Finnugor népek meséi/Hanti mesék/Az Északi Szél

A Wikikönyvekből, a szabad elektronikus könyvtárból.
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

Finnugor népek meséi

Az Északi Szél

Hanti népmese:


Előző oldal: A macska meg a birka « » Következő oldal: A tajga vendége


Élt egyszer egy ütött-kopott viskóban egy öreg anyóka meg egy ifjú legényke. Az ifjú íja a kiáltozó daru, nyila a röpülő daru. Vas hótalpon jár, egyik botja hatarasznyi, másik botja hétarasznyi.

Egyszer igen zordra fordult az időjárás. Mire megjavult az idő, eltűnt a legény hótalpa, nyilai meg botjai. Bement az ifjú a kunyhóba, és így szólt öreganyjához:

- Eltűnt a hótalpam, nincs meg az íjam, nincs meg a botom.

Az anyó így válaszolt:

- Menj el a Holdhoz, öregapádhoz!

Az ifjú útnak indult. Meg se állt, míg el nem ért a Holdhoz.

- Mit kívánsz, unokám?

- Volt nékem - mondja az ifjú - vas hótalpam, röpülő daru nyilam, kiáltozó daru íjam. Meg hatarasznyi hosszú, hétarasznyi hosszú botom. Az Úr rossz időt küldött, és a viharban mindenemnek nyoma veszett. Öregapám éjszaka körbe jár az égen, tán látta valahol a szerszámaimat.

Így felelt erre az öregapó:

- Unokám, mikor még megvolt a nyilad, megvolt az íjad, amikor jártad a vízpartot, jártad az erdőt, késed végét sem mutattad nékem.

Majd még hozzáfűzte:

- Én semmit sem tudok, eridj a Naphoz, nagyanyádhoz!

Az ifjú útra kelt. Ment, mendegélt, végül megérkezett a Naphoz.

- Mit kívánsz, unokám?

- Volt nékem vas hótalpam, repülő daru nyilam, kiáltozó daru íjam, botom is volt hatarasznyi hosszú, hétarasznyi hosszú. Mindenem odalett!

Így szólt erre a Nap:

- Felhők födték az eget, semmit sem tudok. Eridj unokám a Déli Szélhez, a te nagyapádhoz. Az majd útba igazít.

Nap nagyanyja megetette, megitatta, útnak eresztette. Elindult az ifjú nagyapjához, a Déli Szélhez. Oda is ért nemsokára.

- Mit kívánsz, unokám? - kérdi a Déli Szél.

- Volt nékem vas hótalpam, röpülő daru nyilam, kiáltozó daru íjam, botom is volt hatarasznyi hosszú, hétarasznyi hosszú. Az Úr rossz időt küldött, mindenem odalett!

Így szólt erre a Déli Szél:

- Abban az időben nem én jártam felétek, hanem másik nagyapád, az Északi Szél.

Útnak eredt az ifjú, kísérte őt a Déli Szél nagyapja. Hosszú ideig mentek, vagy rövid ideig mentek, elértek az Északi Szélhez.

- Mit kívánsz, unokám?

- Volt nékem vas hótalpam, röpülő daru nyilam, kiáltozó daru íjam, botom is volt hatarasznyi hosszú, hétarasznyi hosszú. Mindenem odalett! Talán tudsz róluk valamit, öregapám.

Előjött az Északi Szél. Két kezével két vascölöpbe kapaszkodott. Lábával másik két vascölöpre lépett. Fújni kezdett. Északi szél kerekedett. Amint elállt a szél, útnak eredtek. A déli szél együtt haladt az északi széllel. Útközben rájuk esteledett. Északi Szél kilőtt egy nyilat, és a röpülő nyíl nyomában mentek tovább. A nyíl iramszarvast talált, azt megnyúzták, kibelezték, üstbe rakták, megfőzték és megették. Jót aludtak utána. Reggel felkeltek, és továbbindultak. Megint beesteledett. Most Déli Szél lőtte ki nyilát. A nyíl jávorszarvast talált, azt megnyúzták, kibelezték, üstbe rakták, megfőzték, megették és aludni tértek.

Harmadnapon újból útnak eredtek. Egyszer egy nagy városhoz értek. A város féllábon állt. A város fala alá igyekeztek. Unokájukat hátrahagyták, felfordított üsttel letakarták.

- Hallod-e, Északi Szél - mondta Déli Szél -, te könnyedebb vagy, mint én, röppenj be a városba, rajtam hét suba, nehézkesen mozgóm tőle.

Északi Szél beröpült a városba, és nagy keresésbe fogott. Az unoka az üst alól csak hallgatja, hallgatja öregapja matatását. Északi Szél visszatért, ráütött egy kicsit az üstre, mire unokája elszunnyadt.

Mikor felébredt, nem hallott semmi zajt. Eltelt még egy kis idő, megjött Északi Szél meg Déli Szél, elhozták a hótalpát, nyilát, íját, mit a városi fejedelem lopott el.

Megköszönte szépen a legény a szívességüket, azután útnak indultak, ki-ki az otthonába.

Hazaér a legény, látja ám, hogy amíg távol járt, a ház három sarka leomlott, öreganyó a negyedik sarkában kuporgott. Elkapta öreganyót, megpörgette maga körül, öreganyó nyomban szépséges leánnyá változott.

A legény ekkor lehántott egy darabkát a vörösfenyő kérgéről, átvetette a feje fölött, tüstént öt ölnyi magas ház nőtt ki a földből.

Itt éltek-éldegéltek ezután, boldogságban, békességben gyarapodva, fejedelemtől nem háborgatva.


Előző oldal: A macska meg a birka « » Következő oldal: A tajga vendége