Finnugor népek meséi/Udmurt mesék/A lusta ember meg a nyúl
Volt egyszer egy lusta ember. Olyan lusta volt, hogy meg sem házasodott. Ritkán evett, ritkán ivott. Csak kóborolt erdőn-mezőn, éhesen, rongyosan.
Egyszer, amint éppen az erdőszélen ténfergett, egy nyulat pillantott meg a csalitban. Halkan, lopva közeledett hozzá. A nyúl csak üldögélt, az ember csak álldogált. És így gondolkodott magában:
„Elfogom a nyulat, lenyúzom. Bőrét eladom, és egy tyúkot veszek érte. A tyúk tojást tojik, a tojásokat összegyűjtöm. Kotlóst ültetek, az kikölti a tojásokat. A kiscsibéket felnevelem, lesz majd sok tyúkom. A tyúkok sok tojást tojnak. A tojást összegyűjtöm, eladom, és a pénzen egy malacot veszek. A malacot fölnevelem, jó emse lesz belőle. Az emse megfiadzik, lesz tizenkét malacom. A tizenkét malac megnő, mindegyiknek lesz tizenkét kis malaca. Akkor valamennyit eladom és megházasodom.”
Így beszélt magában a lusta ember, aztán fogta a botját, hogy agyonvágja vele a nyulat. A bot hosszú volt, kettétörte a térdén.
- Reccs! - jajdult fel a bot. A nyúl meghallotta a reccsenést, és elillant.
Mit tehetett a lusta ember? Ott maradt állva, és a nyúl után bámult.