Heraldikai lexikon/Örökös főispán

A Wikikönyvekből, a szabad elektronikus könyvtárból.
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

Névváltozatok: <örökös> született (Turul 1883/3.[1])

Örökös főispán, olyan főispán, aki címét a hivatalánál vagy származásánál fogva viseli. Az örökös főispáni címek ennek megfelelően örökösek vagy örökletesek lehettek. Az örökösek vlamelyik egyházi vagy világi méltósággal szálltak át, az örökletesek családi öröklés révén. Mindkettő címe supremus et perpetuus comes volt. Az örökletes címek csak az arra feljogosított családok fiágán szálltak át. Általában az egész család, nemcsak egy-egy tagja rendelkezett öröklési joggal. A hivatalra legalkalmasabbat a király választotta ki a család tagjai közül, több főispnságság azonban elsőszülöttségi rendben öröklődött, mint pl. az Esterházyaké Sopron vármegyében. Az örökös főispáni cím betöltéséhez is szükség volt királyi kinevezésre, mely a 18. század közepétől kimutathatóan mindig hivatkozott az öröklési jogra. Régen a vármegye mindjárt az előd halála után elismerte az utódot, és beiktatta hivatalába. Ha a főispán kiskorú vagy alkalmatlan volt a tisztség viselésére vagy idővel lett azzá, a király helynököt, adminisztrátort nevezett ki mellé. A középkor végétől a főispán befolyása egyre jobban csökkent. A 14. század első felében a vármegye székhelyén a szolgabírákkal együtt még gyakran szeméylesen ítélkezett. A 15. századtól ezt a szerepét az alispán vette át, akikhez a királyi utasításokat is intézték. Számos főispáni hivatal örökletes lett. Kezdetben általában az egyházi főméltóságok, majd egyes főnemesi családok tagjai kaptak örökös főispáni címet. Az esztergomi érsek már 1270-ben megkapta Esztergom vármegye ispáni jövedelmeit. A 14. században a macsói bán egyben Bács, Bodrog, Baranya, Szerém és valkó vármegye örökös főispánja is volt. A 15. században a veszprémi, a győri, a nyitrai, a váradi, a pécsi és az egri püspök, majd a kalocsai érsek lett örökös főispán. A világi máltóságok közül a nádor Pest vármegye örökös főispánja volt. A királyi birtokok várnagyai az adott vármegye főispánjai is voltak (a diósgyőri várnagy Borsod vármegyéé, a trencséni Trencséné stb.). A vár eladományozásával a főispánság is a megadományozott családban öröklődött (pl. Abaúj vámegyéé a Perényi családban). A vezető nemesi családoknak birtok helyett Hunyadi Mátyás kezdett örökletes főispánságokat adományozni. Az ispán a frank comes (gróf) tisztség megfelelője volt. Így az örökletes német grófi tisztség mintájára a főispáni cím magyar grófi címmé vált. Bronislaw Komorowski, lengyel elnök egyik őse is Mátyástól kapta árvai és liptói örökös főispáni címét, ami alapján a családot később grófként ismerték el. A főispáni címet sok kiskorú és külföldi személy is megkapta, akik alkalmatlanok voltak, illetve igyekeztek minél nagyobb hasznot húzni a hivatalukból. A rendek ennek hatására 1498-ban és 1504-ben már az örökös főispánságok számának a csökkentését sürgették, sőt 1504-ben meg is szüntették, de 1595-ben újra életbe léptették. A 17. században már számos örökös főispánság létezett azonkon kívül is, melyeket egyesek a hivataluknál fogva viseltek (Pálffyak Pozsny, Csákyak Szepes stb.) A török hódoltság után megújították az egyházi örökös főispánságokat is. A 18. század elején a Koháryak Hont, a Batthyányiak Vas, a Schönbornok Bereg vármegye örökös főispánjai lettek. A nádoron kívül 9 egyházi és 14 világi örökös főispánság volt. Mária Terézia a püspökök közül csak az esztergomi érsek és az egri püspök örökös főispáni címét hagyta meg. A törvényhatóságok szóló 1870:42. tc. kimondta, hogy az örökös főispánság csak cím, mely a főispáni hivatal viselésére többé nem ad jogalapot. Magyarországon az 1947. évi IV. tc. tiltotta meg az örökös főispáni cím viselését.