Az elvarázsolt hegygerinc/Egy másik Valóság/Lélekbe ható szempár

Az elvarázsolt hegygerinc‎‎ Egy másik Valóság/Lélekbe ható szempár Dragó a három évből az elsőt a kiskorúak börtönében töltött, amely meglehetősen enyhe volt az utóbbi kettőhöz viszonyítva. Viszont megítélése szerint ez a börtönélet, azért mégsem tudott annyira kemény lenni, hogy azt ő belső erővel ne tudta volna legyőzni. Épp azokból a kínzó nehézségekből tudott meríteni a továbbiakban szükséges tapasztalatokat. Ugyanis mivel "végig járta a poklokat", Főnixmadárként teljesen újjászületve szállhat fel az ég felé, hogy újult erővel lásson hozzá élete további irányításához. Amint általában a közönséges emberekkel az szokott történni, a börtönélet mindig nagy változásokat hoz az, mind a karakterben, mind a mentalitásban. És általában mindig csak negatív irányban. Néha, még a rendes emberek is elfásultakká, lelketlenekké válhatnak a huzamosabb börtönélet után. Viszont Dragót egyáltalán nem lehetett besorolni az átlag emberek közé. Már gyerek korában létezett az a kimondottan nagy belső erő, vagyis jobban mondva abból a kimondott nagy belső erőből, már gyerek korban is tudott használni bizonyos mértékig. Aztán amint telt az idő és egyre növekedett, az erőből is egyre többet volt képes használni. Igaz, hogy legtöbbször negatívan használta, ami sok negatív tapasztalatokat eredményezett, de mindezek megtapasztalása adta meg azt az erőt, hogy be lássa, hogy mennyire érdemes folytatnia így tovább. A börtönben átélt pillanatok is hasonló megtapasztalásokat adtak neki, amelyek által még tökéletesebben látta lelki szemei előtt, hogy milyen energiák és hogyan mozgatják a világot és ez nagyban segített újjászületni és változtatni belső indíttatásain. Teljes felszabadultságot érzett, amikor kilépett a börtön kapuján, de nem a fogva zárt egó szabadsága volt ez, hanem lelki értelemben vett szabadság. Nem szőtt különös terveket az életvitellel kapcsolatban, de azért tiszta elképzelései voltak a megélhetés felől. Amikor az apjával elbeszélgetett, közölte, hogy erdész, vagy vadőr szeretne lenni és hajlandó tanulni. Lénárd Domokos már nem volt éppen az a kimondottan délceg férfi, mint régebb, elégé megtörték az élet göröngyei. Érezte, hogy Dragó tud az ő titkáról és valamikor tervbe is vette, hogy nyíltan fog erről beszélni vele és "feloldozását" fogja majd kérni. Egyfolytában csak próbálkozott de nem érzett kellő erőt magában, hogy mindezt megtegye. Nem tudott belenyugodni abba, hogy fiával nem lehet olyan közeli viszonyban, mint amilyenről még annak idején álmodozott. Viszont azt a lelki nyomást, amelyet éveken keresztül magában hordozott, azt másképpen nem tudta letenni, így újból csak azon kezdett gondolkozni, hogy miként beszélhetne mégis a fiával. Elintézte neki az iskolát, beíratta és a fiú csodálatra méltóan zökkenés nélkül látott neki a tanulásnak. De még sem érzett kellő erőt ahhoz, hogy beszéljen. Valahol érezte, hogy a gyerek még nem bocsátott meg neki egészen. Dragó egy iskolai év után a vakációban a favágók közt dolgozott és Adéllal újból fel szerette volna venni a kapcsolatot. Egy hétvégén át ment a hegyen, abban a reményben, hogy valamiképp találkozna a lánnyal. Össze bóklászta az ismert helyeket és amikor összetalálkoztak kisült, hogy Adélnak már más valakije van. Dragót a hír annyira különösen nem érintette meg, hogy ebből nagy problémát csinált volna, de azért még annyit megpróbált, hogy megkérdezte a lánytól, hogy ettől eltekintve volna-e kedve a régi emlékeket kissé feleleveníteni. Adél viszont ezt a kérdést kimondottan durva célzásnak vette és sértődöttségéből kifolyólag egy pofont adott Dragónak. Szép idő volt, a Nap sugarait a Túr-Turi habjai millió irányba tükrözték vissza. Olyannak látszott az egész patak, mintha egy hatalmas kőtömbökkel szegélyezett mennyországba vezető út mutatná szelíden az irányt a hegy gerince mellet felfelé. Dragó a kapott pofonnal a part mentén fel felé sétált, arra gondolt, hogy mivel rég nem járt arra, hát a patak mellett egy keveset még felfelé tartva a fakitermelő útra tér át és megkerülve az Ongát, csak úgy megy haza. Amikor már épp elégé fent járt, egészen a nagy kövekkel szegélyezett part mentén, ahol jó mély szokott lenni a víz, amint épp az egyik nagy kőre ugrott fel és egyszer csak egy olyan látvány tárult fel előtte, amitől teljesen leblokkolt, mintha a földbe gyökerezett volna a lába. Tekintetét egy kisebb kövön álló anyaszült meztelen nő csodás látványa ejtette rabul. De olyan tökéletes, volt, hogy annál szebbet, még elképzelni sem tudott volna. Teljesen háttal állott előtte, vizes hajtincsek tapadtak a vállaira és a gyönyörű idomokon a vízcseppeket még nem szárította le szél. A Nap felé fordulva kissé lábujjhegyre emelkedett, mintha kinyújtott karjaival mind magához akarná ölelni a feléje irányuló sugarakat. Dragónak egyszerre még a lélegzete is elállt. Kevés tartotta, hogy e meglepetéstől le nem szédült a nagy kőről. Aztán amint lassan lefelé engedte karjait, a szőke fejecske is fordult és megjelent előtte az arc is és egy nagyon különös szempár villant fel rá. Kis ideig nézték egymást és amint lassan teljesen feléje fordult, Dragó csak akkor vette észre, hogy ez nem is nő, hanem csak egy kislány… És ő mégis egy nőnek nézte. Szemei amint újból végig siklottak a formákon, mintha ismét nőnek látták volna azt a vékonyka, de kimondottan szabályos kis lánytestet. Aztán amint újból a szemébe nézett, mintha egy nagyon különös állapot járta volna át. Megzavarta, hogy nem látott úgy bele, mint ahogyan más emberekbe szokott bele látni a szemükön keresztül. Ezekből a szemekből csak egy valamiféle hatalmat érzett ki és olyasmit, ami valamiként fölötte áll. És ettől kissé megborzongott. De mintha még az idő is megállott volna, mintha csak ez a lányka létezett volna, de mintha mindig is csak ő létezett volna és csak ő fog létezni mindig. Megszólalni nem tudott, csak állt ott teljesen kiszolgáltatottan érezve magát, aztán, mintha egy taszítást, valamiféle menekülő érzést érzett. Maga elé nézett, aztán le ugrott a kőről és gépiesen elindult visszafelé. Néhányat lépve tarkóján nagy melegséget érzett. Aztán megállt és visszanézett a kőre, amelyen az előbb állt. A kis meztelen angyalka már onnan nézett le rá. ― El fogsz jönni még? ― kérdezte nagyon komolyan a kislány. És akkor már Dragó semmi gátlást, feszültséget nem érezve a legtermészetesebben bólintott fejével, mintha mondaná "Hisz' ez magától érthető!!!"… És mint egy alvajáró, elindult vissza a patak mentén lefelé. Amint ment, botladozott a köveken, érezte, hogy valami különös dolog történt vele. Beleszeretett volna így egyből abba a kislányba?? De, hát az még gyerek. És ő már 20 éves, és látott már meztelen nőket és egyikükbe sem szeretett bele. Hihetetlenül erős önuralma nem engedte, hogy egy meztelen kislány látványa szexuális ingereket mozdítson meg benne. Nem tudta eldönteni, hogy mindez miért történt épp így? Miért kellett találkozniuk és miért kérdezte a lányka olyan halálosan komolyan, hogy még el fog-e menni hozzá? És ő el is fog menni. Ezt tudja is valahonnan. De honnan? Aztán a kis hídhoz ért és fel tért az erdő felé, hogy a hegyen keresztül hazamenjen Karakóba. Amint egy emelkedő részt megtett, visszanézett a Túr-Turi napfénytől csillogó vonalára. Aztán le pillantott a falu felé és Adélt vette észre, amint át sétál az úton. Még a tőle kapott pofont is el felejtette és legkisebb gondolatánál kevesebbet érdekelte, hogy ezentúl mi történik vele. Még annyira sem tartotta fontosnak, mintha csak egy macskát látott volna át sétálni akkor az úton. Különös energiával töltődve folytatta tovább az útját. Mivel előre tervezett útirányától már eltért ― maga sem tudta, hogy miért ― nem is törődött azzal, hogy merre felé tart. Csak ment, ment ösztönösen, amíg a Komondor pusztájára ki nem ért. A kis ház elhagyottan állt, tőle távolabb a másik, már csaknem összedőlt. Hirtelen az jutott az eszébe, hogy nem szabadna megengedni, hogy az "ő háza" is ilyen sorsra jusson. Tenni kellene valamit. Bement, szét nézett, felmért ezt-azt, hogy miben, hogy lehetne segíteni ezen a szép kis elhagyatott házon. Valamikor még szerszámokat is tartott valamelyik sarokban, de azoknak már rég nyomuk veszett. És mindennek. Minden 'berendezésnek'. Lakni ugyan senki nem ragaszkodik ehhez a helyhez, de ami egyszer mozdítható, azt mind elhordják egytől-egyig. Elgondolkozott azon, hogy milyen is volt azon a nyáron, amikor itt lakott. És azt is elgondolta, hogy milyen volna újból itt élni… Ekkor hirtelen egy hasonlóan furcsa érzés környékezte meg, mint amit a nagy kövön állva érzett, amikor a lányka