Címerhatározó/Frank címer

A Wikikönyvekből, a szabad elektronikus könyvtárból.
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

Ez az oldal a címerhatározó kulcsának részeként a Frank (néha Frankel) család címerével foglalkozik.


franckensteini Franck[szerkesztés]

Valentin Frank (†1648) [néha Frankel Bálint], szász királybíró sírköve a nagyszebeni evangélikus templomban
Valentin Frank von Frankenstein sírköve.jpg
Franck Bálint emléktáblája, Nagyszeben
Franck Bálint, a szászok grófja
Valentin Frank zászlója, 1686
Valentinus Franck

Valentin Franck von Franckenstein címere.jpg Franck Bálint emléktáblájának címere, Nagyszeben.png

Hann Sebestyén, a nagyszebeni ötvösmester († 1713) művei kiváló művészi értékük következtében az erdélyrészi iparművészet egyik tetőpontját képviselik. Jóllehet ez a mester képzelet és szabad lelemény dolgában elmarad Nicolai Illés, az Apaffisarkophag* [* Lás d Arch. Ért. 1902. Éber László értekezését ez emlékről és a hozzácsatolt ábrákat] alkotója mögött, kézi ügyességben mégis túlszárnyalja őt. ...

Az 1697 szeptember 27-én elhúnyt szász gróf Franckensteini Franck Bálint epitaphiumában birunk olyan munkát, a melyet biztonsággal a nagyszebeni ötvösnek, Hann Sebestyénnek tulajdoníthatunk. A szerzőség stílkritikai bizonyítékaihoz és a mester külső életkörülményeihez még hozzájárul mint utolsó, legjobban megegyező bizonyíték a (SH) alakú ötvöspecsét megléte, melyet e sorok írója a mű utolsó átvizsgálása alkalmával a Jakabbal birkózó angyal domborművének szélén megállapított.

...

Az epitaphium 114 cm. magas és 56 cm. széles óntáblából áll, melyet 14 cm. széles fakeret vesz körül.'(1. ábra.) A felső keskeny oldalhoz gyűrűkkel egy vasrúd van hozzáillesztve, a melyeken eredetileg függöny lógott, hogy a drága művet a portól megvédje. Az óntáblán aranyozott nagy latin betűkkel van bevésve az elhunyt szász gróf sírfelirata. A következő, először Seiwerttől közölt tartalma van :

MUNDE | IMMUNDE! | QUARE ES MUNDUS? | AN QUIA ТАМ PULCHRA CREATURA? | AN QUOD А ТАМ MUNDO AUTHORE CREATUS? | ERRAS! | MUNDE IMMUNDE VALE, QUAE SUNT MUNDAMA RECUSO! | MUNDUS ERRAS, | SED TE FILII TUI FILIAE QUE FECERUNT IMMUNDUM, | INTER QUOS ET EGO IMMUNDUS, | AT DOLOROSUS : | QUEM GRATIA DEI, | ET SANGVIS DOMINI NOSTRI JESU CHRISTI, MUNDIFICAT AD OMNI PECCATO ; | VALE, | ATQUE ITERUM VALE | ET MUNDIFICARE | VALENTINUS FRANCK a FRANCKENSTEIN: NATUS, | 20. OCTOBR : AN. 1643. | DENATUS 27. SEP. 1697. | ALTATIS ANN. 54.

Ezen felirat körül egy sajátságosan, bizonyos barokkbeli hasonlósággal stilizált renaissance-díszekból álló szalag húzódik, mely az oblongum szögleteiben tojásdad medaillonokká tágul ki, a melyekbe fönt két ószövetségi jelenet, lent azonban Franck mellképe és czímere vannak beleillesztve. A két felső dombormű között egy feszület domborműve volt, a két alsó között a szintén domborítottan készített ábrázolása a feltámadásnak, a melyből még két alvó őr és a Sarkophag egy része megmaradt. A kompoziczió ezen részét, a mint Soterius közli, az ornamentdísz egyik darabjával együtt a XVIII. század kezdetén valami szentségtörő letörte és ellopta.1 [1 V. ö. Soterius : Transsilvani a Celebris. 83. 1. Seiwert : Ungarische s Magazin. III. k. 420. l.] Azt mondják, hogy a felső — sajnos, hogy elveszett — feszület aranyozott ezüstből készült, a többi mind, ornamentdísz és medaillonok, aranyozott ötvösérczből van domborítva.

...

Franck czímerét tartalmazza a negyedik medaillon (5. ábra), melyet Reissenberger behatóbban írt le.* [* «Korrespondenzblatt» i. h. <L(udwig) R(eissenberger): Wiederaufgefundene alte Denkmäler der evang Pfarrkirche A. B. in Hermannstadt. Korrespondenzblatt des Vereins für siebenbürgische Landeskunde. IV. (1881}. 106. l. k. és 113. l. k.>] Alakjában finoman átérzett és vonalaiban teljesen hozzáilleszkedik a többi ornamentikához. Mintáját valószínűleg szintén a Rosetum Franckianum czímbeli rézmetszetén lévő czímerben találjuk meg, igaz, hogy a jobb felső részben a heraldika szempontjából helytelen eltérésekre akadunk.

...

Azon férfi, kinek a tiszteletére Hann Sebestyén ezen értékes epitaphiumot alkotta, külső életpályájáról a következő adatokat tudjuk : Franck Bálint a Szászrégenbői származó, 1648. évi május 10-én elhunyt, ugyanolyan nevezetű férfi fia volt, ki a nagyszebeni iskola rektorságából a királybíró és szász gróf magas méltóságához jutott föl. 1643-ban, október 23-án született, az altdorfi egyetemen tanult s ugyanott védelmezte «De aequitate» czímű értekezését. Miután Nagyszebenbe visszatért, 1679-ben a vöröstoronyi erődítmény kapitányává, 1682-ben provincziális jegyzővé, 1686-ban királybíróvá és a szászok grófjává, 1692-ben I. Apafi titkos fejedelmi tanácsosává vált s 1692-ben Lipót császár kezéből nemességet nyert «von Franckenstein» prœdicatummal. A szelindeki lelkész leányával kötött házasságából György és Bálint fiai és Ágota és Mária leányai származtak. Első felesége halála után 1693-ban másodízben házasodott meg Rosenauer Mária Annával, Waida János özvegyével.1 [1 V. ö. Johan n Seiwert : Nachrichten von siebenbürgischen Gelehrten. 1785. 95. l. k. Ungrisches Magazin. 1783. III. kt. 416—421. 1. Kurze Geschichte der Provinzialbürgermeister. 89. l. Felmer Márton : Catalog. Jud. Reg. (Kézirat.) Kinder Norbert de Friedenberg: Dе Comitibus. Rosetum Franckianum Wien, 1692. 10., 58., 158. l. Möckesch i. h. 104. l. <Samuel Mökesch: Die Pfarrkirche der Augsburger Confessionsverwandter zu Hermannstadt. Hermannstadt, 1839.> Trausch : Schriftstellerlexicon, I. kt 339. l. Allgemeine Deutsche Biographie, VII. kt. 263. l. k. Zimmermann : Chronologische Tafel der Hermannstädter Plebane, Oberbeamten stb. Archiv des Vereins für siebenbürgische Landeskunde, XIX. kt. 544. l. k. és 571. l.]

Soterius György [†1728] Franck jellemrajzához Transsilvania celebrisében következőképen nyilatkozik: 2 [2 83. l.<kézirat>] «Különféle szépművészetek és tudományok kedvelője vala, úgy a históriában, valamint a tűzijáték mesterségében szép, noha kis traktatumokat bocsáta nyomtatásba és az diákoknak és tudósoknak különösen jó barátja vala. Az nyelvek közül még az oláht is alaposan excolálá és érté, sőt még czigányul is bira beszélni, a melyeket ugyanis többnyire megvetendőknek tartanak. Végre elmúla 1697-ik évben, miután az podagra csaknem az egész testét átvándorolta vala és mindent ő benne bevett vala. Az Franck-féle czímer fehér galamb, három rózsa felett kivert szárnyokkal állva, és három fekete gerenda, melyek a jobbról a balra inclinálva egy fehér mezőben hevernek.»

Franck nevéhez egy sajátságos irodalmi jelenség fűződik. 1692-ben Bécsben adott ki egy gyűjteményt, mely a reá, illetőleg az ö családbeli eseményeire vonatkozó latin és német s akkor már különnyomatokban elterjedt költeményeket tartalmazza, ez a «Rosetum Franckianum». A költeményekhez egy sor gyenge rézmetszet van mellékelve. A versek az akkoriban nemcsak az erdélyi városokban, különösen az egyetemről hazatért diákoktól gyakorolt, dúsan virágzó alkalmi költészetnek és Franck hiúságának egyaránt példái. Hogy a latin versek messze fölülmúlják a németeket, az onnan van, mert itt a humanisztikus költészet utóhangjaival van dolgunk.3 [3 V. ö. A. Schullerus: Zum Rosetum Franckianum. Korrespondenzblatt des Vereins für siebenbürgische Landeskunde . XVIII. évf. (1895) 22. l. k.][1]

  • Irodalom:

ROTH VIKTOR_ Franckensteini Franck Bálint epitaphiuma — Hann Sebestyén műve. (Öt ábrával) Archaeologiai Értesítő 1911. 107—115.[2]

A család címerének ábrája a címerhatározóban még nem szerepel.


Külső hivatkozások:

[3]

Rövidítések


Lásd még:

A Címerhatározó alfabetikus tartalomjegyzéke
ABCCsDEFGGyHIJKLLyMNNyOÖPQ | RSSzTTyUÜVWXYZZs