1912. aug. 26. - szept. 14.), majd az ezrediroda parancsnoka volt (1912. okt. 31-ig). Ugyanekkor - a hátramaradt könyvei, jegyzetei alapján - nagy súlyt fektetett saját műveltségének tökéletesítésére is.
Az I. világháborúban 1914. augusztusa és 1915. novembere között három alkalommal teljesített frontszolgálatot Galíciában és az ÉK-i Kárpátokban, mint századparancsnok és zászlóalj segédtiszt. Első ízben sebesülten (Chyrow, 1914. okt.15.), másodszor és harmadszor betegen távozott a harctérről - ahová egyébként kétszer önként jelentkezett - s oda többé nem is tért vissza, valószínűleg beteges egészségi állapota és gyengébb fizikuma miatt.[2] Harctéri tevékenységéért megkapta a Katonai Érdemkereszt 3. osztályát a kardokkal és a hadidíszítménnyel.
Felgyógyulása után Temesvárott, a 61. hadkiegészítő parancsnokságon (kb. 1916. ápr.-szept.), majd Kismartonban, a katonai főreáliskolában (1917-1918) szolgált. Utóbbi helyen német nyelvet, valamint történelmet és földrajzot oktatott a növendékeknek, A háború elején hadnagy, a végén százados volt.[3] A Monarchia összeomlása után magyar állampolgárságot nyert és tovább szolgált a magyar hadseregben. A trianoni béke korlátozó rendelkezései miatt átmenetileg a Vámőrséghez nyert beosztást, s az 1920-as évek 1. felében különböző Ny-magyarországi helyőrségekben teljesített szolgálatot. 1925/1926 táján Kőszegen, a Hunyadi Mátyás Intézetben tanította a cőgereket (katonai alreáliskolai növendékeket). 1929-ben Székesfehérvárott szolgált, mint leventeparancsnok. Közben 1926/1927-ben őrnaggyá lépett elő.
A háború alatt - nagyrészt talán önhibáján kívül - csak aránylag rövid időt töltött ezredbeli bajtársai körében, amit egyes bajtársai, nem minden él nélkül az orra alá is dörgöltek. Meghasonlott, sértődékenységre hajlamos természetére további terheket rakott nem éppen sikeres házassága és anyagi gondjai. 1933. febr. 1-én nyugdíjazták, miután csaknem a betegességig menő Habsburg-pártiságát sehogyan sem tudta összeegyeztetni a Gömbös Gyula honvédelmi miniszter (1929-1936) által a Honvédségnél is meghonosított tőle merőben idegen, új légkörrel.
Magyarul, németül, franciául, utóbb angolul is jól beszélő, ún. "társasági ember" volt. Később önszorgalomból törökül és japánul is megtanult!. Ismerősei között számos arisztokrata és vagyonos ember akadt. A velük való érintkezés, kapcsolattartás nagy költségekkel járt, vagyonnal azonban soha nem rendelkezett, egyedüli jövedelemforrását tiszti fizetése jelentette. A pénzzel bánni nem tudott, de szeretett lehetőleg kényelmesen élni és erején felül költekezni. Egyre nagyobb adósságokba keveredett. Emiatt - egy kínos bírósági ügyet követően -1937-ben [4] kénytelen volt lemondani tiszti rangjáról.[5] A háborús események folytán 1945 elején Ausztriába, majd az 50-es évek kezdetén az Amerikai Egyesült Államokba távozott. Hazájába soha többé nem tért vissza. 69 éves korában halt meg Cincinnatiban.[6]
Falerisztikai műve[szerkesztés]
Rainer Pál kutatásai kiderítették, hogy ő volt a valódi szerzője A rendjelek és kitüntetések történelmünkben (Budapest, é. n. [1943.]) című műnek. A Habsburg birodalom területének rendjeivel, rendjeleivel, kitüntetéseivel foglalkozó kézikönyv a magyar falerisztika egyik csúcsteljesítményének számít.
A munkára való utalások általában Felszeghy Ferenc, Rátvay Imre, Petrichevich György és Ambrózy György nevét tüntetik fel szerzőként. Ők azonban, mint "szerkesztőbizottság" szerepelnek a mű elején. A munka szerzője a valóságban, miként az a könyv előszavából is egyértelműen kitűnik, Rainer Rudolf volt.[7]
Az 1930-as években közreműködött a 101-es ezredtörténet megírásánál, ahol a békeévek történetét ő készítette el.[8] Majd érdeklődése egyre inkább a rendjelek és kitüntetések felé fordul. 1935-től kezdett neki a szisztematikus anyaggyűjtésnek. Könyvtári munkája során összeköttetésbe került a bécsi Hadilevéltár egyik, Görgey nevű tisztviselőjével, aki sokat segített neki.
Ekkoriban ismerkedhetett meg Petrichevich György (Temesvár, 1880 - ?), ny. áll. gyalogos ezredessel[9], akinek eléggé közismert a Mária Terézia rend magyar voltát bizonyítani kívánó - jórészt nem helytálló - irodalmi tevékenysége.[10] Petrichevich nézeteinek erős hatása, átvétele érződik Rainer művének egyes fejezetein is. A szerkesztőbizottság másik 3 tagja: Felszeghy Ferenc (Karánsebes, 1878 - Los Angeles, 1967),[11] tüzér vezérőrnagy, Rátvay Imre (Balassagyarmat, 1876 - ?), gyalogos vezérőrnagy,[12] és sédeni dr. Ambrózy György huszár őrnagy,[13] szintén nyugállományú hivatásos katonatiszt volt. Petrichevich és Ambrózy az I. világháborúban kiérdemelték a Mária Terézia Rend lovagkeresztjét.
A korabeli társadalmi viszonyok ismeretében feltételezhető, hogy a könyv szerzői között nyilvánvalóan jobban hangzottak ezen urak nevei, mint a teljesen ismeretlen Rainer Rudolfé, akit ráadásul zavaros pénzügyei tökéletesen hiteltelenné tettek. A szerkesztőség és kiadóhivatal Budapesten, a Rákóczi út 32. II. emelet 1. alatt működött. A munka felelős szerkesztője Felszeghy Ferenc tábornok, kiadója a Társadalmi Könyv- és Lapkiadó Vállalat (igazgatója: Koszó B. András t. karp. őrmester - Bp. V. Kresz Géza u. 6.) volt.[14]
Az 512 oldalas könyv ismerteti a történelem során kialakult változatos kitüntetési módozatokat, az ezekkel kapcsolatos alapfogalmakat, majd a 3 legrégibb lovagrendet (templomosok, johanniták, német lovagrend), ezt követően pedig a fontosabb megszűnt rendek történetét. A munka elsősorban a Habsburg Birodalom, illetve az Osztrák-Magyar Monarchia és Magyarország rendjeleit és kitüntetéseit tárgyalja, a teljességre törekedve, a kezdetektől saját koráig. Az egyes rendjeleknél és kitüntetéseknél általában kitér az alapítás körülményeire, az alapszabályokra, a rendjelvény formátumára, leírására, az adományozás gyakorlatára, az esetleges változásokra (pl. az alapszabályt vagy a rendjel külalakját illetően), a rendi öltözetre és ünnepekre (amennyiben léteztek), a kitüntetettek pontos vagy hozzávetőleges létszámára. Egyes esetekben (Katonai Mária Terézia-rend, Szt. István-rend, Tiszti Arany Vitézségi Érem) részletes összeállítást közöl valamennyi megadományozottról.
A műhöz nem tartozik jegyzetapparátus, de a szövegben gyakran hivatkozik különféle szerzőkre, a könyv végén pedig bőséges, nagyrészt idegennyelvű forrásmunkák bibliográfiája található. A munka feltünteti valamennyi rendjel és kitüntetés német és francia nyelvű megnevezését is. A szöveget számos ábra (fényképek, kisebb részt rajzok) egészítik ki, melyek zömmel az egyes rendjelek és kitüntetések különféle variánsait ábrázolják, de találunk olyanokat is, amelyek a rendjelvényeken előforduló keresztformákat, egyes fontosabb rendalapítókat, jelesebb rendvitézeket, rendi öltözeteket, vagy rendi ünnepséget mutatnak be.[15]
A könyvet a háborús viszonyok ellenére végül is, bár csak kis példányszámban sikerült megjelentetni, jóllehet az eredetileg tervezett színes ábrák helyett csak fekete-fehérekben. Rövidíteni kellett a terjedelmen is. A kitüntetési módozatokat ismertető - kezdetben külön kötetnek elképzelt - bevezetést 10 oldalra sűrítették össze. Több helyen elmaradt a kitüntetettek neveinek és tetteinek ismertetése. A Tiszti Arany Vitézségi Éremmel ismételten is kitüntetettek fegyvertényeit v. Hefty Frigyes tábori pilóta, tiszthelyettes, a Mária Terézia Rend I. világháborús tagjainak tetteit Julier Ferenc vk-i ezredes írta meg. [16]
Rainer Pál apja és nagynénje egybehangzó állítása szerint a kivándorlása idején már kéziratban, nyomdakész állapotban elkészült a munka 2. kötete is, amely a külföldi rendjeleket és kitüntetéseket ismertette. Valószínűleg már az eredeti kiadás is 2 kötettel számolt. Erre utal egy előfizetői ív is, amelyen az I-II. kötet együttes ára - 98 Pengő. A 2. kötet azonban a világháború miatt már nem jelent meg. Kiadatásával Rainer Rudolf Amerikában is sikertelenül próbálkozott. Halála után a hagyatékában talált katonai vonatkozású irat-, könyves és térképanyagot Rainer Pál nagynénje elküldte Bécsbe, a Hadilevéltárba. Feltehetően oda kerülhetett az elkészült 2. kötet kézirata is.
Az 1943-ban megjelent 1. kötet kézirata az 1960-as évekig egy Budapest-kőbányai lakóház (X . ker. Füzér u. 24.) padlásán volt elhelyezve. Ekkor túlnyomó részét Tálas Géza tanár Szerezte meg, akitől Zeidler Sándor gyűjtőhöz került. A kézirat csekély töredékét, valamint némi kapcsolódó iratanyagot 1977-ben Rainer Pál találta meg[17] a kőbányai - akkoriban bontás előtt álló - ház padlásán. A Magyar Eremgyűjtők Egyesülete 1991-ben a mű reprint kiadását tervezte,[18] ám az mégsem valósult meg. Így a ma már rendkívül nehezen megszerezhető mű továbbra is csak a nagy könyvtárakban áll rendelkezésére a falerisztika művelőinek.[19]
-
A rendjelek és kitüntetések történelmünkben, 1943 -
Címlap -
1. Tábla: keresztek -
3. Tábla: rendi öltözetek -
4. Tábla: rendjelek -
Felszeghy Ferenc vezérőrnagy -
Felszeghy Ferenc vezérőrnagy -
Rátvay Imre gyalogos vezérőrnagy -
Petrichevich György ezredes -
Petrichevich György gyalogos ezredes -
Ambrózy György százados -
A rendjelek és kitüntetések történelmünkben c. munka kéziratának egyik oldala a Szt. János-lovagrend történetének kezdetével -
Rainer Rudolf feljegyzése a nyomtatás közbeni változásokról és pótlásokról, 1943 -
Petrichevich György ezredes levele a Szerkesztőbizottság nevében a levente parancsnokságokhoz, 1944
Művei[szerkesztés]
vitéz Felszeghy Ferenc – vitéz Rátvay Imre – nemes Petrichevich György – sédeni dr. Ambrózy György a szerkesztőbizottság tagjai [Rainer Rudolf]: A rendjelek és kitüntetések történelmünkben. Budapest, é. n. [1943.]
Irodalom[szerkesztés]
RAINER PÁL: Egy magyar falerisztikai munka és szerzője. In: Krankovics Ilona szerk.: A numuzmatika és a társtudományok. II. Konferencia Debrecenben 1995. október 2-4. Debrecen, 1996. 223-238.[9]
Makkay Machalek Pál: A 101-es zászló alatt. A v. békéscsabai cs. és k. 101. gy. e. emlékalbuma. Budapest, 1934. 388., arcképpel.
Rainer Pál: Három generáció egyenruhában. (A Rainer család katonai tagjai és kitüntetéseik.) Szakdolgozat. ELTE-BTK Történelem Segédtudományai Tanszék. Heraldikai posztgraduális képzés. Veszprém, 1994. 8-14.
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ Rainer 1994. 3-8. és 14-16.
- ↑ Harctéri tevékenységéről: Rainer Rudolf: Der Weltkrieg. (A szerző harctéri tartózkodásának német nyelvű részletes leírásával. L: 1914. VI. 28 - X. 15., II: 1915 III. 9. - IV. 23., III: 1915. IX. 11. - XI. 7. Korabeli eredeti mellékletekkel: napiparancsok, veszteséglisták, harcjelentések, fotók, stb. Kézirat 1927 után. Rainer Pál tulajdonában. Továbbá: Kriegstagebuch, Vezetve Rainer Rudolf fhgy. által, német nyelven, 1915. III. 9. - V. 23. Kézirat. Rainer Pál tulajdonában
- ↑
Egyes rangfokozatait az alábbi időpontokban nyerte:
hadapród-tiszthelyettes 1905. VIII. 18.
hadnagy 1908. XI. 1.
főhadnagy 1914. VIII. 1.
százados 1917. V. 1.
őrnagy 1926/1927. - ↑ Hadtörténeti Levéltár, Budapest: M . kir. Hadilevéltár iratai 42. doboz H.M. 30 314. sz./ein. 8.1937./1937. aug. 10./
- ↑ Rainer 224-225., 234.
- ↑ Rainer Pál 226.
- ↑ Rainer Pál 224.
- ↑ Makkay Machalek 18-42.: A békeidő 1883-1914.
- ↑ Petrichevich György életrajzi adatai: Hofmann, Oskar -Hubka, Gustav: Der Militär-Maria Theresien-Orden. Die Auszeichnungen im Weltkrieg 1914-1918. Wien, 1943. 244-246., arcképpel.
- ↑ Fő munkája: Petrichevich György: A Katonai Mária Terézia-rend helyes közjogi és történeti megvilágításban. Budapest, 1933. - Ismertetése Dőry Ferenctől Századok LXVIII. 1934. 366-369. - Petrichevich válasza: u.o. 481-482. - Petrichevich működéséről: Makai Ágnes: A Katonai Mária Terézia Rend emlékei múzeumunkban. A Hadtörténeti Múzeum Értesítője. 2. Budapest 1987. 198. 9. jegyzet.
- ↑ Felszeghy Ferenc életrajzi adatai: A Magyar tüzér. A Magyar tüzérség története. Szerk. Felszeghy Ferenc-Reé László. Budapest é.n. [1934 körül], arcképpel és Vitézek albuma. Budapest, 1939. 202., arcképe a 449. old-on. - Felszeghy Ferenc leánya, F. Ediltrud egyetemi szakdolgozata (A császári és királyi hadsereg nyelve Magyarországon - Die K.u.K Heeressprache in Ungarn. Német nyelvészeti dolgozatok. - Arbeiten zur deutschen Sprachwissenschaft. Budapest, 1938. Rainer Rudolf segítségével készült. Felszeghy tábornok Budapesten, a II. ker. Buday László u. 7-ben lakott. 1995-ben a ház egyik idős hölgy lakójától Rainer Pál megtudta, hogy az 1950-es években Szolnok megyébe volt kitelepítve,
majd az 50/60-as évek fordulóján kiment Amerikában élő leányához és ott halt meg 1960 körül.
