Címerhatározó/Takácscéhek címere
Ez az oldal a címerhatározó kulcsának részeként a takácscéhek és csapócéhek címerével foglalkozik.
A takácsmesterségről
[szerkesztés]A textilipar két alapvető mestersége a gyapjútakácsok és a lentakácsok iparága. A gyapjútakácsok, másnéven gyapjúművesek (lanifices), posztókészítők (Tuchmacher), szűrvégszövők, vagy szűrcsapók a felső ruházat céljára szolgáló sima szűrposztót, szűrvéget, az abaposztót készítették és a gyapjúmosás, csapás, tépés, fonás és szövés műveletei után a kallás segítségével (posztóabárolás) adták meg a posztó, illetve szűrvég sűrű, szinte vízhatlan tartós minőségét. A csapók által készített posztó további finomításával külön mesterség foglalkozott, a nyirők mestersége. A nyirők végezték a posztó csinozását, azaz borotválását, kefélését, a takácsmácsonya útján történő felborzolását és végül ollóval való simára nyirását. Mesterségük legtöbbször egybefolyik a szabókéval, akik a posztóból a felső ruhákat szabták és varrták és akik közül a XVIII. és XIX. század fordulóján a speciális szűrszabó céhek váltak ki. Technikájában a csapók mesterségével rokon a süveggyártók, illetve kalaposok szakmája.
A textilipar másik alapvető ága, a lentakácsság, főleg az alsóruházat és az ágyneműk vásznait szőtte. Speciális magyar textiliparág volt a gombkötők mestersége, amely a magyar ruhaviselet paszományait készítette. Ezzel szemben a német öltözködési divatot szolgálta a harisnyakötők (kapcások) iparága. Végül a kötélverők, szita-, kefekötők és kelmefestők mestersége egészíti ki a céhes textil és textilfeldolgozóipar szakmáinak sorozatát. (198-199.)
Nagybákay Péter: Veszprémi és Veszprém megyei céhpecsétnyomók. A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 1. (1963.) 185-219.
A csapó céhpecsétek az abaposztógyártás, a szűrcsapás ősi tecnnikájából a csapás műveletét ragadták ki az ifa ábrázolásával. A gyapjúművesség technikájának ugyanis egyik jellegzetes ősi művelete a csapás. A posztókészítők (Tuchmacher) magyar elnevezése is ennek a műveletnek a kidomborításából ered, bár a német nyelvben is megtalálható a „Wollschläger" elnevezés (pl. a budai jogkönyvben), sőt az olaszban is használatos a „battitori di lana" kifejezés, de a csapó szónak az egész posztókészítő iparra vonatkoztatott jelentésátvitele, illetve kiszélesítése elsősorban a magyar nyelvhasználatban általános.
A csapás művelete a lenyírt és kimosott, egymáshoz tapadt, összegubancolódott csapzott gyapjú szétfoszlatását jelenti. Erre szolgál a speciális csapó készülék, az úgynevezett ifa. Rozsnyón ilfa néven maradt fenn, a rokon nemezkészítő kalapos iparban pedig a németes fakpógna néven. Német elnevezése Wollbogen, vagy Fachbogen, francia neve Parchet des foulons. Eredeti magyar neve nyilván az íjfa volt, mert hiszen maga a szerszám kb. két méter hosszú rugalmas fából készült íjszerű szerkezet, amelyet ideggel, húrral, vagy dróttal feszítettek ki. A csapzott gyapjút a mester ráteríti az ifa húrjára, az íjat a lábával egy földbevert tönkhöz szorítja, a drótot megfeszíti, majd elpendíti, a gyapjúcsomót, tehát belelövi a levegőbe, azt a levegő ellenállása szétfoszlatja, a szétfoszlott szálak pedig már könnyen bontható laza tömegben hullanak le a földre. A veszprémi Bakonyi Múzeumban Nagy László kutatásai alapján több fénykép illusztrálja az így ifával dolgozó keleti posztótakácsokat (török, cseremisz, kínai). Bartha Károly és Luby Margit leírása szerint az ilfát, illetve fakpógnát az összeállott, vattás gyapjúcsomókkal telerakott asztal fölé akasztották, úgy, hogy a fa és a húr vízszintesen állott és a mester jobb kezével a keményfából készült kis kampóval rángatja az ideget, míg bal kezével úgy forgatja a készüléket, hogy az ideg csapása a gyapjúra essék. Ez a keményfa kampó az úgynevezett csapófa, amit Luby slakholc-nak (a német Schlagholz-ból), Bartha pedig szlahors-nak ismer (Rozsnyó). Alakja különböző. Az 1675-ös veszprémi pecséten kis kampóalakú fadarab, az 1727. évin már kis félgömbölyű fejű gombaalakú, a debreceniek 1529. évi pecsétjén pedig fakalapács formájú.
