Címerhatározó/Bárius címer

A Wikikönyvekből, a szabad elektronikus könyvtárból.
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

Ez az oldal a címerhatározó kulcsának részeként a Bárius (olv. Báriusz) család címerével foglalkozik.


Bárius címer.jpg

Községünk [Alsózsolca] első igazán hosszú ideig birtokos családja a Bárius család volt, akik egyes XIX. századi történetírók szerint olasz eredetűek. Ők azok, akik már igazán kötődtek a faluhoz, akik nem csak messziről szemlélték birtokaik gyarapodását, hanem sokszor megfordultak és meg is telepedtek itt. Előző nagybirtokos elődeikkel ellentétben, személyes kapcsolatban álltak itteni jobbágyaikkal, kötődtek ehhez a később szülőföldjükké váló területhez. (A család történetéhez lásd a függelék leszármazási táblázatát.)

A család őse Damasa, aki az ekkor Vadnának nevezett későbbi Bánfalván lakott.20 Damasának fia Sixtus, ennek fia pedig Barleus ispán, aki 1281-ban megszerzi Jétyő21 falut a Jétyőiektől amit egyébként még Damasa nagyapja adott el ezeknek.22 Ez a Barleus, akit 1312-ben Barreusként23 , 1366-ban pedig Baryusként emlegettek, lett a család névadó őse. Tőle származik ugyanis a család Bárius vezetékneve. Ugyanakkor a famíliában, főként a XIV. és XV. században, ezután sem volt ritka a Bárius keresztnév használata. Bárius 1312 körül Borsod megye négy szolgabírájának egyike.24

Barleus fia Demeter ispán25 is Vadnainak nevete magát és ő szerezte meg 1341 körül Felbarca falut. 1343-ban Szentalberten szereztek részeket, amely Sajószöged mellett feküdt.26

Demeternek két fia maradt, Antal és Bárius. Ez utóbbinak fiaitól, Péter-től, Jánostól Lászlótól és Demetertől, valamint Antal fiai Báriustól és Damasától származott le a család.27 Közülük több személyről egy 1366-os oklevél emlékezik meg.

A család tagjai közül Bárius fia Bárius 1381-ben Nagy Lajos király udvari apródja volt. Testvérei, János és Péter pedig az 1392-ik évben az ifjú Zsigmond király udvari vitézei voltak.29 Az 1390-es években együtt vonultak hadba Vadnai Barius fiai János, Péter, és László fia Miklós, valamint Antal fiai Barius és Damasa.

Ezzel az adománnyal a Bárius család megalapozta Borsod megye keleti felében lévő birtokállományát. Ahogyan a megye nyugati felében Bánfalva és Sáta, itt Alsózsolca lett a birtokállományuk alapköve.

A család gyakran szerepelt különböző perekben hites emberként, illetve királyi emberként. Ez megyei szinten jogi hozzáértést és megbízhatóságot feltételez az adott korban.35

1399-ben Vadnai Bárius mint Forgács Péter mester pozsonyi alispán officiálisa, nádori és külön kiküldött királyi emberként szerepelt.36 A Forgácsok Borsod megyében ekkor Nyéket és Csabát bírták, itt alkalmazták Báriust. Ugyanő bíráskodott egy megyebeli nemesek közti perben, 1401-ben.37

1412. november 8-án Vadnai Bárius több nemes társával együtt tiltakozott az őket ért vád ellen, miszerint nem tettek birtokbevallást.38 1411 elején ugyanis Zsigmond király rendeletben szabályozta a kamarahaszna39 és a tized beszedésének módját. Emiatt kellett úgynevezett birtokbevallást tenni. A kamarahaszna ekkor egy egész telek után 30 dénár volt.

Zsolcai Antal fia Damasa fiai Miklóst és Jánost 1433-ban iktattatták be ismételten Bánfalva birtokába.

A család egyik legkiemelkedőbb tagja, Antal fia Bárius fia Bárius fia Miklós volt. Szülőhelye Alsózsolca. Születésének időpontja nem ismert.

Először 1438-ban tűnik föl, amikor Hédervári Lőrinc nádor törvényszéke elé idéztetnek Bánfalvai Bárius fia Miklós és Bánfalvai Damasa fia Mik-lós, amikor a diósgyőri várnagy „Berzeviche”-i Poharnok István Zsolca falut a váruradalomhoz csatolta.41 Szintén ezen az éven kelt az egri káptalan oklevele, amely a két Miklóst megerősíti Zsolca falu és Liklád puszta birtokában.42

A két rokon Miklós megkülönböztetése egyszerű: 1443-ban Damasa fia Miklós már nem él. Így a későbbi püspök, Barius fia volt.43 Ezek szerint abban biztosak lehetünk, hogy a főpap Zsolcai Antal dédunokája volt, tehát a zsolcai Báriusok ágából származott.

Bizonyára jó eszű, egyházi pályára érdemesnek tartott ifjú lehetett, mert 1441-ben, mint kancelláriai jegyzővel találkozunk vele.44

Karrierje innentől kezdve folyamatosan ívelt fölfelé. 1443-1446 között székesfehérvári őrkanonok.45 Ugyanakkor a fehérvári őrkanonokság nem jelentette azt, hogy Bárius Miklós fehérvárra költözött. A címmel együtt megkapta a vele járó jövedelmeket, de munkáját továbbra is a kancellárián végezte. Illetve megfordult az ország több pontján. 1445-ben pl., Gyulafehérváron írták nevét arra az oklevélre, amely Hunyadi János kormányzót Világos várába és a hozzá tartozó 110 helységbe iktatta.

A rákövetkező év május 3.-a már Padovában találta, ahol ezen a napon Lyppay Mihály doktori vitáján szerepelt.48 Tanulmányait barátja és pártfogó-ja Vitéz János támogatásával végezte. Padovai tartózkodása alatt, látva, hogy tanulmányai igen sok pénzbe kerülnek, 1450. február 10-én folyamodványt küldött a szentszéknek, hogy egyszerre két beneficiumot élvezzen.49 Kérvényét teljesítették. Így kettős jövedelemmel tanulva, még ez év október 19-én kánonjogi doktorátust szerzett, amelyen Janus Pannonius volt az egyik tanúja.50 Tanulmányai mellett többször is járt Magyarországon és 1447-1450 között több oklevél hitelesítésében vett részt.

Itthon továbbra is kapcsolatot tartott fenn Vitézzel, és vele egy időben kapta meg az alkancellári kinevezést. A két főpap jó viszonyára utal Vitéz 1451. január 20-án kelt, az Olaszországból visszatért Bárius Miklóshoz intézett baráti levele.51 Hivatásának megfelelően a király mellett tartózkodott, és számos oklevelét ellenjegyezte. Fontos szerepet töltött be a királyi okleveles gyakorlat irányításában.

1451-ben az egri Szűz Mária oldalkápolna prépostjaként szerepelt, majd mint egri vikárius fordult elő egy per tárgyalásakor. Fennmaradt V. László király Bécsbe érkezésekor 1452-ben mondott beszéde.

Mint alkancellár szignálta V.László Hunyadiaknak tett adományát 1453-ban, amikor a volt kormányzó Déva és Görgény várát, valamint a temesi oláh kerületeket kapta. A következő évi megerősítésen is ott szerepelt a neve.52

Munkájából és műveltségéből adódóan hatottak rá korának humanista eszméi. Nem ismerünk tőle származó munkákat, verseket, pedig bizonyára voltak ilyenek, mivel 1453. április 27-én, mint magyarországi humanistához intézett hozzá Énea Silvió egy levelet.53 Az az ember, aki III. Frigyes császár titkára, majd 1458-tól II. Pius néven pápa, a korszak egyik legnagyobb humanistája.

A magas beosztású egyházfi a családi birtokok egybentartására is hatással volt. A fennmondott esztendőben a király megparancsolta az egri káptalannak, hogy Bárius Miklós egri prépost atyafiait, Lászlót, Pétert, és Damasa fia Jánost valamint ezek örököseit iktassa be Bánfalva, Sáta és Zsolca falvak, Jenke és Iklód puszták birtokaiba. Nem tekintve azt, hogy Zsolca falu egy ideig Diósgyőr várához foglaltatott, de azután a király anyja Erzsébet által Miklós prépostnak adományoztatott. Jelenlévő hites szomszédok: … „Nolay”-i bíró: Chako Pál, Antal tapolcai barát, „Kemey”-i bíró: Kos György, a váradi káptalan „Felső Soltza”-i hitesei: Bartha András és Therke Sebestyén.54

1454 őszén a Német-Római Császárság frankfurti birodalmi gyűlésére Bárius Miklós vezette a magyar küldöttséget, mint alkancellár. Itt előadta uralkodója kérését: tízezer lovas és harmincezer gyalogos kiállítását kéri a birodalom részéről egy török ellenes hadjárat sikeres lebonyolítása érdekében. Kéréséből semmi nem lett, a németek nem segítettek.55

1455. március 12-én még „csak” kánonjogi doktor, egri prépost és királyi alkancellár egy Bécsben kiadott oklevél szerint. Szolgálataiért nem csak adományokat, hanem 1455-ben a pécsi püspöki széket kapta. Már december 13-án utasította a király a Pécsi vár várnagyát és alvárnagyait, hogy mivel András püspök halála után a törvényesen megürült püspöki széket Bárius Miklósnak adományozta, ezért a várat adják át az újonnan választott püspök embereinek.56

Nemsokára titkos kancellárrá lett anélkül, hogy Vitéz Jánost leváltották volna. Egyúttal pedig megkapta a királynéi kancellárságot is. 1456-ban Vitéz János elfogatásakor Váradi Istvánnal együtt töltötték be a titkos kancellári tisztséget.

Kora legműveltebb emberei közé tartozott. A tizenkét magyarországi főpap közül közte volt azon tíz között, akik külföldi egyetemeken tanultak, és az között az öt között, akiknek kánonjogi doktorátusuk volt.

A felfelé ívelő pálya azonban itt megtört. V. László halála után vége lett közéleti szereplésének, majd nemsokára az ő életének is vége szakadt. Lehet hogy számított a halálra, talán valamilyen betegség kínozta, mert végrendelkezik és 2000 aranyforintot hagy Bárius Lászlónak, elzálogosított birtokai visszaváltására, azzal a feltétellel, hogy évi 50 aranyat adjon belőle Bárius János fia Albertnek tanulmányai folytatására. Bár a végrendelkezés e korban egyébként egészséges emberek esetén is teljesen megszokott és mindennapos volt.

1458. január 12. dátummal született az az oklevél, amelyből kiderül, hogy mi lehet az oka a politikai életből való visszaszorulásának. Ebben a levélben Szilágyi Mihály és Erzsébet egyeztek ki Garai Miklós nádorral és feleségével. Az oklevél szerint Barius Miklós püspök a Garaiak, Újlakiak feltétlen híve és támogatója volt a Hunyadiakkal, Szilágyiakkal szemben. Külön kiemelik nevét Szilágyiék és biztosítják, hogy „elfelejtik” a vele kapcsolatos nézeteltéréseket.57 Nem csoda hát, ha az ifjú Mátyás háttérbe állította. Erre azonban nem sokáig volt szükség mivel 1459. február 10-én meghalt. A püspöki székben egykori iskolatársa Janus Pannonius követte.

Megvizsgálva a Fehérvári káptalan köznemesi származású kanonokjainak a káptalanba való bejutását, azt lehet megállapítani, hogy aki nem rokoni kapcsolatok vagy területi kötődés révén került be a testületbe, az valamilyen királyi kegy révén jutott ide. Ez a királyi kegy, ami ekkoriban sokszor személyes szimpátiát jelentett, indította el Barius Miklós útját is az egyházi pályán. I. Ulászló király (1439-1444) idejében indult ez a pálya. Itt megint kérdések merülnek fel, vajon mi volt az az érdem, ami miatt a tehetséges ifjút a király így kiemelte? Valójában a család hűségét, vagy a kimagasló szellemet tartotta szem előtt az uralkodó? Miklós ebből azt a következtetést vonta le, hogy az őt magasra emelő király iránti hűség mindennél előbbre való. Az ország uralkodóival szemben a későbbiekben is nagyfokú lojalitást mutatott. Ez lett a veszte Mátyás trónra kerülésekor, mivel az ifjú uralkodó lecserélte a Hunyadiak ellenében V. Lászlóhoz hű vezető réteg egy részét.

1447-ben, mint egri prépost beíratkozott a bécsi egyetem jogi karára.47 A prépostsággal kancelláriai foglakoztatottsága nem szünt meg, a prépostok ritkán tartózkodtak káptalanjukban. Lakásuk Budán volt, közel „munkahely-ükhöz”.

1438-ban a diósgyőri vár várnagya Berzeviczei Pohárnok Tamás elfoglalta Alsózsolcát, és Diósgyőrhöz csatolja. Még ez éven Damasa fia Miklós és Bárius fia Miklós perbe hívta a várnagyot. Az egri káptalan erősítette meg a két Miklóst a nádor parancsára „Zolcsa et Iklad” birtokában, valamint a zsolcai vám birtokában örök jogon.

Mai megyénk területén a husziták várat építettek Cserépfalun, Sajónémetin, Vadnán, Sajógalgócon és elfoglalták Szádvár, Jósvafő, Sajóvelezd, Sárospatak, Komlóska várakat. Ha ezeken végigtekintünk, a Sajó mentén fél tucat cseh erősség sorakozott Szentpétertől Bánrévéig, amely így elvágta egymástól a Bárius birtokközpontokat. Közvetlenül veszélyeztette, amint majd később látni fogjuk, Sáta és Bánfalva vidékét. Lehetetlenné tette a Sajó-völgy közlekedési útvonalának használatát. Így Zsolca és Bánfalva között kénytelenek voltak a Bükk-hegység nehezebb útvonalait használni.

1444-ből származik a Bárius család egy örökvalló levele. Ebben Bánfalvai Damasa fia János, a Damasa fia Miklós özvegyének Annának leánynegyed és jegyajándék címen Zsolcán, Bánfalván és Sátán lévő birtok-jogaiból átengedett bizonyos részeket.59 Birtokos családunk e századra már a megyei vezető nemesség köreibe emelkedett. Az itt betöltött pozíciókat hellyel-közzel a család kihaltáig megőrizték. 1447-ben Bárius Lászlót, mint a megye országgyűlési követét látjuk viszont. Ekkor a megyék hol négy, hol két követ által képviseltették magukat. Éppen ez a gyűlés rendelte el, hogy a húsz jobbágynál többel bíró nemesek személyesen jelenjenek meg a gyűlésen.60 Szintén ekkor az országos rendek Buda várát átadták a kormányzónak, az erről kiállított oklevélen pedig ott szerepel „Ladislaus Barius” neve is a négy borsodi követ között felsorolva.

1446, 1450 és 1452-ben Bánfalvai Bárius János, Borsod megye alispánjaként vett részt különböző megyei perekben, és Hunyadi kormányzónak tett jelentésében.62 Annak ellenére, hogy Bárius János alispán volt, jobbágyai Kazai Kakas Zsigmond kazai szántóit és rétjeit tették tönkre, Balai György jobbágyaival egyetértésben 1450 nyarán.

1450-1457 között Hunyadi és Giskra között évente dúltak a harcok, mindkét részről kisebb-nagyobb sikerekkel. 1454-ben az észak-keleti megyék nemesei elhatározták, hogy sereget állítanak fel saját védelmükre, amelynek költségeire negyed aranyat szavaztak meg telkenként.

Vidéken rablók és rabló urak garázdálkodtak. Balai Mihály például jobbágyaival és a csehekkel Bárius László bánfalvai házára tört, amikor ott annak felesége gyermekágyban feküdt. A csehek a házat kifosztották, egy hordó bort kiittak, egyet pedig elvittek. Bárius lovát és két hordó borát pedig Balai vitte magával barcai kastélyába. Ezen kívül még háromszor törtek a Balaiak a falura és ekkor már a jobbágyok javait sem kímélték.64

Giskrát csak Mátyás király tudta megfékezni, és ő tett pontot a husziták rablásainak, garázdálkodásainak végére. 1458-ban sorra veszi be váraikat, köztük Vadnát is. Végül 1462-ben a cseh vezér meghódol, átadja erősségeit, katonáit, cserébe az arad megyei Lippa és Sólymos váráért valamint huszonötezer aranyért. Ezen az éven Bárius László, mint nádori ember nyomoztat a Pilisben, egy gyilkossági ügyben.65

Az 1461-et követő években Bárius László jó viszonyba került az egri püspökkel, ennek hűséges embere lett. 1461-ben megkapta többek között Alsózsolca gabonatizedét a püspöktől. 1467-et megelőző és követő években Bárius László Szarvaskő várának volt a várnagya. Ez a vár László egri püspöké volt, tehát Bárius közvetlenül a püspöknek tartozott felelősséggel. Mint várkapitány gondoskodott a vár fenntartásáról és védelméről, beszedte a földesúri járadékot, gyakorolta a kegyúri jogokat, segített a tized beszedésében. Ekkor történt vele az a sajnálatos eset, miszerint „Kerezthwr”-i Lukács, akit ő maga állított helyettesévé, még 1466. évben, meglopta.

Feltörte Lászlónak a mondott várban őrzött ládáját és elvitt belőle 250 aranyat, valamint azokat az okleveleket, amelyek Banfalva, Sáta és Zsolca birtokaira vonatkoztak.66

Jellemző, hogy nem csak ő járt így, hanem a „Hangon”-i család is, akiknek viszont oklevelei éppen Bárius Lászlóhoz kerültek. Őt tilalmazzák, hogy ne éljen vissza az iratokkal és ne foglalja el Hangony és Szilakszó birtokot.67

László amellett, hogy elismert személy volt, erősen hajlott a patvarkodásra és az erőszakos cselekményektől sem riadt vissza. 1465-ben Károlyi László alispán ezt jelenti róla az országbírónak: Bánfalvai Bárius László (Ez a szóban forgó Lászlónak rokona volt!) özvegyét Margit asszonyt László úr a maga tisztjeivel elfogatta. Bánfalvára is vitette volna az özvegyet, ha az az éj csendjében a fogságból el nem szökik, és a Sajó vizébe vetve magát nem menekül el.68

Ugyanő, Bárius Benedek állítása szerint, hamis súlyú pénzzel fizette ki 1469-ben, a neki elzálogosított jobbágyokat. Ez alól a vád alól azonban Lászlót a vármegye felmentette.69

Orsolya nevű leányát még 1463-ban odaígérte feleségül „Dapza”-i Mik-lós mesternek. Ezzel együtt pedig leánya részeit a nógrádi Zagyvafő, Korlát, Szenterzsébet, Garab, a gömöri Hangony, Szilakszó, a borsodi Bánfalva, Zsolca, Sáta birtokokból. Később azonban László meggondolta magát. Mire per kerekedett az ügyből, és 132 arany fizetésére kötelezték a meggondolatlan ígérgetőt.70

A család nehézségeire, anyagi helyzetének romlására enged következtetni, hogy Alsózsolca felébe 1466-ban beiktatták Csicseri Orosz Miklósnét.71 Valószínűleg zálogosítás útján került a falurész birtokába. A beltelek kettéválasztása, mint ilyenkor az egyutcás településekre jellemző volt, az egyetlen utca közepén történt. A település keleti fele az egyik, nyugati fele a másik birtokosé lett. Szintén a család vagyoni helyzetének romlására következtethetünk abból az oklevélből, amely Felsőzsolcára idézi meg Lászlót és Benedeket. Ez kimondta, hogy Iklód puszta a Váradi káptalannak visszaadassék!

1473-ban újra a diósgyőri várnaggyal kerültek összetűzésbe, aki Alsózsolca Bárius urának ekkor elvette minden javait.72

A Csicseriek adománya ellen csak elég későn, 1478-ban Bárius László tiltakozott, mégpedig fia János és unokaöccse Damasa Benedek nevében. Szerinte Csicseri Orosz Miklós az ő Zsolca falubeli részét elfoglalta.73 Kérdéses, hogy itt most az előbbi fél falu adománya ellen tiltakozott, vagy Csicseri valóban elfoglalta a másik falurészt is?!

Bárius László és Benedek hol jóban voltak, hol nem. 1477-ben például László, Benedek sátai erdőiben hatalmaskodott bánfalvai jobbágyaival együtt.74 Ugyanekkor az egykor huszita segítséggel garázdálkodó Balaiak pusztították László fiának Jánosnak bánfalvai földjeit.75 Ez alatt a pusztítás alatt a réteknek, a termésnek lekaszáltatását, elhordását kell érteni.

1478-ban Mátyás király megerősítette Bárius Lászlót s fiait, Jánost, Pétert, Istvánt és Bárius János fia Benedeket birtokaiban.76 Ezzel pedig úgy tűnik helyreállt a béke a családban, mert 1484-ben már teljes egyetértésben garázdálkodnak Upponyban, Péter béli apát birtokán. Fegyveres kézzel megfutamították jobbágyait, és 15 arany kárt okoztak.77

Az 1478-as királyi megerősítés mellett feltűnik az első komoly zálogbirtokos. Ez pedig nem más, mint az a Miskolci Kovács István diósgyőri gyalogoskapitány, aki jelentős birtoktestet „kovácsolt” össze magának Miskolc környékén. Ez éven csak a Zsolca falu melletti, Sajón lévő malombéli részét vette zálogba Bárius Lászlónak, 14 arany értékben.78 Négy évvel később öt zsolcai jobbágytelkét is megszerzi zálogba. A záloglevében, mint birtok-szomszéd szerepel Csicseri Orosz Miklós neve is a község másik felének zálogbirtokosaként.79

László úr nem sokáig ült nyugodtan babérjain, rágalmazásért beperelte Kovács Istvánt. A pert viszont elvesztette és két bírságrésszel tartozott a törvényszéknek, amit a király az alperesnek ítélt meg.80

Az elkövetkező esztendőben László gyermekei nevében is öt jobbágysessióját a Borsod megyei „Solcza possessióban”, - ahol a következő név szerint felsorolt jobbágyok ülnek a telkeken: „Georgius Drahws, Andreas Kathona, Valentinus Meklyczthew, Demetrius Kovach, Blasius Chyzy” - Miskolci Kovács Istvánnak 22 aranyforintért, és azon kívül Zsolca falu szomszédságában a Sajó folyón álló malom felét 14 aranyforintért a vissza-váltásig elzálogosította.81 Erre a zálogosítási ügyre 1482-ben visszatérnek. Nem derül ki milyen körülmények között, de Bárius akadékoskodhatott újra a gyalogoskapitánnyal. Most sem járt jobban, mint előzőleg, büntetésül a falu többi részét is zálogba kellett adnia, mégpedig 2/3 részét a királynak, 1/3 részét Kovács Istvánnak. Ez a többi rész hat jobbágytelekből, kilenc deserta (azaz nem túl régen elpusztult vagy elhagyott) telekből, hét prédium (azaz már régebben pusztán álló) telekből és két gyümölcsöskertből állt. Igaz ugyan, hogy az ötven márkás zálogösszeg letétele után bármikor visszavált-ható volt.82

Ebből a két utóbbi oklevélből messzemenő következtetéseket lehet levonni. Először is a falu őslakosságának neveit ismerhetjük meg belőle, másodszor a telkek pontos számát tudhatjuk meg. Azt is megállapíthatjuk, hogy egykor jóval több lakott telek volt itt, mint ekkor, azaz az 1480-as években. Maga a telek elnevezés mindenképpen egykori lakottságra utal.

Ezek után leghamarabb a XVIII. század végére lett olyan népes a község, hogy az előbb emlegetett 5+6+9+7=27 telek lakott lett volna. A XV. század második felét megelőzően is kellett ilyen korszaknak lennie, de minden bizonnyal még a XIV. században állt fenn ez az állapot utoljára. Erre abból következtetek, hogy a XIV. században még virágzó, Zsolca nagyságú Szini falu, amely közvetlen szomszédunk volt, egyszerűen eltűnt a föld színéről 1411-re. Tehát, 1334 (a pápai tizedjegyzék összeírása) és 1411 (a teljes pusztulás éve) között kellett valamilyen fegyveres csapásnak érnie a környéket, amelyet aztán falunk sem tudott több száz évig kiheverni. Az is elképzelhető, hogy az 1347-1353 között dühöngő pestisjárvány vetette vissza a lakosság számát.

1505 novemberében az egri káptalan előtt Japrycza-i Horváth Gergely azt az öt jobbágysessiót, amelyet apósának: Miskolci Kovács Istvánnak a Borsod megyei Zsolcán, továbbá e falu határában a Sajó folyón ugyancsak ily módon elzálogosított malom fele részét, nemkülönben Zsolca possessió többi részét, Kovács István birtokát, amelyet annak idején Kovács István mint vejének: Horváth Gergelynek adományozott, Farnosi Horvát Jánosnak és név szerint felsorolt hozzátartozóinak elzálogosította 236 tiszta arany magyar forintért.83 1506-ban már be is iktatták a zálogbirtokosokat, illetve megtudjuk, hogy Bárius László ekkor már nem élt.

Alsózsolca Bárius-féle udvarházát 1560-ban említik először, egy perrel kapcsolatosan, amely a tapolcai apát és a Bárius testvérek között folyt. A per tárgyát bizonyos nolaji földek képezték. Bánfalvai Bárius István és János ugyanis a Balassa Zsigmond által elfoglalt Nolajnak bizonyos részeit, Balassa özvegyétől kérték, mint egykor már birtokukban lévő földet. Az özvegytől, Fáncsi Borbálától meg is kapták, de a tapolcai apát tiltakozott ez ellen és Verancsics Antal egri püspöktől kért jogorvoslatot. A Báriusok ugyanis lerombolták az általuk megkapott terület határjeleit, valamint az itt szántó nolajiaktól nehéz, ökrök által vontatható ekéiket elvettek. Ezen kívül a Nolaj faluhoz tartozó, a Sajón túl fekvő Jenke nevű szántóföldekre törtek fegyveres kézzel, maguk mellé véve familiárisaikat és zsolcai jobbágyaikat. Ez a föld a Sajó folyó, a ládi remete szerzetesek hasonlóképpen Jenke nevű kaszálója, a Jenke nevű erdő és Petri helységhez tartozó Petri nevű erdő között feküdt. Az itt lévő kb. 150 hold nagyságú tavaszi veteményeket, árpát, zabot, lencsét, dinnyét részint állataikkal lelegeltették, részint letiporva megsemmisítették. Ezzel azonban nem elégedtek meg, hanem Nolaj lakosait és jobbágyait a Sajóból való vízhordástól és itatástól is eltiltották, pedig a folyó közvetlen szomszédságában folyt a helységnek. Ezen kívül megtiltották a „Nyomás” nevű föld használatát. Mindezekkel 400 forint kárt okoztak ezeknek a nyomorult jobbágyoknak.91 A per a királyi kuriára került további elbírálás miatt. Ennek eredményét nem ismerjük, de tudjuk, hogy idővel az egész Nolaj falu a Bárius család birtokába jutott.

1569-ben Enyingi Török Ferenc kapta meg Diósgyőr várát. Mint környékbeli nemes volt jelen Esztergomban Török Ferenc beiktatáskor Bárius István és négy, a határokat jól ismerő zsolcai jobbágya, Balogh Péter, Chyk Bálint, Puskás Miklós, Fyghe Máté.94

A lakosság zaklatásához ekkorra nem csak a török martalócok járultak hozzá, akik ki-kicsaptak a királyi országrész területére, de maguk a királyi végvárak katonái is. 1570-ben Balassa Zsigmondnak Balog Mihály és Hímesi Albert nevű diósgyőri katonái fogtak el több alsózsolcai arató jobbágyot és őket a vár börtönébe vetették, itt éheztették.95 A helyi nemesség is lecsapott szomszédaira, ha volt rá lehetősége. Így tett Bárius István fiával Ferenccel, András testvérével együtt. 1571 novemberében Mogyorósdon elzavarták és megverték Csohán András disznópásztorát, disznóit pedig Zsolcára hajtották.

Eközben a település birtokosai ellentétbe kerültek egymással, ugyanis meghalt Bárius István. Testvérei, András és János kénytelenek voltak megosztozni özvegyével Csetneky Klárával, aki 1580-ra már Cserney Mihály felesége volt, és fiával Bárius Ferenccel. Az osztozás a birtokosok kastélyában történt. (... Also Solcza in castello ...)102 Az osztozás végére elsimúlt a viszály a rokonok között, Bárius András gyámságot vállalt unokaöccse, Ferenc felett.103 1582-re azonban ismét perben álltak a Báriusok. Bárius Erzsébet, Plyny Mihályné követeli a neki járó jegyajándékot Bárius István egykori özvegyétől.104 Ekkorra Alsózsolca 10 jobbágyportáján 30 családfő lakott.105

Az 1580-as években, még Bárius András idejében történt, hogy András úr Alsózsolcán dolgoztatta Senyei Péter daróci jobbágyait. Ezek a jobbágyok a Báriusok Barci földjét vették bérbe. Ezt a bérletet dolgozták le napszámban. A Senyei jobbágyai azonban idő előtt elszöktek, de Bárius András visszavitette és „megpirilcsikeltette”106 őket. A béres jobbágyokkal együtt a Báriusok Bánfalva környéki jobbágyai is dolgoztak Zsolcán, ami arra enged következtetni, hogy távolabb lakó jobbágyaik munkaerejét is felhasználták szükség esetén.107

1587-re Bárius András is meghalt, testvére Bárius Lajos őrzött bizonyos olyan vagyontárgyakat, amelyekből nővérüknek Annának is részesedés járt. Anna részét az özvegy Bárius Andrásné Pásztóhi Orsolya és Bárius Lajos békésen átadták. Ezek többek között két nagyobb és három kisebb serleg, egy aranyozott ezüst kis csésze, hat aranygyűrű, tizenkét ezüstkanál, tizenkét tallér és hat aranyforint voltak.108 A pereskedés 1588-ban is folyt az özvegyek, Bárius Jánosné Vitéz Anna, és Bárius Andrásné Pásztóhi Orsolya közt. A per tárgya többek között az alsózsolcai kastély részaránytulajdona volt.

Magyarországon a jobbágyok helyzete 1514 után romlott, mivel eltörölték a szabad költözködés lehetőségét. Mégis volt mód a költözésre, mégpedig akkor, ha az a birtokos, akitől el akart a jobbágy költözni, és az a birtokos, akihez költözni akart megegyezett, és a megyei hatóság járási szolgabírája mindent törvényesnek talált. A hosszadalmas procedúra ellenére, a XVI-XVII. századból tucatjával találunk településünkre vonatkozó ehhez hasonló jobbágykikéréseket, jobbágyköltöztetésre vonatkozó adatokat. Lássunk erre egy példát:

„Vásárhelyi Tamás uram bírót, esküdtet kér jobbágybocsájtatni ... Alsózsolcárul Borsod vármegyében Pásztohy Gergely uramtul, úgymint curatortul, Barius Demetertül, mint örököstül. A jobbágyoknak neve Petrák Tamás, felesége Anna, fiai Mihály, András, Jancsi, az leánya Erzsike. Ezeket mind bokrostul, cselédestül, marhástul.” 1598.110

A törvényes kereteket azonban nem minden jobbágynak, illetve birtokosnak volt türelme kivárni. Előfordult, hogy a jobbágyot a kor viharai sodorták el lakóhelyéről távolabbi, vagy csak a szomszéd településre. Ebben az esetben, ha eredeti ura erről tudomást szerzett, visszakövetelte jobbágyát, amelyet szintén a vármegye hatóságának igénybevételével tett meg. Ebből a típusú követelésből is tucatszám találhatunk Borsod megye Levéltárában:

„Bárius András, Péter és István kérik, hogy az ő Alsózsolcáról elszökött jobbágyaikat Őfelsége és az egri püspök adják vissza, mert ezek az ő tudtuk nélkül mentek Zsércre. A jobbágyok Antal Máté és Énekes Benedek.” 1580. (Őfelsége a király, mint valamelyik végvár zsérci birtokosa kerül itt szóba.)

1596-után Borsod megye területének nagy része a töröknek is adózott, és a török által bevett Eger és Cserép várakból időnként kiinduló rablópor-tyák martalékává lett. A királyi területen álló várak magyar és idegen katonái azonban ugyanúgy sarcolták a népet, mint a török. Végvárak, pedig voltak a közelben, ezek közül főként az Ónodi katonáktól kellett tartania a zsolcaiaknak. Nem ok nélkül, mert 1603-ban Rákóczi Zsigmond fegyveresei hajtották el Bárius Demeter négy jószágát Ónodba, úgy hogy az állatokat őrző Nagy György jobbágyot puskájukkal még meg is sebesítették.111

Érdekes momentum, hogy 1603-ban Alsózsolcán tartotta a nemesi vár-megye egyik közgyűlését.112 A gyűlés színhelye bizonyára a Bárius kastély volt.

A Bocskai-féle harcok sem hoztak közvetlenül sok jót falunk lakóinak. 1604-ben a hajdúk elfoglalták a császáriaktól Ónodot, Diósgyőrt, Szendrőt, majd Kassát is. Ez az év tehát sok átvonuló katonát hozott a környékre. Az 1605-évi Kassai országgyűlésen Bárius János és Gombos János voltak a megye követei.113 Bárius Demeter másfél évtized múlva 1619-ben és 1621-ben szintén Kassára vonult követségbe Bethlen Gábor fejedelem hívására.114 Mindkét alkalommal részt vett a fejedelem melletti nemesi felkelő seregben, illetve a portánként rá kiszabott egy gyalogos katonát is kiállította. Ez a gyalogoslétszám bizony ekkoriban Alsózsolca esetében csak 2-3 fő volt.

Pár éven belül Nolaj is a Bárius família kezére került. 1648-ban már ők tiltották a többi szomszédos birtokost az itteni haszonvételek használatától.123 Nolaj ennek ellenére nem néptelenedett el teljesen, mivel 1640-ben az alsózsolcai prédikátor látta el az itteniek lelki gondozását, illetve 1653-ban Bárius András ide követelte vissza szökött jobbágyait.124 A teljes elnéptelenedés csak a kuruc mozgalmak alatt következett be.

Bárius Ferenc és András 1648-ban elérték, hogy III Ferdinánd király megerősítette őket Alsózsolca, Sáta és Bánfalva birtokaikban.

A XVII. század közepére összekovácsolódott Bárius birtokok 1668-at követően teljesen széthullottak, rokon családok kezére jutottak.

A birtokokat növelő házasságok és a megfelelő alkalmanként kért királyi adományok révén az 1600-as évekre a család birtokai megsokszorozódtak. Már nem csak Borsodban, hanem Torna, Gömör, Heves, Nógrád, sőt a távoli Komárom, Pest és a Borsoddal összevont Csongrád megyében is voltak már részeik. A tárgyalt évszázad első felében azonban bonyolult házassági szerződéseket kötöttek, amelyek a későbbiek során nem az ő érdekeiket szolgálták.

Bárius Demeternek három gyermeke érte meg a felnőtt kort. Két fiú, András és Ferenc, valamint Kata leánya. András feleségül vette Garai Borbálát, aki már 1660 körül elvesztette férjét és utóbb Fáy Istvánhoz ment nőül. Gyermekeik, Demeter, Ferenc és István fiatalon elhaltak. Így a Fáy család is részesült hitbér126 címén a vagyonból.

A legnagyobb csapást azonban a Bárius Ferenc és Ibrányi Anna frigyéből született Bárius Péter magtalan halála jelentette. Ő ugyanis még ifjan, feleség és utód nélkül 1668-ban távozott az élők sorából, fiútestvérei pedig kisgyermekként meghaltak.

Katalin Ibrányi Ferenchez ment feleségül, akitől Anna nevű lánya szüle-tett. Több közös gyermekük nem volt, ugyanis Katalin még 1648 előtt, két testvérbátyja életében meghalt. Így hát egyetlen leányági leszármazottja maradt csak az egykor oly híres és kiterjedt Bárius familiának. Ez az Ibrányi Anna lett a felesége Vay Ábrahámnak, akik ezzel örökösévé váltak a Bárius vagyonnak. Igaz, hogy ezt 9000 forint lefizetésével kellett megváltaniuk. Ezt az összeget a királyi kamarába fizették. Vay Ábrahám és felesége ezzel letette alapkövét az utóbb két és fél évszázadig virágzó Vay család alsózsolcai ágának.

Nem lehet véletlen, hogy éppen itt tették meg ezt, nem pedig más faluban vagy birtokrészen.

Visszatérve az 1648-as évre, éppen a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltár őriz egy szerződést, amely egyrészt Bárius András és Ferenc, más-részt Ibrányi Ferenc, Bárius Kata özvegye között jött létre. Ebben a két fivér húgocskájának nevezi Ibrányi Annát, neki adták Ózd és Csernej falukat, valamint Horsó pusztát a Nekésenyi porcióval. Gömör megyében Horka részjószágot, Hevesben Alcs falut, Nógrádban Borkanyi, Maczonka és Chielchion nevű porciót, Szécsényi végházban egy házat minden haszonvételeivel, erdeivel, mezeivel, szőlőivel. Végezetül felsorolták saját birtokaikat is és 500 arany büntetés terhe mellett vállalták e sorok betartását.127

1652-ben megint csak osztoztak a testvérek, mégpedig Szendrőn két kúria és szőlő, „Alsó-Zolcza”-n a malom és kúria, valamint a Sátán, Bánfalván, Jétyőn lévő szőlők tulajdonjogában, valamint még sok más megyei birtokban.128 A szendrői két ház a megyei nemesség körében előkelőnek számító Gerse utcában voltak. A végvár városának ebben a részében csak nemesek éltek. Előkelősége mellett természetesen elsődleges szempont volt biztonságos volta is, Szendrő ugyanis a megye és még azon túl is a legerősebb végvár volt.

