Címerhatározó/Zenta címere

A Wikikönyvekből, a szabad elektronikus könyvtárból.
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

Ez az oldal a címerhatározó kulcsának részeként Zenta címerével foglalkozik.


Coa Serbia Town Zenta.svg

Jagelló II. Ulászló Cseh- és Magyarország királya az 1506. február 1-jén kiadott kiváltságlevelével Zenta mezővárost kiváltságos, királyi várossá nyilvánítja. A szabadalmakat és kiváltságokat a város mindössze két évtizedig, a mohácsi tragédiáig gyakorolja.

Zenta történetének talán legnagyszerűbb, legrejtélyesebb és legizgalmasabb időszaka ez a mindössze két évtized. A város üstökösként tűnik fel a déli végeken a 16. század elején - a középkor sötét egén, - hogy azután két évtizednyi tündöklés után a porba hulljon,… s azóta is hasztalanul keresi méltó helyét e régióban, melyet egykoron betöltött.

E páratlan és rövid tündöklés hátterében álló - budai káptalan - még a 12. század végén vagy a 13. század elején tesz szert egy Zenta környéki halastóra, melyet akkor Chechtow-nak (Csecstó, ma Csésztó) neveztek, s ez a halastó lesz a későbbi kapocs, hogy a káptalan a közeli Zentát is birtokba vegye, majd felemelje az ország királyi városai közé.

A Szentistváni államszervezés befejezése után egyes egyházi és világi főuraknak és testületeknek, de a birtokos nemességnek is fő gondja volt, hogy a termékeny Tisza vidékén részbirtokot szerezzenek, akár királyi adomány, akár vétel útján mivel akkor az állattenyésztés és a halászat képezte a legdúsabb jövedelmi forrást. Az alsó Tisza vidéke kiterjedt árterével nagyon kedvező megélhetési lehetőséget kínált, s a földesurak főleg a halászatra fektették a fő hangsúlyt, a földet nemigen művelték. A halállományt a Tisza és óriási tórendszerű ártere szolgáltatta, melyekből egynéhányat idővel a földesurak halastavakká alakítottak. Az Árpádok korától több halastó is létezett errefelé (ilyen volt pl. a Kanizsa környéki Gyékénytó is, melyet a budai klarissza-apácák vettek meg 1381-ben).

Zentának - első írásos említése idején - 1216-ban már temploma (klastroma) van, ami kisebb települést feltételez, s szomszédságában a mai Felsőhegytől északkeletre levő egykori csésztói vagy csecstói halastó (Chechtow, Chechtou), 1224-ben már a budai káptalan birtokaként jelenik meg egy határbejárást rögzítő oklevélben (Gyula nádor a budai káptalan kérésére határbejárást tartat, hogy a birtokot új határjelekkel lássák el). A halastó a Tisza valamikori árterén terült el, melyen a folyónak egyik mellékága is keresztülfolyt áradáskor, táplálva és feltöltve a halastavat, melyet még csatorna is kötött össze a folyóval, hogy nyaranta szabályozhassák a tó vizét. Hogy mikor került pontosan a Csésztó (Csecstó) a káptalan birtokába nem tudni, de bizonyára jóval 1224 előtt.

Az 1241- évi mongol betörés után a feldúlt országban az összekúszálódott birtokviszonyok, kibogozása, a tulajdonjogok újbóli rendezése, hosszú és fáradságos feladat. 1264-ben a király által kinevezett bírói testület kimondja, hogy "…a budai egyháznak Csésztó nevű halászó helyét, mely a zentai révnél fekszik, az említett budai egyháznak visszaadatni rendelünk."

"…Talán a szintén szomszédos hatalmas Csanádiak kezdtek horgászni az érdemes budai atyák halastavában,…Ha valamikor valaki, úgy most a budai káptalan elmondhatta most magáról, hogy van egy öt-hat soros pergamen darabja, mely felér egy dominiummal. A tisztes atyák ott Ó-Budán, féltékenyen őrizték a Csésztó birtokát nekik újólag biztosító okmányt s ettől fogva jó ideig teljes nyugalomban süthették és főzhették azokat a halakat, melyeket a csésztói halászat nyújtott." írja Dudás Gyula a Vidékünk hajdani halászata c. tárcájában. Úgy látszik a csésztói halastó igen jövedelmező lehetett, mert alig húsz év után ismét el próbálták birtokolni. 1282 októberében Márton szegedi comes (gróf) IV. László rendeletére kénytelen a halastavat és a körülötte fekvő szántót és kaszálót visszaadni a budai káptalan képviselőjének, Pál mesternek. A kényszerű átadás a helyszínen játszódik le Miklós csongrádi főesperes jelenlétében. Az 1224-ben, illetve az 1264-ben kelt oklevelet később - 1291-ben és 1389-ben - a budai káptalan kérésére lemásolták és hitelesítették ami bizonyítja, hogy a Csésztó továbbra is a káptalan birtoka maradt, s ragaszkodtak is hozzá.

Az esetek többségében Csésztót melyhez 1282 után szántóföld és kaszáló is tartozott, az okmányok halastóként (piscina) említik, de a 14. század elején már nem csupán halastóként, hanem birtokként (possessio) is jelzik. A birtokot és a halastavat karbantartó és ott dolgozó munkaerő a környékbeli lakosságból kerülhetett ki, s ebből következtethető, hogy az 1520/22. évre készített Csongrád megyei dézsmalajstromban Csecstó nevű falut is említenek tíz adózóval.

Zenta mai határterülete az Árpádok korában legalább két földesúr, a Csanádi család és a budai káptalan között oszlott. meg. Maga a község nemcsak a Csanádiak birtoka, hanem Csanád vármegyéhez is tartozik, majd később Csongrád vármegyéhez kerül. A 13. században Zentánál már forgalmas rév, átkelőhely alakult ki, s ennek köszönhetően szemben Zentával a Tisza balpartján még afféle település is kialakult Zyntharév néven (később megszűnt).

Kétségtelen, hogy adás-vevés vagy ajándékozás útján - nem tudni mikortól - de 1367-ben már Zenta is a budai káptalan birtoka (egyes történészek szerint már 1247-ben is az volt), s a káptalan "mint földesúr egészen atyailag bánhatott Zentával, legalább a későbbi következmények ezt igazolták."

A tatárjárás után - a 14. század első fele - Zenta újbóli benépesülésének és a település kialakulásának az időszaka. 1332 és 1337 között pápai adószedők járták e vidéket, s a fizetett adóból következtetve Zenta még kisebb falu lehetett. Zenta kora-középkori történetének meghatározó tényezője - a budai káptalan - vagyis az ó-budai Szent Péter és Pál prépostság (Capitulum Ecclesiae Budensis), 1022-től 1648-ig állt fenn. Turóczi krónikája szerint Szent István Kean bolgár vezértől szerzett hadizsákmányból templomot építtetett Óbuda terén (a mai Fő tér és a Zichy-palota helyén), s mellette társaskáptalant alapított. Vagyonát Szent László és II. Géza király jelentősen gyarapította. Hiteleshelyi tevékenységéről - amely országos hatáskörrel rendelkezett - az 1210-es évektől vannak adatok. Hivatalos kiadványaiban a Capitulum Ecclesiae Budensis nevet viselte.

Befolyása a királyra és az ország politikájának alakulására mindig is jelentős volt, s a 14. századig az ország egyik legnagyobb birtokosává és pénztőke tulajdonosává vált a káptalan. Nemegyszer a királynak is kölcsönöket folyósított. Mindemellett a káptalani prépost az ország fővárosában (Budán) a legmagasabb rangú egyházi méltóság és befolyását az is bizonyítja, hogy amikor 1410-ben XXIII. János pápa bullájával megerősítette az óbudai egyetem alapítását, a budai káptalan prépostját tette meg az egyetem "cancelláriusának" (főtisztviselőjének). A 16. század elején a budai káptalani prépost a királyi kancellária egyik főtisztviselője (alkancellár), a királyné, majd a király titkára (a Jagellók-korában a kancellária szerepe és hatalma a királyéval vetekedett). A káptalan kitrerjedt birtokrendszerében Zenta fontos szerepet játszhatott, mivel közel volt a másik, a csésztói birtokuk, itt pedig a tiszai átkelőhelynél révjogot gyakaroltak, tehát megállíthatták a folyón közlekedő vagy azon átkelő terményeket, és belőlük vámot vehettek.

Így Zenta - a budai káptalan védelme - alatt csendesen fejlődött, s a 15. században szinte nem is említik az oklevelekben, mivel lényegében nem volt vitája, pere a szomszédokkal amivel nyoma maradt volna egy-egy megsárgult pergamenten, mígnem 1475-ben - egy vámszedési konfliktus lezárásaként Szeged városával - egyszerre felbukkan Zenta neve, de ekkor már mezővárosként (oppidum). Talán a XIV. században vált azzá, vagy később? A vámszedési viszály Szegeddel komoly konfliktust okozott, melynek tanulságait később a káptalan a maga, de főleg Zenta javára kamatoztatta.

A Szegeddel történt viszály forrása a Szerémségből hordókban hajókon szállított bor megvámolása volt a zentai révnél. A szegedi polgárok még Mátyás királytól megkapták azt a kiváltságot, hogy Szerémségben levő szőlő- és borterméseiket vámmentesen szállíthatták haza. A többszöri felszóllítás ellenére is a zentai révnél a káptalan emberei rendre megvámolták a szegedi polgárok javait, mire a szegedi polgárság fegyveres úton elfoglalta Zentát és több hónapig megszállva is tartotta. A viszálykodásnak Báthory István országbíró vetett véget egy 1475-ben megkötött egyezséggel kimondván, hogy a zentaiak nem szedhetnek vámot a szegedi polgároktól, csupán szimbolikusat: minden 20 hordó után egy forintot kérhetnek,… a szüret idején személyenként 10 dénárt, … a nagyobb hajóktól 25 dénárt stb. Ezzel lezárult a viszálykodás melyben Mátyás király következetesen a szegedieket támogatta, s haláláig nyilvánvalóan a káptalan sem remélhetett kedvező fordulatot városa ügyében.

Mátyás király halálával újjászületik az oligarchia. Elhatározzák, hogy olyan király kell kinek üstökét a markukban tartják A királyválasztó országgyűlésen 1490-ben a rendek Jagelló Ulászló cseh királyt választják meg magyar királlyá, aki koronázása előtt megfogadja, hogy semmit sem tesz a főpapok és országnagyok megkérdezése nélkül. A Jagellók korában nagy befolyásra tett szert a királyi kancellária, különösen annak a vezetője (a főkancellár). Az ebben a korban megpecsételt és kiadott oklevelek egy része inkább a kancellár mintsem a király szándékát tükrözte (amennyiben nem a királyi tanács döntött), s nem véletlen, hogy a kencellárt gyakran "második királyként" emlegették. (Bakócz Tamás, Szatmári György, Frangepán Gergely, Szalkai László kancellárok stb.)

Amikor II. Ulászló király 1498. július 4-én a tavaszi országgyűlés határozatára hivatkozva Szegedet a szabad királyi városok sorába iktatja, a jogszokás szerint ezzel szentesíti az összes korábbi kiváltságokat. E közjogi státusnak azonban volt egy szépséghibája: Szeged városa nem rendelkezett a várost körülvevő védfallal, amit korábban már paragrafus írt elő a szabad királyi városok számára (Zsigmond 1405. évi II. decrétuma 3., 4. pgfs.), illetve ennek a feltételnek kellet (volna) eleget tenni. Úgy látszik azonban Szeged természetes földrajzi védettsége (körülötte mocsarak, a Tisza) és nagysága (7-8000 lakos) elegendő érvként hatott, s az egyetlen fal nélküli szabad királyi város volt az országban.

Kiváltságaik közé tartozott, hogy elöljáróságukat maguk választották, nem tartoztak a megye alá, polgáraik felett csak saját városuk bírósága ítélkezhetett, s érdekeiket kifelé a város képviselte. A szegedi polgárok az ország egész területén vám- és adómentességet élveztek (eme előjoguk már 1438-óta megvolt), s II. Ulászló 1498-ban megerősíti Szegedet jogaiban, polgárait pedig ismét rév- és vámmentesnek nyilvánítja az ország egész területén.

A kiváltságoknak azonban érvényt kellet szerezni, ami a gyakorlatban nem ment mindig símán, mivel főleg a káptalanok lobogtatták azokat a kiváltságleveleket, amelyek feljogosították őket arra, hogy a kiváltságosoktól is behajtsanak némi illetéket (pl. a titeli káptalan az üres boroshordók után is szedett vámot, és egyideig Kassa városa sem engedte át területén a jobb minőségű délvidéki borokat, … de sok baj volt a budai káptalan zentai vámszedőivel is).

Ilyen esetekben nem egyszer perre, vagy egyezségre került sor mint pl. Szeged és a budai káptalan között a zentai vámszedés ügyében (az okiratos anyagban oly nagy teret elfoglaló vám-és adómentes közlekedés tekintélyes része éppen a borkereskedelemre vonatkozott). Miután Szeged városát II. Ulászló király 1498-ban szabad királyi várossá nyilvánította - Buda és Székesfehérvár mintájára - a káptalani prépost bosszankodhatott azon, hogy a nagy szomszéd még jobban megerősítette pozícióját. Bizonyára megfordulhatott a fejében, hogy mi lenne, ha Szegedhez hasonlóan Zenta is kiváltságos városi státust kapna, hiszen akkor komoly előjogokhoz, privilégiumokhoz jutna a település, kikerülvén ezáltal Szeged árnyékából.

Ezidőben Zenta már mezőváros, s ennek megfelelően bizonyára temploma és hetipiaca van, illetve a városiasodás néhány attributumával már rendelkezik. A 15. század utolsó évtizedében a ferencrendi szerzetesek itt közadakozásból kolostort építenek. A lakosság számát illetően csak becslések és összehasonlító adatok alapján lehet következtetni. A 15-16. század fordulóján Magyarországon kb. 25 ezer település van, túlnyomó többségük 100-120 lakost számláló kis falu, nyolszázra tehető a mezővárosok száma (Zenta is az) 500-600 lakossal és a különféle kiváltságokat élvező királyi városok száma kb. 50 melyekben 1000 - 4000 lakos élt. 1496. október 21-én II. Ulászló király Zentán utazik keresztül - a várerődítések szemléje közben - Pétervárad felé, s egy napot a káptalan vendégeként tölt itt, feltehetően a ferencesek által emelt kolostorban (több történész véleménye szerint itt szóba kerülhetett, hogy Zenta kiváltságokat kapjon, - ami persze csak feltételezés).

A 1500-as évek elején a budai káptalan immár a harmadik egymásutáni évszázadban mondhatja magáénak Zentát, s bizonyára kedvelt helyei közé tartozott. A 16. század elején a budai káptalannak köszönve Zenta már jelentős mezőváros, ugyanakkor Budán a káptalani prépost az egyik legbefolyásosabb személy a király körül (mely befolyás nem is olyan sokára Zenta felemelkedését fogja majd eredményezni). 1502-ben az udvari kancellárián szolgál felsőszelestei Gosztonyi János, a későbbi budai káptalani prépost. Gosztonyi 1503-ban esztergomi kanonok, s a király francia feleségének tolmácsa, majd titkára, 1506. március 21-től budai prépost (a káptalanoknál az első oszlopos kanonok prépost, Losoncy Zsigmond lemondása után) majd az év végén váci püspök.

A királyné melletti szolgálat érdeme és befolyása teljesedik be 1506 elején, amikor Gosztonyi a budai káptalan érdekében előterjesztést tesz, melynek alapján a káptalan birtokát, Zenta városát II. Ulászló királyi kiváltságlevélben részesíti. Vélhetően nemcsak (a sokat emlegetett) kölcsönök hatására adhatta ki II. Ulászló a kiváltságlevelet, hanem inkább bizalmasa és tanácsadója, a nagyműveltségű és nagytudású Gosztonyi János személyes kérésének tett eleget, elismervén ezzel szolgálatait. Zenta városa főleg neki köszönheti e becses okmányt.

Születési helye családi előnevéből ítélve Felsőszeleste (Vas vármegye), születési ideje pedig 1460-70 közé tehető. Apja Szelestey Miklós, anyja Gosztonyi Erzsébet. A családból már többen is voltak egyházi pályán, s Gosztonyi figyelme is e pálya felé gravidál (egyetemi évei után kezdi használni anyja családnevét). 1489-ben a bécsi egyetemen tanult, 1493-ban Ferrarában, a doktori címet azonban feltehetően Bolognában szerezte meg. 1502-ben II. Ulászló király kancelláriájában szolgált. 1503-ban esztergomi őrkanonok, s a király francia felesége (Anna foixi hercegnő) tolmácsa, majd titkára, 1506-ban budai prépost s még az évben váci püspök. A királyné 1506. július 26-i halála után mint királyi titkár működik. Ezután rövid ideig alkancellár, 1509-től győri püspök, s egyben Győr vármegye első főispánja. Győri püspöksége idején (1509-1524) királyi titkárként formálója a magyar külpolitikának is. 1514-ben Párizsban folytatta egyetemi tanulmányait, s került kapcsolatba kora ismert teológusaival. Várdai Ferenc halálával a megüresedett erdélyi püspöki széket az udvar 1524-ben neki juttatja, de az egyházmegye élére csak 1525 tavaszán kerül. A mohácsi csatába késve indul csapatával, s a vesztett csata után teljes passzivitásban él. Nincs ott sem Ferdinánd, sem Szapolyai János országgyűlésein. 1527 november elején Szapolyai János elrendeli őrizetbe vételét a Ferdinánddal való kapcsolata miatt (a királyválasztó gyűlésen állítólag Gosztonyi Ferdinádra adta a voksát), s Szapolyai két kapitánya az idős püspököt fogságában halálra kínozta.

Gosztonyi János a humanista főpap és diplomata széleskörű történelmi, zenei és természettudományi, különösen csillagászati ismeretekkel rendelkezett, a humanista életfelfogás hirdetője volt. Erdély illetve Gyulafehérvár püspökeként folytatta elődje, Várdai Ferenc által megkezdett munkát a humanista kör felvirágoztatására, s több külföldi szerző is neki dedikálja műveit tudása elismeréseként. Kortársa, Taurinus István morva humanista, gyulafehérvári kanonok is megemlíti verses művében Gosztonyi János műveltségét: "Itt van Gosztonyi, mint tenyerét, úgy ismeri régi/Újkori történelmünk s tudja a csillagok útját".

Amikor 1506. február 1-én II. Ulászló kiadja Zenta mezővárosa számára a királyi kiváltságlevelet, annak előterjesztője nem más mint Gosztonyi János, aki a királyné felsége titkáraként (Secretary Reginalis Maiestis) írja alá az oklevelet. Az oklevél - a középkori formai szabályok szerint - tartalmazza a kiadás előzményeire vonatkozó adatokat, a királynak az egyházhoz való viszonyulását, majd a legfontosabb részre tér át, mely szerint Zentát és az ott lakó polgárokat kivétel nélkül felruházza mindazon szabadalmakkal és előjogokkal, melyekkel Szeged városa is rendelkezik. Végül leírja a város címeres pecsétjének rajzát, s kihangsúlyozza a pecséthasználat jogát, illetve az oklevél királyi pecséttel történő hitelesítését.

E nagyfontosságú latin nyelvű oklevél - melyhez Zenta városának egyik legfényesebb korszaka fűződik - egész terjedelmében a következő (átvéve Zenta város közgyűléseinek 1895. évi jegyzőkönyvéből):

"Mi Ulászló Isten kegyelméből, Magyar és Cseh-országok királya stb. adjuk tudtára ezen oklevelünk által mindazoknak a kiket illet, hogy az irántunk általában és egyes tagjaiban egyaránt hűséges, tiszteletre méltó budai káptalan, azon alázatos kérelemmel járult elénk, hogy mi azon egyháznak Csongrád vármegyében fekvő, Szyntha nevű községét, mely a viszálykodók gyakori és különféle támadásai és olykor a hatalmasok igazságtalan foglalásai folytán hihetetlen módon pusztíttatott, s mely most azonban - állításuk szerint - ismét újból kezd kissé emelkedni és következeteskép polgárai is - kik ezen időtájt lakják - Isten nevének dicsőítésére az egyház gyarapításán fáradoznak, hogy maga a község is inkább gyarapodjék, - bizonyos különös és pedig alább következő adományok - szabadságokkal és előjogokkal kegyeskedünk megajándékozni. Midőn tehát a katholikus királyok és fejedelmek lelkének egyéb gondjai és aggályai között mindenek fölött leginkább az Isten egyházaira irányul a legtöbb figyelem, ezért nemcsak saját jogaikat sértetlenül megvédeni, hanem azoknak több előnyt és hasznot szerezni, előrelátó buzgalommal törekszik, ennélfogva az előbb említett káptalan érintett kérvénye királyi jóindulattal kegyesen meghallgattatott és annak hely adatott, akarván a mi felvállalt királyi kötelességünknél fogva magának a felséges Isten nevének dicsőségét emelni és növelni, kitől minden jó származik és a kinek kegyelméből emeltettünk előbb nevezett országaink királyi méltóságának polczára. Tehát az előbbnevezett budai egyházat és következőleg annak szintén előbb említett községét és az abban lakó polgárokat különös királyi kedvezményekkel és különös adámányainkkal készségesen támogatjuk. Midőn tehát az előzmények megfontolása, valamint különös hitünk és fogadalmunknál fogva, melylyel a legboldogabb apostolok feje Szent Péter iránt - kinek dicsőséges neve és védnöksége alatt alapíttatott és létezik az elölnevezett káptalan, - viseltetünk és tartozunk, az elölérintett Szyntha községet és jelenlegi ott lakó és tartózkodó összes polgárait, szilárd elhatározásunk és királyi hatalmunknak telje, valamint különös kegyelmünk folytán, összesen és egyenként (minden kivétel nélkül) ugyanazon javak, szabadalmak és előjogokkal, melyekkel másik városunk Szeged, akár tőlünk, akár valamely királyi elődünktől volt, vagy van kitüntetve és azokkal él, örökre ellátandó, megajándékozandó és díszítendő: ellátjuk, megajándékozzuk, szabadalmazzuk és díszítjük - És azonkívül bőséges kegyelmünknél fogva ugyanezen Szyntha községnek (melyet ezentúl "város" névvel nevezendőnek rendelünk) és ezidőbeli valamennyi polgárainak kerek pecsétet, - melyben az ő védszentjük, Szent Péternek két kulcsa, kereszt alakban egymásra téve és felülről lefelé nyúlva, alul pedig annak mindegyik végénél egy-egy hal, mely közönségesen kechyge néven neveztetik, fejeikkel ellentétesen állítva, a kulcsok felett pedig ugyanazok között egy virágzó kalász, a körben futó széleken pedig ezen felirat:"Sigillum Civitatis Zyntha" legyen bevésve; és hogy ez akár ezüst, akár réz, akár más alkalmas érczből készíttettesék és csináltassék, hasonló képen kegyesen megengedjük, felhatalmazván őket, hogy ezután valamennyi okmányuk; melyeket a nevezett község és polgárai bármely alkalommal mindörökké eme törvényes pecsét alatt kibocsájtani fognak, ép oly érvénnyel birjanak, mint amennyivel előbb nevezett Szeged városunk okmányai birnak. Megengedjük végén, hogy elölnevezett község és említett összes polgárai az elölérintett pecséttel nyilvános és magán okmányoknál, akár beiktató, akár törvénykezési, akár kiváltsági és bármely más okmányoknál, azonkívül bármely ügy és dologban, örökségi és polgári itéleteknél, de csak a melyek igazságosak és törvényesen hozattak, végre gondnoksági és követtségi ügyekben, ép úgy mint elölnevezett Szeged városunk, mindig vörös viaszkkal mindörökre éljenek és azonfelül egészben és egyenként az elöljelzett ugyanazon szabadságokat és előjogokat, melyekkel előbb említett Szeged városunk van felruházva, használja és ezután mindörökre s ezen magyar birodalmunk határain belül bármely helyen, minden időben, együttesen vagy külön, biztonságban és szabadon használhassa, élvezhesse és azoknak örvendhessen, beleegyezésünket adjuk és jóváhagyásunkat adjuk ezen oklevelünk által, melyre titkos pecsétjeink közül - mikkel mint Magyarország királya élünk az okmányok hitelessége és érvénye érdekében - függő alakban a középen van függesztve. Kelt Budán Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe előtti legközelebbi vasárnapon, ezerötszázhatodik évben, magyarországbeli uralkodásunk tizenhatodik, csehországbeli uralkodásunknak pedig harminczhatodik évében.

Előterjesztette Gozthon János mester,

királyné felségnek titkárja (P.H.)"

(A kiváltságlevél szövegét a pozsonyi társas káptalan kanonokja írta át, és küldte meg a zentai Képviselő-testületnek 1895 nyarán, az alábbi utóirattal:

"Hogy ezen másolat a pozsonyi társas káptalan mint volt hiteles hely levéltárában I.5.2. alatt fekvő, hártyán olvasható és az első sor nagy kiczifrázott betűkkel írva, a még eléggé ép nemzetszínű selymen fűggő pecséttel ellátott bélyegtelen eredeti okmánynyal szórul szóra megegyez, ezennel hitelesen bizonyíttatik. - Kelt Pozsonyban 1895. évi augusztus hó huszonnyolczadikán. - A pozsonyi társas káptalan Báró Horeczky Ferenc s.k. pápai prelátus olvasó kanonok. - (P.H.)")

A kiváltságokkal Zenta ugyan nem kapott javakat, de a szabadalmak közül kiemelhető a polgárok rév- és vámmentessége az egész országra vonatkozóan továbbá, hogy a zentai polgár felett csak saját városa bírósága itélkezhetett, az elöljáróságukat maguk választhatták, minden polgár választható volt minden tisztségre, a városi polgár nem végzett ingyen munkát sem a királynak, sem másnak, mentesek voltak a robot alól, természetbeni járadékot nem adtak, adót évente egyszer csak a királynak fizettek. A kollektív előjogok között említhető, hogy a város a saját ügyeit a megyétől függetlenül intézhette, a király védelme alatt állt, felelősséggel is csak neki tartozott. Fontos eleme volt a kiváltságoknak a pecséthasználat joga, melyet az oklevél pontosan meghatároz. A pecsétet a város minden kiadmányán alkalmazhatta (felterjesztések, levelek, adóiratok, bizonylatok, peres ügyek stb.), s a szabad királyi városok kivételes jogaként vörös viaszt használhatott (erre az oklevél is kitér).

A kiváltságlevél által biztosított szabadalmak törvénybe iktatására - tehát Zenta szabad királyi várossá nyilvánítására - azonban a magyar országgyűlésben sem akkor, sem később nem került sor. Csupán találgatni lehet ennek okát, de egy feltételnek már nem felelt meg Zenta, éspedig a várost körülvevő védfal hiányzik - mint Szeged esetében - ahol kivételt tettek, vagy még a város nem elég jelentős település? Vélhetőleg inkább a karok és rendek részéről lehetett ellenállás, ugyanis pl. később - a 16. század végére - az ún. szabad királyi városok igencsak elszaporodtak, számuk 32-re nőtt, s egy követet küldhettek az országgyűlésbe a rendek nagy bosszúságára (akik a központi hatalom elsorvasztására törekedtek). Ezért a rendek törvénybe iktatták (II. Mátyás 1608. évi I. decrétuma 3., 4. p.), hogy azok a szabad városok melyek az ország decrétumaiban felemlítve nincsenek, státusukról a király megkoronázása után fognak dönteni, s addig a király az országban bármilyen várost "…a magyar tanács nélkül ki ne vegyen és szabaddá ne tegyen."

Tény az, hogy a szabad királyi városokról szóló 1514. évi VII. decretum 3. cikkelyében felsorolásra kerülnek a " királyi koronára tartozó fekvő jószágok és jövedelmek", de Zenta nincs köztük.

Ennek ellenére Zenta városa a gyakorlatban él a kiváltságos jogokkal és szabadalmakkal, tehát gyakorolja szabad királyi városok jogait. A városba kereskedők, iparosok, mesteremberek érkeznek a kiváltságok tehát az adó- és vámkedvezmények miatt. 1513-ban a káptalani prépost Paksy Balázs - aki egyben a király titkára - átíratja a szegedi varga, csizmadia- és szabócéh kiváltságait a zentaiak számára. A gazdasági fellendülés gyarapítja a zentai családokat is, s egynéhány család már megengedheti magának, hogy fiaikat híres, távoli egyetemre küldjék: a krakkói egyetemen tanul 1506-08 között Andreas De Syntha, 1511-13 között Philippus De Szenta. A városok gazdasági-társadalmi fejlettsége és az egyetemre íratkozottak száma között szoros összefüggés mutatható ki. De más közvetett bizonyítékok is vannak a kiváltságok gyakorlására: pl. 1516 nyarán hamis vádak alapján Lippán börtönbe vetnek négy zentai kereskedő polgárt, de a budai káptalan közbenjárására szabadon engedik őket. E jogsértés kapcsán (a szabad kir. városok polgárai felett csak saját városuk bírósága ítélkezhetett) a király 1516 októberében magához hívatta a lippai elöljáróságot, mely felhívásra a lippai bíró kijelentette, hogy az ügy egyezség útján rendeződött. (De más királyi városok kiváltságait sem tisztelték, s tartották be sok esetben. I. Ferdinánd király 1547. évi XI. decrétuma 21. paragrafusában a szabad királyi városok; Pozsony, Nagyszombat, Sopron, Lőcse, Bártfa, Szeben stb. polgárait ért atrocitások miatt meghagyja a rendeknek, karoknak, nemeseknek stb., hogy a királyi városok polgárait összes dolgaikban védjék, kiváltságaikat megtartsák, őket ne zaklassák, tiszteljék és védelmezzék őket. Az 1500-tól 1575-ig tartó időszakban 11 decrétumot ad ki a király a szabad királyi városok szabadalmainak és kiváltságainak védelmében.)

Az országban eközben uralkodó mély politikai és gazdasági válság a Dózsa-felkelésben teljesedik ki, amit csak tetéz a II. Ulászló halála (1516) utáni harcok elfajulása, Zápolyai köznemesi pártja és a Báthori oligarcha között. A közbiztonság teljes hiánya következtében az ipar- és kereskedelem a minimumra csökken, az ország pedig két politikai maffia között őrlődik: "A két nagy párt külön-külön országgyűlésezik, adót nem fizet, a királyt a Fuggerek adósává teszi, akik a Thurzók segítségével az országból az ezüstöt kisíbolják. Katonát senki sem tart, ellenben, aki csak teheti, fosztogat. Még levelezésükben is egymásnak a jóegészségen kívül sikeres gyarapodást kívánnak." írja e korról vitéz Málnási Ödön történetíró.

II. Ulászló király halálával a budai káptalan prépostja, Paksy Balázs, nem késelkedik, hogy a trónra lépő II. Lajossal is elismertesse apja, II. Ulászló által Zenta városának biztosított privilégiumokat. Paksy Balázs (1512-től 1523-ig a király titkára, illetve 1525-ig káptalani prépost) kérésére, II. Lajos király 1517. december 24-i keltezéssel átíratja az 1506. évi kiváltságlevelet, és megerősíti a várost szabadalmaiban, ami bizonyítja a káptalan törekvését, hogy Zentát továbbra is királyi szabadalmas városként tekintsék. A kiváltságlevél megerősítésével a káptalan nyilván nem csak emlékeztetni akart, hanem közjogilag is szélesebb alapot kívánt teremteni annak széleskörű elfogadtatására. Nem tudni, hogy hosszabb távon konszolidálódva milyen perspektívák elé nézett volna a város, ugyanis a rendi állam csődje ekkor már köszöbön állt… A nemsokára felbukkanó török veszéllyel szemben pedig teljes a közömbösség: "... a pápai legátus szerint, ha Magyarországot három forint árán meg lehetne menteni, nem akadna három ember, aki elszánná magát ekkora áldozatra"... Az ország hanyatlásának csak következménye Nándorfehérvár török kézre jutása 1521-ben, majd nemsokára bekövetkezik Mohács, ahol "1526. augusztus 29-én délután másfél órai küzdelem után a csatatéren hevert az Oligarcha -Magyarország." A csatában veszti életét Paksy Balázs, immáron mint győri püspök (1525-26-ig állt a győri egyházmegye élén, - emlékműve Gergely püspökkel a győri püspökség Püspökvár-kertjében található.) Paksy Balázs káptalani prépostként illetve a király titkáraként nagy szerepet játszott abban, hogy Zenta városa a kiváltságlevéllel élni tudjon, pártolta, segítette a várost, s mi több az ő kérésére erősíti meg, s adja ki újra 1517-ben II. Lajos király Zenta város 1506. évi kiváltságlevelét.

A csata után a szultán néhány hétre bevonul Budára, majd seregei a Duna és a Tisza mellett rabolva, pusztítva vonulnak vissza, rabszíjra fűzve közel 100 ezer embert. A Tisza mellett vonuló török sereg 1526 szeptemberének végén Zentához érkezik, majd a várost kirabolva és felgyújtva hagyja maga mögött. Ezzel vége lett egy reményteljes korszaknak, s a végtelen alföldi egyhangúságból kilépő királyi város visszahullt a porba… A kiváltságos jogok gyakorlása - melyek a 16. század elején két évtizedig biztosították Zenta városának gyors felemelkedését - végleg megszűnt - a káptalan pedig Budáról Pozsonyba menekült.

A budai káptalan - mely Zenta városát a középkorban kiemelte, s kiváltságos várossá tette - 1541-ben Buda török megszállásával végleg elpusztult, levéltárát Pozsonyba vitték. Félszáz falura kiterjedő birtokát III. Ferdinánd király 1648-ban az esztergomi érsekségnek adta papnevelde fenntartására. Ezután már csak a címet adományozták.( A káptalan két egykori prépostja, Gosztonyi János és Paksy Balázs, örökre beírták nevüket Zenta város történetének aranybetűs lapjaira.)

A másfél évszázados török hódoltság alatt Zenta szinte alig lakott, jelentéktelen hellyé válik, s a törökök kivonulása útán nem is reménykedhetett abban, hogy visszakapja a kiváltságokat melyeket inspirálója, Szeged városa már 1715-ben visszakapott a királytól. Így a valamikori Zenta szabad királyi város oklevele, s az abban leírt címeres pecsét is a teljes feledés homályába merült oly annyira, hogy úgy kellett ismét felfedezni a középkori okmányok között Knauz Nándor hittudós-történetírónak, aki a zentai kiváltságlevél latin nyelvű szövegét 1862-ben tette közzé "A budai káptalan regestái" címmel (melyet Dudás Gyula fordított le még egyetemi évei alatt). A valamikori kiváltságjog visszaszerzése mindig is bizsergette a városatyák fantáziáját, s 1872-ben fel is vetődött, hogy Zenta kérje a "szabad királyi város", azaz a törvényhatósági jogú város státusát (az 1870. évi 42. tc. értelmében a szabad királyi városok megszűntek, s helyükbe a törvényhatósági jogú város lépett), de akkor az éppen nagyközségként funkcionáló Zenta (1869-ben visszadta - évekig tartó kilincselés után - a rendezett tanácsú város jogát, amit utána rögtön megbánt) mégiscsak a józanabb megfontolás mellett döntött, s beérte a rendezett tanácsú várossá való újbóli nyilvánítását. Utána 1942-ben merült fel ismét a "szabad királyi városi" cím megszerzése - az 1506. évi kiváltság jogán - de az illetékes minisztérium ezt elutasította.

Egyébként a kiváltságlevél 1862. évi közzététele után csak jó húsz évvel később, 1895-ben Zenta új címere megalkotásának apropóján kerülnek ismét a nyilvánossá elé a kiváltságlevélben foglaltak. Ugyanis a város címerének meghatározásakor az 1506. évi kiváltságlevélben leírt címeres pecsét felújítása mellett döntött a Képviselő-testület. Az új címer közgyűlési vitája alkalmával kerül az 1506-évi kiváltságlevél egész terjedelmű latin (és magyar nyelvre lefordított) szövege a Képviselő-testület jegyzőkönyvébe. (Érdemes megemlíteni, hogy három jelentős délvidéki város többé-kevésbé 250 év után, Mária Terézia jóvoltából éri el, hogy a szabad királyi városok státusával dicskedhessen: Újvidék és Zombor 1748, illetve1749-ben, Szabadka pedig 1779-ben kapja meg e kiváltságos címet, az utóbbit a vármegyék és a rendek elllenállása miatt csak 1790-ben szentesíti az országgyűlés, mely királyi kiváltság ennek a Tisza-parti városnak már negyed évezreddel korábban megvolt…)

Zárószónak talán Dudás Gyula neves zentai történész sorai a legméltóbbak e 500 éves évfordulóhoz, aki így jellemezte e jelentős, történelemformáló eseményt a "Zenta szabad királyi város" c. cikkében (Zentai Híradó 1884. febr. 3-i száma): "Zenta város - hazánknak Jagelló-korbeli térképén - szintén oly pontot képez, mely ama nehéz idők homályában is tündököl. Vagy nem annak nevezendő e azon állapot, midőn valamely helység különös kedvezmények után eléri azon legmagasabb polczot, hogy mint az ország városainak egyike, a legtágasabb szerepkörrel, kiváltságok - és előjogokkkal ruháztatván fel, a szabad királyi városok sorába lép? Városunk II. Ulászló királynak 1506. febr. 1-én kelt oklevele alapján a szabad királyi városok sorában emeltetett, s ez a momentum bármely város történetében, mely annak politikai emelkedése lajtorjáján a legfelsőbb fokot jelöli."

Tari László (Zenta község hivatalos honlapja)
forrás: Vajdaság Ma[1]

Krobót:

(i) In M. SS. Hevenessianis Tom. XIV. Lit. D. D. pag. 68. habetur Diploma Uladislai II. Regis Hung. datum Budae 1506. quo Zynthae, sive (ut in continuatione eiusdem Diplomatis habetur) Szynthae Capituli Ecclesiae Budensis, Principi Apostolorum S. Petro dicatae oppido, in Comitatu Csongradiensi posito, conceditur titulus civitatis, cum iisdem gratiis, libertatibus et praerogativis, quibus tunc Szegediensis urbs fruebatur , iusque sigilli proprii authentici cum inscriptione circulari : Sigillum civitatis Szyntha , quod nomen cum sit affine nomini Sundae sive Sundem in Germania, qui saepe y, cum u, et t vet th cum d permutare solent, aequus arbiter iudicet ; an non pronum sit existimare, quod Sunden e Szyntha ortum sit, maxime cum oppidum hoc olim ad Capitulum Ecclesiae Vetero-Budensis pertinuerit. In hac autem hypothesi quidui existimare liceat, aliquem e Canonicis huius Capituli regnante Sigismundo titulum habuisse Szünthensis sive Sundensis, qui ut Vetero-Budensis Academia aeque Sundensis compellaretur, in eiusdem dotationem haud parum de suis facultatibus contulerit. Novimus enim Parisiensem quoque Academiam ideo fuisse dictam Sorbonam, quod Robertus Sorbonus Ecclesiae Parisinae Canonicus, et Ludovici IX. Regis Franciae Eleemosynarius , Universitati Parisiensi suas cesserit aedes , atqne in iis Collegium Theologicum a. 1253. fundaverit. — Nonnulli ideo a Concilio Constantiensi Academiam hanc Sundeam adpellatam fuisse autumant, ut contracto nomine significaretur esse Sigismundea.


  • Irodalom:

[Krobót János:] Dissertatio de antiquioribus Hungariæ scholis et Academiis. Buda, 1830. 15.[2] (Ábel Jenő Clade H. értekezésének nevezi 1. )

  • Külső hivatkozások:



Rövidítések


Lásd még:

A Címerhatározó alfabetikus tartalomjegyzéke
ABCCsDEFGGyHIJKLLyMNNyOÖPQ | RSSzTTyUÜVWXYZZs

Stop hand.svg Ezen kép(ek) és/vagy dokumentum(ok) nem GFDL licencű(ek), kereskedelmi célokra nem használható(k) fel.

A jelen sablonnal ellátott képek, dokumentumok magántulajdonban vannak. Kereskedelmi felhasználásukat jogszabályok tiltják. Bármely módú felhasználásukra a jogtulajdonos írásbeli engedélye szükséges!

The image(s) and/or document(s) on this page are not licensed under the GFDL. These are under a non-commercial-use only license.

Images under this license are in private property. The commercial use of these documents is prohibited by law. Every use needs a prior written permission of the copyright owners!