Heraldikai lexikon/Csikszentmihályi Róbert

A Wikikönyvekből, a szabad elektronikus könyvtárból.
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

Csikszentmihályi Róbert (1940- ), éremművész.

Budapest, 1940. január 5. - Szobrász, éremmûvész. 1965: Magyar Képzõmûvészeti Fõiskola, mesterei: Pátzay Pál, Szabó Iván. 1971: III. Országos Kisplasztikai Biennálé, Pécs; 1974: Munkácsy-díj; 1975: III. Nemzetközi Kisplasztikai Biennálé díja; 1983: IV. Országos Éremmûvészeti Biennálé, Sopron; 1983: érdemes mûvész; 1988: Budapest Fõváros Mûvészeti díja; 1995: szobrász koszorú (Helyzetkép/Magyar Szobrászat, Mûcsarnok); 2001: A Magyar Köztársaság Kiváló Mûvésze.

Tanulmányutak: 1972: Római Magyar Akadémia, Róma, 1978: India, 1980: Nemzetközi Alkotótelep (GR), 1982: Svédország, Római Magyar Akadémia, Róma. 1964 óta Szentendrén él. Pályája kezdetén a magyar szobrászat figurális tradícióihoz, elsõsorban Borsos Miklós, Medgyessy Ferenc munkásságához kötõdik. Korai mûvei (Bociölõ, 1963; Pihenõ, 1967; Nagy Balogh János emlékére, 1969; Szarvas, 1970; Nemzedékek, 1969; Ébredés, 1970) természeti anyagokból, fõként mészkõbõl és fából készülnek. Témáiban ember és természet viszonyát elemzi, plasztikáit alapvetõen a matéria és tematika kölcsönhatásában kibontakozó lehetõségek, az anyag tulajdonságait a legteljesebb mértékben kiaknázó, ugyanakkor híven meg is õrzõ organikus szemlélet jellemzi. Formailag az absztrakció irányába mozdul az 1975-ben készült Aréna címû sorozata, amely ló és lovas küzdelmét dolgozza fel, itt az anyagelvûséget egyre inkább a mondanivalót kiteljesítõ erõteljes stilizáltság, expresszív szobrászi formanyelv váltja fel. Új aspektusokat vet fel a 70-es években készült munkái kapcsán az emlékmûszobrászat terén (Háború, 1970; Az utolsó szarvas emlékmûve, 1970; Hõsi emlékmû, 1974). Ez utóbbinál a névtelen áldozatok tetemein magasba törõ, a \"hõs\" büsztjével megkoronázott oszlop nemcsak gondolatiságában fejezi ki Csíkszentmihályi deheroizáló szándékait, hanem materiálisan is, az idõ pusztítását magán viselõ öntöttvas alkalmazásával. A 70-es, 80-as évek fordulóján a korszak mûvészetében is gyakori sorozatmûveket készít. (Idõ I-XXIV.) A 80-as évek elejétõl az évtizeden végigvonulnak a szobrászi tõmondatokként is felfogható egy, illetve páros figurából álló kisbronzai, melyeken Csíkszentmihályi az emberi kapcsolatok, sorsok, élethelyzetek drámaiságát jeleníti meg. (Anya, 1981; Figura, 1982; Legény, 1984; Pár, 1985; Flórián & Félix, 1990; Fiúk, 1991; Árpád & Albert). A 90-es években készült különös állat-ember figurákban egyesül a mûvész korai periódusában felvetett tematika a 80-as évek kisplasztikáinak expresszív mintázású formavilágával. A különbözõ emberi tulajdonságokat felvonultató groteszk és ironikus ember-állat ötvözetek nagyívû sorozatában Csíkszentmihályi érzékeny jellemábrázoló készsége mutatkozik meg (Ködös reggel, 1994; Szárnyas, 1995; Kutyául, 1996; Nagyfiú, 1997). Munkásságában meghatározó helyet foglal el az éremmûvészet. Talán a mûfaj intimitásából fakadóan úgy tûnik, e mûvek hangvétele plasztikáihoz viszonyítva moralizálóbb, érzelmesebb. Szinte a filmkamera optikáján keresztül láttatott térkivágat, az érmek formai határain belül kialakított kompozíció Csíkszentmihályi távolságtartó, megfigyelõ szemléletére utal.[1]

https://hu.wikipedia.org/wiki/Cs%C3%ADkszentmih%C3%A1lyi_R%C3%B3bert