Akarta a fene/Az V.László elemzése

Arany balladái asztrálmitikus kutatások fényében – és árnyékában

Az V.László elemzése

---

Előző oldal: Arany János:V.László « » Következő oldal: Még egy precessziós értelmezés

---

Halak-Kos

..amelyben valaki elveszti a lányságát - valaki pedig a fejét...

A ballada megszerkesztettsége Arany palettája formai gazdagságának sokszínűségét növeli: a párhuzamosan lefutó, villámzárként egymáshoz illeszkedő, egymást szabályosan váltogató versszakok olyan hatást keltenek, mintha két szál futna egymás mellett. Hasonló technikával dolgozik majd a Szondi két apródjában is. Mindez abból adódik, hogy két párhuzamosító, egymástól mégis lényegesen elütő jegy adja az alaphangot a balladákban - itt a Halak, ott majd az Ikrek. A 15 versszak páratlan szakaszai mindig a magyar csapat budai mozdulásának, megszabadulásának a körülményeit és az ehhez illesztett - sokszor félelmet keltő - természeti jelenségeket festik költői közlésként. A páros versszakok pedig mindig V. László álombéli és/vagy valós kísérője párbeszédéből alakulnak. A két eseménysor között a természeti jelenségek keltette hanghatások kezdeti - később távolodó - „áthallásokhoz” szolgálnak alapul és így sejtetik, hogy a két eseménysor (közül az egyik) a kiindulópont Budától fokozatosan egyre messzebb kerül.

Hunyadi László

V. László

A mű kezdőpontja térben és időben behatárolható. Az 1457. március 16 után (Hunyadi László lefejeztetése), de 1457. november 23 (V. László halálának napja) előtt kell, hogy kezdődjék.. Nem véletlen emeljük ezt ki: az egzaktságok, a természettudományok a számosságon keresztül kulcsszerephez jutnak a Halakban, lévén a szemközti jegy a beosztó, racionalizáló Szűz, amelynek valós vetülete a Halak. Az egyik szál a kiszabaduló rabok, míg a másik a király és kísérője nyomvonala mentén fut. A két csoport egymástól egyre inkább távolodik, mintegy V betűt rajzolva elénk. Akár egyet is érthetnénk kettejük egyidejűleg egymástól távolodó mozgásával - ilyen, Budát térben már nem csak a ballada végére is elhagyó elemzés pl ez [1] melynek szerintünk ott a híja, hogy V. László nem mozdul ki Budáról azalatt, míg a kis magyar csapat megszabadul onnan, azaz a 14. versszakig. Onnan történelemkönyvek szerint is csak 1457 júniusában menekült el a kamasz király. Prágát csak álmában éri el. Káprázatunk foglyává tesz bennünket Arany.

Azt se feledhetjük, hogy a Halak pontosan egy óriási 'vé' alakot formáz az égen. Ehhez nem nehéz „hozzágondolni” a királynak a magyar Lászlók sorában betöltött ötödikségére utaló római 5-ös V-jét. Amit tehát V. László és cseh kísérője mond, azt a Halak téridejében elhangzó közlésnek tekintjük. A többit, a magyarokra vonatkozóakat a Koshoz rendeljük, a Halakra következő és a tavaszi feltámadást-kirobbanást a börtönből, azaz egy téli lekötöttségből történő szökésükként kiíró jelként. Ezen két jegyet fogják a hangulatiságok befolyásolni. A Halak esetén ez a Vízöntő, a Kos esetén a Halak. Célszerű, ha versszakonként araszolunk végig a balladán.

Az 1. versszakban elementáris mélységű sötét fogadja az olvasót. („Sűrű, setét az éj”) Emlékszünk még, a másik oldalon, A walesi bárdokban a vértanúkon keresztül Világos idéződött fel a vers végére. Egyúttal az elemek tombolásának is tanúi vagyunk. („Dühöng a déli szél”) Ez szintén jól összevág a szemközti - félig Habsburg - Edwárd „kolléga” versbéli egyre fokozódó tajtékzásával. Míg szemközt Edwárd dühe, haragja kifelé zúdul, addig itt az elkövetett szószegés miatt a feltámadt belső, a lelkiismeret szólal meg párbeszéd formájában, álmában a királynak. Az erős déli szél Vénusz erőben létét gyaníttatja. Hogy Vénusz és a déli szél összefüggenek, mind festett kazettás mennyezetek, mind égitestszabadító mesék igazolhatják - ahogy kiemeltük ezt már a három bárd beazonosításakor is a túlsó oldalon. A „Jó Budavár” hangkategóriás olvasással becserélhető Jupiter nevére - ebből kiderül, hogy a középkori magyar város ennek a bolygóistenségnek az éjszakai háza. Ez a Halakban lehetséges - akárcsak Vénusz erőben léte. Ezeket erősít meg a csikorgó érckakas is. („Jó Budavár magas/Tornyán az érckakas/Csikorog élesen”) A kakas a Halak állatövi jegytartománynak keleti megfelelője, emlékeztetve mindenkit egy árulásra. Itt is ez az alapkonfliktus oka, pontosabban a szószegés. De a kakas csikorgása mögött fogaskerekes áttételeket és mechanikát is érzékelhetünk. Ugyanakkor az az állapotszerűség felidézőjeként is szolgál és azt is sugallja, hasonlóan az ugyanebbe a balladakörbe tartozó és a holló okán kissé átrendezett Mátyás anyjához, hogy itt is egy felcserélhetőségről lesz szó: az első -és másodszülöttségre gondoljunk. Eszerint Kapisztrán Szent János egy mise alatt azt az utasítást adta Hunyadi Jánosnak, hogy László és Mátyás ülésrendjét cserélje föl. Így itt a bolygószerepek kiosztásakor Merkúr és Vénusz lesznek felcserélhetők, egymással egyenértékesek. Ezek alapján megértjük, Edwárd londoni (Mérlegbeli) beazonosíthatósága miért volt oly nehézkes. Mind a Nappal, mind a Szaturnusszal közös nevezőre lehetett volna hozni, miközben a feloldása a helyzetnek, hogy egyszerre mindkettő - illetve egyik sem! (kontamináció) Formailag hasonlít Edvárd esete Zsuzskáéra is Az ünneprontókból, akinek szintén az itt esedékes szerepek jutottak: Merkúré (egy üzenet átadása) és Vénuszé (a szép nő). Ezek a szerep-összevonódások jó alapot szolgáltatnak más környezeti anomáliákra való odafigyel(tet)ésre és figyelemfelhívásra.

A 2. versszakban elindul a párbeszéd a Halak (szellemi) téridejében a kettős, azaz V. László és az álombéli cseh kísérő között. A Híd-avatás befordulás-jelenete (t.i. a balra/vagy jobbra át a hídon) összevethető az ittenivel („Ki az? mi az? vagy úgy -„/”Fordulj be és aludj”) - azzal a különbséggel, hogy ott egy öntudatnál lévő, ébrenléti állapotból haladt a fiú egy tudatvesztési állapot felé, addig itt egy tudatvesztett állapottól haladunk - látszólag - egy ébredési állapot felé. Melyikük melyik bolygó? V. László fiú létére vénuszi, elég ehhez egy pillantást vetni képére - hosszú haja és lányos vonásai mindenképp megengedik ezt az azonosítást. Ő volt a Habsburg-család alberti ágának utolsó férfi tagja. Azt se feledjük, hogy a túlsó oldalon a bárdok is vénuszi szerepet játszottak, akik áldozatok voltak: az esztelen és fékeveszett düh áldozatai. (Petőfi ámbár mintha kimaradna az áldozattá válásból…. ) Ha itt V. Lászlóban Vénuszt látunk - akkor vegyük benne is majd észre a vers végén az ártatlan áldozatot. Álomba zuhan - egy öntudatlan, alsó világba, oda vezeti Merkúr. Így az egyik szálon az ő álomképeinek - a Halakénak - vagyunk részesei, hiszen félig alvásba (majdnem halott állapotba) menekül feltámadó lelkiismerete elől. Egészen a 11. versszakig tart ez, amelyeken majd a jövőt látja… Az ő feltámadt lelkiismeretének belső képeit szemlélhetjük, amiket hangulatilag az eső - a Vízöntő - „fest alá”.(„ A zápor majd eláll,/Az veri ablakod.”) A szaturálás (szexuális igény kielégítése) is kihallható az eső monoton kopogásán túl….

Nagy intenzitást, fokozott hangulatiságot sugallnak a Halakhoz tartozó, Vízöntő képeket hozó és így erre a lelkiségre utaló sorok - az egész 3. versszak ez utóbbi jegyében fogalmazódik. („A felhő megszakad,/Nyilása tűz, patak;/Zúgó sebes özönt/A rézcsatorna önt/Budának tornyiról.”) A vers nyitányát kísérő zajból itt-ott kivehetők szexuális zörejek és a követő képekből is hasonló tartalmú indirekt utalások bomlanak ki: kakasra és ezért szexuális jelentésekre utaló indirekt jelekkel teli a szöveg. Az élet - vagy halál? - vizét ontó réz csatornacső (a réz is Vénuszra mutat - annak féme!) képileg a később, a Tengeri-hántásban megformálódó „Ki hamarabb piros csőt lel”-lel állítható jól párhuzamba és nehéz belőlük nem szexuális tartalmat kiolvasnunk. (Skorpió-Kos szellemi-lelki összefüggés) Ugyanígy az V. Lászlót nyitó hálószobai jelenet is szüzességet hordozó képjelet ad (ablaküveg). Arany balladái elnyomott - mert az akkori korban kimondhatatlan és illetlen -, tudatalatti ősképek tárházai. Hasonló esettel volt dolgunk a hollót magához beengedő, ugyanehhez a balladakörhöz tartozó Mátyás anyja éjféli, ablakos jelenetében is. Itt azonban nincs beengedés - maga az alapszituáció az, hogy a férfi már benn van. Tehát a kakasnak (és a követő összes többi jelnek) minimum két olvasata létezhet, mert a normál és a vallási értelem feldúsul egy szexuális jelentéstartalommal. Ez pedig a Halak-Szűz (halál)tengely működésére enged következtetni. Ezen a tengelyen ül a kakas fenn Buda tornyán…

A Szűz extragalaktikus szuperhalmaz felől érkező óriási tömegvonzás tartja egyensúlyban Tejútrendszerünk iméntihez képest parány világát. Ezért van, hogy ennyire szexuális (szüzesség elvesztése körül zajló) előzmény sejlik föl a királyból esküjét „kihúzó” tömeget és az esküvést megemlítő részlet után a 4. versszakban. („Miért zúg a tömeg?/Kivánja eskümet?”) A halál ennek ellenpontját, a Halak állatövi jegyet adja („A nép, uram király,/Csendes, mint a halál”) Testi kapcsolatuk - ha volt - túl sok jóval nem kecsegtet, de erre majd a precessziós értelmezésben térnénk ki. A „menny” felemlítése után nem sokkal veszi kezdetét a kamasz király álombeli elindulása és menekülése: amitől „beindul”, az a menj. („Csupán a menny dörög”) Az áthallások a szemközti balladából félreérthetetlenek: nem lesz élet ezen a „tájon” sem - akár Wales-ben („Kunyhói mind hallgatva, mint megannyi puszta sír”), nem az élet vize csordogál erre, hanem a meddőségé-halálé.

Az 5. versszakban elindul a magyarok megszabadulását-kiszabadítását kifejtő vonal: a Kos-ág. Az akusztikus hatást kiváltó - tehát ismét hallással összefüggő - hangutánzó-hangfestő megcsörren és a hívó- valamint felelőrím pazar összjátéka a Halakkal való hangulati kapcsolattartást hivatott reprezentálni. („Megcsörren a bilincs/Lehull, gazdája nincs”) Ugyanakkor a zajt keltő és lehulló bilincs a Kosban megkötő-visszafogó Szaturnusznak az alávettetését, erővesztését jelenti. Azért érdemes erre külön felfigyelni, mert ez az egyetlen eset ebben az évkörben, hogy bolygószerep tárgyra és ne személyre essék. Az megint csak precessziós értelmezési lehetőséget sejtet, hogy az erővesztes bolygó - tehát a cselekményt lezáró - indítja az események ezen menetét..

A 6. versszakban ismét a félálomba merült király álomképeit látjuk. A Ha-l szócskát is kiolvashatni a megszólalásából („Hah! - Láncát tépi a/Hunyadi két fia” - kiemelés tőlünk) - tehát újfent a Halak téridejében vagyunk. Több, mint valószínű, hogy Luxemburgi Zsigmond volt V. László és Hunyadi László közös nagyapja. A (név)rokonát bárddal halálba küldő asszociálja Káin és Ábel történetét, amely tipikusan a rosszabb győzelmével végződő összecsapás. Ez a tendencia mára felerősödött - az élet minden területét áthatja, akár a vízgazdálkodást is. Ezt annak kapcsán említjük, mivel bővizű folyó partján játszódó történet az V. László. Hogy egy kurzívval szedetett gyermekről beszél a kísérő, megengedi a feltételezést, hogy vers eleji testi együttlétük után esetleg más állapotba került ágyasa…. (Említettük már Merkúr-Vénusz szerepének felcserélhetőségi lehetőségét… („S a gyermek, az fogoly…”)) A láncról ismét Petőfi és két verse: A Tisza és a Nemzeti dal a Koshoz csatlakozó (feltámadás, új erőre kapás) ismert sorai juthatnak eszünkbe…

A 7. versszak („Mélyen a vár alatt”) a Szondi két apródja kétszintes világát előlegezi: a völgyet és a hegyormot - azzal a különbséggel, hogy felcserélődnek az értékek polaritásai. (Ami értékes lesz, az lesz fenn. Itt fordított a helyzet. Evvel szerves összefüggésben keletkezik egy olyan lehetősége az értelmezésnek, melyben Mátyás az ellenség kezébe kerülve negatív szerepet kap, pusztító erővé válik.) Felmerül a kérdés ugyanakkor, ki is a magyarok szabadítója. A megszabaduló kis magyar „csapat” a remény, a bizakodás, a kikelet és tavasz - azaz a Kos szimbólumai, benne az erőre kapó Nappal. Megszólalni azonban még nem fognak, csak mintegy „kisakkozható”, mely bolygótulajdonság jut is melyikükre. Ketten vannak, Kanizsai László és Rozgonyi György - a Hunyadi-családot támogató urak voltak ők, akiket szintén elfogatott és bebörtönöztetett V. László. („Most lopja életét.../Kanizsa, Rozgonyi.”) A Kos otthon lévő, keretadó bolygója a Mars. Ez itt egy útra bocsájtáskor elhangozható szó szintjén manifesztálódik - Gyerünk, induljatok, mars!

A 8. versszak említi elsőként Mátyás nevét - akiről köztudott, hogy megolvasztja a jeget, ha névnapján olyat talál - amely névünnep szintén a Halakba esik. V. László álombeli kétségbeesése lassan határtalan. („Kettőzni kell az őrt/Kivált Mátyás előtt”) Elkezd szétterjedni, a határokon túllépni, mint egy megáradó folyó. „Mátyás, az itt maradt,/Hanem a többi rab -/Nincsen, uram, sehol.” - folyik tovább a szöveg, a huncut-lódító Merkúr bő lére eresztett válaszával. De ki a foglyok szabadítója? Erre legesélyesebb maga Merkúr, a király szolgája-kísérője. Róla jegyezték föl, hogy ellopta és elhajtotta Apollón marháit… Akik közül kettőt fel is áldozott. Itt „csak” egy „i” betű esik áldozatul Merkúrnak: a verstan oltárán áldozza fel Kanizsai László i-jét az omnipotens és mindentudó Arany. Mátyás erre viszont maga marad a jéghideg börtönben… Megemlítjük, hogy a jég visszafelé olvasva géj-nek hangzik. Felolvasztásához rengeteg hő kell. Ezt a Nap (is) biztosíthatja. Abból lesz itt több is - hiszen két szerepet oszthattunk ki rá ugyanabban a tér-időegységben, a Kosban: Kanizsait és Rozgonyit. A lehulló bilincsbe ugyanis nehezen tudnánk Nap-szerepet belelátni… Rozgonyival a Napot azonosíthatjuk majd a Rozgonyiné balladájában is.

A 9. versszakra elül a vihar, az elemek megnyugszanak. („A felhő kimerült,/A szélvihar elült,”) Úgy tűnik, a magyarok megszabadulása összefügg az időjárásban beállt pozitív változásokkal. Másképp kifejezve: ha a magyarokat megszabadítja béklyóitól Merkúr (a tudás) - az hatással bír az időjárásra? A folyó kezd előtérbe lépni, fizikai és nemcsak mentális síkon is. Ismét a Híd-avatásból már megismert „csillagok a Dunán” képet vetíti elénk. („Lágyan zsongó habok/Ezer kis csillagot/Rengetnek a Dunán.”) A másik oldalon másféle csillagok kerültek, de nem a vízbe, hanem épp máglyára.

A 10. versszakban kezdetét veszi vízióbeli menekülése. („El! míg lehet s szabad!/Cseh-földön biztosabb.”) Ilyen menekülést, bujdokolást találunk az Örök zsidóban is - állítólag a Habsburg-család is szemita volt, csak nem ezen a néven -, akit vész és vihar hajt. A feszültség fő forrása a két versszak között, hogy az egyikben épp nyugvópontra jutottak az elemek, a király pedig pontosan izgalmi állapotba kerül. Kísérője épp csillapítja - mint valami gyermeket vagy hisztérikát. („Miért e félelem?/Hallgat minden elem/Ég s föld határa közt”.) Hogy ez még valódi víziója (álomképe), arra a garancia, hogy a következő

11. versszakban még mindig az alvóról és a bujdosókról esik szó. Tudósítanak, hogy még mindig alszik a király („Az alvó aluszik”) illetve a magyarok szökéséről („A bujdosó buvik”). Ebben a versszakban a külső történések és a belső, pszichológiai események összeérnek. Ennek kapcsán érhet bennünket egy érdekes meglepetés. Itt is találunk egy levelet („Ha zörren egy levél”) Lévén a 11. versszakban, gondoljunk csak vissza arra, utunk során találtunk már 11-es számmal jelzett levelet, magára a tizenegyedik jegyre, a Vízöntőre utaló, a balladaelemzés szempontjából hasznos és előre vivő információkkal. A Híd-avatás főhősének kitalálása szempontjából volt ez lényeges. Gondolunk itt kifejezetten Petőfi Kerényihez írott Úti levelei közül a tizenegyedikre. Most ismét vegyük elő ezeket és nyissuk ki ott, ahol Poroszlóról lesz szó. („Poroszlót jőni vél/Kanizsa, Rozgonyi”) Üssük fel a 3. levélnél:

Megzörren egy levél

„ /…/ Füzes-Abonyból, hol a múlt éjet töltém, egy nap alatt értünk ide Debrecenbe. Napkeltekor már Poroszlón voltunk, melyet a Tisza különösen kedvel, mert gyakran kilátogat hozzá, nem resteli a nagy utat. Most is ott tisztelkedik. A fogadótól jobbra-balra tengert láttunk, melyben nyakig úsznak a fák, mint valami szerencsétlen hajótörést szenvedők. A víz közepén nyúlik végig, mint a magyar nadrágon a zsinór, az a nevezetes töltés, melynek oly sok ló köszönheti már, hogy e siralom völgyéből Ábrahám keblébe jutott/…/A gyorsszekérnél egy óranegyeddel elébb értem a Tisza hídjához, s ez alatt gyönyörködve néztem jobbra-balra a tájat, mely a kiöntés által hasonlíthat Amerika őserdeihez regényességében. És az az átkozott szabályozás majd mind e regényességnek véget fog vetni; lesz rend és prózaiság. Bizony nem szeretnék mostanában a Tiszának lenni. Szegény Tisza! eddig kénye-kedve szerint kalandozta be a világot, mint valami féktelen szilaj csikó; most pedig zablát vernek szájába, hámba fogják, s ballaghat majd szépen a kerékvágásban. Így teszi az élet a lángészt filiszterré! /…/” (kiemelés szerk.)

Ezeket olvasva elég határozottan kezdjük kitapintani, hogy nem feltétlen „csak” díszlet a Duna sem. A folyószabályozásokról mond Arany szövege áttételesen Petőfi élénk, lelkes útleírásán keresztül ítéletet A sivatagosodás sokszor folyószabályozással és a porosz(l)ós rend megteremtésével kezdődik, amiben döntő szerepe volt Széchenyi István grófnak és Vásárhelyi Pálnak is…. A kettes számú meglepetés pedig akkor érhet bennünket, ha végiggondoljuk azt, hogy a gondos szerkesztő Arany már itt céloz a 11-es számú Petőfi-féle úti levélre! Ezt akár szándékolt, Arany által ejtett direkt és akaratlagos célzásnak is vélhetjük, így alkotva már meg itt azt a huszonnégy éves időívet, ami HUSZ nevét is rejti - 1853-ban írja ezt a darabot, 1877-ben a Híd-avatást. A cseh prédikátor a további mondandó kibontásában nagyon fontos szerepet kap.

A 12-dik versszakban V. László türelmetlen nyafog, mint egy elkényeztetett gyermek. Egy visszacsatolási rendszer lép működésbe, a balladák határátmenetére is érthetünk célzást… („Messze még a határ?/Minden perc egy halál”) A lelkeket Merkúr vezeti az alvilágba…A gyermek - aki nem sajátjuk - is velük. A határ-halál összerímeltetése egy „t-l” (és r-l rokon hangok) felcserélésével történik. A TL betűösszevonás (ligatúra) kapcsán pedig Tamás apostol magyar Szent Koronán látható zománclemezére érdemes felfigyelni .

A 13. versszakra esik a valóra ébredés a Kosban, ahol a felkelő nap van erőben. („Az alvó felvirad, /A bujdosó riad”) Mindez . A Kos képjele pl. festett mennyezetkazettákon a kétfejű sas - ami nem hozott túl sok szerencsét Magyarországra. Itt is valami sejtelmes és nagy szerencsétlenséget rejt a titokzatos lebegtetés, a távolban repülő borzalom (zúg, búg) A villámlás nem biztos, hogy természetes eredetű.. („Szellő sincsen, de zúg,/Felhő sincsen, de búg/S villámlik messziről”) Az csak nézőpont - haladási irány - kérdése, hogy ez vihar előtti vagy utáni csend-e… A Kosban otthon lévő Mars hadszínteret jelez.

A 14. versszakban álmából ébredve szomjas a király… („Oh adj, oh adj nekem/Hűs cseppet, hű csehem”). A valóság sem mutat mást, álljon itt egy korabeli hű kép a királyról: Íme, rövid részlet napirendjéből:

„Reggel, alighogy ágyából felkel, görög csemegeborral és cukorba főtt dióval kínálják, mely után misét hallgat, majd amikor termeibe visszatér, terített asztal várja, szárnyas sültekkel és magyar borral. Ebédre mindig legalább tizenhárom fogást és erős osztrák borokat szolgálnak föl, ezalatt bohócok, énekesnők és táncosnők előadásaikkal a király érzékiségére hatnak, míg gyenge elméjét hízelgő udvaroncok a nagyság álomképeivel töltik meg. Ebéd után a király pihen. Mikor felébred, erős bor és gyümölcsbefőtt az érzékeket új gyönyörökre teszik fogékonnyá. Ekkor a király néha a tanácsosokkal tart megbeszélést, de legtöbbször a városba lovagol kecses hölgyek látogatására. Visszajövet készen találja a vacsorát, mely válogatott gyönyöreivel késő éjjelig tart.”

V.László Czillei Ulrik társaságában

A vers a kehely által Huszt és a Vízöntőben rejtve erőben lévő Jupitert idézi (Husz a teológia tudományának magisztere volt, a királyné gyóntatója, tehát jupiteri szakrális személy.) Az ő híveiből lettek a kelyhesek. („Itt a kehely, igyál, uram László király”) A nagyapa Zsigmond császár bűnéért az utód V. Lászlón vesz elégtételt így a kelyheseket képviselő "hű cseh". Tehát V. László esik megtorlás áldozatává. Halála mérgezéses halál, akármilyen bolygószereplőtől is kapja a kelyhet - Vízöntő képlet zárja a Halakat - hisz a venenum (Vénusz) mérget jelent, míg a Merkúr féme a higany is halálos méreg…

A 15. versszakban Prágában vagyunk, de csak az álmodott (halálon túli) jövőben. A beinduló erőszakspirált - hasonlóképp a Zách Klára zárásához - nehéz megállítani. Aranynak mintegy személyes kívánalma, hogy szakadjon vége az örökös bosszúnak és öldöklésnek. („Állj meg, boszú, megállj!”) A zárlat „De visszajő a rab” ismét precessziós - visszájára haladó - értelmezésre sarkall.

Érdekes, hogy a két versszak sorszáma - 14-15 - épp Husz halálának 1415-ös évszámát adja - így elgondolkozhatunk, melyik vétség a nagyobb, az unokáé vagy a nagyapáé-e. Az unoka „csak” adott szavát szegi - biztosra vesszük továbbá azt is, hogy Hunyadi László halálában nem egyedül döntött Ebben semmi esetre sem látunk véletlent, már csak azért sem, mert magyar fül jól kihallja a cseh mártír prédikátor nevéből a másik számnevet. Ezek a számtani meggondolások szolgálnak alapul a precessziós értelmezéshez

---

Előző oldal: Arany János:V.László « » Következő oldal: Még egy precessziós értelmezés

---

Jegyzetek