A csapópecséteken szereplő másik szerszám, az úgynevezett körömpő (Krempel), gyapjúkártolásra szolgáló nyeles fatábla, bőrlappal behúzva, amelybe bele vannak fűzve az úgynevezett körömpőfogak.
Az ifa ősi eltérjedettségét mutatja, hogy nemcsak Keleten, de Nyugaton is már nagyon régen ismerték és alkalmazták. Már egy XIV. századi céhpecséten, a flandriai Bruges posztócsapóinak (Wollschläger) pecsétjén is látható egy szánkó formájú rajzolat, amelyet a pecsétet ismertető Seyler nem ismert fel, pedig minden kétséget kizáróan megállapítható, hogy az kifejezetten íjfa ábrázolás. Ezt követően sorra majdnem minden európai posztócsapó (Tuchmacher, fullo, foulon) céh pecsétjén megjelenik a csapófa, a körömpő és a juhnyíró olló alakjára emlékeztető speciális posztónyiró olló (francia neve: forces) társaságában. Ilyen összeállítású pl. a soproni csapók 1627. évi pecsétje is.
A magyarországi csapó céhpecsétek közül az említett 1529. évi debrecenin és 1627. évi sopronin kívül a győriek 1669. és 1719. évi, a tatai kaposi és temesvári csapó céhpecséteken itt-ott látható. Természetben a veszprémi Bakonyi Múzeum, a debreceni Déri Múzeum őriz íjfákat és Rozsnyóról is ismeretes egy eredetiben fennmaradt íjfa.
Az ifa ősi, széleskörű elterjedettségére legjellemzőbb, hogy már a középkorban bevonult a keresztény ikonográfiába. Szent Severust, aki eredetileg gyapjúszövő mester volt Ravennában és aki ezért a takácsok, posztókészítők és kalaposok védőszentje lett, gyakran ábrázolták íjfával, mint pl. a rottweili, wiesmari és erfurti templomok Szent Severus szobor ábrázolásain. Ugyancsak az íjfa lett az ifjabb Szent Jakab ikonográfiai attribútuma, akit a legenda szerint egy csapó mester ütött agyon kallózó bunkójával. A középkor végefelé különösen Németországban terjedt el Szent Jakab ilyen ábrázolása. Egyik legszebb példája ennek a bajorországi Blutenburg apostolsorozatának XV. századbeli íjfás Szent Jakab faszobra. (Nagybákay 200-202.)
Csákányi takács céh
[szerkesztés]
A csákányi takács céh pecsétje, XIX. sz. eleje
- Irodalom:
A céh címerének ábrája a címerhatározóban még nem szerepel.
Külső hivatkozások:
Cseszneki „öregtakáts" céh
[szerkesztés]
A cseszneki „öregtakáts" céh pecsétnyomója 1774-ből
1774-es évszámot visel a „cseszneki érdemes öreg takácscéh" fanyelű pecsétnyomója, de a nyomó kivitele a XIX. század közepére mutat. A két oroszlán által tartott ötágú koronás négyelt címerpajzsnak csak az egyik mezejét tölti ki a három vetélő, a másik három mező már a kovácsok, szabók és esztergályosok jelvényeit mutatja. Ez a pecsét nyilván azt fejezi ki, hogy Cseszneken az 1774-ben alakult takácscéh volt a legrégebbi, az „öreg" céh és a többi iparág később ehhez a céhszervezethez csatlakozott (229. kép). (204. lap)
Nagybákay Péter: Veszprémi és Veszprém megyei céhpecsétnyomók. A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 1. (1963.) 185-219.
- Irodalom:
A céh címerének ábrája a címerhatározóban még nem szerepel.
Külső hivatkozások:
Győri magyar takácscéh
[szerkesztés]
A győri magyar takácscéh pecsétje, 1772, Xántus János Múzeum, Győr
Leírás
Egyszerű, vágott élű hasáb alakú nyélre szerelt nyomólappal készült. Az ezüst lapon levélkoszorús keret alatt fut a latin körirat sima szövegszalagja és az évszám: „SIGILLVM CEHÆ TEXTORVM IAVRI(ensis): 17 72:”. A fent vágott sarkú, talpánál csücskös-karéjos pajzsban a három vetélőből szerkesztett hagyományos takácsjelvényt látjuk. A pajzsfőn ötágú korona, középső levelén vetélőt tartó madár. A címertartók — mint korabeli társainál — ezúttal is oroszlánok.
- Irodalom:
A céh címerének ábrája a címerhatározóban még nem szerepel.
Külső hivatkozások:
Győri német takácscéh
[szerkesztés]
A győri német takácscéh pecsétje, 1601, Xántus János Múzeum, Győr
Leírás
A gyűjtemény különleges darabja. Vágott élű hasáb alakú vas nyele egy levágott sarkú, téglalap alakú nyomólapba szélesedik. A talp oldalai ennek megfelelően ferde dőlésűek. Ez a pecsétforma egyedülálló a főképp kerekded nyomólapok között. Különös az oldalvonalakat követő vonalkeretbe vésett körirat teljes rövidítésű megoldása is. A kétbetűs egységekre tagolt pecsétszöveg („BP SM GH BP HR VM VR AF HW IC MT CF 1601”) monogramokat sejtet, a ,,W” használata német eredetre enged következtetni. Az 1601-es évszámhoz nincs társítható dokumentumunk. A pecsétlő társulati besorolása egy 1780-ban a német takácscéh által kiadott bizonyságlevél alapján végezhető el, melynek pecsétje — ha töredékesen is — igazolja a tipárium győri eredetét. (XJM céh. 56.41.1.) A meghatározás bizonytalanságát fokozta, hogy a tárgy Huszár Károly középiskolás diák ajándékaként került a gyűjteménybe 1907-ben. A vágott sarkú, téglalap alakú belső pecsétmezőben a takácsszakma ősi jelképe, a csúcsaival érintkező három vetélő címerképe látható. A ,,vetőfák” által határolt, ívelt oldalú háromszögben egy kis madár a kitöltő motívum. A címerkép fölött „STR” betűk kaptak helyet. A dúc keletkezési idejéből ítélve, a helyi lenszövő mesterség céhes szervezettsége korábbi keletű lehet a magyar társulat 1625-ös — céhlevéllel dokumentált — kezdetű működésénél. Az ismertetett pecsétnyomó egyértelműen egy korábban szabadalmazott, talán regiment-alattvalókat tömörítő német céh meglétét bizonyítja.
- Irodalom:
A céh címerének ábrája a címerhatározóban még nem szerepel.
Külső hivatkozások:
Hódmezővásárhelyi takácsok
[szerkesztés]-
A hódmezővásárhelyi takácsok céhtáblái -
A hódmezővásárhelyi takácsok szabaduló levele -
A hódmezővásárhelyi takács céh kancsója
- Irodalom:
A céh címerének ábrája a címerhatározóban még nem szerepel.
Külső hivatkozások:
Körmendi takács céh
[szerkesztés]
- Irodalom:
A céh címerének ábrája a címerhatározóban még nem szerepel.
Külső hivatkozások:
Lázi takácscéh
[szerkesztés]
A lázi takácscéh pecsétnyomója 1826-ból
Ugyanez a motívum, a háromszög alakban összerakott három takácsvetélő látható a harmadik, XVII. századbeli takácscéhpecséten, a palotai takácsok 1699. évi magyar köriratú vörösréz pecsétnyomóján is. A három vetélő között gömb alak látszik, feltehetően a vetélőbe vezetett fonál gombolyagja (222. kép). A három vetélő primitív ábrázolását találjuk a szentgáli takácscéh 1797. évi pecsétjén is, majd pedig a láziak 1826-os pecsétnyomóján, amelyre a szentgáliak egyenes, vaskos vetélőjével szemben három karcsú, hajlított vetélőt véstek (223. és 224. kép). (204. lap)
Nagybákay Péter: Veszprémi és Veszprém megyei céhpecsétnyomók. A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 1. (1963.) 185-219.
- Irodalom:
A céh címerének ábrája a címerhatározóban még nem szerepel.
Külső hivatkozások:
Nagyvázsonyi takácscéh
[szerkesztés]
A nagyvázsonyi takácscéh pecsétnyomója 1693-ból
A másik XVII. századi takácscéhpecsét a nagyvázsonyiaké 1693-ból. A díszes latinnyelvű pecsétlőt egy évvel a szabadalomlevelük elnyerése után vésették. A vázsonyi takácscéh megyeszerte híres, jónevű céh volt és főcéhnek számított. Több, Veszprém megyei község takácscéhe tartozott hozzá, mint leánycéh. A díszes levélfűzéres szegélyű pecsét két pálmaág közölt három háromszög alakban összerakott vastag vetélőt ábrázol díszes koronával fedett kerek pajzsban (221. kép). (203. lap)
Nagybákay Péter: Veszprémi és Veszprém megyei céhpecsétnyomók. A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 1. (1963.) 185-219.
- Irodalom:
A céh címerének ábrája a címerhatározóban még nem szerepel.
Külső hivatkozások:
Nyitrai takácscéh
[szerkesztés]
A nyitrai takácscéh címere, a 18. sz. vége
- Irodalom:
NOVÁK, Jozef – ŠVEC, Ján: Cechové znaky. Bratislava: Mladé letá, 1975
A céh címerének ábrája a címerhatározóban még nem szerepel.
Külső hivatkozások:
Pápai takácscéh
[szerkesztés]
A pápai takácscéh pecsétnyomója
A pápai takácsok igen kopott, kis, ovális pecsétnyomóján ágaskodó oroszlán tart egy vetélőt. A pecsétlő valószínűleg még a XVII. század végéről való (228. kép). (204. lap)
Nagybákay Péter: Veszprémi és Veszprém megyei céhpecsétnyomók. A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 1. (1963.) 185-219.
- Irodalom:
A céh címerének ábrája a címerhatározóban még nem szerepel.
Külső hivatkozások:
Рerеmartoni takácscéh
[szerkesztés]
A veszprémi(?) takácscéh pecsétnyomója 1644-ből Abb. 219. Petschaft der Weberzunft von Veszprém(?) aus dem J. 1644. (201. lap)
A Veszprém megyei takács céhpecsétnyomóknak egész sorát ismerjük. Legrégibb köztük, minden valószínűség szerint az a kezdetleges rézpecsétnyomó, amelynek „W.W. TAKATS TZE" köriratából arra lehet következtetni, hogy Veszprém város takácsaié volt. A kerektalpú egyszerű pajzsban vízszintesen elhelyezett egyenes, vaskos vetélőn galamb áll, csőrében lombos ággal, fölötte az évszám: 1644. Az évszámot könnyen 1844-nek is lehetne olvasni, de a W-betű használata, a vetélő formája, a pajzs és pecsét egész stílusa inkább a XVII. század közepe mellett szól (219. kép). Ezt a feltevést megerősíti az is, hogy egy másik, 1764-ből fennmaradt takács céhpecsétnyomón ugyanezek a motívumok láthatók, de már tetszetősebb és díszesebb kivitelben. A pecsétmező közepén itt is vízszintesen elhelyezett vetélőt láthatunk, de ez a vetélő kecsesen hajlított, a rajta álló, csőrében zöld ágat tartó galamb alakja is formásabb és a kerek pecsétmezőt, mint díszítőelem öt virágszál tölti ki. Ez a pecsétnyomó a peremartoni takácsoké (220. kép). Évszámban a 6-os fordítva van vésve, és így esetleg 9-esnek is olvasható, de ebben az esetben is jóval 1844 előttről származik és semmiképpen sem képzelhető el, hogy a veszprémi takácsok vették át 1844-ben primitívebb formában a peremaroniak céhjelvényét, hanem az a kézenfekvő, hogy a veszprémiek régi, 1644-es pecsétjének motívumai kerültek a XVIII. században a peremartoni céh pecsétjére. A csőrében olajágat tartó galamb több felvidéki szűcscéh pecsétjében is megtalálható. Szimbolikus összefüggései a takács és szűcs szakmával egyelőre kiderítetlenek. (202-203. lap)
Nagybákay Péter: Veszprémi és Veszprém megyei céhpecsétnyomók. A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 1. (1963.) 185-219.
