Heraldikai lexikon/Archontológia

A Wikikönyvekből, a szabad elektronikus könyvtárból.
< Heraldikai lexikon(Archontológia szócikkből átirányítva)
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
A Kiályi Ítélőtábla személyi összetétele 1764-ben

Az archontológia történeti segédtudomány, mely a tisztségviselők hivatali jegyzékének összeállításával, életpályájuk vizsgálatával foglalkozik. Csak fokoztosan vált el a kronológiától. Előtagja a görög arkho 'elöl állni, élen járni' szóból ered, míg a logija gyűjtést jelent.

Az archontológia kapcsolódik a genealógiához, a hivataltörténethez, a történeti statisztikához, a szorosan vett társadalomtörénethez, a történeti szociológiához stb.

Az archontológia fejlődése[szerkesztés]

Az ókorban az archonok neveit tiszviselői jegyzékekben vezették. A pápákról és az uralkodókról a középkorban is készítettek névjegyzékeket, de ezeket inkább kronológiáknak nevezték. Az archontológia fogalmat Johann Philipp Abelinus, írói nevén Johannes Ludovicus Gotofredi, német történész és földrajzi író vezette be Archontologia Cosmica (Frankfurt am Main, 1638, 1649) című művében. Korábban a méltóságviselők ismertetését a kronológián belül tárgyalták. Ekkoriban készültek az első címtárak és titulatúrák, naptárral kiegészítve vagy anélkül. Franciaországban már az 1620-as évektől jelentek meg tiszticímtárak, melyek előzményeit már Schwartner Márton is a követjegyzékekben látta, amilyenek a 16. században Németországban is készültek. Idővel a tisztségviselők jegyzéke kibővült az életrajzi adatokkal is és valódi archontológiává vált.

A tisztségviselők jegyzékének elkészítése a módszeres iratkezelés és az oknyomozó történetírás hatására lett önálló diszciplína. A 19. században jelentős publikációs tevékenység bontakozott ki az archontológia területén. Nagy egyházi archontológiát adott ki Franciaországban Boyer de Saint-Suzanne Le personnel administratif sous l'Ancien Régime (Párizs, 1868) címen és Németországban Pius Bonifacius Gams Series episcoporum Ecclesiae Catholicae (Regensburg, 1873-1886) címmel. A századfordulón jelent meg Payer von Thurn Rudolf Die Kaiserlichen und Königlichen Hofstellen 1749-1848 (Wien, 1902) című műve és folytatása Die Kaiserlichen Hofchergen und Chefs der deutsch-erbländischen Hofstellen 1657-1749 (Wien, 1906). Egész Bajorországra vonatkozóan jelent meg Gerog Frechl mindmáig páratlan átfogó műve a Bayerische Behörden und Beamte 1550-1804 (München, I-II. 1908-1911.). Közli a hivatalviselők életrajzát és genealógiai kapcsolatait is. Az újabb korban jelent meg Michel Antoine műve a Le gouvernement et l'administration sous Louis XV. Dictionnaire biographique (Paris, 1978).

A vállalatok archontológiájának feldolgozáánál nélkülözhetetlenek a Compassok. A Compass, Kalender und Jahrbuch für Handel Industrie und Verkehr címmel, Gustav Leonhardt szerkesztésében jelent meg Bécsben, 1869-től hézagosan, majd évenként. A Monarchia felbomlása után a Compass név megmaradt, de az egyes utódállamok szerint hozta a gazdasági adatokat.

Az archontológia vizsgálati módszere[szerkesztés]

Az archontológia foglalkozik a világi és egyházi tisztviselők, az országos kormányzati szervek, a helyi közigazgatás, a pénzgyügazgatás, az egyházak tisztviselőivel (az archonokkal), elsősorban kilétükkel, hivatali pályafutásuk történetével, működési idejük megállapításával, és történettudományi segédletek összeállításával. Engel Pál szerint az archontológia tárgykörébe csak az országos tisztségeket viselő személyek, a mindenkori politikai elit vizsgálata tartozik, míg Fallenbühl Zoltán a kisebb, helyi hivatalok (pl. vármegyék) tisztviselőit is ide sorolta.

Ember Győző az 1930-as években két fő pontban jelölte meg az archontológiai kutatás célját: 1. Kik voltak a tisztviselők? 2. Mik voltak a tisztviselők? Az első feladata az adatgyűjtés, a másodiké az adatok rendszerezése és kiértékelése különféle staisztikai stb. módszerekkel.

Azzal kapcsolatban, hogy kik voltak a tisztviselők, elsőként a személyek nevét és hivatali működésük évkörét kell pontosan meghatározni levéltári kutatásokkal, kronológiai sorrendben. Az archontológiai ismertetés váza a funkció, a név és az évkör megadása. Ezt követi a többi (pl. életrajzi) adat ismertetése. Az ismertetés típusa különféle lehet: 1. funkciók szerinti névjegyzékek, a személyek működési évkörével, évkör szerinti (kronológiai) sorrendben; 2. funkciók szerinti névjegyzékek, a személyek működési évkörével, évkör szerinti sorrendben, az előlépési, illetve életrajzi adatokkal kiegészítve; 3. funkciók szerinti névjegyzékek, a személyek működési évkörével, részletes narratív életrajzokkal és a működés tüzetes értékelésével; 4. bizonyos funkciókat betöltő személyek más rendszerezésű (pl. alfabetikus, territoriális stb.) életrajzi és működési gyűjteményei egy meghatározott évkörön belül; 5. évenként ismétlődő funkció-táblázatok, a változások feltüntetésével a funkciót betöltő személyek sorában.

Azzal kapcsolatban, hogy mik voltak a tisztviselők, vizsgálandó: 1. az etnikai származás, territoriális eredet; 2. a vallási hovatartozás, világnézeti magatartás; 3. a társadalmi helyzet, rendi állás; 4. a vagyoni körülmények, birtokviszonyok; 5. a képzettség, iskolázottság; 6. a családi állapot, házassági kapcsolatok; 7. az életkor, élettartam; 8. működési hatásfok, karrier; 9. hivatásbeli eredmény, jelentőség; 10. esetleges másirányú alkotói tevékenység (pl. irodalmi).

Ha lehetséges, meg kell adni az állásbetöltés módját, mely lehet helyettesítés (substitutio), kinevezés (resolutio) és megbízás (commissio). Valószínűsítés esetén az évszám után kérdőjelet kell írni. Az archontológia-készítés számára hasznosítható levéltári források a hivatali személyzeti iratok (gremiáliák), tanácsülési jegyzőkönyvek, a beadvánok (kérelmek) sorozatai, személyzeti és minősítési lajstromok, fizetési kimutatások, számadások, pénztárkönyvek; a különböző egyházi és világi (állami, törvényhatósági) összeírások, anyakönyvi adatok, családi levéltárak, hiteleshelyek iratai, egyes kéziratok, a misszilis levélanyag. A 18. század derekától rendelkezésre állnak a nyomtatott tiszticímtárak is.

Az archontológiakészítésnek a többi tudományos munkához hasonlóan három fázisa van: 1. előtanulmány, 2. anyaggyűjtés, 3. szerkesztés. Az előtanulmány részeként az első feladat az archontológia tárgyát képező szervezet (hivatal, intézmény, üzem) működésének történeti jellegű tanulmányozása a nyomtatott kiadványok és a levéltári anyag alapján. Ki kell jelölni a vizsgált időszakot és el kell dönteni, hogy milyen szintig történjen a vizsgálat (vezetői, döntéshozói és intézkedői, teljes személyzeti archontológia, csak a szorosan vett tisztikar, szaktisztviselők, tiszteletbeli hivatalnokok stb.). Az anyaggyűjtésnél törekedni kell a lehető legnagyobb teljességre, összhangban a vizsgálat céljával. A kijegyzetelés határát a személyek száma, a fluktuáció sebessége, a szervezetben betöltött szerep, a vizsgált időtartam, a források teljessége jelöli ki. Az anyaggyűjtésnél ügyelni kell arra, hogy az csak a fordulópontok megvilágítását szolgálja. Az archontológia-készítés célja nem szervezetek, hanem személyek történetének feltárása bizonyos funkciókban. A szervezetek története ugyanis a hivatal-, illetve üzemtörténet része. Ezért az adatgyűjtésben a személyi adatoké az elsőség. Célszerű minden egyes személyre vonatkozó adatot külön cédulára kiírni, forrásmegjelöléssel, ami külön rövidítési nómenklatúra készítését is megkívánja. A szerkesztésnél az adatokat tanácsos előbb rangfokozat szerint csoportosítani, egybevetni, majd ezek alapján elkészíteni a rangosztályok táblázatait. Ezután a személyi adatokat újra egyesíteni kell, ami kirajzolja az egyes személyek pályaképét és a feldolgozás végén mutatóul is szolgálhat. Az adatrendezés két szempontja tehát a személynév és az időrend. Az archontológia kiegészítője a létszámtáblázat. Ez készíthető egyes források (pl. személyzeti összeírások) vagy utólagos összegzés alapján. Az utóbbi által kimutatható egy üzem, hivatal, intézmény személyzetének alakulása egy szabályos időtartamon belül (10, 20, 50 stb. éves periódusban) vagy adott szempont szerint (származás, vallás, nemzetiség, társadalmi megoszlás, lakhely, városnegyed, iskolai végzettség, életkor, nem stb.).

Az archontológia-készítés egyik legfontosabb kérdése a nevek írásmódjának meghatározása. Ezek a múltban, a 19. század végéig, egy család sőt egy személy esetében is gyakran változtak. Ez egyaránt érvényes a személy saját maga és az ő nevének mások általi leírására is. Ezért az archontológiában megállapított névformák írásánál következetesen kell eljárni, az esetleges eltéréseket jelezni kell. A nevek írásánál háromféle eljárás lehetséges: 1. a forrás szerinti szöveghű közlés, 2. a mai névalak szerint rekonstruált írásmód, 3. plurális forma (egyaránt közöljük a szöveghű nevet, az esetleges szövegbeli variánsokat és a modern alakot). A legjobb az utóbbi, de egyben a leghelyigényesebb. A családneveknél meg kell tartani az archaikus írásmódot. Nemei családoknál mérvadó a Liber Regiusban szereplő névforma. A nemesi és nem-nemesi partikulák (de, von stb.; holland-flamand van, de, skót mc, mac stb.) akkor tüntetendők fel, ha a névhez szervesen hozzátartoznak, akárcsak a főnemesi (hg., gr., br.; prin., com, br.) és a képzettségi (dr. utr. jur., dr. med., dr. phil., ing., kand., tud. dr.) címek. A nem-római betűs nevek átírásánál a könyvtárak által elfogadott átírási szabályokat kell alkalmazni.

Az archontológia forrásai[szerkesztés]

Az archontológiák összeállításához nélkülözhetetlenek a vármegyei monográfiák, a történeti szakirodalom, a régi kalendáriumok, tiszti cím- és névtárak, sematizmusok. A levéltárakban számos tiszti jegyzék és egyéb név szerinti összeírás, jegyzék áll rendelkezésre (megyei közgyűlési jegsyzőkönyvek, bizonyságlevelek, főispáni kinevezési és felmentő iratok, fizetési jegyzékek, tisztújítási jegyzőkönyvek, minősítési táblázatok, személyzeti létszámkimutatások, törzskönyvi lapok, stb.). Néha, főképpen a középkori adatokat illetően, az egyes neveket, álláshelyeket, azok megszűnését, átszerveését, új posztok létesítését, a hivatali időket, a területi illetékességek változását, stb. aprólékos munkával, egyenként kell összeszedni az oklevelek elszórt adataiból. Ezeket alapos forráskritikának is alá kell vetni.

A magyar archontológia fejlődése[szerkesztés]

A magyar archontológia nagy hagyományokkal rendelkezik. A Szepesi Kamara 1602-től vezette saját személyzeti történetét a katolikus plébániák Historia Domusainak mintájára. Az első országgyűlési titulatúra 1608-ból maradt fenn. Horvátországban Paulus Ritter 1710-ben készítette el Chronologia banorum című kéziratos művét, mely nemcsak a tisztségviselők kronológiáját tartalmazza, hanem életrajzi, működési és heraldikai leírással is kiegészül, amely így valódi archontológiának tekinthető. A 18. századtól kiadott tudományos művek (Szentiványi Márton, Bél Mátyás, Lehoczky András) megadták a megyei tisztviselők jegyzékét is. Bél Mátyás a Notitia-ban nemcsak a vármegyék főispánjainak nevét közli, de működésük jellemzőit is. A naptárak mellékleteként ebben az időben, az 1730-as évektől kerülnek kiadásra az évenkénti hivatalos tiszticímtárak. Wagner Károly 1782-es kéziratos művében elkészítette Magyarország főispánjainak jegyzékét. Jezsuita rendtársa, Nicolaus Schmitth (1707-1767) hozzá hasonlóan 1739-től az archontológiai jellegű művek sorát adta ki a nádorokról, török szultánokról és az esztergomi ésekekről. Az első önállóan megjelent tiszti címtár Speiser Ferenc Domonkos, Ecclesiasticae et saeculares Regni Hungariae dignitates ac honorum tituli (1764) című műve volt, a Helytartótanács ellenőrzése mellet, mely már nem tartalmazott kalendáriumot. A Helytartótanács 1789. november 4-i rendelete alapján a bármely hivatalt érintő változást minden év október 1-jéig (később augusztus vége-október vége között) kell bejelenteni. Így január 1-jén mindig az aktuális címtár jelenhetett meg. Decsy Sámuel a Magyar álmanakban (1794-1796) tette közzé a megyei tsztviselők teljes névsorát. Bors Sámuel a Tiszti tárban (1826) főként a megyék és városok tiszti karát ismerteti.

Grossing József (1751-1830) kísérletet tett az első enciklopédikus archontológiai összefoglalásra. Tabulae Chronologicae... Regni Hungariae... ab Anno Christi nato millessimo usque ad nostra... tempora (Pozsony, 1806) című műve a magyar királyok, esztergomi érsekek, nádorok, országbírók, horvát bánok, erdélyi vajdák és fejedelmek, macsói és szörényi bánok, tárnok-, ajtónálló- és főlovászmesterek, temesi és pozsonyi grófok, és a királyi kancellárok kronológiai adatait tartalmazta. A rovatokban helyet hagyott az utólagos bejegyzések számára is. A levéltári munka segédletéül és talán Grossing hatására készítette el az 1810-es években Lendvay Ignác Márton (1739-1814), kamarai levéltárnok, majd igazgató Libri Dignitariorum című kéziratos művét (OL E683). A világi méltóságokat az 1. kötet tartalmazza, Dignitates saeculares címmel, az egyházi méltóságok a 2-4. kötetben találhatók, Dignitates ecclesiasticae címmel; az 5. kötet, a Catalogus comitum comitatuum 23 vármegye főispánját közli. Csergheő Ferenc (1775-1855), dunántúli ítélőtáblai ülnök a tábla fennállásának százéves évfordulójára Historia Tabulae Judiciariae Districtualis Trans-Danubian...e (Sopron, 1824) című művének függelékében adta ki a tábla bíráinak és alsóbb hivatalnokainak jegyzékét, mely az első olyan archontológiai összeállítás, mely egy hatósági szerv teljes személyzetére kiterjed, a legkisebb ideiglenes hivatalnokokig. Czech János, Győr vármegye fő-ispánjairól (1827) az első olyan, önálló kötetben megjelent archontológia, mely egy megye tisztségviselőivel foglalkozik. A Trattner-Károlyi kiadó egy századon át jelentette meg a Megbővített közhasznú nemzeti vagy hazai kalendáriumot (1815-1916), a vármegyék, az egyetem, a testőrség a pesti ügyvédek és néhány mezőváros tisztikarát közölte. Ekkoriban kezdtek megjelenni az ún. tiszti szótárai is, melyek közül néhány megadja az egyes világi és egyházi tisztségek latin és magyar neveit, és a viselőinek kijáró megszólítást.

Kéziratban maradtak Waltherr László Imre (1788-1865), a gróf Károlyi család levéltárnokának középkori egyházi és világi tisztségviselőkre vonatkozó gyűjtései, akárcsak Nagy Imre (1822-1894), kúriai bíró, jogtörténész Archontologia Status Historicus Dominorum Praelatorum et Magnum... Regni Hungariae című adatgyűjtése az 1860-as évekből. Jelentős archontológiai tevékenységet fejtett ki Nagy Iván és Rómer Flóris. A 19. század közepének fontos oklevélkiadásai fellendítették az archontológiai kutatást is. Az 1840-1860-as években az Új Magyar Múzeum és Magyar Történelmi Tár adott ki archontológiai jegyzékeket. A Századok című folyóirat a kezdetektől fogva közölt archontológiai írásokat, Pesty Frigyes és mások tollából.

A századfordulón jelent meg Somogyi Zsigmond Magyarország főispánjainak albuma (Szombathely, 1889), új kiadása: Magyarország főispánjainak története 1000-1903 (Budapest, 1903). 1873-tól indult útjára a Magyarország tiszti cím- és névtára (1873-1944), mely végül összesen 51 kötetben jelent meg. Az első világháború előtt jelent meg Kollányi Ferenc Esztergomi kanonokok 1100-1900 (Esztergom, 1900), valamint Choboth Ferenc és Csáky Károly Emánuel A váci egyházmegye történeti névtára (Vác, I-II. 1915-1917) című műve, mely utóbbi történeti, földrajzi és plébániatörténeti lexikon is. Ekkor élénkült meg a középkort érintő archontológiai kutatás is (Csánki Dezső, Wertner Mór, Holub József, Bártfai Szabó László, Reiszig Ede).

Az első világháború után sokáig nem készültek önálló archontológiai művek. Az archontológia iránt az 1940-es években nőtt meg ismét az érdeklődés, a genealógiával összefüggésben, majd az 1950-es években azzal együtt az archontológia is feledésbe merült. Újjászületése Paulinyi Oszkár, Fallenbühl Zoltán és Benda Kálmán munkássága nyomán 1967-től számítható. Az 1970-es évek végétől megnőtt az érdeklődés a mohács előtti várnagyok kutatása iránt (Fügedi Erik, Kálniczky László, Borsa Iván, Engel Pál). 1971-ben a Magyar Országos Levéltár Forrástudományi Kabinetje vette tervbe a dualizmus és a Horthy-korszak idejére eső központi kormányzat archontológiájának elkészítését. A munkát az ELTE Történelem Segédtudománya Tanszéke folytatja. Újabb keletű az erdélyi archontológia, Trócsányi Zsolt tollából, Erdély központi kormányzata 1540-1690 (Budapest, 1980) címmel. Az 1970-1980-as évek tisztviselő- és hivataltörténeti kutatásai rámutattak arra, hogy az archontológia és a prozopográfia (az adattárak összeállítása) kölcsönösen kiegészítheti egymást. A különbség csak az adataok elvárt szintjében volt. Az 1980-as évektől számos megye archontológiai adatsora jelent meg. A Zala Megyei Levéltár gondozásában 200-ben jelent meg a vármegye legfontosabb választott és kinvezett megyei és járási tisztviselőinek, valamint az 1848 előtt megválasztott országgyűlési követeinek cím- és névtára az 1138-2000 közti évekre. Ismerteti a megyei közigazgatás, történetét, területi változásait, a tisztségviselők feladat- és hatáskörét is.

Irodalom[szerkesztés]

Pápay Sámuel: Észrevételek a' magyar nyelvnek a' polgári igazgatásra és törvénykezésre való alkalmaztatásáról az oda tartozó kifejezések' gyűjteménnyével. Veszprém, 1807[1] Megadja az egyházi és világi tisztségeket, a tisztségviselők címzését, a jogi és genealógiai kifejezéseket.

Staut Jószef: Közönséges levelező... Kassa, 1834. 578-580. Megadja az egyházi és világi tisztségek megnevezéseit. [2]

Ottlik (84-88.) megadja az egyházi és világi tisztségek neveit [books.google.sk/books?id=etNUAAAAcAAJ&pg=PA85&dq=tabula+districtualis&hl=hu&sa=X&ei=NPvPU6LNKIvQ4QSg8IDgBg&ved=0CDcQ6AEwAw#v=onepage&q=tabula districtualis&f=false]

Nagy Nep. János: Hierolexicon polymathicum latino-hungaricum. Latin magyar köztanulatos egyházi műszótár. Szombathely, 1845. 156-157. Megadja a fő- és az alacsonyabb papság hierarchiáját. A könyve végén közli a pápák archontológiáját, a püspökségek és érsekségek jegyzékét.

Ember Győző: Levéltári terminológiai lexikon. Budapest, 1982. (A Magyar Országos Levéltár kiadványai, IV. Levéltártan és történeti forrástudományok 4.)

Fallenbühl Zoltán: Archontológia. In: A történelem segédtudományai. Szerk. Kállay István, Budapest, 1986. (2. kiad.)

Engel Pál: Archontológia -- Prozopográfia. In: A történelem segédtudományai. Szerk. Bertényi Iván, Budapest, 1998. 29-39.

Héjja Julianna Erika: Vármegyei archontológiai kutatások a 18. századtól 1950-ig. In: Kollega tarsoly István szerk.: Genealógia. Budapest, II. 59-79.

Székely Vera: Az archontológia művelésének kérdései. Levéltári Szemle, 29. (1979) 489-497.

Havassy Péter: A magyar világi archontológiáról (historiográfiai és bibliográfiai áttekintés). Levéltári Szemle, 37. (1987) 2. sz. 27-46.

Fallenbühl Zoltán: Magyarország főméltóságai. Budapest, 1988.

Engel Pál: Magyarország világi archontológiája.

Rubinek Gyula: Magyarországi címszótár. Budapest, 1914.

Zsoldos Attila: MAGYARORSZÁG VILÁGI ARCHONTOLÓGIÁJA 1000-1301. História – MTA Történettudományi Intézete, Budapest, 2011

Lásd még[szerkesztés]

levéltár, forrás, anyakönyvek, metodológia