szembe nézett vele. Le ült a küszöbre és behunyta a szemét. Valahonnan tudta, hogy itt ezen a helyen valamikor nagyon sokan laktak. Egy egész nagy család és tökéletes harmóniában éltek együtt. És valahol ő is itt élt köztük! De hogyan? Hogyan élhetett ő itt annyi ember közt, amikor csak egy nyarat töltött el itt és tiszta egyedül? Aztán ismét felélénkült az a különleges érzés és értelmet próbálva keresni a dolgokra, kezdett koncentrálni. Csak ült lehunyt szemekkel, mozdulatlanul, de egy kis idő múlva erősen kezdett fájni a feje és abba kellett hagyjon mindent. Ugyanis erre számított, mert már meg tapasztalta nagyon sokszor, hogy ha valamit ki akar erőszakolni, annak mindig rossz vége szokott lenni. Sokszor napokig eltartó fejfájás, vagy egyéb rendellenesség kínozta. Másnap amint dolgozott, egyáltalán nem volt jó közérzete. De ettől eltekintve rá tudott koncentrálni a munkájára ― amire rá is kellett, ha nem akarta megsebezni magát ― és egy újabb tanítási módszerként fogadta az állapotát, arra gondolván, hogy mindez csak a "kíváncsisága" végett van mind. Azonban el telt egy nap, kettő és csak magán érezte azt a különös nyomást. Időnkén melegség áramlatok futották át és folyton egy olyan állapotot érzett, mintha valami nagyon fontosat kellene sürgősen elvégezzen, de sehogy sem találja meg erre a lehetőséget rá. Amint rá jött, hogy nem a már több alkalommal megélt lelki korrigálásként ható jelenségekről van szó, akkor hirtelen az a különös szempár jelent meg előtte, amellyel "kőbe gyökerezett" lábakon állva nézett szembe a Túr-Turi csillogó habjai mellett. És az az arc, amely nem volt épp szépnek mondható, de a különössége folytán sokkal jobban hatott rá, mintha kimondottan egy Vénuszi szépség lett volna. A szép arányos kis formák, már nem nyűgözték le annyira. Azok, csak pillanatnyilag hatottak rá és csak addig, amíg rá nem jött, hogy csak egy kislányt lát maga előtt. Maga a belső titokzatossága folytán érezte, hogy egyre jobban bele zavarodik az ott megélt pillanatok lenyomataiba. A hét végén újból leereszkedett a Jarabói lejtőn. Hosszú időt eltöltött a Túr-Turi mentén bóklászva. Nagyon jól tudta, hogy itt a szellemvilág ismeretlen területén zajlik minden, néhány napon belül rá jött arra is, hogy a középpontokat kell egyesíteni. Ezért azon a helyen, ahol találkozott a kislánnyal, ott próbált "kikövetelni" némi információt, de sikertelenül. Hiába meditált órák hosszát ott azon a kövön, amelyre aztán a lányka is fellépett. ― Amikor olyan komoly szemekkel kérdezte tőle, hogy "El fogsz jönni még?" … De csak tudná, hogy hová? És mikor? Érdeklődnie kell! Nincs más megoldás! Ha szellemileg nem megy, akkor megpróbál kérdezősködni felőle, mert érzi, hogy hova tovább valamiféle hatalom egyre jobban a hatalma alá kényszeríti. Életében soha, még hasonlóval sem találkozott. Dragó, mivel Jarabón Adélhoz állott a legközelebb ― függetlenül attól, hogy egy hete mi történt köztük ― hát őt kereste fel, de már egyáltalán nem olyan okokból kifolyólag, mint egy héttel azelőtt. A lány mivel azt hitte, hogy zaklatni akarja, hidegen fogadta és alig akarta beengedni. Dragó egyből a tárgyra tért. A lány annyira elcsodálkozott, hogy egyszerűen nem akart hinni a fülének. Arra gondolt, hogy Dragó valami féle trükkel próbálja újból megközelíteni és titokban ez mintha még jól is esett volna neki. Mert a múlt héten az az igazság, hogy Dragó bizony egy kissé prózaian fejezte ki magát, amikor a közös múltjuk szép emlékeit a jelennel hozta kapcsolatba. ― Éppen azt ne mond, hogy bele habarodtál abba a kis fruskába, csak azért mert meztelenül állt előtted! ― hüledezett, amikor már valamennyire hinni is kezdte a dolgot. Dragó csak ült komolyan maga elé nézve és bólintott egyet. ― Jól mondtad: Bele habarodtam. Ez van! ― mondta és tiszta szemekkel felnézett az ablak mellett álló lányra, aki elnevette magát ezen. ― Csak azt ne mond, hogy szerelem!? ― élcelődött gúnyosan a lány ― Nem! ― mondta hirtelen Dragó ― Nem szerelem! Hanem több annál! A lány hitetlenkedve tovább kacagott. ― Te azt sem tudod, mit beszélsz! ― mondta, de már látszott rajta, hogy dühös ― És lehet, hogy nem is vagy normális!!! ― Lehet! ― szólt Dragó csendesen, mintha már az sem érdekelné. ◄--- Előző lap:Új életkezdés, karrier                 ---► Következő lap:Vajon merre van az Onga?