A peremartoni takácscéh pecsétnyomója 1799-ből
Végül ugyancsak a 3 háromszögben összerakott vetélő a főmotívuma a Veszprém megyei takácscéh pecsétek harmadik típusának is, amelyeken a vetélőt a korona alatt két egymással szemben álló ágaskodó oroszlán tartja. Ilyen a városlődi takácsok 1755. évi hatalmas díszes pecsétnyomója, amelyen a háromszögben összerakott vetélők között még nyolcágú csillag is szerepel (225. kép), a szentkirályszabadjaiak 1796-os (226. kép) és a peremartoniak második, 1799-ből származó igen szép vésetű pecsétlője, amelyen a díszes barokkos korona alatt ábrázolt embléma még három szál, földből kinövő virággal is kiegészül (227. kép). (204. lap)
Nagybákay Péter: Veszprémi és Veszprém megyei céhpecsétnyomók. A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 1. (1963.) 185-219.
- Irodalom:
A céh címerének ábrája a címerhatározóban még nem szerepel.
Külső hivatkozások:
Szentkirályszabadjai takácscéh
[szerkesztés]
A szentkirályszabadjai takácscéh pecsétnyomója 1796-ből
Végül ugyancsak a 3 háromszögben összerakott vetélő a főmotívuma a Veszprém megyei takácscéh pecsétek harmadik típusának is, amelyeken a vetélőt a korona alatt két egymással szemben álló ágaskodó oroszlán tartja. Ilyen a városlődi takácsok 1755. évi hatalmas díszes pecsétnyomója, amelyen a háromszögben összerakott vetélők között még nyolcágú csillag is szerepel (225. kép), a szentkirályszabadjaiak 1796-os (226. kép) és a peremartoniak második, 1799-ből származó igen szép vésetű pecsétlője, amelyen a díszes barokkos korona alatt ábrázolt embléma még három szál, földből kinövő virággal is kiegészül (227. kép). (204. lap)
Nagybákay Péter: Veszprémi és Veszprém megyei céhpecsétnyomók. A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 1. (1963.) 185-219.
- Irodalom:
A céh címerének ábrája a címerhatározóban még nem szerepel.
Külső hivatkozások:
Szentgáli takácscéh
[szerkesztés]
A szentgáli takácscéh pecsétnyomója 1797-ből
Ugyanez a motívum, a háromszög alakban összerakott három takácsvetélő látható a harmadik, XVII. századbeli takácscéhpecséten, a palotai takácsok 1699. évi magyar köriratú vörösréz pecsétnyomóján is. A három vetélő között gömb alak látszik, feltehetően a vetélőbe vezetett fonál gombolyagja (222. kép). A három vetélő primitív ábrázolását találjuk a szentgáli takácscéh 1797. évi pecsétjén is, majd pedig a láziak 1826-os pecsétnyomóján, amelyre a szentgáliak egyenes, vaskos vetélőjével szemben három karcsú, hajlított vetélőt véstek (223. és 224. kép). (204. lap)
Nagybákay Péter: Veszprémi és Veszprém megyei céhpecsétnyomók. A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 1. (1963.) 185-219.
- Irodalom:
A céh címerének ábrája a címerhatározóban még nem szerepel.
Külső hivatkozások:
Szentgáli takács- és szabócéh
[szerkesztés]
A szentgáli takács- és szabócéh pecsétnyomója 1816-ból
A szentgáli takácsok második pecsétje 1816-ból már közös a szabókkal. A vízszintesen elhelyezett vetélő alatt nyitott olló látható, a szabók közismert jelvénye (230. kép). (204. lap)
Nagybákay Péter: Veszprémi és Veszprém megyei céhpecsétnyomók. A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 1. (1963.) 185-219.
- Irodalom:
A céh címerének ábrája a címerhatározóban még nem szerepel.
Külső hivatkozások:
Szentmártoni takácscéh
[szerkesztés]
A szentmártoni takácscéh pecsétje, 1734, Xántus János Múzeum, Győr
Leírás
A nyél és nyomólap egy darabból, sárgarézből készült. Az ovális pecsétlőlap nagyon kezdetleges technikával készült, és az évszám („1374”) elírása (ti. a számok felcserélése) is érzékelteti a „vésnök” felkészületlenségét. A helység megnevezésére szorítkozó pecsétszöveg félkörben helyezkedik el, alatta körbe foglalt három vetélős takácsjelvény látható. A kör alakú pajzsot oroszlánok tartják, fölül ötágú leveles korona díszíti. Az évszám a címertartók talpvonalát jelző sávba került, melyet alul még egy vonalkázott körszelet határol. Felirata: „SZ(ent):MARTONY”. A szentmártoni takácsok céhének működéséről nincs adatunk, a megyében elterjedt vidéki mesterhálózat alapján feltételezhetnénk, hogy csak a filiális mesterek önkéntes pecsétkészítéséről lehet szó. Ennek ellentmond viszont az a tény, hogy a szentmártoni céh bizonyságleveleket adott ki.
- Irodalom:
A céh címerének ábrája a címerhatározóban még nem szerepel.
Külső hivatkozások:
Városlődi takácscéh
[szerkesztés]
A városlődi takácscéh pecsétnyomója 1755-ből
Végül ugyancsak a 3 háromszögben összerakott vetélő a főmotívuma a Veszprém megyei takácscéh pecsétek harmadik típusának is, amelyeken a vetélőt a korona alatt két egymással szemben álló ágaskodó oroszlán tartja. Ilyen a városlődi takácsok 1755. évi hatalmas díszes pecsétnyomója, amelyen a háromszögben összerakott vetélők között még nyolcágú csillag is szerepel (225. kép), a szentkirályszabadjaiak 1796-os (226. kép) és a peremartoniak második, 1799-ből származó igen szép vésetű pecsétlője, amelyen a díszes barokkos korona alatt ábrázolt embléma még három szál, földből kinövő virággal is kiegészül (227. kép). (204. lap)
Nagybákay Péter: Veszprémi és Veszprém megyei céhpecsétnyomók. A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 1. (1963.) 185-219.
- Irodalom:
A céh címerének ábrája a címerhatározóban még nem szerepel.
Külső hivatkozások:
Várpalotai takácscéh
[szerkesztés]
A várpalotai takácscéh pecsétnyomója 1699-ből
Ugyanez a motívum, a háromszög alakban összerakott három takácsvetélő látható a harmadik, XVII. századbeli takácscéhpecséten, a palotai takácsok 1699. évi magyar köriratú vörösréz pecsétnyomóján is. A három vetélő között gömb alak látszik, feltehetően a vetélőbe vezetett fonál gombolyagja (222. kép). A három vetélő primitív ábrázolását találjuk a szentgáli takácscéh 1797. évi pecsétjén is, majd pedig a láziak 1826-os pecsétnyomóján, amelyre a szentgáliak egyenes, vaskos vetélőjével szemben három karcsú, hajlított vetélőt véstek (223. és 224. kép). (204. lap)
Nagybákay Péter: Veszprémi és Veszprém megyei céhpecsétnyomók. A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 1. (1963.) 185-219.
- Irodalom:
A céh címerének ábrája a címerhatározóban még nem szerepel.
Külső hivatkozások:
Veszprémi csapócéh
[szerkesztés]
A veszprémi csapócéh pecsétnyomója 1672-ből
A veszprémi csapócéh pecsétnyomója 1727-ből
1744-ből négy csapócéh működéséről tudunk a [Veszprém] megyében, a pápai, veszprémi, tapolcafői és palotai csapókéról. A pápaiak 1634-es évszámot viselő latin köriratú nyomója nem maradt meg. Ezzel szemben a veszprémieknek két pecsétnyomóját őrzi a Bakonyi Múzeum. Az egyik 1675-ből való, a másik 1727-ből, sőt a múzeumban még egy veszprémi csapócéhpecsét rajza található, amely valószínűleg még élőbbről származik. Körirata: „WESZPREMI CSAPOCEP." Ovális mezejében jobb oldalt egy függőleges ifa, baloldalt pedig egy körömpő látható, alul, felül egy-egy kis kampó. A pecsét egész kompozíciója meglepően egyezik az első ismert magyar csapó céhpecsétével, a debreceni csapók 1529-ben készült ezüst nyomójának kompozíciójával. Az 1675-ös veszprémi csapó céhpecséten ugyancsak ifa látható, mégpedig két darab egymással X-alakban keresztbe fektete, alatta nyeles körömpő, nyéllel felfelé, jobbról, balról két különböző alakú kampó. Ugyancsak két, hasával kifelé fordított, egymással keresztbe fektetett ifát ábrázol az 1727. évi pecsétjük is, fenn nyelével lefelé álló körömpővel, jobbról, balról egy-egy csapófával, díszes barokk címerpajzsban (217. és 218. kép). (200. lap)
Nagybákay Péter: Veszprémi és Veszprém megyei céhpecsétnyomók. A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 1. (1963.) 185-219.
- Irodalom:
A céh címerének ábrája a címerhatározóban még nem szerepel.
Külső hivatkozások:
Veszprémi takácscéh
[szerkesztés]
A veszprémi(?) takácscéh pecsétnyomója 1644-ből Abb. 219. Petschaft der Weberzunft von Veszprém(?) aus dem J. 1644. (201. lap)
A Veszprém megyei takács céhpecsétnyomóknak egész sorát ismerjük. Legrégibb köztük, minden valószínűség szerint az a kezdetleges rézpecsétnyomó, amelynek „W.W. TAKATS TZE" köriratából arra lehet következtetni, hogy Veszprém város takácsaié volt. A kerektalpú egyszerű pajzsban vízszintesen elhelyezett egyenes, vaskos vetélőn galamb áll, csőrében lombos ággal, fölötte az évszám: 1644. Az évszámot könnyen 1844-nek is lehetne olvasni, de a W-betű használata, a vetélő formája, a pajzs és pecsét egész stílusa inkább a XVII. század közepe mellett szól (219. kép). Ezt a feltevést megerősíti az is, hogy egy másik, 1764-ből fennmaradt takács céhpecsétnyomón ugyanezek a motívumok láthatók, de már tetszetősebb és díszesebb kivitelben. A pecsétmező közepén itt is vízszintesen elhelyezett vetélőt láthatunk, de ez a vetélő kecsesen hajlított, a rajta álló, csőrében zöld ágat tartó galamb alakja is formásabb és a kerek pecsétmezőt, mint díszítőelem öt virágszál tölti ki. Ez a pecsétnyomó a peremartoni takácsoké (220. kép). Évszámban a 6-os fordítva van vésve, és így esetleg 9-esnek is olvasható, de ebben az esetben is jóval 1844 előttről származik és semmiképpen sem képzelhető el, hogy a veszprémi takácsok vették át 1844-ben primitívebb formában a peremaroniak céhjelvényét, hanem az a kézenfekvő, hogy a veszprémiek régi, 1644-es pecsétjének motívumai kerültek a XVIII. században a peremartoni céh pecsétjére. A csőrében olajágat tartó galamb több felvidéki szűcscéh pecsétjében is megtalálható. Szimbolikus összefüggései a takács és szűcs szakmával egyelőre kiderítetlenek. (202-203. lap)
Nagybákay Péter: Veszprémi és Veszprém megyei céhpecsétnyomók. A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 1. (1963.) 185-219.
- Irodalom:
A céh címerének ábrája a címerhatározóban még nem szerepel.
Külső hivatkozások:
Lásd még: