Amikor a fák meghalnak/De ha mégis hazudik

A Wikikönyvekből, a szabad elektronikus könyvtárból.
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez


Amikor a fák meghalnak

32. De ha mégis hazudik a fa?!


Boldi az Annánál tett látogatása után végigelemezte az ott megtapasztalt élményeit. Először is a logika útját követve racionálisan próbálta beállítani magának mindazon fejtegetések értelmét, amelyeket a lánytól hallott és mint igazságot, elégé elfogadhatónak ítélte meg. Főképp az Imola fájával megélt érzései újból való felelevenítései után. Így aztán már kissé bizalommal telten kezdett tervezgetni a jövőjét illetően. Egy olyan elhatározásra jutott, hogy az elkövetkezendőkben megpróbálja nyomon követni az Imola életét. Konkrétan milyen életet él Artúrral? Mivel ellenőrzése alá akarta venni a sors akaratát, hát enyhe nyugtalanság gyötörte, hogy vajon mikor és hogyan alakul úgy a helyzet, hogy Imolával egymáséi lehessenek?

Ez az elhatározás annyiból javát szolgálta, hogy a nyomozgatás során egyre kevesebb alkalma nyílt az alkohol fogyasztásra és kicsidenként kezdett leszokni az italról. De csak ennyi! És ez is, csak egy bizonyos ideig, amíg nem ábrándult ki mindazokból az igazaknak hitt fákról való fejtegetésekből. Mert ugyanis nagy nehézségek árán végül csak rátalált Imola és Artúr családi otthonára, munkahelyükre, meg tudta figyelni jól szokásaikat, kedvteléseiket… és mindezekből megítélve nem talált semmiféle logikai magyarázatot arra, hogy egyszer majd ők Imolával tényleg az egymáséi lehetnek.


Imola és Artúr, mint értelmiségi és köztiszteletben álló pár, jövedelmüket illetően megengedhettek maguknak egy kis luxusos életformát. Azonban mindezekért mindketten az egyetem falai közt rá is dolgoztak, mégpedig elég keményen. Személyes továbbfejlődésük érdekében volt bennük erő és akarat, így a munkájuk gyümölcsét egy magasabb életszínvonalon tovább kamatoztathatták.

Artúr a Városi Vízművek egyik részlegének a vezetőjeként tevékenykedett és szaktudása mellett még megőrizte a népszerűségét is. Alárendeltjei általába véve szerették, mert nagyon igazságos volt és ha kellett, hát ki is állott az emberek érdekéért. Munkahelyi tevékenysége pedig épp egy elégé nagy területen zajlott, ahol a vízkutak, pompaházak, különféle elosztó berendezések és számos vezetékek karbantartása folyt. Artúr teljes egészében megtalálta a munkájában való örömet, de ezzel együtt, hogy épp azon a helyen dolgozott, a sors keze által egy ajándéknak számított áldásban volt része.

Ugyanis a Vízműveknek az a fiókvállalata, amelynek Artúr volt az igazgatója, Argó nyugati szélében volt, ahonnan teljes egészében pompáztak a messzeségben az ő szeretett hegyei és tiszta időben tökéletesen látszott még Csonka bérc és a Villámlások hegye is. Otthonából, amely egészen a város keleti részében volt, csaknem napi 20 kilométert kellett kocsikáznia munkahelyéig, de neki ez nem számított. Az anyagiakat nem számolva, hisz’ Imolának is külön autója volt és bárhová ment, ő is mindig azzal közlekedett. A látvány megérte a fáradtságot. Maga a hely, az egész dróthálóval bekerített rész és főként ahol az irodája és szolgálati lakása volt ― amelyet nem használt ―, annyira tetszett neki, hogy elnevezte a Pici-tanyának.

Imola a múltat rég eltemetve már tökéletesen hozzá volt szokva a nagyvárosi élethez. Annyira, hogy már az egyéni életformáját nem is tudta volna elképzelni másképp. Még mindig szerette a hegyeket és néha amikor szüleik villájához látogattak, olyankor mindig egy fajta felszabadultság érzetet tapasztalt, de ez még nem ösztönözte arra, hogy lépéseket tegyen annak érdekében, hogy több időt tölthessen a hegyek közt. Ugyanis az az elfoglaltság, amibe a nagyvárosi ember akaratlanul is bele hajszolja magát, annyira úrrá lett rajta, hogy talán el is felejtette azt, hogy egykor milyen szép élményeket is nyújtottak számára a fák lombjai az erdő kis ösvényei, a források, patakok… És mindez annyira feledésbe merült, volna, hogy nélkülük is boldognak vallotta volna magát …? Hiszem mindene meg volt, ami egyszer csak egy szép, jómódú, intelligens fiatalasszony számára illik. Szerető férj, kényelmes családi ház, képzettségéhez megfelelő munkahely, autó, a feneke alatt, baráti kör, szórakozási lehetőségek… Tehát: Imola boldog volt. Vagy csak az elme szerint rendszerezett gondolatok így ítélték meg a boldogságot, amelyet csak kifejezetten az anyagi szituációhoz viszonyítanak a mai világban? És a lelki értelemben vett boldogság, még ha nem is a múltra emlékeztető, hanem inkább a jövőben való tervezgetések által bontakozódna ki? Azzal vajon hogyan állt Imola? Egy teljes egészében értelmezett boldog családi élet, ahol családanyaként is helyet kap a nő szerepe…

Természetesen erre is gondoltak. Sőt! Artúr kifejezetten ragaszkodott is hozzá, hogy egy kisfiuk vagy egy kislányuk legyen, hogy egy teljes családi életet élhessenek. Együtt, boldogan. Hiszen egészen a végtelenség határáig szárnyalt az öröme, amint Imolát maga mellett tudta! Még csak nem is álmodta volna, hogy egy ennyire bájos, kedves kis teremtés lesz neki az élete párja, akit szeretni, imádni kell, akiért érdemes minden napot újként kezdeni és tenni érte valamit! Küszködni, harcolni a hétköznapok nehézségeivel és egy egész életet békében, egyetértésben leélni vele, hogy aztán majd ölébe fáradtan hajthassa le őszülő fejét… Egy olyan férfi, mint Artúr, akiben érző lélek lakozik ilyen vágyakat, álmokat kergetett. A jómódban.

Imolának is voltak álmai, vágyai, csak ő már rég eltemette azokat. Jobban mondva az életének bizonyos periódusát. Amikor még tényleg voltak álmai és vágyai. De azokra nem szívesen emlékezet vissza. Főként azért, mert lelkifurdalást érzett avégett, hogy szeretett férje előtt muszáj eltitkolnia azokat. Artúr hozzá való őszinteségét nagyon hamar megérezte és valósággal fájt neki, hogy mégis rákényszerül eltitkolni előle valamit. … És… valakit. Mert Boldit azért nem felejtette el egészen. Hiszen hozzátartozott mindazokhoz az emlékeihez, amelyekből vágyai, álmai fakadtak! Sőt! Ő volt mindazok mozgató rugója! Boldi.

De hát, ha különféle dolgok megoldására, különféle praxisokat is ismerünk, hát miért ne alkalmaznánk azokat. Főképp, amikor nagyon is szükség van rájuk. A praxisokra. Ami az Imola esetében nem más, mint el taposni a múltat. Semmivé tenni. Meg sem történtnek nyilvánítani. És… úgy tűnik, hogy Imolánál ez bevált. Még abban az esetben is, ha például nem tud teljes őszinteségben élni azzal, aki őt mindennél, mindenkinél a legjobban szereti ezen a világon! Ennek érdekében sikerült egyre jobban bele temetkezni a nagyvárosi életbe és fel venni annak ritmusát, hogy saját magától megvonhassa lelke mélyén lappangó helyhez kötött vágyódásait. És finoman, a bizonyos női fortélyokat is igénybe véve, elhitetni szerető férjével, hogy ő tényleg a városi élet kedvelőjévé vált. Mégpedig azért, mert így kevesebbszer kell kifogásokat találjon, hogy nem látogassanak a Szénégető pusztájára Annához. Mert ugyanis, amióta együtt voltak, csak egy alkalommal látogattak el oda. És szerencsés módon Anna nem volt otthon. Imola a féltve őrzött titka végett még mindig nem akart Annával találkozni és titokban azt szerette volna, ha Artúr sem látogatja annyit. Hiszen elszólhatja magát az a lány…

Artúr pedig, amióta Anna rátalált a Mesterére, azóta kissé másabban kezdett érezni az iránt a lány iránt. Megbotránkozás? Kiábrándulás? Féltékenység? … Pontosan nem tudta eldönteni, hogy mi is történt vele, de valamiképp mindig nagyon elszomorodott, amikor Anna jutott az eszébe. De azzal vigasztalta magát, hogy ezentúl, már nagyon nincs is szüksége az ő támogatására, hiszen ott az ő „Mestere”. Hát akkor támogatja csak ő! És így nem is volt oly nehéz dolga Imolának, hogy kellőképpen kiharcolja azt, hogy férje mellőzze a Szénégető pusztájára való látogatásokat.

Artúr az Annáról való lemondása végett azonban komoly lelkiismeret furdalásokkal küszködött. Viszont ezt ő sem fejtegette oly nagyon a felesége előtt. Hiszen arról a különös, megnevezhetetlen érzésről hogyan is lehetne őszintén beszélni hitvese előtt? Hogy tulajdonképpen mi köti oda ahhoz a lányhoz őt és miért? Egy másik nőhöz!? Mert ugyanis az évek során bizony Anna nővé fejlődött. És nem is akármilyen nővé! Kezdetben ezt a megismerkedésükkor tapasztalt érzést könnyű volt átformálni, hogy bizonyos testvéri szeretet által vonzódik annyira ahhoz a kislányhoz… És más fajta szeretetet teljesen értelmetlennek tekinteni, hisz’ egy kislány…! … És, amikor nővé fejlődött?? Ezt a kérdést őszintén még önmagának sem merte feltenni. Azonban az idő múlása egyben magával hozta Artúr számára a segítséget. Jobban mondva inkább az idő múlásával párhuzamosan kialakult események.

Mivel Artúr szülei még mindig a hanyatlásnak indult Szívkórháznál tevékenykedtek, hát a Szala-Váton és környékén történtek felől általában tájékozottak voltak. Viszont azok a dolgok, amelyekről Szala-Váton beszéltek csak olyan apró részleteknek számítottak mindaz mellett az országszerte közhíré tett botrány mellett amely a közismert jógamesterrel, Dan Kindával történt azokban az időkben. Ahogy az újságokban, Tv-ben emlegették: Lebukott a szex-örült jógamester. A hatóságok ugyanis addig fáradoztak a Kinda nyomon követésében, míg aztán kézzelfogható bizonyítékok birtokában letartóztatták és vádat emeltek ellene a különböző csoportosan szervezett szexuális orgiák folytatásáért és pszichés ráhatásokkal történő pornó filmek készítéséért.

Azonban, mint minden neves emberrel gyakran megesik, hogy egyéni kreativitásának csúcsteljesítményéről, a közvélemény kimondottam szélsőséges módon ítélkezik. És kialakulva a pro és kontra néha még vitába is szállnak egymással és különféle érvekkel próbálva bizonygatni ― ebben az esetben, hogy: ártatlan – nem ártatlan. Igaz, hogy a Kinda esetében nagyon elenyésző volt azoknak a száma akik igenis kitartottak mellette és továbbra is a nagy jógit, a Mestert látták ugyanúgy benne. Ahhoz képest, hogy csaknem egy egész ország mélységesen elítélte és nagyon sokan köpködve emlegették a nevét.

Azonban mindhiába gyalázta és mocskolta az egész ország, a hatóságokkal együtt, és hiába helyezték nagyon komoly vád alá, mert akik szívből igazán teljes hűséggel mellette maradtak, azok ― nem lehet tudni hogyan ― olyan segítséget nyújtottak számára a mely során továbbra is zavartalanul folytathatta munkásságát. Ugyanis annak ellenére, hogy le volt tartóztatva, mégis valamiképp illegálisan külföldre menekült, ahol már hosszú idők óta nagy elismerésben volt része.

Artúr természetesen azok csoportjában foglalt álláspontot, akik mélyen elítélték és egyszerűen szélhámosnak titulálták a nagy jógit. És… volt valami nagyon furcsa érzése is, amivel semmiképpen nem tudott kibékülni. Mind csak Anna járt az eszébe. Anna, akit ő olyan tisztának, ártatlannak ismert meg és akit oly nagyon szeretett, mintha édes húga lett volna. De valahogy már mintha irritálódott volna tőle. Már nem érzett vágyat, hogy meglátogassa. Hiszen őt is bemocskolta az a vén csirkefogó! És, amikor rá gondolt, hogy a többiek közt Anna is részt vett azokban a különféle orgiákban, perverzitásokban…hát nem is csoda, hogy nem is akarta látni a lányt.


A közvélemény megítéléséből értékelve Artúrhoz hasonlóan voltak még sokan fájlalták az Anna erkölcsi degradálódását. Azok akik már a kezdetben reálisabban mérték fel a helyzetét és nem a boszorkányt látták benne, hanem az árván maradt gyereket, még azok is meglehetősen undorral beszéltek róla, hogy mennyire megváltozott. Viszont róla konkrétan senki sem tudott semmit. Azt, hogy időközönként éjnek idején tényleg nagyon furcsaságok mentek ott végbe a Szénégető pusztáján, azt mindenki tudta de, hogy ki mit miért csinált, azt már nem. Aztán, főképp a Kinda lebukása után Anna már nemcsak boszorkány volt, hanem szajha is.

Lia is és Boldi is, ha akaratlanul is többé-kevésbé informálva voltak a Kinda jógamester bukása felől. Viszont nekük volt épp elég gondjuk-bajuk mintsem azzal foglalkozni, hogy vajon mennyire igazak az ellene felállított vádak. Természetesen Boldi következtetett arra is, hogy Kinda Annának is Mestere volt, és valamiképp Anna is részese lehetett azoknak a különféle ocsmány dolgoknak, amiket a nagy jógi a tanítványaival elművelt. Viszont ezeket az állításokról mégsem ellenszenvvel beszélgettek el nővérével. Hiszen mindketten jól ismerték egész kiskorától és hiába, hogy a sors annyira elválasztotta tőlük, de valamiképp mégis hozzájuk tartozónak ítélték meg azt a tőlük messze egyedül élő lányt. És Lia Annának egy egész életre szóló köszönettel tartozónak érezte magát. Nem felejtette el, amikor Antikának egy az egyben megmentette az életét. És ― ezért-e, vagy sem ― valamiképp mindig nagyon is felnézett arra a kislányra. Főként amikor még értesült is öccsétől, hogy milyen szép és okos lány lett belőle.

― Tulajdonképpen mi nem tudhatjuk, hogy mik történtek ott odafenn a Szénégető pusztáján! ― mondta Lia Boldinak ― Mi azt sem tudjuk, hogy mi az a jóga! Anna pedig egy annyira okos lány, hogy biztosan tudta, hogy mit, miért tesz!

Lia, a szegény kissé együgyű Lia belátta, hogy mennyire képtelenség megítélni olyan dolgokat, amihez nem ért. Viszont a nálánál sokkal okosabb és műveltebb embereknek akik hivatalból mindig a közjólétért harcolnak, azoknak még csak meg sem tért volna ilyesmi a fejükben. Valóságos élvezettel hurcolták meg mindazokat akiknek egyszer összeköttetésben voltak Dan Kindával. Sorra vették a tanítványait és a hülyébbnél-hülyébb kérdéseikkel addig fárasztották őket, míg csaknem összeroppantak idegileg. Még Annáról is tudomást szereztek és őt is felkeresték, különböző kérdéseket tettek fel neki és ijesztgetni próbálták. Viszont Anna nemhiába volt különcnek ítélve a közvélemény által mert bizony különbözött is ő a többi átlag embertől, akik az adott esetben annyira megrémültek volna hogyha a Szekuritáté emberei faggatták volna őket.

― Engem hagyjanak ki a világ dolgaiból! ― mondta a félelem legkisebb jele nélkül ― Ha eddig nem törődött velem senki, akkor ezután se foglalkozzanak velem! Hagyjanak továbbra is magamra, hogy tudjam beteljesítsem a sorsomat. ... Mit akarnak csinálni? Mitől kellene féljek? Maguktól? Biztos vagyok abban, hogy tudnak ártani. Már azzal, hogy itt vannak, meg is kezdték a kínzásaikat…

És bizony a kínzások nagyon sokáig folytak. De Anna, állhatatosan viselte őket, hisz már egész kiskorától fogva hozzá volt szokva olyan fajta nehézségekhez, melyeket "a közönséges ember" talán ki sem bírt volna.



◄--- Előző lap:31. Mit üzen a fa?!                             ---► Következő lap:33. Találkozások