1660-ból megtudjuk, hogy mindhárom testvér és a nagyszülők is meg-haltak már ekkorra. Megint csak egy szerződés látott erről napvilágot, amiből kiderül, hogy a legifjabb Bárius, nevezetesen Péter, ekkor még kiskorú volt, ugyanis gyámság alatt állt. Ő és anyja valamint nagynénje osztoztak ekkor.129

Az ifjú felnövekedve nem Alsózsolcán, hanem szendrői házaiban élt. Szendrő ekkor sokkal népesebb, forgalmasabb volt, mint a „vidéki„ Zsolca. Mindemellett 1663-ban egy olyan adat is előkerül a megyei jegyzőkönyvekből, amelyben Bárius Péter tiltja Ónod lakosait „deserte possessionis Also Socza” élésétől.130 Szó szerint: „…Nagyon sok oly nemes és nem nemes lakosa van Ónod és más possesssióknak akik az ő deserta falvát Alsózsolcát és Nolaj prediumot és határait az ő akarata ellenére elfoglalják és élik. Az ő ottani tilos erdejét tűz és épületfára elhordják és vágják, rétet, kaszálókat, gyepet felétetik lovaikkal, marháikkal, állataikkal. Más haszonvételeit is megszerzik, az ő jogainak megsértésére, ezért mindenkit eltilt ennek folytatásától.”

Bárius Péter ifjan, 18 évesen hunyt el Szendrőn.133 Élete utolsó éveiben jelentős szerepet kapott Cseresnyés Márton özvegye, a szemrevaló Kis Panna, akivel ekkor tartós viszonya volt. A férfi ragaszkodása ellenére az özvegy más férfiakkal is intim kapcsolatot tartott fenn. Így pl. éppen Fáy Istvánnal, aki Bárius Péter „mostoha” nagybátyja volt. Valamint Gr. Wesselényi Lászlóval, Wesselényi Ferenc fiával, a szendrői főkapitánnyal.

Ebben a szövevényes viszonyban halt meg ifjú birtokosunk. Ibrányi Anna kezdeményezésére 1675-ben per indult Kis Panna ellen, akit többek között boszorkánysággal vádoltak. A tanúk elbeszélései szerint, - akik mint vallomásaikból kiderül mind irígyei lehettek a szép és a szerelmet meg nem vető hölgynek, - elég csúf dolgok sültek ki rá. Ibrányi Anna elsősorban unokatestvére megmérgezésével vádolta. A nagyszájú, pletykás szendrői asszonyok hajlottak is Kis Panna méregkeverő mivoltának „bizonyítására”.

A vármegye mégsem helyezkedett a fiscus vádindítványának álláspontjára, hogy előbb hóhér által megkínoztatván, annak utána feje vétessék, még-is mint parázna személyt a vármegye területéről száműzték.135

Arról, hogy Pétert Bánfalván, Alsózsolcán vagy Szendrőn temették-e el már nem szólnak a régi dokumentumok. Temetésére készített halotti zászlaja a Magyar Nemzeti Múzeumba került.136 Ennek alapján ismerjük címerüket, amelynek leírása a következő: Zöld alapon fekete holló, amely csőrében egy közepénél megragadott tollas nyílvesszőt tart. Ennek hegye felfelé mutat. Sisakdísze a holló a nyílvesszővel. Sisaktakarók: vörös-zöld és vörös ezüst.

Az elhalt Péternek még ez éven összeírták birtokait: Szendrőn egy kőház. Alsózsolca, Nolaj és Petri puszták. Sáta és Bánfalva részbirtokai az itteni malommal. Részei vannak: Nyomár, Vadna, Arló, Nádasd, Balaton, Bába, Oszlár, Omány, Mogyorós falvakban Borsod megyében. Gömör megyében Gacal Pelsőc, Ardó, Harkóc, Beretke részbirtokai. Tornában Szőlősardó. Komáromban Tobajd. Hevesben Pásztó, Hasznos, Maszla, Szenterzsébet. Pestben Szentkirály Koka, Almás. Csongrádban Szentpéter puszta, Alpár, Martonos, Borbaliszállás. Nógrádban Pilinisóshartyán, Garalzepke, Tótalmás részei. Zemplénben pedig Tállyán egy kőház.

Vay Ábrahám a nekik Lipót királytól még 1668-ban adományozott Alsózsolcát a Bárius Péter temetési költségeire, 1000 forintért elzálogosítják Szepessy Pálnak.139 Ennek visszaváltása azonban hamarosan megtörténik.[1]

  • Irodalom:

Bodnár Tamás: Alsózsolca története. A honfoglalástól a XVIII.századig. Alsózsolca Község Önkormányzata, 2005.

Elektronikus megjelenítés: NKÖEOK Szerkesztőség - 2007

[2]

[3]

A család címerének ábrája a címerhatározóban még nem szerepel.

Külső hivatkozások:

Rövidítések

Lásd még: