Az elvarázsolt hegygerinc/Egy másik Valóság/Vajon merre van az Onga?
|
Az elvarázsolt hegygerinc
Egy másik Valóság/Vajon merre van az Onga?
Épp azon a nyáron, Kolozsi Ágoston bazárjánál egy férfi jelent meg. Fodor Albertnek hívták és ő volt a Gréta törvényes apja. Ágostonnak a lányától el volt válva, de amikor a kislány anya nélkül maradt, törvényes úton neki ítélték a gyereket, hisz' ő volt az apja, de csak papírok szerint, mert egyáltalán nem apához méltóan viselkedett. Gréta jóformán nem is ismerte, olyan keveset találkozott vele. Néha, amikor Jarabó felé járt meglátogatta, de nem sokat törődött vele. Azon a napon, amikor újból ellátogatott Jarabóra, öreg bazáros nem gondolta, hogy az lesz élete leg keservesebb napja. Ugyanis Fodorban felélénkült az apai gondviselés és úgy határozott, hogy magához veszi a lányát. ― És miből fogod felnevelni te bitang! ― köpködte a szavakat nem épp a legkedvesebben Ágoston. ― Az majd az én dolgom! ― nyugtatta meg Fodor a felhevült öreget ― Magának ahhoz semmi köze! ― Nekem nincs. Sajnos ebben igazad van, mert "törvényesen" a tiéd. De neki bizony nagyon sok köze van, mert ha te neveled, akkor tönkre fogod tenni az életét annak a drága kislánynak. ― És azt mondja meg, hogy maga miképpen neveli itt ebben a koszfészekben? És azt hiszi, hogy nem hallottam panaszokat felőle, hogy iskolába sem jár rendesen és egyfolytában csak illetlenkedik? Nagy vita kerekedett aztán, mert az öreg semmiképp nem akarta a Fodor kezére adni az unokáját és Gréta sem akart menni az apjával, hiába ígérgetett neki fűt-fát, a lányka sírt toporzékolt és keményen megvetette a lábát. Aztán Fodor másnap a hatósági szervekkel tért vissza és erőszakkal magával hurcolta a kislányt. Kolozsi Gáspár nem hiába ellenezte olyan nagyon, hogy unokája sorsát a tulajdon édesapja vegye irányítása alá. Nyomós oka volt rá, hogy miért nem tartotta méltónak a kislány nevelésére. Ugyanis ez a Fodor, már a Gréta születése után pár hónappal bizonyságot tett, hogy mennyire képes kitartania a családja mellett. A megélhetési nehézségek megoldását könnyebbnek látta a család nélkül megoldani. Egoista módon csak saját maga biztonságát kereste és egy idő után elhagyta a családját. Csak néha jelent meg de akkor mindig csak kalamajkát csinált. Egy idő után azonban már egyáltalán nem zavarta őket, mert ugyanis egy olyan társat kapott, aki "képes volt őt megérteni". Új életet kezdve "boldog" családi életet élt, egészen addig, amíg az új asszonya már nem volt képes megérteni őt, mert ő, ― Fodor ― nem volt képes megérteni, hogy a családdal szemben kötelességgel tartozik. Az történt, ugyanis, hogy Fodor tulajdonképpen "cseberből vederbe került". Mégpedig azért, mert az új családjában volt egy szellemi fogyatékos gyerek is aki a nő első házasságából származott. Előre minden úgy tűnt, hogy ez nem jelent gondot, ― mivel még különböző segélyeket is kaptak a gyerek után ― de később aztán Fodorban erőt vett az a tudat, hogy "nem is az ő (gyagyás) gyerekét neveli" és a második családjától is elköszönt. Ez körülbelül akkor történhetett, amikor Gréta 9 éves lehetett. Akkor tájt tört fel előre benne az apai felelősségtudat. Nem a "más" gyermekét nevelni, hanem a sajátját! És hivatalosan mindent aprólékosan megérdeklődve kiemelte a kislányát a nagyapja gyámsága alól. Munkahelye volt, villanyszerelőként dolgozott egy város széli villanytelepen, amelynek szolgálati lakásában lakott. És a szociális helyzetét hivatalosan a gyermek neveléséhez elfogadható körülményeknek ítélték. Így került a kis Gréta a nagyváros egyik szélére lakni, ahol teljesen más volt minden. Nem is ház volt, hanem inkább egy dobozhoz hasonlított, amiben az apjával laktak. Volt egy kis-udvar és néhány tyúk és nyúl. Az apja azt mondta, hogy még vásárol majd malacokat is, mert ugyanis "neki akart fogni gazdálkodni". Szomszédjuk az nem volt, mert a villanytelep kissé távol esett a lakóházaktól. Elemben nem messze tőlük jártak el a vonatok, aminek Gréta egyáltalán nem örvendett, mivel éjjel-nappal egyéb sem volt csak zakatolás. Patak nem volt, kisebb dombok voltak csak és a nagyobb hegyek oly távol voltak, hogy oda már gyalog nem érhetett el. Egy félórai járásra volt egy nagyobbacska domb, amelynek tetején egy erősítő antenna volt. Oda szokott el el járogatni és sírdogálni, kalkulálni, hogy "az Onga vajon melyik irányban lehet…". Onnan, arról a dombról, ugyanis már jól el lehetett látni a nagyobb hegyek felé és tiszta időben elég jól ki lehetett venni, hogy milyen érdekes módon kanyarognak a gerincek oldalain a különböző kis erdei ösvények. Olyankor, amikor szemeivel így végig pásztázott a hegyvonulatokon, mind arra gondolt, hogy bizonyára valamelyik ösvény azért el vezethet a Kormos Tetőre… És amint ott fenn a dombtetőn a szél már sokszor leszárította könnyeit, azt vette észre magán, hogy az a mély vágyódás, ami lelkét sehogy sem akarja nyugton hagyni, nem is kimondottan a nagyapja után, vagy a bazár felé irányul, hanem egy megmagyarázatlan vonzódás kínozza folyton azok a helyek felé, ahol ő mindig olyan kimondottan békében érezte magát. Ahol nem szenvedett semmiben hiányt és ahol ő olyan boldog volt. Azok a szeretett helyek a Túr-Turi, Kormos, a Medvekő, a Tündérkert, a Komondor…az Onga… Hol vannak ezek mind …? Vajon mikor láthatja őket még…? Ezek felől nem tudott semmit. Csak egy dolgot, és azt biztosan. Hogy szereti, nagyon szereti azokat a helyeket és valahol, onnan valahonnan abból a hegyből valami, valaki őt is szereti. És valahogy ezekhez az érzésekhez még oda tartozik az is, akivel a Túr-Turi mellett találkozott. Akkor, abban a pillanatban egy olyan érzése volt, ami azt sugallta, hogy már ezután csakis azért kell éljen, hogy újból találkozhasson azzal a fiúval. Pedig nem is ismerte. Sohasem látta. Még csak nem is hallott felőle. Kár, hogy még a nevét sem tudja. És kár, hogy nem ért többet ebből az igazán furcsa dologból. De annyit megtanult, hogy azok a dolgok a legfontosabbak az életben amelyek előre mindig a legérthetetlenebbnek tűnnek. És ezeket megértését mindig türelemmel kell kivárni. Amikor Gréta ősszel iskolába került, ott is teljesen másképp ment minden, mint Jarabón. Másabbak voltak a gyerekek, másabbak voltak a tanárok és nem beszélve a követelményekről. Eleinte mindenki csak csodálkozott a kis furcsa lányon, akit egyáltalán nem érdekelt, hogy mások mit gondolnak róla, ő a saját természetességével viselkedett. Kellőképpen túl tudta tenni magát a hátrányos helyzeteken és az előnyös dolgokért nem rajongott különösen. Már csak ezért is csodálták annyira. Az iskolában nevelési szempontból nem nagyon tudtak hatni rá semmivel. Megijeszteni nem tudták, mert nem ijedt meg, viszont hiába ígértek bármit, nem mutatott iránta semmiféle érdeklődést, mert nem nagyon bízott senkiben. Mindenki idegen volt előtte és sokáig nagyon tartózkodóan viselkedett. Aztán egy idő után, akik igazából jó szándékkal voltak iránta, azokkal ki alakított egy fajta belső kapcsolatot és némi érdeklődéssel fordult feléjük. Már jól benne voltak az iskolai évben, egy alkalommal újabb rendeletek szerint a természetismeret órákat kimondottan az iskola "Botanikus kertjében" kellett megtartani. Ez az úgynevezett Botanikus kert, nem foglalt el túl nagy helyet, de mivel három kisebb üvegház is volt benne, elég tekintélyes szemléltetőként szolgált a gyerekeknek a növények megismerése szempontjából. A növénytannal foglalkozó tanár, már az első hetekben felfigyelt arra, hogy Grétának milyen csodálatos megfigyelései vannak a növényvilággal és a természetben zajló élettel kapcsolatosan. Amikor sor került a kertben tartott órákra, még azt vette észre, hogy a kislány kimondottan ragaszkodik is minden fajta élőlényhez és hogy mennyire odaadóságot hordoz magában a növények iránt. Próbát is tett, ami abban állt, hogy fel kérte a gyerekeket, hogy van-e valaki köztük, aki szeretne többet tevékenykedni, segítkezni ott az üvegházban. Számítása nem csalt, mert Gréta elsőként jelentkezett és oly nagy odafigyeléssel és komolysággal állt a virágok mellé, hogy egy idő után a tanárok csak csodálkoztak rajta. Attól a naptól kezdve, ahogy Gréta "hivatást" kapott a növények mellett, jelentősen megváltozott az életformája. Nem lehetett éppen azt mondani róla, hogy teljesen bele törődött volna abba, hogy nem fürdőzhet a Túr-Turi patakában, de meglátszott rajta az az életkedv, amely mosolygóssá és boldoggá tette őt, amint végezte a kertben való tevékenységét. Ezt még időnként pótolhatta a városszéli kirándulásaival is, ahol lélekben mindig az erősítő antennától egészen a Kormos Tetőig, az Ongáig vándorolhatott el. Az apjával is kialakult egy aránylag elfogadható kapcsolat, de közel sem járt, ahhoz, hogy milyen viszonyban volt a nagyapával. Fodor tulajdonképpen nem sok vizet zavart a kislánya életében.― Leszámítva azt, hogy erőszakkal kiragadta épp abból a környezetből, amely a legjobban megfelelt neki. ― Elégedett volt azzal, hogy lánya jól van és boldogan végzi a napi tevékenységeit ― beleértve a házi munkát is ― tisztességesen jár iskolába, aránylag nincs baj vele, jól is tanul… de olyasmi még csak eszébe sem jutott soha, hogy igényeiről, vagy érzelmi szükségletei felől érdeklődött volna. Grétának az élethez való hozzáállása a legmaximálisabban megadta számára azt a gondtalan megelégedettséget, amelyre élete során folyton vágyott. A munkahelye ott volt a "feneke alatt". Az ajtón amint kilépett, már lényegében munkába is állott, ami legtöbbször csak rutin ellenőrzésekből, vagy abból állt, hogy bizonyos program szerint, vagy különleges telefonhívások folytán megszakította vagy kötötte az áramkört. Ha netalán valami komolyabb hiba adódott, akkor mindig segítséget kapott, aminek a vége általában mindig italozással végződött. A fizetését aránylag be tudta osztani. Gazdálkodott is, amelyben legtöbbet Gréta segített be neki, mert nem nagyon hordta szívén, ha nélkülöztek az állatok. Tehát Fodor papának elméletileg meg volt mindene és elégedett is lehetett. És elégedett is volt. Csak éppen gyakorlatilag volt egy olyan problémája, amely elméletileg semmiképp nem megoldható. Mint egészséges férfiember, hát időnként nőre is volt szüksége. És Fodor bizonyára azt számította, hogy ő már az idők folyamán "kinőtt" a huzamosabb ideig tartó párkapcsolatokból, hát inkább csak az "időnkénti" alkalmi kapcsolatokra specializálta magát, mégpedig úgy, hogy helyet adott a hasonló gondolkodású haverjainak is helyet adott, hogy azok is "specializálódhassanak". És aztán, amikor ez már épp eléggé sikerült is, Grétának is egyre több ismerőssel bővült a "baráti köre". Nagyon okos és fogékony kislány volt és mindig tudta, hogy mi a dolga, amikor "látogatók" vannak a háznál. Olyankor általában ― ha nem akadt tennivalója az iskola kertjében ― el kóborolt a dombok felé és próbálta mindig kitalálni, hogy vajon melyik nagy hegy háta mögött lehet az Onga szép magasba ívelő csúcsa. Az ilyen találgatásokba sokszor annyira bele élte magát, hogy otthon néha még az apjának is meg kérdezte efelől a véleményét. Egy alkalommal a "vendégek" még nem voltak elmenve, amikor Gréta haza tért a túráról és a jelenlétükben tett egy hasonló célzást az apjának. Az apja, hogy kisegítse a leányát, hát csakúgy kapásból oda kiáltott a kis csoport egyik tagjának ― Hé Dóra! Te vagy a "földrajz szakos"! Gyere csak egy kicsit! Dóra egy meglehetősen feslett 30 - 40 év körüli nő volt, aki az utóbbi időben Fodor egyik haverjának "párjaként" csaknem minden napos vendég volt náluk. ― Ó, jaj én elfelejtettem azt a keveset is, amit tanultam! ― siránkozott némi önkritikai hangsúllyal, de Gréta ezt egyáltalán nem vette figyelembe és a kérdését immár neki tette fel újból. ― Hát azok a hegyek nagyon messze vannak innen. ― Állapította meg a feltett kérdésen elgondolkozva. ― Arról az Ongáról nem hallottam, de annyit tudok, hogy a legközelebbi hegy, ahová érdemes is volna elmenni az a Basa. Ká-bé 40 kilométer és az aljában van egy meglehetősen vagány kis "panzió". Egy elégé felkapott üdülőhely. ― Talán "üdülni" készülsz! ― kérdezte röhögve Fodor egyik haverja. A beszélgetés fonala pillanatok alatt durva tréfálkozásokba fordult át és Gréta így nem kaphatott több információt. Nem is hallgatta tovább őket, hanem kiment a nyuszikhoz és velük "beszélgetett el".