Pallavicini-Andrássy Borbála kitelepítési és 1956-os naplója. (Bp. 1990. 179.) 1953. jún. 28-án a Besenyszögre (Szolnok m.) kitelepítettek között említi Felszeghy tábornokot. Felesége ekkoriban halt meg a szolnoki kórházban. Halála évét és helyét Szakály Sándor történész derítette ki. - ↑ Rátvay Imre életrajzi adatai: Vitézek albuma. Budapest, 1939. 329.; a szabadkai 86. császári és kir. gyalogezredben harcolta végig a háborút[1]; 1914. augusztus 20-án, mint százados és a 86. gyalogezred századparancsnoka a boszniai Anos magaslatot hihetetlen látványos szuronyrohammal a legerősebb ellenséges tűzben elfoglalta. Ez volt a szerb fronton első harcászati sikerünk. Ezért Rátvay százados Arany Tiszti Vitézségi Érmet kapott. A háborút ezredesi rendfokozattal, dandárparancsnokként fejezte be. A nemzeti hadseregben lett tábornok.[2]; 1937-ben a TESz társelnöke[3]; a 10. honvéd gyalog ezred parancsnoka Békéscsabán [4], ahol Vitéz Rátvay indulót is komponáltak[5] ; 1922-ben Kiskunfélegyházán gyűjtést indított a világháborúban elesettek emléktáblájára[6]; vitézi telkébe 1922-ben iktatták be Kisszálláson [7]; nyughelye: Rátvay Imre tábornok (Kiskunhalas, Római Katolikus temető, 23–1–1/2)[8]
- ↑ Ambrózy György életrajzi adatai: A magyar legújabb kor lexikona. Szerkesztette: Rátky Zoltán és Strazimir Oszkár. Budapest, 1932. 340, arcképpel és Hofmann-Hubka op. cit. 57-60, arcképpel. Utóbbi könyv Rainer Rudolfnál maradt példánya egykor Ambrózy Györgyé volt, ugyanis fekvő ovális alakú, a Mária Terézia-renddel díszített, piros színű bélyegzőjén: AMBRÓZY KÖNYVTÁR 94.sz. - felirat olvasható. Valószínűleg testvére volt dr. Ambrózy Gyula jogásznak (1884-1954), aki államtitkári rangban 1943-1944-ben a Kormányzói Kabinetiroda főnökeként működött.
- ↑ Rainer Pál 225-226., 234-235.
- ↑ Rainer Pál 223.
- ↑ Rainer Pál 226.
- ↑ Az iratanyag az alábbiakat tartalmazza:
1. / Az eredeti kézirat egy részint írógéppel, részben kézzel írt oldala, a Szt. János-lovagrend történetének részletével.
2. / A kézirat egy másik oldalának töredéke a Templomos-lovagrend történetének részletével.
3. / Kiegészítések, pontosítások az 1914-1918-as Mária Terézia rendvitézekről.
4. / Függelék a Szt. István-rend alapszabályaihoz, 1938. VIII. 20. és az 1942. évi Tiszti címtárban előforduló Sz. István-rendesek névsora.
5./ Az 1867-es koronázáskor felavatott Aranysarkantyús vitézek névsora.
6./ Tiszti vitézek név és címjegyzéke, akik a legénységi Arany Vitézségi Érem tulajdonosai /162 fő/.
7./ A Magyar Arany Vitézségi Érem 28. és 29. tulajdonosának neve.
8./ A munkához mellékelt táblák jegyzéke.
9./ Nyomtatás közbeni változások és pótlások jegyzéke.
10./ Nyomdahibák jegyzéke.
11./ Koszó B. Andrásnak, a Társadalmi Könyv- és Lapkiadó Vállalt igazgatójának névkártyája.
12./ Az Erzsébet Modern Fényképészeti Műterem /Pécs, Király u. 15./ levele Petrichevich György ezredeshez /Rainer R. Gyula cég leveleivel, Budapest V. Géza u. 7.1, em./, amelyben a pécsi városháza közgyűlési termében lévő Mária Terézia képről készített 3 db levelezőlap árának /14 pengő/ kiegyenlítését kérik, Pécs, 1943. jún. 30.
13./ Petrichevich György ezredes, a Rendjelek és kitüntetések történelmünkben Szerkesz-tőbizottsága nevében kibocsátott felhívása a levente parancsnokságokhoz, amelyben a mű előfizetését szorgalmazza. Budapest 1944, a postabélyeg kelte. - ↑ Értesítő. A Magyar Éremgyűjtők Egyesülete Kiadványa 1991/2. szám. 16.
- ↑ Rainer Pál 226-227., 235-236.