Heraldikai lexikon/Bánszky Sándor

Bánszky Sándor (Szeged, 1888 - Villefranche, 1918[2]), szobrász, éremművész.

A középiskolát Szegeden végezte, majd 1906-ban a székelyudvarhelyi agyagipari szakiskolában nyerte el az alapképzését. Mivel teljesen árva volt, a tehetséges diák tanulmányainak költségeit a szegedi árvaszék fedezte. Első külföldi útja Münchenbe vezetett, ahonnan hazatérve egy ideig Csáky József, fiatal szegedi művésztársával együtt a pécsi Zsolnay gyárban dolgozott. Utána Maróti Géza és Mátrai Lajos tanítványaként elvégezte budapesti iparművészeti iskolát. Munkáiért többször kitüntetést, és szorgalma révén állami segélyben részesült. Ennek köszönhetően járt Bécsben és tett 1909-ben tanulmányutat Olaszországban. Oklevele megszerzése (1910) után a fővárosban dolgozott. Az iparművészeti iskola szobrászati tanszékének tanársegédje lett. Műveivel szerepelt a Képzőművészeti Társulat kiállításain.

A század elején Szegedről induló avantgarde művészek egyike volt, barátja Csákynak és Szolcsányi Gyulának, szegedi szobrászkollégáinak. 1913 tavaszán Csáky után Párizsba utazott, hogy a század első évtizede körül itt kibontakozó modern művészet alakulásába ő is bekapcsolódhasson és hozzájáruljon az elöregedett századvégi szobrászat megújításához. 1914 elején Párizsban csatlakozott hozzájuk Szolcsányi Gyula, aki később Szegeden síremlékszobrászként dolgozott. Bánszkynak szép műterme volt a rue Vaugiardon, ahol az ismerősök és szakmabeliek (Szobotka Imre és Bossányi Ernő festőművészek) sokszor összejöttek. A nyelvész Eckhardt Sándor is megfordult itt, akiről Bánszky egy portrét mintázott.

Csáky és Bánszky nemcsak tanúi és — kisebbnagyobb súlyú — részesei is lettek annak a művészeti forradalomnak, amely Picasso és társaival az élen a francia fővárosban végbement. Párizsban, 1924 tavaszán nyílt meg az Expozition de Artistes Indépendants — a Független Művészek Kiállítása —, melyen Bánszky és Csáky is szerepeltek. A nevük a párizsi napilapokba is belekerült. További fejlődésüket az első világháború törte meg. Bánszkyt és Szolcsányit a párizsban élő osztrák és magyar kolóniával együtt internálótáborba vitték. Csáky ettől mentesült, mert ő akkor már francia állampolgár volt.

A Villefranche-i gyűjtőtáborban Bánszky és Szolcsányi egészen a háború végéig együtt voltak. Itt rajzokat, kisebb plaketteket és szoborvázlatokat készítettek. Ezek közül — Bánszky személyes dokumentumaival együtt — 1922-ben több mint negyven gipszből készült kisplasztikai tanulmány a szegedi múzeumba került. Legtöbbjük a háború során tönkrement. Helyi magántulajdonban levő munkái pedig elkallódtak. Bánszky megmaradt művein a konstruktív, geometrikus mintázásra való törekvést tapasztalhatjuk. Jól tükrözi ezt a „Félelem" сímű női félaktja, továbbá az 1917-ben alkotott „Galamb". Szolcsányival közösen készített egy síremléket is egy gazdag francia család rendelésére. 1918 őszén, a Villefranche-i táborban spanyolnátha járvány ütött ki, melynek Bánszky is áldozatul esett. A fiatalon — 30 éves korában — elhunyt, tehetséges szegedi szobrász torzóban maradt modern művészeti törekvéseiről ma csak érdekes plasztikai vázlatai vallanak. Érmei közül Lyka Károly a „Salome", az „Orpheus" és az „Ecce Homo" сímű alkotásait tartotta kiemelésre méltónak, a századforduló körüli magyar szobrászat terméséből.

Forrás: Szelesi Zoltán: Szeged képzőművészete. A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1972/73-2. 100-101.[3]

Schulek Frigyesnek 1911
Wagner
Mózes[1]