Körülbelül akkor történt amikor Gréta úgy 13 éves lehetett, hogy Fodor valamilyen "még rosszabb" társaságba keveredett és néhány napig nem került haza. Gréta nem ijedt meg, nem esett pánikba, de nagyon rossz előérzete volt. Valamiféle ijesztő érzés kerítette hatalmába és semmiképp nem tudott szabadulni tőle. Nagyon furcsa egy állapot volt, mert egyáltalán nem emlékezett, hogy még élt volna ehhez hasonlót. A telefonhívásokra próbált válaszolni, de semmiféle információval nem szolgálhatott az apja holléte felől. Nagyon is felmérte, hogy ebből még baj is lehet, hát elindult a keresésére. Benézett mind azokra a helyekre, ahol gondolta, hogy legalább némi információt kap felőle, de kellő magyarázattal nem szolgálhattak, senki sem tudott felőle semmit. És nagyon nem is érdekelt senkit, hogy mi lett vele. Általában csak biztatgatták a kislányt, hogy "biztosan egyszer majd hazakerül" vagy "csihányba' nem csap a mennykő"…"rossz pénz nem veszik el"…stb. Csendes nyári hétvége volt, amint lehangoltan hazafelé tartott és egyszer csak egy furgon vágódik be nyikorgó kerekekkel a kis szűk utcába, ahol épp gyalogolt, kevés tartotta, hogy el nem gázolta. Amint sikerült a sofőrnek lefékeznie, röhögés, óbégatás hangzott az autó belsejéből. Gréta kissé megrettenve nézett a bent ülő díszes társaságra. Voltak olyanok is akik kissé megijedtek és durva szavakkal "dorgálták" a részeg sofőrt… Gréta futólag észrevette, hogy néhány nő is van az autóban. Már indult volna tovább, amikor egy ismerős hang a nevén szólította. Dóra volt a "földrajz szakos". Elcsodálkozva kérdezte, hogy mit keres egyedül itt ezen a meglehetősen "alviláginak" mondott helyen. Aztán, amikor a kislány neki is elmondta ugyanazt, amit már a nap folyamán jó néhányszor már elmondott, a nő kissé gondolkodóba esett és némileg habozni látszott. ― Várjál csak épp a Bagolyvárba megyünk. Oda arra a helyre, amelyről egyszer még beszéltem neked… Az utóbbi időben szokott oda is el-el járni… Ha akarod elvihetünk! ― ajánlotta barátságosan. ― És, ha nincs is ott?? ― kérdezte a kislány. Lélekben annyira nem volt közel az apjához, hogy érzéseivel "nyomozhatott is volna" utána. ― Ha jössz, akkor megtudod pontosan, hogy ott van, vagy sem! A lányka gondolkozott egy keveset, majd finom kérlelő hangon szólt a nőhöz ― Én most nem megyek oda, de nagyon szépen megkérlek, hogy ha ott van akkor mondd meg neki, hogy jöjjön haza mert a főnöke már nagyon sokszor kereste telefonon. ― Azt hiszem, jobb lenne, ha te beszélnél vele. ― mondta Dóra egy kis gondolkozás után Nem veszítesz semmit! És hátha még azt a "Kongát" vagy "Gombát" is meglátod majd onnan. Ezen szavak hallatára Gréta szívét egy kis melegség járta át. Hátha onnan el lehet még tovább látni… Hátha csak egy picikét is meg láthatna az Ongából…! Aztán, amikor már a kocsiban ülők kezdték már megsokallni a várakozást, türelmetlenkedni kezdtek. ― Jól van jól! Megyek már! ― intett oda nekik Dóra, aztán még utoljára Grétához fordult. ― Na! Jössz, vagy nem?! ― Igen! ― felelte a kislány intve a fejével is és már lépett is fel a furgonba, ahol Dóra röptében bemutatta a társaságnak, hogy kinek is a kislánya. Az ittas társaságból nem sokan törődtek Grétával, örvendtek, hogy végre már elindultak és tovább folytatták az ízléstelen tréfálkozásukat.
|