Címerhatározó/Irinyi címer

A Wikikönyvekből, a szabad elektronikus könyvtárból.

Ez az oldal a címerhatározó kulcsának részeként az Irinyi család címerével foglalkozik.


irinyi Irinyi[szerkesztés]

Szatmár vármegye ősnemes családja, mely már IV. Lásztótól 1278-ban kapott királyi adományt Iriny birtokra, a hol ma is virágzik. A család első ismert őse: László Vid, ki IV. László alatt, 1278-ban Stilfriednél, az Ottokár elleni háborúban, Ottokárt levágta, egyik fiát pedig elfogta, a miért Iriny szatmármegyei birtokot kapta és az alább leírt czímert. Tagjai közül András 1596-ban főjegyző, - Ferencz, 1600-ban szolgabíró, - György, 1633-ban szolgabíró, - László, 1635-ben szolgabíró, - Zsigmond 1694-ben szolgabíró, - Imre, 1724-ben főszolgabíró, - István, 1734-ben főszolgabíró, - Antal 1765-ben főszolgabíró volt a vármegyében. - Bertalan 48-as honvéd 591dandárparancsnok. - Csaba kir. itélő táblai biró. Ma élő tagjai Tamás, István, Csaba, Aurél, Szabolcs, ifj. Csaba.

Czímer: kékben, zöld alapon álló, vörös ruhás, hermelinnel bélelt palástot viselő, mellén aranycsillaggal díszített koronás férfi, jobbjában jogart tart. Ennek jobbján zöld atillás, vörös nadrágos, sárga csizmás, párducz-kaczagányos, fekete-tollas kucsmás, aranyövös magyar vitéz, jobbjában görbe kardot, baljában vasláncz végét tartja, melynek másik vége az első alak lábához látszik kovácsolva lenni. Sisakdísz: a paizsbeli magyar vitéz növekvően, balját csípőjén nyugtatja. Takarók: vörös-ezüst.[1]

  • Irodalom:

A család címerének ábrája a címerhatározóban még nem szerepel.

Külső hivatkozások:

[2]

Az Irinyi család honlapja

Az Irinyi család honlapja

Rövidítések

Lásd még: