Heraldikai lexikon/Háromszögű pajzs
Névváltozatok:
háromszegletű paizs (Nyiri 1831. 318.), háromszögletű pajzs, hatszögletű pajzs (Thallóczy 1897. CCLIV., CCLV. lap), háromszöglet pajzs (Thallóczy Turul 1897/2. 84.), háromszegletes pajzs (ArchÉrt. Roth Viktor 1913. 11.[1]), háromszögpaizs (Csoma-Csergheő ArchÉrt. 1884/4. 296.[2]), alul keskenyedő pajzs (Szilágyi M. nemzet tört. V. II.), csúcsíves végű és egyenes fejszélű czímerpajzs (MyskovszKy ArchÉrt. 1888/2. 126.[3]), háromszögletű pajzs (Sajónémeti címerleírása), scutum ad imum cuneatius: alől-felö́l keskenyebb a' pais (Pápai/Bod 177.), hajlított címer (Magyar Kálmán ArchÉrt. 1975. 120.[4]), háromszögletű pajzs (F. Vattai ArchÉrt. 1963. 42. [5]), dűlt címerpajzs
(Kalmár János ArchÉrt 1960. 65. [6]), tárcsa formájú háromszöglet paizs (Szendrei 1896. 47.), kora-gót háromszög-pajzs (Csoma József Turul 1896/1. 11.[7]), monoru háromszögletű pais (Vincze Gábor ArchÉrt. 1879. 230.[8])
de: Dreieckschild, sk: gotický štít
Rövidítések
A háromszögű pajzs az élő heraldika korának legkorábbi pajzsformája. A 12. század végén, a 13. század elején alakult ki. Később voltak jobban lekerekített oldalú változatai is. A csatában ténylegesen is használt hadi és heraldikai pajzs. Németalföld kivételével a leggyakrabban használt nyugat-európai pajzs. A korai időkben általában csak az ősi nemesi családok címerein fordul elő. Később más nemesi családok és esetenként a polgárok is használták.
"A XII-XIII. század paizsai háromszegűek, domboros vágással, alul hegyesen végződök, s alakjoknál fogva szívpaizsoknak nevezhetők.
A XIV. és XV. század első feléig nálunk még szintén háromszegűek, de már felül egészen lapos, vagy egyenes vonalban metszettek, és lefelé az alsó csúcs felé kevésbé keskeny hajlássál" (Nagy Iván 1872-1875. 17.)
A legrégibb heraldikai pajzsforma a kerek pajzs volt. Ezt követi a mandorlaalakú pajzs, mely 1200 és 1300 között előfurdul az Arnsberg grófok fecsétein, de főleg főpapi és egyházi pecséteknél használták 1140 és 1300 között, valamint az előkelő hölgyek pecsétein is megtalálható ugyanebben az időben.
A 12. században két fő pajzstípus létezett: a mandulaformájú pajzs (fr: l'écu en amande) és a szívalakú vagy csigaház-pajzs (fr: l'écu en coeur ou en toupie). A 12. század végén ezekből lett Franciaországban a lekerekített sarkú nagyméretű háromszögű pajzs. A mandulaformájú norman pajzs részben még a preheraldikus korhoz tartozik. Ilyen pajzsot használt pl. III. Henrik, Brabant grófja (1086), I. Godefroi, Brabant hercege (1110-1151), Fülöp és Theodorik, Flandria grófjai (1161), Theodorik, Hollandia grófja (1190-1201), Fülöp, Namur grófja (1206), Henrik, Lotharingia grófja (1220), Theodorik, Malberg ura (1233) és sok más dinasztia. A csigaház-alakú pajzs a legrégibb heraldikai pajzsforma. Megtalálható Robert de Chartres pecsétjén (1193). Ez a forma egészen a 13. század első negyedéig volt használatban, miként az Raoul de Gif 1228-as pecsétjén is látható, amikor a megnyújtott formájú pajzs is előfordul.
A csigaház-alakú pajzsokat a 13-14. században felváltották az elegánsabb háromszögű pajzsok. A visszahajló oldalú (vasaló-alakú) háromszögű pajzsot (a Manesse-forma) használta I. Henrik, Lotharingia hercege (1195), Vilmos, Hollandia grófja (1213), Henrik, Lotharingia hercege (1241), Henrik, Reifferscheid ura (1254). Ugyanebben az időben és valamivel később az egyenes oldalú háromszögű pajzsot használta Theodorik, Hollandia grófja (1199), Habsburg Albert (1206) és mások.
A 13. század első felében a háromszögű pajzsok mérete jelentősen lecsökkent, mely a század második felében is folytatódott. Az oldaluk meglehetősen egyenes, különösen a felső részük, de a 13. század második felében néha már konkávak (homorúak), majd kialakul a „klasszikus“ ívelt oldalú háromszögű pajzs. Ezt a pajzsformát használta Vilmos, Hollandia grófja (1205), IV. Flórián, Hollandia grófja (1232), Henrik, Lotharingia és Brabant hercege (1241-1253), Balduin, Bentheim grófja (1246), Rausseman von Kempenich (1251), Gerard, Wildenberg ura (1267), Godefroi d'Aerschot (1284), Gérard, Voorne ura.
A háromszögű pajzs tehát a nagyméretű normann pajzs lerövidülésével jött létre. Kissé lekerekített oldala volt, egyenes tetővel. A legkorábbi heraldikai emlékek háromszögű gótikus pajzson fordulnak elő. A legrégibb címerpajzs tehát a háromszögű, amelynek a hosszúsága és a szélessége 8:7 arányt mutat. A 12. században és a 13. század első harmadában a háromszögű pajzsok még rendkívül nagyok, kb. fél embermagasságúak, ívelt oldalúak és fent némileg kerekítettek voltak. Így a testet félig körülfogta, ezért szíjjal tartották a vállon. Magasságuk a 13. század végéig 1/2 embernyi, a 14. század közepéig, 1/3 embernyi. A 13. század második felétől és a 14. század folyamán kisebb lett és felvette azt a formáját, mely az oldalain némileg kifelé hajló lett, csaknem egyenlőszárú háromszög alakban. A 14. század végén vonták ki a hadviselésből.
A 13. század elején jelent meg a háromszögű pajzs erősen lekerekített oldalú változata, mely a Codex Manesse pajzsain jól megfigyelhető (de: Manesseschild, Minneschild). Ez jóval kisebb volt, mint a 13. század közepének háromszögű pajzsa. A háromszögű pajzs a lekerekített oldalú változatokkal együtt, kisebb aránymódosításokkal ma is gyakran használt pajzsforma. A háromszögű pajzsok a 14. században kezdtek kimenni a divatból, de néha még a 15. század elején is előforulnak pecséteken, és valamivel gyakrabban sírköveken is. A háromszögű pajzsból alakult ki a csücsköstalpú pajzs.
-
Háromszögű pajzs Berlin címerében, 1280 -
A württembergi grófok pecsétje, 1238 -
Enyhén ívelt oldalú és tetejű pajzs a württembergi címerben, 1259 -
Erősen lekerekített oldalú háromszögű pajzs a Hohenzollern-tartományok címerében -
Erősen lekerekített oldalú háromszögű pajzs csücskös talppal berlin címerében
