Finnugor népek meséi/Hanti mesék/Kilja Miska

A Wikikönyvekből, a szabad elektronikus könyvtárból.
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

Finnugor népek meséi

Kilja Miska

Hanti népmese:


Előző oldal: A tajga vendége « » Következő oldal: A gyáva Idé


Volt egyszer egy öreganyó meg az unokája, akit Kilja Miskának hívtak. Igen szegényen, szűkösen éltek. Kilja Miska mindennap koldulni járt, kenyérmorzsát meg kenyérhéjat kéregetett.

Történt egyszer, hogy Miska egy darab kalácsot lelt. Hazavitte, és titokban megette. Ízlett neki nagyon a kalács. Sokáig töprengett: hogy tehetne szert még több hófehér kalácsra?

Egyszer csak megkérdi Kilja Miska öreganyját:

- Mi lesz, ha lopni kezdek?

Az anyó összeszidta:

- Szégyelld magad! Apád-anyád nem lopott, te meg lopni készülsz!

Kilja Miska nem hallgatott az öreganyjára, bement a városba, és ellopta a fejedelem tehenét. Hazavitte, és régi, omladozó istállójukba vezette.

Reggelre kelve hívják Kilja Miskát a fejedelemhez.

- Miért loptad el a tehenemet? - kérdezi a fejedelem. - Ha nem hozod tüstént vissza, fejedet vétetem.

Kilja Miska visszavitte a tehenet, ámde másnap lovat lopott.

A lovat is bevezette régi, omladozó istállójukba.

Reggelre kelve megint hívatja a fejedelem.

Ahogy megérkezik, kérdi tőle a fejedelem:

- Hadd lássam, igazi tolvaj vagy-e. Ha igazi tolvaj vagy, próbálj ma éjszaka lisztet lopni a hombáromból! De azt megmondom, hogy a hombár köré kardos kozákokat állítok, fegyveres embereket.

Kilja Miska hazament. Valahol szerzett egy hordó pálinkát. Fogta a pálinkás hordót meg egy korsót, és sötétedéskor elment a fejedelem hombárjához. Mindjárt látta, hogy igazat mondott a fejedelem: fegyveres-kardos kozákok járnak fel s alá, és őrzik a lisztes hombárt. Erre a kerítésen átdobta a hordót meg a korsót.

A kozákok rávetették magukat a hordóra, kiverték a dugóját, megszagolták a pálinkát, és nekiláttak az ivásnak. Addig itták a pálinkát, míg végül mind kidűltek.

Míg aludtak, Kilja Miska mind hazahordta a lisztet.

Reggelre kelve ismét elhívták a fejedelem házába. El is ment.

- Csakugyan mestere vagy a tolvajlásnak - mondta a fejedelem. - Ha így értesz a lopáshoz, akkor lopd el azt a lovat, amelyen egy szablyás, fegyveres kozák ül.

Kilja Miska hazament. Beesteledett. Elment a fejedelem háza elé. Mindjárt észrevette, hogy ott jár egy szablyás, fegyveres kozák lóháton. Az a szerencsétlen egész éjszaka virrasztott a lovon ülve, de reggelre elnyomta az álom. Erre Kilja Miska óvatosan leemelte a lováról, és lovagló ülésben felültette a kerítésgerendára.

Reggelre a fejedelem kinéz az ablakon. Hát a kozák ott lovagol a kerítés gerendáján.

- Hová tetted a lovamat? - kiáltja.

- Ejha! - riad fel a kozák. Néz, néz, hát látja, hogy a kerítésgerendán lovagol.

Kilja Miskát megint a fejedelem elé rendelik.

- Úgy látszik, igazi tolvaj vagy. Ha csakugyan az vagy - mondja a fejedelem -, akkor ma éjszaka lopd el a párnám alól a pénzemet.

Kilja Miska hazament. Leült, töprengett. Este, mikor már mindenki aludt, belopódzott a fejedelem házába, forgácsot szórt a kályhafűtők hajába, és tésztával ragasztotta össze a pékek haját. Aztán elment az erdőbe, fogott két nyulat, beletette őket egy mély kosárba, a kosarat a falu közepén letette a földre.

A falu kutyái megszimatolták a nyulakat, és dühödten ugatni kezdtek. A nagy ugatásra az utcán összefutott a nép. A fejedelem az ablakából meglátta a csődületet, és így szólt a kályhafűtőhöz:

- Eredj, és tudd meg, mért ugatnak a kutyák.

- Nem mehetek, mert forgács akadt a hajamba! - feleli erre a fűtő

Ekkor a fejedelem így szól a péknek:

- Akkor eriggy te!

- Hogy mennék, mikor csupa ragacs a fejem!

- Hát akkor eriggy te, asszony - mondja a fejedelem a feleségének.

A fejedelemné kiment az utcára, majd lélekszakadva siet vissza.

- Eriggy csak, gyorsan! Nyulakat találtak egy kosárban.

Szaladt a fejedelem a felesége után, ki az utcára, ám eközben Kilja Miska elragadta a párna alól a pénzt, hazaszaladt és lefeküdt.

Reggel elhívták a fejedelemhez. A fejedelem így szólt:

- Csakugyan értesz a lopáshoz. Még egy próbát teszek veled. Kilovagol a feleségem, kardos, fegyveres kozák fogja kísérni, őt próbáld meg ellopni.

Kilja Miska hazament, megint sokáig töprengett. Telt-múlt az idő, cselekednie kellett. Fogta a nyulait, zsákba rakta őket, és útnak eredt. Aztán lehúzta fél csizmáját, odadobta az útra, ő maga meg elrejtőzött az út mentén.

Várt, várt jó ideig. Egyszer csak egyenest feléje üget a fejedelemné, nyomában a kozák. Amikor egy vonalba értek Kilja Miskával, a fejedelemné így szól a kozákhoz:

- Állj csak meg! Mi ez a csizma itt az úton?

A kozák leszállt lováról, és nézegeti a csizmát. Ekkor Kilja Miska előugrott leshelyéről, felpattant a fejedelemné mögé a ló hátára, és uzsgyi! - elvágtattak.

Isten tudja, meddig vágtattak, míg végül egy tó partjára értek. Kilja Miska ostorával rácsapott a vízre, és megparancsolta:

- Víziszellem, gyer elő!

Előjött a Víziszellem legkisebb fia. Kilja Miska így szólt hozzá:

- A fejedelem küldött, hogy behajtsam rajtatok az adót.

A víziszellem így felelt:

- Elmegyek apámhoz, és megjelentem, hogy Kilja Miska meg a fejedelemné eljött az adóért.

Elment apjához, mindent elmondott neki.

Ekkor a víziszellem felküldte a középső fiát.

- Fogd ezt az aranygömböt, s hívd ki versenyre Kilja Miskát. Aki közületek legtávolabbra hajítja, azé lesz az adó.

A víziszellem középső fia kilépett a vízből, és így szólt:

- Hé, versenyezzünk! Ki dobja messzebbre ezt az aranygolyót? Ha te dobod messzebbre, megkapod az adót. Ha én dobom messzebbre, nem fizetünk.

Elsőnek a víziszellem fia dobta a golyót. Még a tó közepéig sem repült. Aztán Kilja Miska dobta. Elröpült a golyó, ki tudja, hol állt meg, erdőkön, tengereken is túl.

- Szólok apámnak - mondta a víziszellem középső fia. Lement a tó fenekére, és mindent elmondott apjának.

Erre a víziszellem legidősebb fiát küldte fel:

- Fussatok versenyt Kilja Miskával. Ha megelőzöd, nem fizetünk adót. Ha ő előz meg, megfizetjük.

A víziszellem fia kilépett a tóból, és így szólt:

- Hé, fussunk versenyt! Ha megelőzöl, megkapod az adót, ha nem, nem fizetünk.

Kilja Miska elgondolkodott, egy árva szót sem szólt.

- Ejnye, de elgondolkodtál. Talán bizony félsz? Gyerünk, versenyezzünk! - ingerli a víziszellem legidősebb fia.

- Te akarsz velem versenyezni?! - gúnyolja vissza Kilja Miska. - Zöldfülű vagy te még ahhoz. Vékonyak a csontjaid, gyengék az inaid. Jobb lesz, ha öcsémmel versenyzel.

- Hol az öcséd?

Kilja Miska kivette az egyik nyulat a zsákból:

- Itt az öcskös, vele versenyezz!

Felálltak. Kilja Miska elengedte a nyulát. A nyúl befutott az erdő szűrűjébe villámsebesen. A víziszellem legidősebb fia meg ott bolyongott az erdőn, a nyúl nyomában, aztán szomorúan visszatért.

Látja ám, hogy ott ül Kilja Miska, és kisöccsét simogatja.

- Már réges-rég visszajött - mondja Kilja Miska.

Mit volt mit tenni, a víziszellemnek ki kellett fizetnie az adót Kilja Miska kezébe. Miska pedig szépen hazavezette a fejedelemné asszonyt az urához, s átadta a fejedelemnek a pénzt is.

Ilyen legény volt Kilja Miska!


Előző oldal: A tajga vendége « » Következő oldal: A gyáva Idé