Címerhatározó/Csire címer
Ez az oldal a címerhatározó kulcsának részeként a Csire család címerével foglalkozik.
álmosdi Csire
[szerkesztés]
Álmosd első írásos említése a XIII. századból való, nevezetesen 1261-ből, Almus néven, amikor István ifjabb király új adománylevéllel megerősítette Bihar megyei földbirtokában a Marót nembeli Almus fiát, Cyrill ispánt, miután a tatárpusztítás során megsemmisült régi adománylevele. Az Álmosd történetére vonatkozó legkorábbi adattal azonban az a probléma, hogy maga az eredeti okirat nem maradt fenn, csak annak hibás kivonata. Ami a Marót nevet illeti, ez a morva népnév régies változatának megszemélyesítésével jött létre. Anonymus gestája szerint a magyarok előtt Bihar vára s a hozzá tartozó ország, a Tiszántúl Ménmarót vezér (dux) uralma alatt állott. Ménmarótról a történeti kutatás kimutatta, hogy mondai alak, Anonymus képzeletének szülötte. Hogy Marót vezért miért helyezte Anonymus Biharba, annak Györffy György szerint az a magyarázata, hogy az Érmelléken volt Marót és Marótlaka falu is: az utóbbi 1354 előtt Olaszi Marouth birtoka volt, nevét azonban aligha ettől a Maróttól kapta, mert a „-laka” helynévképzés korábban megszűnt, s a XIII. században már a „-háza” képzés váltotta fel.
Álmosd mindenesetre létezett már a XIII. században, erre több adat utal. A települést 1281-ben Selénd és Barátpüspöki, 1292-ben Selénd és Bagamér falu határosaként emlegetik. 1292 körül a Monoszló nembeli Gergely fiainak is van itt részbirtoka. Adatunk szerint ugyanis ekkor Gergely fia Gergely és Egyed álmosdi jobbágyai lerombolták és felgyújtották Bagamér falut, a falunagyot megölték, s lovakban, ökrökben és egyebekben száz márka kárt okoztak. Mivel Álmosd lakói tagadták vétkességüket, vizsgálatot rendeltek el.
A történészek többségének az a véleménye, hogy a falu korábban a bihari tájakon az elsők között megjelent Ákos nemzetség birtoka volt, s a tőlük származott Álmosdi Csire család volt a település földesura. Eszerint, amint Bunyitay s a későbbiekben mások is vallják, az 1261-ben említett adat az Ákos nembeli Csirékre vonatkozik, akikkel a település birtokosaiként a XVI. század közepéig folyamatosan találkozunk. (A Chyre = Csire név valószínűleg a Cyrill-Cirill – keresztnév kicsinyített alakja.) Györffy György ugyanakkor azon a véleményen van, hogy Almus fia Cyrillnek az Ákos nembeli Álmosdi Csirével való egyeztetése a generációs eltérés miatt nem fogadható el.
Jakó Zsigmond szerint a tatárjárás előtt került a falu a család ősének, Csirének a tulajdonába. Neve és a környék birtokviszonyai alapján Jakó legkésőbb XII. század eleji megülésűnek tartja, létrehozóját pedig a királyi uradalomban látja. A faluban élő jobbágyság teljes egészében magyar volt.
A település nevét, amely a középkori iratokban Almus (1261, 1281, 1332), Almuz (1332) Almos (1416) néven fordul elő, a kutatók az Álmos személynévből keletkezettnek tartják. A -d képző csak később járult hozzá (Almosd, 1461). Hasonló nevű birtokosáról kapta, de későbbi urainak már a település adta a megkülönböztető előnevet.
Magának a szónak több értelmezése ismert. Vannak, akik, a magyar ‘álmos' köznévből származónak vallják, korabeli jelentése: megálmodott, álombeli. Álmos (819?– 895?) volt a neve a magyar törzsek első fejedelmének. Ügek és Emese fia, a magyar krónikák szerint a honfoglaló Árpád fejedelem apja. Anonymus leírása szerint Emese álmában isteni látomás jelent meg turulmadár (héja) képében, amely mintegy reá szállva teherbe ejtette őt. Anonymus ötletszerűen felvetette azt is, hogy az Álmos a – szent jelentésű – latin ‘almus', szóból ered. A leginkább vallott magyarázat szerint az Álmos név török eredetű: ‘Almys', jelentése: birodalomszerző. Egy volgai bolgár uralkodót is ‘Almus'-nak neveztek.
Györffy György szerint az Ákos nem feltűnése a X. századra tehető. A nemzetség neve török eredetű (aq quö), jelentése: fehér sólyom. A sólyomra mint továbbélő nemzetségi jelvényre utalhat a nemzetségi címerben feltűnő madárszárny. A szárnypár a pajzs alapjához később csatlakozó kettős kereszt felső részén is megjelenik, tehát a madárjelvény lehet a nemzetség attribútuma. Az Ákosoknak a későbbiekben az ország különböző vidékeire szétszóródott ágai a tollal feldíszített kettős keresztet használják címerül.
Az Ákos-nemzetségbeli Álmosdi Csire család, Álmosd birtokosai is ezt a típusú címert viselték, a sólyomtolljelvénnyel, amint az Álmosdi Csirék zöld viaszba nyomott pecsétjén is fennmaradt a Kállayak levéltárában, egy 1406-os és egy 1432-es oklevélen.
Az Ákos nem hat fő ágra oszlott, azok viszonylag korán szétváltak, s mintegy húsz megyében telepedtek meg az Árpád-kor végére. Biharban az Ákos nem országos méltóságokat nem viselő lokális ágának falvai alakultak ki, az oligarchák harcaiban nagy szerepet játszó Ernye bán és fiai szolgálatában építgették helyi hatalmukat.
Az ősi bihari Ákos-részeket birtokló Ákos-ág Salamontól ered. Salamon az apja Erdőnek, akinek a fiai, Salamon, Dénes, István, már az 1291–94-es pápai tizedjegyzékben szerepelnek. Az ős, Salamon unokája Csire (Chyre vagy Chure), Csire fia Péter az Álmosdi család őse. Csire fiát, Pétert 1327-ben említik először, majd 1342-ben Pocsajról ‘de Pachey'-nek.
A Csire-ág a XIV. század közepén kezd elkülönülni: az Erdő rokonság minden tagja a század folyamán a pocsaji (de Pochay, Poche) címzést használja, de 1351-ben már a ‘de Almus' megjelölést használja Csire Péter, amikor párbajban is megnyerte azt a pert, amelyet Kismarjai Lukács ellen indított. A későbbi szerzeménynek tekinthető Közép-Szolnok megyei birtokokat bíró ág is megkülönbözteti magát ekkorra Sződemeteri néven. A XV. században a Csirék álmosdi ága anynyira berendezkedett Közép-Szolnokban is, hogy némely oklevél Sződemeteri névvel is illeti (1423). A Közép-Szolnok megyei birtokok az Ákos nem Pocsaji ágának birtokai voltak már a XIV. század derekán, majd az ág, Sződemeteri Péter fia magtalan halála miatt, oldalági rokonaik, az Álmosdi atyafiak örökölték őket. Már a Csirék szerzik ezen a vidéken 1435-ben Etelt, illetve 1463– 1474 között Peért 61 forintot hozó vámjával együtt, továbbá Hadadot, Újlakot, Alsó- és Felsőszoport, Ardót, Csányt, Usztatót, Kőröst.
Az Álmosdi Csirék és a Pocsajiak 1436-ig nem tettek birtokosztályt, Pálóci Máté nádori ítéletlevele szerint az atyafiak közösen birtokolták Biharban Álmosdot, Konyárt, Fejértót, Bagost, Hosszúpályit, Monostorpályit, Vértest, Pocsajt, Ősit, Kokadot (Kakat); Közép-Szolnok megyében Usztatót, Hosszúaszót, Alsó- és Felsőszoport, Sződemetert, Csányt. Az Álmosdi Csire család Konyárt is magában foglaló uradalma legnagyobb kiterjedése idején, a XVI. század első harmadában tizennégy falut és három pusztát foglalt magában. A fentebb említetteken kívül Keszit, Nagymihályfalva vámszedő- és vásároshelyen részeket, valamint Nebáncs, Penészlek és Szentmiklós praediumokat (Szabolcs, később Szatmár megyében), illetve átmenetileg Nagylétát.
Álmosdi Csire Péter fiai alatt kezdődik meg a család felemelkedése Zsigmond király korában. A kezdetben Mária királynő udvari ifjaiként szereplő László (1388) és János (1388– 95) – Álmosdi Csire Péter fiai – magisterek; János később a király hívének, Stibor vajdának a familiárisaként szolgál, aradi alispán és azzal együtt solymosi várnagy (1398–1400). Zsigmond második felesége, Cillei Borbála idején János visszatér a királynéi udvarba, sáfár (1412–18), majd újra udvari lovag (miles reginalis) lesz (1425–28). 1425-ben Zsigmondtól jutalom gyanánt várépítési engedélyt kap Pocsajon. A család meg is épít egy castellumot, s az álmosdiak birtokközpontja ezentúl itt van, míg Dózsa paraszthadai 1514-ben fel nem dúlják. Zsigmond király katonaként is számít rájuk. Álmosdi Csire János, István és László 1399-ben perhalasztást kapnak a királytól, mert hadi szolgálatba mennek Prokop ellen Morvaországba.
Még inkább megalapozta az Álmosdi Csire-ág felemelkedését Álmosdi Csire Barnabás, aki Zsigmond király idején az arisztokrácia berkein belülre emelkedett: királynéi pohárnokmester lett (1432). Zsigmond alatt az álmosdiak – köszönhetően az udvari pozícióknak – anyagiakban is egyre gyarapodnak: Zsigmondtól új adomány gyanánt nyerik Biharban Györgyeházát, a szatmári Domahidán pedig vámot. 1412-ben zálogbirtokot szereznek Szabolcsban, 1415-ben részeket bírnak Bánkon, Pércsen, 1424-ben már kétszáz forintért vesznek zálogba földeket.
1437-ben királynéi szolgálatban szerepel Csire Barnabáson kívül Zsigmond, István és László. Albert király udvarában is magasra emelkedtek az Álmosdi Csirék, hiszen Barnabás és László királyi szolgálatban voltak Alberttel Sziléziában 1438 tavaszától, s még 1439-ben is ez a státusuk, amint arról több perhalasztó oklevél is tanúskodik. Csire István I. Ulászló alatt királyi ember, Biharban és Szabolcsban jár el birtokadományokban (1440).
A család klerikus tagja, Álmosdi Csire Zsigmond hajszentlőrinci prépostból (1432–1435) emelkedik szekszárdi apáttá (1439–59). 1447-ben előkelőként részt vesz az országgyűlésen. Álmosdi Csire Zsigmond szekszárdi apát többször országos ügyekben is szerepet játszik: 1447-ben szerepel azon országnagyok között, akik Hunyadi János kormányzó kezébe helyezik Buda várát. Ugyancsak ezen oklevél tanúja Álmosdi Csire Barnabás, akit Zsigmond vitt be az országos politika színterére: közvetlenül az országnagyok után, de még a megyei követek előtt szerepel, amiből arra következtethetünk, hogy a Csirék az 1440-es években is a mágnások köréhez tartoznak.
Az Álmosdi Csirék a XV. században többször is hírhedtté váltak hatalmaskodásaikról, birtokfoglalásaikról. Álmosdi Csire Barnabás 1446-ban, tolnai alispánként – valószínűleg öccse, Álmosdi Csire Zsigmond szekszárdi apát révén kerülhetett ebbe a bihari-szatmári régiótól távol eső pozícióba – a székesfehérvári keresztes konvent birtokát, Faddot erőszakkal magához vette, s nem torolta meg a konvent birtokának további fosztogatását sem. Bár ügye a nádor elé kerül, politikai karrierjét az eset nem töri meg.
Biharban is számtalan túlkapás, peres eset kapcsán szerepelnek. 1420-ban a Csirék „még csak” réteket kaszáltak le és lovakat loptak, főleg helybeli nemesektől. A lótenyésztésnek ugyanis jelentős szerepe volt birtokaikon. Ezt igazolja az a Zsigmond korabeli oklevél 1406-ból, amelyben a Csirék álmosdi méneséről esik szó. Az olyannyira értékes, hogy hosszasan pereskednek érte. A lovak ellátását szolgálta egy 1416-os keltezésű másik oklevélben említett „nagy mennyiségű széna” elraktározása is Álmosdon.
Persze az ő megkárosításukra is van példa: a váradi prépost kaszáltatja le Csiréék szénáját, majd embereiket Váradon megvereti. A Csirék sem hagyják magukat: Szalacson a váradi káptalan kaszálóját veszik birtokba (1417). 1460-ban már nagyobb bűnöktől és nagyobb ellenféltől sem riadtak vissza: Nagylétát és Kokathot (ma Kokad) dúlták fel s hajtották el a jobbágyok barmait. (Igaz az oklevél szerint csak megbosszulták, hogy a Váraskeszi Lépesek a nekik élelmet szállító embereiket kirabolták, mellesleg volt rá okuk, hiszen a Csirék nem fizették meg a vámot.) Álmosdi István Váraskeszi Lépes András (Lépes György erdélyi püspök unokaöccse) özvegyével szemben hatalmaskodott, s Kokad települést szó szerint elpusztította.
1502. július 22-én kelt Budán II. Ulászló király levele, ebben vizsgálatot rendelt el Toldy Mihály, Pocsaji Ferenc, Félegyházi Balázs, Álmosdi Chyre András, Borsi István, Kismarjai János és Ilyei László ellen, akik többedmagukkal fegyveres kézzel rárontottak a váradi káptalan Nagy-Zomlin („Nagh Zemlen”) és Bors Bihar megyei birtokaira, ahol a jobbágyok házait feltörték és kirabolták.
A XV. század második felében, ha nem is jutnak országos pozíciókhoz az Álmosdi Csirék, de királyi kiküldöttként, Mátyás király megbízottjaként említik Álmosdi Csire Lászlót 1467-ben, 1468-ban: Kolozs- és Közép-Szolnok megyében birtokba iktatásban segédkezik a kolozsmonostori konventnek. Igen aktív szerepet vállalnak a helyi nemesség ügyes-bajos dolgaiban is az Álmosdiak–Pocsajiak. Sokszor szerepelnek fogott bíróként, ügyvédként. Álmosdi Csire István, Pocsaji Pályi Miklós és Pocsaji István közösen is fellép például a Sarmasági família mellett 1467-ben. Később viszont nem igen találjuk őket a megyei közéleten kívüli szerepekben, azután, hogy Álmosdi Csire Tamás részt vett az 1507-es pesti országgyűlésen.
A hatalom, társadalmi tekintély és befolyás növelésének fontos eszköze volt a házasságkötés. Az Álmosdi Csirék XIV. századi házasságai általában arra engednek következtetni, hogy a helyi úri nemzetségekkel, középnemesi családokkal építettek kapcsolatokat. Egy korábbi, nem ismert Csire-házasság révén az endrédi Zoárdfiak is bírtak Álmosdon részeket leánynegyed címén. Endrédi Zoárdfi András felesége Álmosdi Csire László leánya, Dorottya lett (első férje Kállai Vitéz János volt, még a házasság évében, 1428-ban meghalt). A Zoárdfiak a leánynegyed birtoka miatt perbe is hívták az Álmosdi Csiréket. A pert András öccse, Zoárdfi István folytatta.
A XV. században az Álmosdiak a Sóvári Sósokkal házasodnak, ami rangbeli emelkedésüket mutatja. Sóvári Sós Miklós udvari lovag leánya, Potenciána, Álmosdi Csire István felesége 1470 előtt. Sóvári Sós Miklós második felesége Csire László leánya, Krisztina volt, Csire István unokanővére. Ennek következtében az Álmosdi Csirék Sáros megyében is bírtak birtokrészeket. Azokat Csire Tamás, majd annak fia, András (1511–1521) ága örökölte.
Házassági kapcsolatok révén bírnak részeket Álmosdon a Kállaik, akik már 1428-ban a leleszi konvent előtt tiltják meg, hogy Csiréék Álmosdon az őket illető részeket az Esztáriaknak idegenítsék el. A Kállaik 1436-ban birtokba is akarták venni a nekik járó tekintélyes leánynegyed részeket, köztük Álmosdot is. Hosszú ideig erre nem kerülhet sor, hol a Csirék királyi szolgálat miatt nyert perhalasztása miatt, hol egyszerűen azért, mert minden indok nélkül Csiréék nem jelennek meg. 1436-ban a váradi káptalan előtt hívja perbe Csire Barnabást, Zsigmondot, Istvánt és Lászlót Kállai János. Csiréék végül „jótevőjük”, Zsigmond király halálát követően 1438-ban többszöri nádori felszólításra adják át a leánynegyedet.
A Kállai(Vitéz)-ág 1461-ben kihalt, így atyjafiaikra, Kállai Lökös Miklós utódaira szálltak részei. A Csirék persze megpróbálták visszaszerezni jussukat. 1465-ben a váradi káptalan előtt folyik a per, itt Álmosd, Konyár, Sződemeter, Peér, Ethel és Penészlek a vita tárgya. Bármennyire mézes-mázos hangú is Csire Istvánnak Kállai Jánoshoz 1471-ben intézett levele a családjaik közötti megbékélésről, mindent megtettek, hogy rátehessék a kezüket a kérdéses birtokokra. 1474-ben Lökös Miklós fia János alországbíró (1398–1461) özvegyével, Juliannával s fiával, Kállai Jánossal (1459– 1486) tárgyalnak.
Csire Barnabás királynéi pohárnokmester fia, Kristóf és nagybátyja, István Kállai Jánossal végül kiegyeztek olyképpen, hogy a Jánosnak megítélt leánynegyedet és perköltséget megfizetik készpénzben, vagy, ha erre nem képesek, lekötik zálogba. Az Álmosdiak valószínűleg nem tudták kifizetni a Kállaiakat, mert 1476-ban is őket találjuk e részek birtokában. 1478-ban már Lökös János özvegye Julianna panaszolja, hogy fia tőle „hatalmasul elfoglalta” Konyár, Álmosd és Bagos possesiókban bírt részeit, és „a jobbágyok adóját is a maga részére szedi”. Mire 1478-ban Báthori István országbíró utasítja a hatalmaskodás kivizsgálására a szentjobi konventet.
Ráadásul, mivel a Kállai Lökös ág már korábban házassági kapcsolatra lépett az Álmosdi Csirékkel – Álmosdi Csire Péter leánya, Margit Kállai Lökös Miklós felesége volt (1378) – már korábban is részeket szereztek Álmosdon és a Közép-Szolnok-ban fekvő Csire-birtokon, Sződemeteren, leánynegyed címén. A tasnádi és váradi vikáriusok előtt hosszas pereskedés végén egyeztek bele a Csirék, hogy a konyári és álmosdi részeket átvegyék a Kállaiak (1465).
Mivel a Kállaiak sem a jámborságukról voltak híresek, s a Csirék sem engedtek, a pereskedés mellett gyakori magánháborúkat is megéltek ők maguk és falvaik az 1460-as, 1470-es években. De a perek is folytatódtak. A helyzet olyannyira elmérgesedett, hogy IV. Sixtus pápához is eljutott a viszálykodás, aki utasította a bihari főesperest, György megbízott pápai bírót, hogy adjanak elégtételt Kállai Lökös Jánosnak, a Csirék további vonakodása esetén pedig közösítsék ki őket az egyházból (1468–1471). Ez idő alatt Álmosdi Csire István sokszor megfordul az egyházi bíróságok előtt, Kristóf azonban még erre sem hajlandó.
1474-ben István és Márton bagaméri, illetve egyed(monostori) plébános György bihari főesperes váradi kanonok parancsa értelmében Álmosdi Csire Tamást ki is közösítették. A hosszadalmas pereskedés eladósítja a Csiréket, kénytelenek elzálogosítani 1474-ben (a kétezer forintnyi zálog összegéből adódóan nem csekély jelentőségű) közép-szolnoki birtokaikat a Bélteki Drágffyaknak. 1481-ben a szatmári Dománhidát és vámját, sőt Álmosdot is megkapták a Drágffyak.
Míg az Álmosdi Csirék egyik ága, Tamásé, megszenvedte a Kállaiakkal való pereskedést, István, illetve családja ki tudta azt heverni, tovább tudta gyarapítani vagyonát, újabb birtoktesteket szerzett a bihari ősi területek mellé – köszönhetően sikeres, vagyonos körökből szerzett feleségeinek: Kusalyi Jakcs Zsófiának vagy a nagyhatalmú Csákiak familiárisának számító szántói Bekcs családból való Ágotának. Jellemző a korabeli viszonyokra, hogy a Csákiak segítségével Csire Tamás egész rablóhadjáratot indított a vidéken, nem kímélve saját atyjafia, Csire István álmosdi birtokát és kúriáját sem: „ott ez Istvánt és feleségét meg akarták ölni, egy familiárist fején halálosan megsebesítettek”. A környék „rémei” ellen végül a király küldött ki külön megbízottat 1474-ben.
A Csirék tehát házasságról házasságra építgették a családi karrierjüket. Csire Barnabás házassági kapcsolatai is jelzik, hogyan emelkedett a ranglétrán a felső udvari körökbe a család a Zsigmond-korban. II. Ulászló király 1499-ben Csapi Albertnek adja Konyár, Álmosd, Bagos és Monostorpályi részeit, valamint az álmosdi nemesi helyet (udvarházat) és halastavat. Csapi Ákos, Zsigmond király udvari lovagja és királyi tanácsosa Álmosdi Csire Erzsébettel, Csire Barnabás királynéi pohárnokmester leányával kötött házassága révén jutott e birtokhoz, amit fia, Albert szalánci várnagy (1479– 93) bírt, bár ezt a Csirék vitatták, s ezért kellett a váradi káptalan mellett a királynak is mandátumában megerősíteni Csapi jogait. Barnabás birtokait ugyanis fiának, Kristófnak (1456–74) gyermekei, János (meghalt 1479-ben), Tamás (meghalt 1479-ben) és Dénes (meghalt 1488-ban) magtalan halála után nagynénjük egyedül örökölte. Csapi Ákos és Erzsébet házasságából sem származott utód, így Csapi Albert csak anyja haláláig bírta e részeket, s annak halála után azok visszaszálltak az Álmosdi Csirékre. 1495-ben a Csirék és a Csapiak egyezségre léptek a leánynegyed részek ügyében.
Az Álmosdi Csirék sikeres házasságkötései sorában Álmosdi Csire András felesége származott a legmagasabbról: Borbála somlyói Báthori István erdélyi vajda (1477– 1534) húga volt, így nagynénje Báthori István fejedelemnek és lengyel királynak. Álmosdi Csire Margit (valószínűleg Tamás fia András vagy György leánya) az ősi Becsegergely nembeli Bethlen Miklós felesége lett (1502–23). Férje halála után a dobokai Szentmiklóson, illetve Küküllő megyében rendezkedik be fiával, Bethlen Farkassal.
Bár több helyen is szerepel, hogy az utolsó Álmosdi, Ferenc, 1554-ben halt meg, de ennek ellentmond, hogy az 1552-es dicális összeírás már egyetlen Csirét sem talál Biharban. Kihalásuk korábbra tehető, mégpedig 1538-ra. Álmosdi Chyre Ferenc magvaszakadtával részbirtokai királyi adományból Tahy Ferenc királyi lovászmesterre, róla pedig vétel útján Dobó Istvánra szállottak.
Álmosd korabeli viszonylagos nagyságára, a településnek az Álmosdi Csire-uradalomban betöltött szerepére nézve némi támpontul szolgálhatnak az egykori összeírások.
Bihar megyében a XIII– XIV. századból kettővel rendelkezünk: a váradi püspökség 1285– 1291 közötti tizedjegyzékével, valamint az 1332–37-es évek pápai adólajstromával. Az előbbi szerint 1285–91-ben Álmosd csak hat kepe gabonadézsmát fizet püspökének. Vagyis, amint Bunyitay is megjegyzi, Álmosd „igénytelen kis község volt”. Az Ákos nemzetség bihari birtokai közül például Nyírpályi (Monostorpályi) tizenkét kepe adódézsmát fizet, a legnagyobb lélekszámúnak tűnő Bagos pedig hatvan, másik évben kilencven kepét.
Az 1332–1337. közötti évenkénti pápai adólajstrom szerint Álmosd viszonylagos jelentéktelensége ismét adatoltatik, hiszen 1332–1334-ben évente csak öt-öt garast fizetett, vagyis a legszerényebben adózók között húzódik meg. Viszonyításul: Kokad négyet, Konyár nyolcat; Vértes tízet; Nagyléta tizenötöt; a korábban magas püspöki tizeddel jegyzett Bagos tizenöt, majd tizennégy garast fizet; Pocsaj 1332-ben tizenkilenc garassal adózik. Maga Nyírpályi (Monostorpályi) a monostorával tizenöt garas pápai adót fizetett, amely azonban lecsökken tízre. De a legszámosabb Hosszúpályi volt a maga negyven garasával.
E számok azoknak a véleményét látszanak alátámasztani, akik szerint az Ákos nem Álmosdi-ágának, az Álmosdi Csiréknek birtokközpontja nem Álmosd volt, a nemzetségi temetkező egyházzal is rendelkező centrum, az ág névadó települése, hanem Nyírpályi (Monostorpályi), mondván a nemzetségi monostor képezte az uradalom központját. Annál is valószínűbben, hiszen arra vonatkozóan, hogy a Csirék temetőhelye az álmosdi egyház sírboltjában van, tehát abban a faluban, amelyről előnevüket vették, nincs bizonyíték, csupán a fennmaradt hagyomány. Ugyanakkor az tény, hogy 1234-ben a premontrei kolostorjegyzékben már szerepel az Ákosok nyírpályi nemzetségi monostora, melyet feltehetően a XII. század végén megépíthettek, s maga a település első írásos említése is (1219) korábbi, mint Álmosdé (1261). A végső válaszhoz az álmosdi templom régészeti feltárása vihetné közelebb a kutatókat. 1908-ban erre már az Országos Műemléki Bizottság részéről történt kísérlet, azonban pénz hiányában, a templom belsejében megkezdett kutatások kezdetén egy alapozásnál elakadtak. A megkezdett feltárás addigi eredményei alapján született az a feltételezés, hogy a XIV. század elején már valószínűleg felépülhetett Álmosd temploma. Ez a hipotézis egy évszázaddal korábbra datálja megszületését, mint a történetíró Bunyitay Vince, nagyváradi püspök, akinek feltételezése szerint a Chyre család egyik tagjának az 1432–1434 –ben háji prépost, Chyre Zsigmondnak az áldozatkészsége révén épülhetett fel.
Álmosd plébánosáról 1332–34-ből van adatunk. Miklós papnak hívták, évenként csak öt garas tizedet fizetett. 1536-ban hallunk ismét papjáról, mikor is kegyura, Chyre Ferenc egy zálogos lovat öt forinton kivált tőle. Nevét nem ismerjük.
A Csirék régi központja, Álmosd, 1552-ben a Bihar megyei adóösszeírásban (dicalis conscriptio) huszonhárom portával szerepel, melyeket a következő földbirtokos családok bírtak: Erdőhegyi Imre, Sombory István, özvegy Sarmasághy Lászlóné egy-egy portát (a portán, a jobbágyteleken olyan telek értendő, amelynek paraszt birtokosa a harminc-negyven holdas szántóterület és tíz-húsz holdas kaszálón kívül mintegy hat magyar forintnyi ingó vagyonnal is rendelkezett). Pekry Miklós két portát, Bethlen Gergely ugyancsak kettőt, Bethlen Farkas három portát, Valkay Miklós szintén hármat bírt, Somlyay Mihályt viszont tíz portával írták össze. Ez utóbbi földbirtokosát a falunak Álmosdi Somlyay Mihályként 1545– 1549 táján a Bihar megyei Madarász és Görbed jogtalan birtoklása miatt idézte meg Fráter György püspök és királyi helytartó parancsára a nagyváradi püspök. Az 1552-es összeírásban Görbeden egy portával szerepel, Madarászon pedig, bár feltüntetik nevét, portaszám nélkül, azon megjegyzéssel, hogy ‘nunc', vagyis jelenleg.
Köszönhetően a János Zsigmond és Ferdinánd közötti viszonyból eredő többszörös adományozási gyakorlatnak 1554-ben Álmosdon már újabb földesurak neve is feltűnik: Petrovich Péter rövid ideig tartó tulajdonlásának a király felségárulás okán jószágvesztéssel vet véget, s birtokát Csáki Miklósnak adja. Veér II. Mihály, anyja, Somlyai Anna után Álmosdot és Csokalyt örökölte, ahol Gyula várának eleste után (1566) le is telepedett.
Az Álmosdi Csirék faluja a XVI. század közepétől jellegzetes kisnemesi településsé válik. A település életét meghatározó nagy horderejű változások sorába tartozik, hogy beveszi a refomációt, lakossága áttér a református hitre, aminek idejét az 1530-as évekre teszik a kutatók. Széki János nevű lelkészét 1597-ben avatták fel (ordinálták).
Az előrenyomuló Török Birodalom sikerei nyomán, 1566 után, Álmosdot is az urai mellett az oszmán hatalomnak adózó bihari települések sorában találjuk. A szolnoki szandzsák, debreceni nahije 1572. évi adóösszeírásában Álmosdról 23 portát és egy templomot találunk. Az 1552-es összeírás óta eltelt két évtized alatt, úgy tűnik, ekkor még nem szenvedhetett igazán nagy károkat, a viszontagságos időket két portaszám csökkenésével bár, de sikerült átvészelnie. [1]
- Irodalom:
VAJDA MÁRIA: Álmosd. Száz magyar falu könyvesháza. Budapest (é. n.), Megjelent a magyar állam millenniumára. Elektronikus megjelenítés: NKÖEOK Szerkesztőség - 2007 [2]
Külső hivatkozások:
Lásd még: