Amikor a fák meghalnak/Lelki gondok

A Wikikönyvekből, a szabad elektronikus könyvtárból.
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez


Amikor a fák meghalnak

5. Lelki gondok a jómódban


Abban az évben amikor Tóni elment a cirkusszal, Artúr a nyári szünidő első részét a tengerparton töltötte. Amint megkezdődött a vakáció, már indultak is az iskola által szervezett két hetes táborba. Kimondottan nagy élményt jelentett számára az, hogy a szülei nem voltak mellette. Nem volt ki korrigálja, lépten-nyomon megszabja, hogy mit szabad és mit nem, vagy mi illik és mi nem. Zita ugyan vele volt és tulajdonképpen rá volt bízva, de Artúr már bizonyos egyéniséget érzett önmagában amely által ― saját megítélése szerint ― mindig lehengerelte a három évvel idősebb nővérét. Máskülönben, mit testvérek aránylag jól kijöttek egymással. Csupán az volt a különbség köztük, hogy Zita komolyan vette szülei utasítását és nem vágyódott folyton az alsóbb kategóriájú gyerekcsoportok felé. Artúrnak a két hét alatt bőven nyílt alkalma új ismeretségeket, barátságokat kötni. És ebbe nővérének nem volt beleszólása, mert Zita sem volt az a folyton korrigáló típus. Ugyanis azt számította, hogy ha az öccse a szófogadatlansága végett elront valamit, az kimondottan őt illeti. Őt fogják felelősségre vonni érte. Na, de ott a táborban Artúrt nem vonta felelősségre senki abból kifolyólag, hogy kivel és kikkel barátkozik. Éppen ezért is telt olyan kimondottan jól a táborozás és ezért is repült el az idő olyan hamar. Artúr csaknem kész tragédiaként élte meg azokat a napokat, amikor újból a szülei társaságában kellett (volna) feltalálnia magát. Pedig alig pár napra a szüleivel újból a tengerparti napfényben sütkérezhetett és lubickolhatott a hatalmas kék vízben. Hiába, hogy csaknem hasonló helyeket jártak össze szüleivel is, de ott, a táborban egy egész más minőséget tapasztalt meg a szórakozást illetően.

Husztik főorvos és felesége, mivel anyagi értelemben megengedhették maguknak, hogy számos látnivalókban gazdag helyekre el látogassanak, hát egy kívülálló szemével megítélve Artúr egy kimondottan elkényeztetett fiúgyereknek tűnhet. Akinek sehol, semmi sem tetszik és folyton unja magát. Igaz, hogy mindezt egyáltalán nem tette szóvá, de azért alaposabban megfigyelve, bizony látszott rajta. Viszont annak ellenére, hogy a szülők tapasztalt orvosok, akik nap mint nap emberekkel foglalkoznak, még sem követték a gyerekük pszichológiai szükségleteit. Vagy talán nem is akarták (?). Ők egész másként ítélték meg a világot, az életet. Bizonyára sok-mindenen keresztül mentek ők is, amíg el jutottak oda, arra a pontra, amelyre nyíltan büszkélkedhettek is és gyerekeik jövőjét az általuk épp megfelelő elvek függvényében vetítették maguk elé. Nem nézték le egyáltalán az egyszerű embereket, de azért mégsem szerették volna, ha gyerekeik az úgynevezett középszintnél nem lennének előrehaladottabbak.

Az aránylag rövid szabadságolásukat kiélvezve, újból visszatértek hivatásuk gyakorlásához. És természetes, hogy Zita és Artúr a vakációjuk további rézét a Szívkórháznál töltötték. Azonban már egyiküknek sem volt annyira csodálatos ott, ugyanazokon a helyeken, mint a múlt nyáron. Tóni jelenlétét Artúr még Zitánál is jobban hiányolta. Ő ugyanis hallott némi foszlányokat, afelől, hogy Tóni a cirkusszal el akar menni, viszont pontosan senki sem tudott semmit felőle. Zita is fájlalta, hogy elváltak, de mivel már nagyrészt belefáradt a sok titkolózásba és álcázásokba, hát némiképp megpihenhetett. És nem emésztette tovább lelkifurdalás, hogy folyton a szüleit próbálja félrevezetni.

Amikor véget ért a vakáció, Artúrnak részben már nem is fájlalta, mint akkor a múlt nyáron. Az iskola kezdés nem aggasztotta annyira, mert az effektíven ott töltött idő egy fajta felszabadultság érzetet biztosított számára. Mert ugyanis az iskolai programon kívül olynyira be volt osztva az ideje, hogy jóformán ideje sem volt élni a gyermekkorát. Az iskola kapuban már a nevelő várta ― amiért társai épp eleget heccelték ― és igyekezniük kellet az ebédeléssel is, mert a délutáni programban mikor zongora óra, mikor számtanóra, vagy nyelvóra volt beprogramozva és mindezek után következett a tanulás, más napra való felkészülés. És a Vasárnapok, amikor mindezek alól némileg kis felszabadultságot érezhetett volna, azt mégsem kapta meg, mert olyankor is kordába fogva hol a szüleivel, hol pedig a nevelő felügyelete alatt volt.

Artúr lehet, hogy születésileg is egy álmodozásra hajlamos lelki alkat volt, de a neveltetése során való bezártság érzés is nagyban hozzájárult, hogy különféle ideaképekben élje meg mindazon a vágyait amelyektől a szülői korlátozás eltávolította. Különféle álmokat szőtt, amelyekben tökéletes szabadságban élhette életét és ahol saját maga ura volt és nem parancsolt neki senki. Ott, az ideák világában aztán kiélhetett mindenféle belső indíttatást. Ott, egyáltalán még csak észre sem vette a mindenféle jólétben dúskáló finnyás embereket. Sőt! Ott, kimondottan csak azok felé fordult, akik nélkülöznek valamiben és segítségre ― az ő segítségére ― szorulnak. Gondolataiban számtalanszor nagyon sokakat felkarolt és harcolt értük. Viszont ez még nem jelentette azt, hogy érzelmei csak kimondottan gondolati szinten maradtak meg benne. Reálisan nem volt alkalma segíteni, de lelkileg bizony kimondottan sokat foglalkozott egy-egy szomorú sorsba jutott ember helyzetével. Ahogy nőtt, aztán egyre többet tartózkodott a Szívkórháznál és a nem messze elterülő kisvárosba, Szala-Vátra is sokszor el-el látogattak. Artúr belső világában kimondottan nagy hatást keltett úgy a város maga, mint fekvése és a benne zajló élet. Már többször is elképzelte magát ott élni abban a környezetben az egyszerű emberek társaságában, akik jórészt fa megmunkálásból élnek. Mivel a város felnyúlik egészen az erdőbe, maga a környezet is nagyon megtetszett Artúrnak és képzeletében már ott is lakott nem messze a Szívkórháztól egy kis házikóban. Csak egyre szőtte az álmokat és már alig várta, hogy felnőtt lehessen és életét önmaga irányíthassa. Időközben, amikor a Szívkórháznál tartózkodott, néha még akaratlanul is tájékozódhatott a városka mindennapi életéről és mindazokról az eseményekről, amelyek a közérdeklődést felkeltették. Ugyanis épp abban az időben, amikor Artúr ott tartózkodott, egy rendkívüli esemény híre szivárgott fel a Szívkórházhoz. Egy olyan esemény, amely kimondottan borzalmat keltett mindenkiben. Artúr mindössze csak annyit hallott, hogy egy kimondottan szegény családban egy szörnyű tragédia történt. Az asszony megölte a férjét és a gyerekek magukra hagyottan várják a további kilátástalan sorsuk beteljesülését. Az apjuk a temetőben, az anyjuk a börtönben. A kislány egy évvel idősebb nála, a fiúcska pedig négy éves. Amint mindezeket tudatosította magában, csaknem hasogatta a fájdalom, annyira átélte a helyzetüket és sokáig voltak még álmatlan éjszakái is ebből kifolyólag.


◄--- Előző lap:4. Kikényszerített változtatás/                 ---► Következő lap:6. Egy nehéz élet kezdete