Ugrás a tartalomhoz

Címerhatározó/Kétegyháza címere

A Wikikönyvekből, a szabad elektronikus könyvtárból.

Ez az oldal a címerhatározó kulcsának részeként Kétegyháza címerével foglalkozik.


Kétegyháza község

(Békés megye)

Kétegyháza címerének megalkotásánál döntő mozzanat, hogy a település első pecsétje ill. korunkra maradt címerábrázolása a Löwenburg családnak a címerét tükrözteti. Ezért Kétegyházának a címerét összetett pajzs alakjában képzeljük el.

Az öregpajzs vörös alapon arany szalagokkal haránt négyelt, az egyes mezőkben pedig a következő ábrák vannak. A pajzsfő mezejében egy hétágú bárói arany koronát látunk, amelynek az abroncsa bíbor (zafír és rubin) kövekkel ékes, gyöngyei pedig kékek. A jobb oldali mezőben egy arany latin keresztet, a baloldali mezőben pedig egy arany, három ívben végződő díszes körmeneti keresztet látunk, amely a románságnál használatos keresztre emlékeztet.

A csücskös talpú öregpajzs pajzstalpában egy arany pogácsát látunk lebegni, amely a település XVIII. századi betelepítésének történetére emlékeztet és a hitvilágra, amelynek rendkívül nagy szerepe volt a megtelepedésben.

A boglárpajzs voltaképpen a Löwenburgok címeréből kiemelt oroszlán. A csücsköstalpú reneszánsz pajzs kék mezejének zöld udvarán egy fegyverzett (vörös nyelvű és karmú) arany oroszlán lép, fordul és néz jobbra. A jobb mancsában egy arany markolatú ezüst pengéjű szablyát tart. Az oroszlán farka - eltérően a heraldikai oroszlánoktól - egy bojtban végződik.

Az öregpajzson arany falkorona helyezkedik el, amely két végénél éri a pajzsot, hét bástyáján lőréssel van ellátva, ezek a korona ágait helyettesítik.

A kétegyházi címer alatt egy kétszer hajtott arany szalag található, amelynek a heraldikai jobboldali felirata KÉTEGYHÁZA, baloldalon pedig a felirat ugyanennek a településnek a román elnevezését tartalmazza. [1]

  • Irodalom:

A falu címerének ábrája a címerhatározóban még nem szerepel.

Külső hivatkozások:

[2]

Rövidítések

Lásd még: