Heraldikai lexikon/Borsa Iván

A Wikikönyvekből, a szabad elektronikus könyvtárból.
Borsa Iván Budapest, 1917.-Budapest, 2006.

Borsa Iván (Budapest, 1917. augusztus 23. – Budapest, 2006. február 1.) történész, levéltáros. 1941-ig a neve Janits volt. A budapesti egyetemen 1940-ben történelem-latin szakos tanári és bölcsészdoktori oklevelet szerzett. Ugyanezen évtől a Fővárosi Levéltár, 1942-től a Magyar Országos Levéltár munkatársa, 1950-től a Levéltárak Országos Központjának vezetője, 1957-1977 között az OL osztályvezetője, majd főigazgató-helyetese volt. 1989-ben a történettudomány doktora lett. [1]

1956-ban ő kezdeményezte a kapcsolatfelvételt a mormon egyházzal, aminek eredményeként 1960-69 között sor került az ún. "mormon akcióra", a magyarországi országos, megyei és (legfőképpen) egyházi anyakönyvek mikrofilmre vételére a Magyar Országos Levéltárban, melynek szervezési feladatait tevőlegesen Mandl Sándorné Román Éva koordinálta. Ennek eredményeképpen a korábbi kb. 500 ezres egyházi anyakönyvi mikrofilm állomány az Országos Levéltárban 4,1 millióra nőtt, a különféle országos összeírásokról pedig további 500 ezer felvétel készült.

Művei[szerkesztés]

Az erdélyi vajdák igazságszolgáltató és oklevélkiadó működése 1526-ig. 1940

Regesta regum stripis Arpadianae critico-diplomatica. Budapest 1923-1942 (Szentpétery Imrével)

Az Árpád-házi királyok okleveleinek kritikai jegyzéke. 2/2-4, 1270-1301. Szerk. Budapest 1961-1987

A Szent-Ivány család levéltára 1230-1525. Mályusz Elemér kézirata alapján szerk. 1988

A Balassa család levéltára 1193-1526. Fekete Nagy Antal kézirata alapján szerk. 1990

A Justh család levéltára (1274-1525). kiad. Budapest 1991

Irodalom[szerkesztés]

Új magyar irodalmi lexikon. I. 272. l.

http://epa.oszk.hu/00900/00979/00418/pdf/157-159.pdf