Amikor a fák meghalnak/Kellemes és kellemetlen
|
Amikor a fák meghalnak29. Kellemes és kellemetlen
Valósággal fájt neki ― és szenvedett is ezért épp eleget ― hogy mindazok, akiket ő ismert és szeretett, fokozatosan egyre csak távolodnak tőle. Pedig ő tiszta szívből a legnagyobb őszinteséggel szeretné továbbra is fenntartani velük a kapcsolatot. … És Artúr!!! … Szerencse, hogy ő néha még feljárogat!
― Az emberek nagy része mind szélhámosnak tartja ezt a Kindát. ― magyarázta a fiának ― De az én megítélésem szerint itt egészen másképpen áll a helyzet. ― Te ismered a pasast? ― kérdezte Artúr nagy érdeklődéssel. Husztik Ernő a pontos válasz elől való kitérő fejmozdulattal folytatta. ― Sikerült összeszednem némi információt, ahhoz, hogy egy konkrét véleményt alkothassak róla. ― Kinda mester tulajdonképpen egy kimondottan karizmatikus személyiség, aki tényleg elérkezett valahová. ― Tehát nem csak megjátssza a „mestert”? ― szakította félbe türelmetlenül Artúr. ― Nem. ― jelentette ki magabiztosan az apja ― Ő valóban egy igazi jógamester. Azaz nem épp igazi, mert amint hatalomra tett szert, hát egy az egyben visszaélt azzal. ― Micsoda hatalommal? ― csodálkozott el Artúr. ― Spirituális hatalomról van itt szó, de ez egy kisé bonyolult. Már mit megérteni, hogy mit is jelent az. ― És mit jelent? ― Hát … – többek közt – tulajdonképpen szó szerint véve azt, hogy képes hatni másokra. A saját akaratát valamiképp át plántálni az emberekbe. Sőt! Még a környezetébe is. ― Ennyire nagy hatalommal bírna az a vén róka? ― kérdezte némi hitetlenkedéssel Artúr. ― Hát ami azt illet az effajta hatalmaknak is meg vannak a maguk határai de azért Annát a többiekkel együtt elbolondította. ― Képes lett volna még Annára is hatni? ― kérdezte Artúr még nagyobb hitetlenséggel. ― Hát… úgy néz ki. ― mondta Husztik ― De itt az Anna esetében egy nagyon kényes kérdésről van szó. ― Éspedig! ― Anna már tizenhét éves. Szép egészséges lány. Egyedül ott fenn a magányban valahol ő is társra vágyik. Ez egész természetes dolog. Ezt így jövőbelátóan még akkor meggondoltam amikor felkerült oda. Hogy egyszer majd el fog jönni annak az ideje is, amikor szexuálisan éretté válik. ― Úgy érted, hogy az a vén gazember… ― csattant fel dühösen Artúr, de apja egy kézmozdulattal hallgatásra intette. ― Konkrétan senki sem tud semmit! Mindenki csak beszél össze-vissza! Viszont egy dolog biztos. ― Mi az? ― kérdezte mohón Artúr. ― Hát… Tudod, a jóga is egy az olyan szellemi utak, irányzatok közül, amely az emberi lélek megvilágosodását keresi… Az a bizonyos visszatérés a Nagy Egységhez. Vagy ha akinek úgy tetszik az Istenhez. ― És ez a Kinda erre a célra a jógának azt a különös formáját választotta és dolgozta ki magának, amelyen a megvilágosodás, a szexualitáson keresztül történik meg. A két pólus, a nő, meg a férfi egyesülése adja meg majd azt az euforikus állapotot, amely az egységérzetre emlékeztető. Tantra jógának hívják és keleten nagyon ismeretes. Viszont itt nálunk sokan még csak nem is hallottak felőle. ― A szexen keresztül jógázik a sok fiatal lánnyal az a barom? ― kérdezte mérgesen Artúr. ― Az ősi ösztönökből fakadó vágy egy kifinomult változata ez, vagy ehhez hasonló. ― De hát megrontja Annát!!! És a hozzá hasonlókat! Ez neki nem számít? A mocskos gazember!!! Hat rájuk! Elvezeti őket majd az Istenhez!? Hát a hatóságok ezt megengedik? Vagy hat azokra is?? ― Hát, ami azt illeti, kimondottan egy intelligens ember és úgy látszik, hogy még nem tudták sarokba szorítani. Artúr nagyon gondolkodóba esett és közben nagyokat sóhajtott. Sehogy sem tudta kiverni a fejéből, hogy Annát megrontja az a szélhámos. Mert az ő szemében Dan Kinda csak annak számított. Egy dologban viszont biztos volt: Anna életében ez a változás az egész lelkivilágát boldogsággal töltötte el. És tulajdonképpen mindez a „mesternek” köszönhetően. De hát az ő drága kishúga… Istenem, mi lesz majd vele? Még, ha ezek a problémák megoldódnának is?? Ki fog majd őszinte szívvel odamenni hozzá és azt mondani, hogy majd egész holtáig mellette marad és szeretni fogja. Hisz’ ő is épp erre vágyik, mint bárki más!! És, ha mégis akadna valaki, hát Anna, hogyan bírná mellette? Nem-e kínok közt kellene leéljen egy szeretetteljes békés családi életet? … És a család! Gyerekek! Hisz’ ez elképzelhetetlen számára. Csaknem mindig elsírta magát, amikor ehhez hasonló dolgok jutottak az eszébe.
Imolának pedig épp elégé meg volt rá az oka, hogy ne tegyen említést arról, hogy Annával közelebbről ismerik egymást. Valójában nagyon szívesen találkozott volna azzal a furcsa kislánnyal, aki eddig bizonyára már meg is nőtt. Még pontosan visszaemlékezett a kis kunyhóra és érezte, hogy milyen csodálatos érzés volt a közelében lenni… és hallgatták, amint folyton olyan furcsaságokról beszélt. És érezte, hogy mennyire zavarba jönne a lány előtt, amikor kéz a kézben, szerelmesen nem azzal jelenne meg ott a kis kunyhónál, akivel annak idején, a szívük annyira harmonikusan rezdült. Akkor. De valójában tévedett, amikor olyasmiket emlegetett, hogy ők Boldival egy életen keresztül szeretni fogják egymást. Bármilyen különös képességei is lehetnek, de abban az egy dologban bizony nagyot tévedett. Mert azóta minden nagyon megváltozott. Így nemhiába, hogy amikor Artúrral az erdőben sétálgattak mindig ki talált valamit, hogy ne tegyenek látogatást a Szénégető pusztájára. Azonban a szorosabb barátkozásuk óta már annyi helyre el kalandoztak együtt a környéken, hogy egy alkalommal Imola semmiképp nem kapott kifogást az ellen, hogy ne keresztezzék a Szénégető pusztáját. Kifelé tartottak a Bérc déli része felé, a Csontok völgyének irányába ahol egyre meredekebbé válik az út. Az erdőben való bóklászás közben Artúr ugyanis a Szénégető pusztája felé vonzódott, hisz' már jó ideje nem volt Annánál és az utóbbi időkben sok furcsa dolgok történtek vele is és látni szerette volna a lányt. Imola a járatlan göröngyös helyre és a fájós bokájára hivatkozva Artúrt lemondásra kényszerítette, de azonban a fiú leleményesen a kerülő, kényelmes út felé tért és a lány mire már észbe kapott volna már, a keleti oldalon, a Galócás hegy felőli részen az oly gyönyörűen kanyargó kis hegyi patak mentén gyalogoltak felfelé az Anna kunyhója felé. Felérve a Szénégető pusztájára, az Anna kis kunyhója körül nem észleltek semmiféle mozgást. Körülötte minden gondosan elrendezve, de Anna sehol. Így aztán letelepedtek a ház előtti kis padra és vártak. Artúrnak még lett volna ötlete más helyeken is megkeresni Annát, de az égre felnézve megállapította, hogy bizony épp elég csúnyán gomolyognak a felhők a Villámlások hegye felől és semmiképpen nem lenne szerencsés átmenni a Szelek pusztájára. Aztán, még az is meglehet, hogy Anna még tovább ment. Egészen a Villámlások hegyére. Artúr is csak hallásból volt informálva, hogy amióta Anna kapcsolatba került azzal a szemfényvesztővel, hát azóta annyira megváltozott és még kiszámíthatatlanabbul viselkedett. Imola pedig arra gondolt, hogy még jobb is, hogy nem találkoztak Annával. Egyáltalán nem lett volna kedvére, ha például Boldi felől érdeklődött volna tőle. Ezért szeretett volna minél hamarabb megtérni és még a rossz idő előtt visszaérni a villához. Hisz' ott is tudnak Artúrral beszélgetni. Artúr, mivel valamiképp kiérezte a lány szándékát, hát le is mondott az Annával való találkozásról és arra számított, hogy a Csontok völgye felől a rövidítőn sebtében beereszkednek még a vihar előtt. Azonban még el sem érték azt az irtózatos meredek részt és már a fejük fölött volt a vihar. A szél félelmetesen ropogtatta a fákat, csaknem teljesen besötétedett és az irtózatos mennydörgéseket hosszas villámlások kisérték, amelyek folytán kísértetiesen világítódott át az egész környék. A szél pedig szó szerint őket is kezdte ide-oda hordozni. Úgyhogy gondolkozás nélkül gyorsan irányt váltottak és vissza vergődtek az Anna kunyhójához. Még szerencse, hogy Anna soha sem zárkózott, csupán kilincsre csukta mindig az ajtót. Artúr ezt nagyon is jól tudván, kellő magabiztossággal ― és otthoniassággal ― nyitotta ki a kis ajtót és védelmezően terelte be Imolát a kis házba. Imolának nem volt teljesen újdonság letelepedni az Anna lakásában, de hát erről nem tett említést Artúrnak. Közben Artúr kiszaladt és a kis zsalugáter ablakot is becsukta kívülről, majd csaknem teljesen átázva kucorodott vissza Imola mellé a kis ágyra. Imola, mivel még nem ért vihart az erdőn, egy kis félelem fogta el és ösztönösen bujt hozzá a védelmét felkínáló Artúrhoz, aki még abban a pokoli környezetben is a mennyek országában érezhette magát. Szorosan átölelte a lányt és jól megválasztott vigasztaló jellegű témával próbálta elvonni a figyelmét a kint zajló égi háborúról. Aztán, egy idő után, már nem nagyon volt szavakra szükség. A maguktól érthető szoros ölelések folytán kezdték egyre tökéletesebben érteni, azaz érezni egymás szándékát, belső indíttatását. A gyöngéd simogatások közepette elcsattant az első csók is, és az ölelkezések is forróbbakká váltak. Azonban annak ellenére, hogy Artúr tényleg a mennyben érezte magát, mégis egy kifejezetten különös érzés kerítette hatalmába, amely azt sugallta, hogy semmiképpen sem lenne tisztességes dolog ennyire visszaélnie az adott helyzettel. És a drága kis Imola tapasztalatlanságával. Mert ugyanis még érintetlennek hitte a lányt. Aztán nemcsak a rája, hanem még a szüleire való tekintet végett is valahogy mégiscsak felelősnek érezte magát. Aztán, hogy a férfiasságát illető erényein mégse essen csorba, hát azzal az ürüggyel, hogy nagyon lehűlt a levegő és Imola megfázhat, hát kotorászni kezdett a sötétben és jól ismervén a járást a kis szobában, hamarosan rá is talált a gondosan előkészített tűzgyújtóra, fára és pillanatok alatt meleg is lett, meg világosság is. Ami aztán Imolát egy kissé észhez térítette. … A Köves dombon lévő villájukhoz időnként feljárogató Husztik és Telczer házaspárnak egy idő elteltével egy abszolút nemvárt kellemes meglepetésben volt része. De főképp Telczeréknek. Egyszerűen nem győztek hálát adni a sors kegyes akaratának, hogy ennyire simán elrendeződtek a lányukkal kapcsolatos megoldhatatlannak tűnő gondjaik. Telczer-papa ugyanis nem tudott arról, hogy lánya még három éve titokban levelezett azzal a csirkefogóval és szentül hitt abban hogy tiszteletreméltó hatalmával végképp sikerült elrendezni a dolgot. Azonban mégsem tetszett neki ― és nejének sem, ― hogy Imola semmiképpen nem akar részt venni a korabeliek közösségi életében. Titokban mindketten gondban voltak, hogy miként, és hogyan fog majd férjhez menni ez a lány??? A mama még időnként még gyanakodott, hogy nem-e valamiképp fenntartják a kapcsolatukat, de akkor az a tapasztalat, amely csalhatatlanul igazolta, hogy Imola tényleg szerelmes... És méghozzá nem is akárkibe!!! Hisz' legjobb barátaikkal kerülhetnek rokoni kapcsolatba. Ez csaknem elképzelhetetlen! És Artúrt egész gyerek kora óta egy kimondottan helyes és szimpatikus fiúnak tartották. Huszikéknak ― és Artúrnak ― pedig egyáltalán fogalmuk sem volt az Imola múltjáról. És, ha lett volna is, kitudja mit szóltak volna. Artúr fiúk már nem az a gyerek volt akit képesek lettek volna korrigálni. Aztán, hogy Artúr mit szólt volna a dologhoz, az lehet, hogy egészen ott kezdődött volna, hogy lelke igazságos mélységeiből felmérte volna a Boldi barátjának a helyzetét. És nem biztos, hogy elment volna Imolával a végsőkig. Bárhogyan is szerette.
|